Múlt csapdájában

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Hétf. Dec. 17, 2012 2:01 pm

Acélidegeimnek hála nem cselekedtem meggondolatlanul. Tűrtem az elém állított, kellemetlen helyzetet. Fogai között sziszegő ismeretlen egyre közelebb tartotta a pengét, mely végül hozzátapadt nyakamhoz. Az ezüstösen csillogó fegyver pillanatok alatt lehűtötte forrongó bőrömet. Hűvös volt, és fenyegető. Nem első alkalmam nyílik arra, a halállal nézzek farkasszemet. Szinte hétköznapossá vált az évek folyamán. Emlékszem, mennyire bátortalanul álltam a sensei elé, gyámoltalan tanoncként. Lábaim remegtek, szám kiszáradt, a kezemben tartott vívóbot pedig majd’ kiesett tenyereim gyenge szorításából. Most meg itt állok. Nyugodtan, hidegvérrel várok a Végzetre. Nem tudhatom, melyik pillanatban kell búcsúznom, viszont mindaddig, míg tehetem, a céljaimért harcolok. Jelen esetben ki kellett derítenem, milyen mítosz lengi körbe az említett csodás tárgyat. A csuklyás útonállók azonban csak nehezítettek feladatunkon. Tárgyalásra képtelen bagázs erőszakos fellépése mindnyájunkban megkavarta előre felvázolt terveinket. Annak reményében vettem számra a varázslatos homokóra nevét, egy csapatban játszunk. Azonban fogságban tartóm keze egy pillanatra megrezzent, majd újból rám rivallt. Békés megoldásra tett kísérletem másodpercek töredéke alatt került a süllyesztő legmélyebb bugyrába. Torkomon vékony csíkban felmetszette bőrömet, melyből szempillantás alatt kibuggyant vérem. Végiggurult nyakamon, egészen mellkasomig, ahonnan ruhám anyaga felszívta a vörös cseppeket. Apró vágás volt, alig érezhetőn csípte ádámcsutkámat. Olyan volt, mintha csak a papír szélével vágtam volna meg magamat. Karakura-i hétköznapjaim során pedig majdnem mindennapos balesetnek számított.
Szemem sarkából végül felfedeztem a különös lényt, aki levetve a csuklyát, női alakban szorított magához. Nőhöz képest meglehetősen nagy erővel rendelkezett. Természetesen nem lebecsülni kívántam ellenfelem, csupán megdöbbentett a tudat, egy amazonhoz van… szerencsém? Minő szerencse, ilyen hangulatban, hasonló gondolatokkal játszadozni. Fülsértő füttyentése után társa különös, ködszerű alakot felvéve tekeredett rá Mei-san karjára, akár egy bilincs. A lány képtelen volt moccanni. Ebben a pillanatban az események rohamléptekben gyorsultak föl. Nem maradt időm arra, szerencsétlenül nézzen végig az egészet. A hatalmas szörnymadár hívása után, Mei-san annak hátára került. Semmiképp nem hagyhattam, hogy magukkal hurcolják. Dönteni kellett. Nem volt helyes út. A békés beszédet elutasították, így nem maradt más, csak az erőszak. Amit a legjobban el akartam kerülni. Zanpakutou-m nélkül nem tudtam magamat meggyőzni arról, bizakodó leszek. Azonban ellenfeleinket nem engedhettük, hogy nyeregben érezzék magukat. Egy óvatlan pillanatban végül aztán fejemet erőteljesen hátravágva mértem ütést a női alak homlokára, aki így előre lökött. Ennek következtében az hátrahőkölt, így volt időm kiszabadulni fogságából. A műveletet viszont nem sikerült tökéletesen kiviteleznem; a penge gyors ütemben siklott végig bőrömön, vállamon pedig mélyebb sebet ejtett. Magasan zubogó adrenalin szintemnek hála, nem éreztem fájdalmat. Villám léptekkel haladtam a shinigami irányába. A természetfeletti lény társa eközben hatalmas ütést mért Nobu-sanra, aki métereket repült a föld fölött, majd fájdalmasan csattant. Hirtelen megálltam. Végignéztem a férfi becsapódását, majd látnom kellett, hogyan húzzák fel a madárra a másik shinigami-t. Cselekednem kellett, így bármennyire is akartam a férfinak segíteni, meg kellett akadályozni, elvigyék a nőt.
