Lépteket hallottam a hátam mögül, hirtelen megpördültem és ugyanazzal a lendülettel rántottam volna elő a kardomat. Azonban az még mindig nem volt a helyén. Ezért úgy döntöttem hogy egy kidout készítek elő. Ám mikor megláttam hogy csak Akane és Mitsuko az fellélegeztem kicsit.
-Ti is ezt az utcát választottátok? -léptem oda melléjük, majd együtt sétáltunk tovább. Mindhárman nagyon szótlanok voltunk, még Mitsuko is különösen keveset beszélt. Ami elég jól mutatja a helyzet kétségbeejtő voltát hiszen alig hagyja ki az alkalmat hogy a kapitányát bosszantsa.
Ekkor hirtelen megjelent előttünk az arrancar. Én nem tudtam mozdulni, csak dermedten néztem az ördögi vigyort a képén. Hiába, a zanpakutoum nélkül még mindig szerencsétlenül tehetetlennek érzem magam. Az arrancar azonban nem támadott meg minket hanem valamiféle mágiával egy erőteret hozott létre körülöttünk.
-Mi a fene ez?! -próbáltam volna hozzáérni, de mielőtt megérintettem volna láttam amint a kimonóm hozzásúrlódó széle egy elektromos kisülés következtében elég csúnyán megpörkölődött. Hirtelen hátrébb ugrottam tőle. -Ne érjetek hozzá!- fordultam hátra a többiekhez.
Hosszú másodpercekig nem tudtam mi tévő legyek.
*Ha Yamazakura itt lenne, gyerekjáték lenne innen kitörni*
Ám ekkor észrevettem hogy az erőtért falai egyre közelednek egymáshoz.
*Mit csináljak, mit csináljak* -kezdett gyűlni néhány könnycsepp a szemembe
-Akane, Mitsuko! Valamit ki kell találnunk, mert nincs sok időnk! -szóltam kissé remegő hangon
*Nem szabad pánikba esned, nyugodj meg, gondolkodj, mély levegő* -próbáltam nyugtatni magamat- *elektromos erőtér, és egyre szűkül, szóval addig kell kitalálni valamit, míg még van elég helyünk idebent*
-Van egy ötletem, de elég kockázatos.. megpróbálhatnánk egy együttes Byakurai támadással átrobbantani az erőteret. Elektromosság ellen villámmal támadni, ez talán beválhat..... viszont ha nem sikerül.... *ha nem tud áthatolni az akadályon akkor idebent összpontosul mind a három támadás, de ha nem teszünk semmit akkor ígyis úgyis végünk* -Esetleg van valami kevésbé életveszélyes tervetek? -kérdeztem reménykedve
De egyúttal közelebb is húzódtam melléjük és felkészültem a kidou elkántálására.