Éppen ezért határoztam úgy, irányt váltok, és a szörnymadárhoz közeledek. Nem érdekelt a démoni nő gúnyos kacaja. Egy volt a fontos: nem hagyhattam, hogy elrabolják Mei-sant. Gyorsan a szörny elé tértem, és a lehető legrövidebb idő alatt kaptam ki lábszáramon feszülő tartóból a tanto-mat. bal lábamat berogyasztottam, míg jobbal kitámasztottam magamat, ezzel elosztva testsúlyomat. Tekerve egyet törzsemen, határozott mozdulattal röptettem meg fegyveremet, egyenest a szörnymadár fejét célozva. Minden jel arra mutatott, jól céloztam. Ha sikerül támadásom, a monstrum megvakul fél szemére, így marad időm kidou-t alkalmazni. Sajnálatos módon nem jeleskedtem a mágiák területén, ezért nem garantálhattam, akadályozhatom a szörny útját. Azonban nem hagyhattam ennyiben. Sor kerülne rá, saját testi épségemet nem féltve vetődök a bestia elé. Mindenképp fel kellett tartóztatnom addig, míg Nobu-san magához tér. Gyűlöltem ezeket a helyzeteket. Nem volt idő kifigyelésre, nem ismertem az ellenfél harcmodorát. Tudatlanul, sötét elmével vágtam bele a harcba. Megboldogult sensei most biztosan csalódottan csóválja fejét a fellegekből. Sajnálom, sensei. Azonban be kell bizonyítsam, tanítása, fáradalmas munkája nem volt hiábavaló. Tudja, az évek megedzettek, ha pedig nem kaptam volna meg véresen komoly tanítását, nem itt állnék. Ebből erőt merítve cikáztam végül a szörnyeteg elé, hogy fogást találva rajta kitéphessem belőle belemélyesztett tanto-mat. A sensei-ért, bajtársaimért, és magamért nem bukhattam el.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Pént. Dec. 28, 2012 7:14 am

Elképedve emelte égnek remegő kezeit, hogy minél jobban látszódjon semmit, de komolyan semmit sem fog csinálni. Bánta ennyire váratlanul, na meg hívatlanul vonult be ebbe a felhők, vagy valami hasonlóan magas hegységben húzódó város, vagy világ, vagy elveszett birodalom kapujához és tényleg nem akart bajt okozni. Nagyon szívesen elmagyarázta volna, mennyire ártatlan, ha nem szorongatnának változatlanul, sőt erősödő lelkesedéssel tőrt nyakához. Annyira jó lett volna az egész félre értést megbeszélni, mert nem hitte ellenségnek gondolnák őket, csak támadt közöttük némi nyelvi probléma. Biztosra venné, ha kapnak zsebszótárat már régesen régen nevetnek az egészen és tábortűz mellett ücsörögve pecsételnék meg barátságukat vízipipázás közben. Ők békés shinigami-k és nem tudja a hosszú hajú férfi mi lenne, de ő sem látszódott annak a gyilkos hentesnek, aki piszmogásra fület nyisszantana, hogy küldözgethesse a családtagoknak ilyen-ilyen elrettentő ajándéknak mi fog történni, ha nem hallgatnak rá. Nagyon kedvesen emlegette azt a remek ritmus érzékű prímást, esetleg tempósan prémelő állatidomárt, amitől nem érti miért kellett, megint tisztára begurulni és kígyóként sziszegni. Komolyan azaz érzése támadt, amikor mindenféle törzsi varázsló rézkarkötőit rázva átkoz el másokat, aztán meg jön a teljes sötétség, világvége, zoknik hullanak az égből és kiárad a Nílus. Nem szeretett volna ekkora rémséget szakítani magára, meg úgy mindenkire, szóval hűségesen összehúzva magát pislogott a hosszú hajú férfire, inkább ne mondjon mást.
Imáit meghallgathatták a teafű ültetvények szorgos munkásai, akik továbbították akaratát a zacc istenség irányába, mert nem szólalt meg újra, csak a sziszegő valamisoda bújt elő köpenyéből és okozott teljes képzavart, hogy még se annyira férfi, mint hitte és teljesen úgy fest, akár egy nő. Kérdőjelekkel feje fölött kapkodta fejét a két lény között, majd kukucskált be saját fogva tartója csuklyája alá, hátha rájöhet nemére. Arra sajnos nem sikerült, mert ég egy adta világon semmit se látott, csak a nagy sötétséget, ami elég ijesztően hatott. Nem akar Frodó lenni, akit egyetlen karikagyűrűért ledöfködnek mindenféle gonoszul üvöltöző szellemlények és még utána élete végéig jajonghat a nyomától. Vigyék, amire szükségük volt, csak fejezzék már be a rémisztgetést, mert nagyon nem volt szép, itten levegős füstfelhőként tartják őket sakkban, miközben továbbra se érti, miről zagyválnak. Egyre több izzadtság cseppel homlokán szabadkozott árva szót sem képes felfogni és hagyják már végre békén hosszú hajas kísérőjüket, meg Mályva chan-t se zaklassák. Teljesen kezdett sokkot kapni lemarad a történések erdejében, mert egyszerűen nem bírta agyába vésni, minek dörrennek rá ágyúként Rapunzel-re, vagy minek kötözik meg Mályva chan-t, méghozzá az őt szorongató lény, aki nem gyengült le. Abban reménykedett veszít erejéből, de változatlan súllyal nyomorgatta szerencsétlen Ádám csutkáját, akit nem ért, miért pont Ádámnak neveztek el, hiszen sem kosztümöt nem visel, hacsak nem a Paradicsomból kiűzést jelentő alma csutkáját jelképezi, ami egész értelmesen hangzott. Viszont, most nem kalandozhatott el messzire, mert Mályva chan menteni kellett és nem akarta senkit sem bántani, de nem lesz más választása és szörnyen restelli, így alakultak a dolgok.
Fájdalmas ábrázattal kutakodott mentő megoldás után, milyen technikával tudná gyorsan elintézni támadóit, nyakán tudni fejét, aztán sebtében távozni, amikor enyhe lökést érzett mellkasán. Döbbenten pillantott le, még is mi van már megint, de alig rajzolódtak ki előtte a kék tenyér körvonalai, óriási lendületet vetette hátra. Nagyon nagy erővel feszültek mellkasának, amitől még a lélegzete is elakadt, arról nem beszélve sokáig repült a levegőben. Messzire, elég messzire keveredett társaitól és rendesen beverte buksiját a fura módon alattuk lévő lépcsőbe. Kicsike feje fölött Csőrikét kergető Szilvesztert látva keresgette ébersége fonalait, amire hatalmas nyöszörgésekkel jutott el. Fejét ütemesen rázva próbálta kiverni átmeneti kancsalságát és kizárólag orra elé fókuszálni, ahol Rapunzel tőrt készült a madár medve fejébe döfni.
-Aja…juj már a fejem, de most nem az…csak én megyek, mármint, hogy jövök és…miről van szó?-
Pislogott kővé dermedve maga elé, mire szeretett volna kitérni zavaros beszédével, majd rábukkanva elvesztett fonalára idézett kezébe összesen négy darab kékesen fénylő rudat - Bakudou 62: Hyapporankan -. Óriási koncentrálással célozta be a fura lényt még véletlenül se eshessen bántódása Mályva chan-nak és csak azután eresztette útjára kiszemeltjeit, teljesen biztos volt benne nem fog mást eltalálni, kizárólag, amit szeretne. Nem várhatta meg, milyen eredményt ér el, mert még ott volt Rapunzel, meg hát Mályva chan az állat hátán, ezért megpróbálta áthidalni a távolságot részegesen kiingó villám cikázásával, megkapaszkodni a fogathajtó, vagyis lovagló, vagyis madaroló fogalma sincs férfi-nő, vagy nő-férfi kezében lévő kantárt, aztán hát úgy nem engedni irányíthassa vele a lényt, esetleg elaltatni inemuri-val. Nem tudta pontosan még mi lesz, ha már ott lesz…

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Szomb. Dec. 29, 2012 11:52 am

Valahogy a változó helyzet sem tűnik számomra túlzottan fényesnek. Nehéz megállapítani, mennyire is járunk jól a korábban elhangzott szavakkal vagy cselekedetekkel. Már-már afelől is elbizonytalanodom, fenyegetőnek tűnik-e az egyébként önvédelemre felkészülő mozdulat, mellyel katanám markolatán tartom a kezem. Egyáltalán jó ötlet volt ez? Azt hiszem, nem számít. A magamfajta a felsőbb utasítást követi, ebből pedig nem kaptam semmi olyat, ami megadásra sarkallna. Így hát marad az eddigi, szoborszerű tartás, miközben igyekszem készen állni, hogy bármelyik pillanatban léphessek, ha szükséges. Persze, ettől még reménykedem, hogy sikerül megoldani valahogy a helyzetet anélkül, hogy bárkinek baja esne.
Úgy tűnik, ideje volna elfogadnom, hogy ezen a helyen semmi sem az, aminek látszik. Így a fenyegető alak sem egészen olyan, mint azt képzeltem. Igazából nem is tudom, milyennek képzeltem… ennyire nőiesnek biztosan nem. Bár tulajdonképpen lényegtelen, ha egyszer a társaimat fenyegeti. Jó volna tudni, mégis kicsoda és micsoda ő és a társa. Ha egyazon oldalon állunk, akkor ez az ellenségeskedés teljesen fölösleges. Talán még segíthetnénk is egymás feladatát, bár jelenlegi helyzetünkben kissé abszurdumnak tűnik az elképzelés. Ezt azért valamelyest sajnálom, mert az együttműködés szerintem hasznosabb lehetne. De értelmetlen olyasmin gondolkodni, ami eleve feltételes mód, nem igaz?
A füttyjel után felém úszó füstöt némi döbbenettel konstatálom. Kissé a szemeim is elkerekedhetnek, ahogy a karomra tekeredik, és mielőtt bármit is tehetnék ellene, máris szoros kötelékként tart sakkban. Lemondóan sóhajtok. Az világos, hogy jobb, ha meg sem próbálok szabadulni. Épp csak egyetlen lépést tennék hátra, mikor a madárszerű lény mögém lép. Ettől egy pillanatra végig is fut rajtam a hideg. Ez most… mégis mi történik? Ha még ez a jószág is leereszkedik, akkor… nem sok jót sejtek, azt hiszem. Ebben pedig a különös, csapatvezetőnket épp fenyegető idegen szava jócskán megerősít. Habár az ilyen helyzetekben tudom díjazni, ha legalább a nyelvet értem. ^^” Ez utóbbi jelenleg sajnos nem áll fenn, de azt hiszem, értem a célzást.