-ÁÁáááááááh! Hallgass már el!-fogtam a fejemet egyre erőteljesebben, hiszen a csóka csak mondta és mondta a szövegét. "Nyugalom, nyugalom!" próbáltam csitítgatni magamat. "Próbálj valami szépre gondolni...gyerünk már! Jusson eszembe valami jó emlék! Lássuk csak..." estem hasra egy kavicsban.
-A franc essen ebbe a terepbe!-kaptam fel és hajítottam el jó messzire mérgemben a kavicsot.-Most hol is jártam? Ja, jó dologra gondolás!- ahogy ott ácsorogtam a falnak dőlve és kószáltam az emlékeim között egyre halkulni kezdett a mondóka, ami csak tovább segített, hogy folytassam a kutakodást.
~Drága Renji barátom elrángatott egy kocsmázásra, bár semmi kedvem se volt menni. Épp előtte vesztem össze a drága ex-bátyámmal, úgyhogy kripta hangulatom volt, hiszen egy újonc nem mászkálhat mindenhová kénye kedve szerint (*szőlőt csentek a városban az egyik árustól, kapuőri szolgálat alatt*).
Persze nem ő lett volna Abarai Renji, ha nem nyaggat addig, amíg beadom a derekam. Ahogy beértünk a törzshelyünkre egy elég népes tömeg fogadott. Meglepve pislogtam körbe, hogy mi ez a nagy felfordulás, amikor a vörös idióta egyszerűen csak belökött a terem közepébe és szó szerint mindenki nekem esett.
"Boldog szülinapot!" hangzott el kórusban mindenkitől. Annyira magam alatt voltam, hogy teljesen elfelejtettem milyen nap is volt. Váratlanul ért a meglepetés,de az még jobban, hogy mindenki ott volt, aki csak élt és mozgott a gotei 13-ban. Lélekként akkor éltem át a legszebb napomat, csak nevettem megállás nélkül és a barátaimmal töltöttem egy egész estét minden probléma nélkül.~
Ahogy visszagondoltam arra az estére önkéntelenül is elmosolyodtam. Alig kaptam észbe, hogy most itt állok egy utcában, amikor leesett, hogy megszűnt a mondóka a fejemben. Egy örömugrás után folytattam tovább az utamat az út vége felé. "Hmm...ismerős ez a lélekenergia..."gondolkoztam el és esett le azonnal a tantusz.
-Rokuciiiii!-kezdtem el futni, és hamar meg is láttam Amaya-val karöltve.-Rokuuuu!-fékeztem be előtte, de csak annyira, hogy szegény ne vágódjon hátra,ahogy a nyakába ugrok.-De jó, hogy látlak!-szorongattam szegényt tovább, arra se nagy figyelme vetve, hogy valami mintha sípolna.

- Meg ne támadd már a saját társaidat!
*Jegyzi meg mogorván, miközben ösztönösen oldalához kap, hogy zanpakuto-jával védekezhessen - sajnos azonban ismét csalódnia kell: Hisshinoseijin még mindig nincs nála...*
- Ti is ezt az utcát választottátok?
- Amint látod, igen...
*Válaszol a költői kérdésre, mialatt az iménti mozdulatot próbálja álcázni, mintha csak le akarta volna porolni magát. Mitsuko némaságán kissé el is csodálkozik - eddig még egyszer sem hagyta ki az alkalmat, hogy ne bosszanthassa kapitányát valamivel...
Aztán hirtelen mintha valami láthatatlan falba ütközött volna, megdermed. Az arrancar áll előttük, minden gondjuk okozója... Nagy erőfeszítésébe kerül, hogy ne támadjon rá puszta kézzel az ellenfélre. Bár ennek elkerülésében az időközben megrajzolt kör és megjelenő erőtér is nagy segítséget jelent - éppen látta, ahogy Hanae köpenyének sarka megpörkölődik kissé, így nem igazán akarja a saját bőrén megtapasztalni a kör képességét.*
- Hogy az a...
*Sziszegi fogai között. Ráadásul ez a vacak még kétpercenként szűkül is... Nyugalmat erőltet arcára, hogy tipikus stílusában válaszolhasson:*
- Igen, erre magamtól is rájöttem.
*Nézi végig a köréjük emelkedő falakat, mialatt a legkevésbé veszélyes megoldáson gondolkozik.*
- Felőlem megpróbálhatjuk, bár elég őrült ötlet...
~ ... De az ilyenek sosem zavartak, elég Hisshinoseijinre gondolni... ~
*Fejezi be magában gondolatmenetét. Ha Mitsuko is elfogadja az ötletet, szinte azonnal már el is lövi a szóban forgó kidou-t...*

Miután végre utolérte Amayat, próbált levegőhöz jutni, ugyan is Amayát nem egyszerű megfogni. De aztán pár perc múlva ismét kiszabadult a karmai közül és ismét futásnak eredt. Roku már éppen futásnak eredt volna, mikor egy igen ismerős lélekenergia közeledett felé. De elég gyorsan.
-Rokuciiiiii.
-Ismerős ez a hang…
Gondolkozott el egy kicsit, majd mikor megfordult Hanat látta ahogyan teljes erejéből szalad. Roku felkészült a hatalmas esésre, de Hana gyorsan lassított, de a nyakbaugrást nem hagyta ki.
-Rokuuu! De jó, hogy látlak!
Kezdte el szorítani olyan erősen, amilyen erősen csak tudta.
-Én is nagyon örülök neked Hana! Reméltem, hogy nem lesz bajod, de… már alig kapok levegőt…
Mondta a végét már egész halkan.
-Hopp… ne haragudj!
Engedte el gyorsan Roku nyakát, aki szinte egyből fellélegzett.
-Utol kell érni Amayát, valami olyasmit beszélt, hogy megkeresi a hang forrását… gondolom te is hallod a sípolást.
-WoW. Sherlock… már csak a pipa hiányzik…
Kezdett el röhögni Hana.
-Adok neked olyan pipát…
-Na de Roku… férjes asszony vagyok…
-Nem olyan pipát te… uram isten… inkább keressük meg Amayat, vagy baja esik… mondjuk inkább a támadójának lenne baja mint neki…
Ezután útnak indultak, hogy végre valahára megtalálják a zanpakutokat is és Roku hadnagyát is. Egy kis kergetőzés után sikerült ismét elkapni Amayát, Roku gyorsan a hátára vette és úgy folytatták az utat. Mikor elértek egy épülethez kicsit elbizonytalanodtak, vagy is Roku eléggé. Főleg akkor mikor közelebb mentek az ajtóhoz.
-Kódos ajtó?? Mi a fene… nem a C.S.I.-ban vagyunk… te szent isten…

Mikor mindhárman bólintottunk támadtunk. A három összesített fehér villám vakító villanással ütközött az erőtér falával, de sajnos nem egészen úgy sült el ahogy reméltem. Csak annyit tudtunk elérni hogy az erőtér nem szűkült tovább hanem visszaugrott egy korábbi formájába.
-Határozottan jobb mint a semmi, de ezzel sajnos csak némi időt nyertünk.... -fordultam hátra Akanéhoz és Mitsukohoz- Nem tudom mit tegyünk. Talán Rokuék többre jutnak, addig ki kell tartanunk. Úgy hiszem elég ezt a támadást 10 percenként megismételnünk. -figyeltem ahogy az erőtér újra szűkülni kezdett.
-De vigyáznunk kell, mert az arrancar itt járkál a közelben...
Közben eltelt 10 perc, és újabb támadást indítottam.
-Szerintem elég lesz ha egyszerre csak egyikünk támad, mert így energiát spórolhatunk és tovább kitarthatunk. -mondtam majd miután láttam hogy az arrancar nincs a közelben egy Byakuraial ismét hátrébb taszítottam az erőteret. Majd mikor láttam hogy az arrancar közeledik, gyorsan hátrébb léptem.

Roku vezérmondatára, hogy keressük meg Amaya-t sűrűn bólogattam. Aztán körbenéztem, hátha meglátom a lila séróját valahol. Közben azért a sípolás is idegesített tovább, úgyhogy sűrűn piszkáltam a füleimet.
-Ha jól láttam ott ugrál....meg mutogat!-böktem a sötétben valamerre. Nagy nehezen sikerült újra meglátni és becserkészni a kis örökmozgót.
-Ez a sípoló hang a sírba tesz...csak én érzem egyre rosszabbnak?-
-Megnyugtatlak, hogy nem.-
-Valahogy ez most nem hatott nyugtatólag...-
-De mi ez a hang? És honnan jön?-
-Ööö...Roku?-tereltem át gyorsan a válaszadást.
-Nem tudom.-
-De miért nem?-
-Mert nem.-
-De miért????-
-Nem és kész!-rázta meg a fejét kicsit idegesen.-Kösz, Hana.-
-Szívesen máskor is!-vigyorodtam el.
-Ott egy épület!-kezdett el pattogni Amaya, amitől úgy éreztem szétdurran a fejem.
Meglátva a bejárati ajtó feletti kombinációkat, rögtön az volt a reakcióm, hogy mérgesen belerúgtam az ajtóba, ami nekem sokkal jobban fájt. Roku részéről csak egy sóhaj, Amaya-tól pedig vihogás és "de buta vagy Flúgos néni" megjegyzés érkezett. Némi sértődöttség színlelése után szorgos fejtörésbe kezdtem, hogy mit is kéne csinálni.
-Én nem fogok itt kombinálgatni!-válaszoltam végül, kérlelően rápillantva az egyetlen férfire köreinkben.