Teszek egy bátortalan lépést az állat felé. Valahogy nem érzem túl jó ötletnek felmászni rá. Nem egy különösebben bájos és szimpatikus jószág. Választásom viszont nem sok van, ha nem akarom a többiek életét kockáztatni. Kellemetlen, de személyes ellenszenvemet most félre kell tennem. Hiszen ez lenne a dolgom, nem igaz? Egy kapitányt mégsem sodorhatok veszélybe ostobasággal. Meg aztán, nem csak a kapitány a társam jelenleg. Két élet pedig túlzottan is sok lenne azért, mert én nem rokonszenvezem egy állattal. Vagy mivel. Nem ártana behatárolni ezt a lényt valahogy. ._. Minden esetre engedelmeskedem a követelésnek, bár nem szívesen teszem. Pláne annak tükrében, amit a társaimmal tesznek. De még ez is jobb, mintha komolyabb sérüléseket okoztak volna nekik. Legalábbis én így érzem, nem tehetek róla.
És még koránt sincs vége, hisz a csapatunk vezetője nem adja fel küzdelem nélkül. Ez egyrészt meglep, a korábbi diplomatikus fellépése után, másrészt arra késztet, hogy kissé lesüssem a szemeimet, és csak óvatosan figyeljem az eseményeket. Nem tudom, én mit tennék bármelyikük helyében. Van egyáltalán helyes döntés az ilyen szituációkban? Csodálkozó pillantással szemlélem, ahogy a csapat vezetője a madárszerű lény előtt terem, és próbálja feltartóztatni. Valamiért most a legfontosabbnak az tűnik, hogy a többiek ép bőrrel megússzák ezt az egészet, már amennyire a korábbiak után ez lehetséges. Gyorsan vetek egy pillantást a kapitány felé is, remélve, nem verte be túlzottan a fejét. Szerencsére úgy tűnik, nem esett komoly baja, ha még egy idézésre is futja. Bár nem vagyok biztos benne, hogy tényleg jó ötlet-e a hadakozást most a feladat elé helyezni. Hiszen ők tovább mehetnének nélkülem is akár… Vagy nem?

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Csüt. Jan. 03, 2013 8:48 am

Látva a távozni készülő, meglehetősen barátságtalan idegeneket, Sora cselekvésre szánja el magát. Harmadik osztagost fogva tartó málháshoz shunpo-zik. Egyetlen, magával hozott fegyverével támad. Pontos szúrással szemét célozza meg. Tanto pengéje egészen a markolatig hatol a bestia szemgödörbe. Áldozata kínoktól reszketve üvölt fel. Elviselhetetlen szenvedéstől fejét földhöz ütögetve vergődik. Gyötrelmeit tovább fokozza, három testébe fúródó rúd. Nobu ütésből eszmélve idézett kidou-t, melyet hosszas colozgatással dobott a mutáns teherhordóra. Kékes fényű dárdák akadálytalanul fúródtak végtagjaiba és nyakába, ezzel kioltva életét. Elhalkuló hörgéssel terült ki a lépcsőn, mely leszálltához hasonlóan beleremegett súlyába.
Hátasa nélkül maradt idegen, azonnal Mei-ért nyúl. Saját testi épsége árán húzza arrébb, nehogy végzetes teher borulhasson rá. Szorosan magához húzva lebeg arrébb. Földre lépve, sebezhető közelségben pillant társára. Sürgetően int neki, mielőbb vegye fel saját szárnyasára. Két férfinek, úgy tűnik alkalma nyílik támadást intézni ellene. Tőlük néhány méterre áll, védtelenül, társukat lökdösve. Tökéletes pillanat egy újabb roham indítására. Akár kezdeményeznek, akár kivárnak az események tovább hömpölyögnek ellenségeik térfelén is. Mei-t fogó nő, érezve a veszélyt tesz meghökkentő lépést. Teste légnemű börtönébe süllyeszti a lányt. Arcát kivéve, úgy nyeli el, akár sűrű köd a tájat. Harmadik osztagos nem tud szabadulni ketrecéből. Puha, könnyed, vattaszerű anyag öleli körbe, ami látszat ellenére, igen ellenálló. Finom felszíne alatt meglehetősen szilárd, gumiszerűen ruganyos. Nincs esély az áttörésére, ahogy rések sincsenek rajta. Összefüggő masszaként sűrűsödik Mei köré.
Szabadon mozgó társai sem maradnak ki a történésekből. Levegőben köröző lény, énekes madarak csicsergéséhez hasonló jelzéseket ad le. Hívószavára tucatnyi, szám szerint tizennégy fekete köpeny bukkan fel. Falként állják el az utat Sora-ék előtt, véletlen se juthassanak közelebb Mei-hez. Rajtuk áll mihez kezdenek. Továbbra is társuk kiszabadítására törekednek, akkor keresztül kell verekedniük a túlerőn. Szilárd sorfalon, mely nem mutat aktivitást, ám bármilyen mozdulatukra érzékenyen reagál. Támadás esetén, azonnal mozgásba lendül. Visszavonuló alkalmával, egészen addig marad helyén, míg át nem lépnek ellenfeleik a láthatatlan kapun, ezzel visszapottyanva a sivatagba.
Harcra adnák fejüket nem lesz könnyű dolguk az áttetsző lényekkel. Fizikai támadások, kár okozása nélkül, egyszerűen keresztül haladnak testükön. Fegyverükként saját anyagi formájukat használják. Kígyóként csavarodnak ellenfeleikre, akadályozhassák mozgásukat, kiverjék kezükből fegyvereiket. Gyorsaságuk bámulatos. Nesztelenül, követhetetlen sebességgel cikáznak a levegőben. Köpenyeiket levetve képesek egyszerűen láthatatlanná válni. Levegővel eggyé olvadva közlekednek, de ezt az állapotot rövid ideig képesek fenntartani…
Hátrálást választva, újfent kietlen tájra pottyannak. Gravitáció kellemetlen erejétől égből lepottyanva landolnak nyomasztó sivatagban. Kihalt vidéken egyetlen élőlény, vagy menedék sincsen, csupán a távolban fénylik valami. Napfényen megcsillanó tükör követését, Sora fejében addig néma Hang is szorgalmazza.
Erősítés felbukkanásával, Mei-t immár zavartalanul tették át a másik állatra, majd indultak messze derengő épületek felé. Óriási hátas pillanatok alatt átszelte a távolságot. Legmagasabb építményt veszi célba. Egészen végtelenbe nyúló, csúcsos tetejéhez köröz. Meglepő módon a kicsiny torony mögött igen tágas tér állt. Széles, zöldellő pázsittal tarkított udvar, közepén beton kifutóval, speciálisan szárnyasok landolásához fenntartva. Mei-t fuvarozó állat könnyedén ereszkedik számára fenntartott üres helyre. Érkeztére már vártak. Ezüst köpenyes alak jelzett neki, hova szálljon le, ki feladata teljesítését követően dicsérő fejpaskolással kísérte. Állat elégedetten megrázva fejét ült le. Két fura szerzet azonnal megszabadul Mei-től. Testéből kilökve taszítja földre a shinigami-t. Idegen szavakat ordítva mutat rá, melyre több, előbb látott ezüst köpenyes sereglik a térre. Átlátszó, kristályos dárdát szegeznek hívatlan vendégükre. Tömegből váratlanul előrébb lép valaki. Fegyverével a torony komor bejáratához bök. Arra utasítja induljon meg.

Határidő: 2013. 01. 17.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Szer. Feb. 27, 2013 10:52 pm

Azt sem tudtam hol van a feje, mármint tudta, hiszen ott hordta, ahol eddig, csak még se, mert teljesen belekutyulódott az események láncolatába. Rapunzel akciója ijesztette meg első körben, pontosabban hatalmasra kerekedő szemekkel pislogott rá. Nagyon erőszakosan, meg hű, nagyon gyorsan szemem szúrta a madár-lovat, vagy ló-madarat és ez annyira nem volt szép látvány. Kicsikét felkavarodott gyomra, hogy a szem, ami nyomást kap, meg szúrást, aztán lágy tojássá válik, szóval úgy nem igazán volt kellemes látvány. Hirtelen elkapta a hányinger és kénytelen volt száját befogni nehogy vacsorája, mármint reggelije, vagy ebédje? Valamikor elfogyasztott nyuszkósan Micchan bento-ja, ne köszönjön vissza a világra, hanem előre és kizárólag előre figyelhessen, ahol tovább gördült a hadakozás láncolata. Eldobott varázsrudacskák meglepően hamar eltalálta az óriási griff-lovat, aki még ügyesebben elterült tőle és nem akarta szegényt bántani, mert csak ház körül tartott állat volt, de nagyon örült már nem fog körülötte repkedni. Ijesztő volt, meg hatalmas és óriási csőr, aztán ott voltak a karmok, szóval nem akarta volna megtapasztani, milyen, ha nekiront. Sajnálta szegénykét, ettől még jól eső könnyebbség lett rajta úrrá, ami hamarosan szertefoszlott. Fehérre meszelt vakolat színével versenyezve dermedt le, ahogy Mályva chan-t tovább hurcolták és mutogatással kérték a fent köröző repülő csőrös medvét, vagyis medvés csőrt, hogy vegye fel őket, mint a stopposokat szokás.