*Lehunyja szemét a nagy villanás bekövetkeztekor. Mikor újra kinyitja, enyhe csalódással vegyes döbbenettel veszi tudomásul, hogy nem vált be próbálkozásuk. De legalább az erőtér visszaugrott eredeti állapotába, ezzel pedig időt nyertek.
Figyelmesen nézi hol az arrancart, hol pedig az ellenfelüktől elzáró falat. Hanae ötletét végighallgatja, majd ő is megszólal.*
- Akkor használjuk felváltva a kidou-t...
*Vet egy újabb pillantást az arrancarra, majd, nagyjából tíz perccel Hanae támadása után Akane is ellő egy Byakurai-t.*
- Szerintetek is egyre idegesebbé válik fogvatartónk?
*Kérdezi meg halkan, fejével az arrancar felé bökve, majd rövid idő után hozzáfűzi:*
- Nem hiszem, hogy szorosan ragaszkodnunk kellene ahhoz a tíz perchez... Ki tudja, mikor fordul felénk legközelebb...
*Vakarja meg fejét szórakozottan.*
- Elnézve az idegbeteg képét és dühös cirkálását, nem valószínű, hogy jól járnánk azzal, ha felhúznánk...
*Fejezi be mondanivalóját két társára pillantva.*

Miután Rokuék elérték a nagy ajtót egy mási gonddal találták szembe magukat, de ha ez nem lett volna elég Roku számára a két lány magára hagyta, hogy válogathasson a számok között nyugodtan és magányosan.
-Melyik is legyen… 920318, 562345, 012012, 845234, 010236, 330102… életemben nem láttam egymás mellett ennyi számot! Sőt mi több, rossz voltam matekból is…
Rokun egyre nagyobb feszültség lett úrrá, már a száját is rágta és egyre idegesebben toporzékolt.
-Beütöm mondjuk a harmadikat…
Nyúlt volna a gombok felé, de aztán hirtelen megfeszült a karja.
-Na de ha nem jó? Akkor újra lehet próbálni? Bár… ha jobban belegondolok, ki lenne az a hülye, aki ilyen kombinációkat ír föl és mindet meglehet próbálni?! Ez kész röhej…
Törte tovább az agyát a megoldáson, de a háttérből jövő zaj egyre jobban idegesítette. Fogalma sem volt, hogy mit csinál Hana és Amaya, de szó mi szó elég hangosan csinálták. Roku összeszorította az állkapcsát aztán heves szemcsatát végzett a számokkal és a kis kütyüvel. Pár perc múlva viszont érdekes gondolata támadt.
-Mi lenne, ha nem csak egy számot kellene beütni hanem az összeset… de egyszerre biztos nem lehet beírni… talán ha összeadnám őket… az első… öhm… 23, a következő 25, aztán 6, ismét 26, 12, és végül a 9… ez a sorozat olyan volt mint a lottó sorsolás… és most hölgyeim és uraim, mi a jó istent kezdjek ezekkel???
Nézett bele a tenyerébe ahova leírta a számokat.
-Ha ezeket is összeadom… 101… kiskutya… kész feladom.
Vakarta meg a tarkóját és fordult meg, hogy megnézze mit csinálnak a lányok. Egy jó darabig őket nézte, közben a berozsdásodott kerekek forogtak a fejében, de nem jutott előbbre sehogy, visszafordult és nemes egyszerűseggel becsukta a szemét és rámutatott egy számra.
-562345. Pont ez? Hát legyen…
Fogta magát és beütötte a számokat. Ezután nagy kattanás és egy harangszó törte meg a csendet, bár nem igazából volt csönd, mert a sípolás még mindig hallatszódott.
-Megvan?
-Nem tudom… de lassan vennem kell hallókészüléket…
Az ajtó lassan kinyílt aztán minden zajforrás elhallgatott.
-Szerinted bemehetünk?
-Nem tudom Hana, talán nem kellene bemennünk mindhármunknak…
-De én be akarok menni.
-Biztos vagy benne?
-Aha.
-Akkor gyerünk.
Természetesen Roku ment előre és csak utána a többiek.