-Aha~ne, hogy ne, mert…ne~h!-Kétségbe esetten nyúlt Rapunzel karja után, ne essen neki a menekülni készülő nő-férfire, vagy férfi-nőre, ha esetleg ezt szeretné csinálni, mert abban se volt biztos, mit szeretne csinálni, csak nem kockáztathatta megsérüljön az aranyos Mályva chan. Fejét ütemesen ingatva mutogatott előre aggodalmasan, hogy lássák, mire gondol, vagyis gondolja, hogy látszik, erre gondol. Kezdett kicsikét már kissé belekavarodni a sok agyalásba, ezért fejéből kirázta a sok felesleges dolgot és elmondta a véleményét, mert nem lett volna jó tovább hadakozni, amikor náluk volt Mályva chan, aztán könnyedén bánthatják, vagy kínozhatják, mert rosszul döntöttek. Ez amúgy is lehetséges volt és szörnyen féltette Mályva chan-t és nem akarta bántódása eshessen, de bíznia kellett benne, meg abban ügyesek lesznek, aztán hamarabb kiszabadítják, mint erre sor kerülhetne. Hiszen Rapunzel nagyon gyors és ügyes, szóval azt hiszi, vagyis reméli, könnyen kieszelnek mentő tervet, utána pedig mindenki boldog lesz és mehetnek haza, vagyis még nem, mert szükségük van arra a horogkampóra, vagy micsodára. Az a lényeg, azt már együtt találják meg és tudja senkinek sem görbült meg egyetlen haja szála sem.
-Baja esne Mályva chan-nak, most így ne, majd később, csak előtte kell…terv! Igen a terv az jól fog jönni, hogy kiszabadítsuk, de-de-de….de most maradjunk!-
Fékezett be nagy erőkkel, óriási kérlelő szemekkel meredve Rapunzel-re, kivételesen hallgasson rá, mert nem akar parancsolgatni, meg főnök lenni, csak ez tűnik a legjobb megoldásnak, annak ellenére szíve megszakad, hogy végig kell néznie, elviszik tőlük Mályva chan-t. Mármint, ha látná rendesen, mivel jött egy füttyentés és csomó másik köpenyes alak került elő, akik fogalma sincs honnan kerültek elő, de hatalmasak voltak, fenyegetőek és teljesen olyanok, mint a rohamrendőrök. Valahogy sejtette nem kéne nekik rontani, mert akkor jön a gumi lövedék, sokkoló, meg a nagy verés és börtönbe zárás. Ha viszont rács mögé kerülnének nem tudnák Mályva chan-t kiszabadítani, ezért kettőt hátra lépve tartotta fel karjait, hogy ő bizony, tényleg, semmi esetre sem fog vitába bonyolódni velük. Lassan, nagyon lassan hátrált, miközben fájó pillantásokat vetett az elrepülő hátasra. Feltámadt benne a mardosó lelkiismeret, nem vigyázott eléggé Mályva chan-ra, de megígérhette nem hagyják cserben, elmennek érte, kiszabadítják, aztán hazaviszik, miután rájönnek, hol találják azt a vitrines hologramot.
Bambulással összekötött fogadkozás annyira sikeresnek bizonyult egy idő után eltűnt lába alól a talaj. Kérdőjelek ezrével feje körül pislogott hova lett a talaj, na meg miért kezdett el lefelé pottyanni. Frász jött rá a semmiből támadó csapóajtótól, így elhaló sikollyal kapott mellkasához, miközben szépséges rúgkapáló csomagként csapódott bele a nem rég bejárt kietlen vidék meglehetősen kemény talajába. Hatalmas porfelhőt generálva köhécselt, hörgött és tapogatta testrészeit, vajon melyik tagja törhetett el, mert jelenleg mindene fájt a szörnyű becsapódástól. Két nyöszörgés közé, azért sikerült beütemeznie a rémült kérdést, vajon mi lehet Rapunzel-lel, akit a zuhanás óta, pontosabban azt megelőzően látott utoljára és remélte nem maradt fennt, mert már nem látta a láthatatlan ajtót, szóval nem igazán tudna visszamenni érte.
-Jo...ha..ha…hapszííí~h!-Tüsszentett fel az orrát csikiző porra, majd dörgölte sértődötten, ahogy Rapunzel-t keresgélve lábra állt és szétnézett a kietlen vidéken.-Haj, ez a vidék, hogy ennyire száraz legyen és…amúgy….Oh!-Jutott eszébe óriási felismerés sárgán foszforeszkáló lámpácska képében, miután sikerült megszabadulni szörnyűségesen mély orrhangjától.-Jól, hogy vagy, meg úgy, hol vagy, mármint így vagyunk?-
Pislogott fejét ütögetve, hátha kijön füléből a benne gyülekező koszréteg. Ekkor találkozott szembe a villódzó ponttal, amit egyre bambább hunyorgással vett szemügyre, mert nem sikerült eldöntenie, csak képzelődik, tényleg ott van, vagy teljesen más, csak rosszul látja, de végül úgy határozott fonalat vesztetten rábök a talányra.
-Az! Azazaz…az…ott-ott!-Mutogatott egyre intenzívebben a micsoda irányába, végre valahára megerősítsék ténylegesen létezik és nem fantáziál, meg úgy van értelme azt a valamit észre vette.-Mi…nem látom, hogy mi lehet, de nagyon fényes, szóval…-Mélázott el a lehetőségeken, még is minek van ekkora vakító tükröződése.-Te…és én, mármint, hogy így mi, szóval most úgy…mit csinálunk? Oda, ahhoz a…ahhoz megyünk?-
Bökdösött továbbra is kitartóan a bizgentyütyüre, még mindig azon törve buksiját, vajon mi lehet pontosabban. Kimerítő magyarázatot nem várhatott, mivel Rapunzel úgy vette észre nem szeret beszélgetni, vagy csak vele nem szeret, ami kicsikét most elszomorította, de az a fő együtt vannak és közös erővel kiszabadíthatják Mályva chan-t!*w*

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Vas. Márc. 24, 2013 11:35 am

Tanto-mat kezembe vettem. A szörnyeteg véres maradéka végigfolyt rajta. Gyönyörű fegyveremet ilyen tisztátalan lény szennyével kellett bemocskolnom. Undorral képemen rázom meg, majd a pengét visszacsúsztatom tokjába. Egy percig sem fordítok hátat a szörnynek. Végignézem, ahogy kínok között rúgkapál, majd kegyelemdöfésként hátába fúródnak Nagano-san megidézett rúdjai. Még utoljára oldalra pillantok, ahogy a porból föltápászkodik. Nem marad időm segítségére igyekezni. Az előttem kinyúlt testből az utolsó lehelet is eltávozik. A szörnyeteg gazdája tehetetlenül mozgolódik az állat körül, majd a lányt társa felé löki. Az alkalmat kihasználva fogom ismét markomba fegyveremet és irányába rohanok. Tökéletes alkalom nyílik arra, hogy elvághassam torkát. Túl sokat fenyegetőzött ahhoz, életben hagyjam. Félúton azonban ismét különös cselhez folyamodik. A testük légneművé válik, majd egyikőjük teljesen körbefonja a shinigami-t. Nem engedhettem, hogy elvigyék. Gyorsítva a tempómon szökkenek közelükbe, mikor fülsüketítő rikoltást hallok fejem fölött. Ég felé pillantva újabb monstrum köröz felettünk. Mikor visszanézek ellenségeimre, hirtelen megállok. Fekete köpenyes alakok állják utamat. Erőszakosan lépek föl és utat törnék. Gátolnak a mozgásban. Egyikőjük fegyvert ránt, mire visszahőkölök. Nincs esélyem a továbbhaladásra. Hátam mögött felszólaló shinigami eltereli figyelmemet. Végig kell néznem, ahogy monstrum szörnyeteg hátán utazva lassan az ég ködös kékjében eltűnik.
Pillanatok töredéke alatt nyílik meg lábunk alatt a szilárd talaj. Mélységbe zuhantunk. Nem volt mibe kapaszkodni. A világ, melyben eddig álltunk hirtelen porrá vált. Hatalmas homokviharba keveredve értünk földet. Puha talajba fúródott testem. A portól kellemetlenül köhögtem. Ott feküdtem. Kitaszítottként, legyőzötten. Tanto-m előttem esett le, karnyújtásnyira. Fegyveremet félig eltemette a föld. Ugyanolyan szégyenteljesen feküdt, akárcsak én. Méreg emésztett. Rémes, maró, fortyogó düh járta át egész testemet. Öklömet összeszorítva az apró homokszemeket morzsolgattam. Felálltam. Eleget dagonyáztam. Büszkeségemet pár másodperc alatt szilánkosra törték. Sötét ruhámat szürkére színezte a finom por. Hiába simítottam végig vállamon, az anyag teljesen magába szívta. Talán a szél kifújja…
Ingerülten kaptam fel fegyveremet és visszacsúsztattam tokjába. Mit tehetnék? Csak álltam, a perzselő napfényben és felfelé néztem. Kémleltem az eget. Valami csodára várhattam. Magam sem tudom, miért hagytam, hogy a szél arcomba mossa hajamat. Kiszolgáltatott és tanácstalan voltam. Gyűlölöm ezt az érzést. Hátam mögött hallottam a shinigami összeszedetlen beszédét. Tompa volt és erőtlen. Másra koncentráltam. Terv kellett. Nem hagyhattam annyiban, csak úgy vége legyen mindennek. – Kérem… csak egy percig legyen türelemmel… - beszéltem magam elé, alig hallhatóan. Csak egy levegővétel. Kellett, hogy ismét összeszedjem magamat. Az ég felé hunyorítva ismét hang sziszegett fülembe. A misztikus hang fényes pont felé csalja tekintetemet. Szinte megvakít fehérsége. – Kövessen! – adom ki parancsomat. Lépés megtétele után lábamra rogyok. Nyilalló fájdalom jár végig. Reflexszerűen kapok oldalamhoz. Ruhámat átnedvesítette a vér. Abban a pillanatban tudtam, nem sikerült megsebeznem az őröket. Tenyeremet vörösre színezte. Hatalmas sebből szinte patakzott. Fogaim között sziszegtem. Tűrtem a fájdalmat. Túléltem már rosszabbat is. Csak rég volt már… majdnem elfelejtettem, milyen is a fizikai fájdalom. A paletták mögött nem érzek ilyet. – Nem kell segítenie. – közlöm a másikkal. Gyógyító kidou-hoz szedem össze erőmet. Tenyeremet a sebre tapasztva idéztem meg. Kellett pár másodperc, míg összezárta. Az idézés végén ismét két lábra álltam. Nem kellettek a nagy drámák. Érzelemmentes arccal biccentettem előre a célunk felé. Mély lélegzetet vettem. A fájdalom még mindig belülről hasított. Pengéjét élezte húsomban. Túlélhető. Égető, forrongó. Jel, hogy még mindig élek.