-Gyerünk, gyerünk, menj már hátrébb -szugeráltam az arrancart, mert az erőtér vészesen kezdett közel érni hozzánk, de az arrancar nem úgy tűnt mintha újra cirkálni akarna, amivel lehetőséget ad nekünk a hely bővítésére.
Egyre feszültebbek lettünk mind a hárman, mikor aztán végre megmozdult. sietős léptekkel igyekezett valamerre.
-Na végre! -sóhajtottam fel megkönnyebbülten.- Még néhány másodpercig ácsorog itt és nem tudtuk volna újra kibővíteni az erőteret....
Épp mikor léptem volna előre, mert én következtem, furcsa dolgot vettem észre. Az erőtér színe mintha halványabb árnyalatot öltött volna. Kérdőn pillantottam hátra.
-Szerintetek is más színű vagy csak az én szemem káprázik már? -néztem rájuk megerősítést várva, amit a hasonlóan csodálkozó pillantásokban meg is kaptam.
-Amiatt lehet hogy egyre távolodik. -mutatott az arrancar felé Akane
-Talán ha most megkockáztatunk egy rohamot sikerrel járhatunk. Bár lehet hogy ez lehet az utolsó kísérletünk, mert érzem hogy sosem sikerül már ugyanakkorára visszatágítani a helyünket, hanem az eredetihez képest így is fokozatosan fogy... -emeltem fel a sok kidoutól remegő kezemet- Szóval úgy hiszem nincs is nagyon más választásunk.

~ Vajon mi történhetett? ~
*Fut át agyán az arrancar viselkedését látva. Először nem mozdul egy tapodtat se - ez már önmagában zavaró, így ugyanis nem tudják visszaugrasztani az erőteret eredeti állapotába -, utána meg hirtelen elindul... Ekkor ráadásul az erőtér is halványodni kezd, mintha kezdene meggyengülni...*
- Amiatt lehet, hogy egyre távolodik.
*Válaszol Hanae kérdésére, miközben fejével a távozó arrancar felé bök. Szinte meg sem várja a másik kapitány javaslatát, máris készíti elő tenyerében az újabb Byakurai-t.*
- Ha sikerül kijutni, rögtön támadjuk meg a dögöt...
*Suttogja, mialatt az arrancart tartja szemmel, majd Hanaéval egyidőben ő is ellövi a kidou-t. Jó lenne már kiütni az egyre idegesebb behatolót és végre visszaszerezni Hisshinoseijint...*

Roku sorsa nem egészen volt kellemes, hiszen két percen belül mindkét társa a nyakán lógott, miközben folyamatosan mozgott a talaj. Így hárman egyszerre ringatóztak oda-vissza. Roku lépteit még az is megnehezítette, hogy Hana olyan erősen fogta a nyakát, hogy alig kapott levegőt, Amaya pedig ugrált föl-alá sikítozva mert ő élvezte az egész helyzetet. A kattanás után még több kattanás és ropogás hallatszódott, ekkor Roku meggyorsította a lépteit és egy hatalmas vasajtó felé vette az irányát, hogy végre sima nyugodt talajon tudjon lépkedni, meg le tudja szedni magáról Hanát és Amayát.
-Juj Rokuci valami agyon dübörög a hátunk mögött!
-Én is hallom Hana, már dolgozok az ügyön!
-Tatsu-chan az ott elől az a nagy ajtó… be akar csukódni.
-Látom Amaya.
-De ha nem sietsz akkor becsukódik.
-Tudom Amaya.
-De ha nem sietsz és becsukódik, akkor kereshetünk más utat Tatsu-chan.
-Tudom Amaya.
Kezdett egyre jobban kidudorodni egy ér Roku fején.
-De ha…
-Amaya elég legyen kérlek, mert így tényleg bezárul az ajtó, de visszafelé én lógok a te nyakadon és ugrálok össze-vissza!!!
Kicsit feszült volt a hangulata, de ez a leszólás Amayat eléggé megrémisztette vagy megértette a dolgot, hogy most nyugton kell maradnia, remélte Roku, de ekkor….
-De én nem bírlak el Tatsu-chan…
Fáradt sóhajtás Roku részéről, inkább gyorsított a tempón, hogy időben elérjen az ajtóhoz. Mikor már pár lépésre voltak az ajtótól, már majdnem bezárult így épphogy áttudtak slisszolni a kis résen. Hatalmas csapódással bezárult az ajtó Roku pedig lerázta magáról Amayát és Hanát.
-Itt már nem lesz bajotok.
-Mérges vagy még Tatsu-chan?
-Nem vagyok mérges…
-Juj de jóó!!
Ugrott vissza a nyakába Amaya.
-Jól van elég lesz.
Tette vissza a földre, aztán elindult a nagy teremben, ami elég romos volt, kissé dohos és a plafonról hullott a vakolat. A repedésekből kis bogarak másztak elő, a padlón pedig egerek szaladoztak. Pár perces séta után erős morgás vízhangzott a teremben.
-Ez mi volt?
-Nem tudom.
Mindenki szétnézett a teremben, Amaya viszont rögtön elkezdte rángatni Roku köpenyét.
-Tatsu-chan…
-Ne most Amaya keresd a hang forrását.
-De én látom.
-Nem egerek adják ki ezt a hangot.
-Az egérnek nagy csápjai vannak, két méteres és hatalmas fogai vannak?
-Mi?
Fordult meg végre Roku is és valóban nem egeret akart mutatni neki Amaya. Egy hollow ácsorgott mögöttük és vérszemet kapott a három shinigamira.
-Öhm… Hana… te keresd meg szépen Amayával a zanpakutokat én meg addig… elszórakozok ezzel a… kisfickóval.
-Kis fickó? Elment az eszed! Maradok!
-Elmész Amayával együtt! Most!!
Adott életében először parancsot Roku egyszerre két hadnagynak, aztán kicsit meg is lökte őket.
-Gyerünk már.
Miután végre kettesben maradt a hollow-al minden erejével azon volt, hogy magára hívja a figyelmét és hogy a lidércnek eszébe se jusson, hogy a két lány után menjen. Fogalma sem volt, hogy mióta játszadoznak így, de már minden vágya az volt, hogy Hana és Amaya visszatérjenek. Egy rosszul irányzott lépés után a földre került, mászni kezdett a földön, hogy ne érje utol egyszerűen a halál, de ekkor Hana és Amaya berobbant a terembe és eszeveszett módon kezdte „öldökölni” a lidércet. Miután végre végeztek a dologgal kikecmeregtek a teremből és elindultak megkeresni a többieket, hogy elmondják a nagy hírt, végre megtalálták a zanpakutokat és szét lehet rúgni annak az idiótának a hátsófelét.

Gratulálok mindenkinek a küldetés sikeres végrehajtásához. Minden résztvevő kap 2000 lp-t és 2500 ryou-t ^^