Tudtam jól, újabb összecsapás ismét felszakítja a heget. Számítottam rá. Nem érdekelt. A küldetésem folytattam. Végsőkig küzdeni. Nem megfutamodni. Mesterem sokat hajtogatta. Büszkeségemen nem eshet újabb csorba. Ha vesznem kell, csatában hulljak el. Nem lebegett más szemeim előtt, mint a nő megmentése. Akár az életem árán. A fényes ponthoz közeledtünk. Nem volt kivehető alakja. Nem szűnt a viharos szél. Arcomba dobta az összes homokot. Akadályozott a látásban. Kíváncsivá tett. A Hang nem vezethetett félre. Segíteni akart.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Szer. Ápr. 03, 2013 4:07 am

Múlt csapdájában - Page 2 Szemiramiszfggkertje

Földet érést követően Sora higgadtan végiggondolja lehetőségeiket. Fejében megszólaló hangnak ad igazat. Elindul a fényes pont irányába. Méterek legyűrésével egyre nagyobbá válik iránytűjük, végül összefüggő vízfelületté olvad. Abnormális módon sivatag közepén óriási palotával szembesülnek, mely festői panorámát tár fel előttük. Homok színével egyező építményt hatalmas sziklákra emelték, lépcsőzetes elrendezését vízesés koronázza meg, mely bőségesen táplálja a palota előtt húzódó tavat. Közvetlen közelét élénk zöld növényzet és kellemesen illatozó virágos mező borítja. Árnyékot a magasra nyúló pálmafák biztosítanak. Hőmérsékletet békésen hullámzó víz ereje hűti elviselhető szintre. Minden a paradicsomról árulkodik. Ezen érzetet növelheti a kertben ücsörgő pár. Külsejükben teljesen eltérnek egymástól, még is teljes harmóniában üldögélnek. Körülöttük népes tábor ácsorog. Hozzájuk hasonlóan világos ruhát viselnek, ám szinte egyetlen ékszer sincs rajtuk. Mindegyikük szorgosan foglalkozik valamivel. Van, aki gyümölcsös tálat tart, mások legyezővel bűvészkednek és akadnak, akik fésűt tartanak, vagy virágkoszorút fonnak. Minden a nyugalomról, könnyed piknikezésről szól.

Kettős érkezését látszólag senki sem veszi észre. Zavartalanul sétálhatnak fel-alá a kertben. Semmilyen ellenállásba nem ütköznek. Őrségnek nyoma sincs, ahogy a lugasban pihenő társaság sem rémül meg látványuktól. Ahogy közelebb érnek a kék hajú hölgy kedvesen elmosolyodik, felemeli kezét és int, csatlakozzanak hozzájuk. Türelmesen megvárja odamenjenek, majd hellyel kínálja párosukat. Két oldalt álló személy, rögvest kényelmes párnákat rak le eléjük.
-Már vártunk rátok, vándorok!-Csendül fel lágyan csilingelő hangja. Kellemes, akár a nyár esti esőcseppek halk pötyögése.-Nevem, Euri! Ő a férjem, Lurrak. Mi vagyunk a horo vitro őrzői. Sok kérdésetek lehet. Azért vagyunk, hogy ezekre választ adjunk. Kérlek, rendelkezzetek velünk.-
Hajol meg tiszteletteljesen. Mozdulatát összes jelenlévő követi. Egy emberként hajtanak a jövevények előtt fejet. Ezután hosszas csend következik. Mindenki várakozik, mit kívánnak vendégeik. Az eddig némán ülő férfi vizet hozat és rövidesen gyümölcsös tálak landolnak kezükben. Minden túlságosan idilli. Lassan gyanakodhatnak valami nincs rendjén. Erre kaphatnak választ az eget kémlelő hölgytől.
-Hamarosan lenyugszik a nap.-Tükröződik fájdalom a különös hangú nő arcán.Mióta a lét óráját ellopták, minden áldott este földig rombolják palotánk, felgyújtják kertünk, lemészárolják házam népét, meggyaláznak és szemem láttára kínozzák halálra férjem. Újra és újra átéljük azt a napot, amikor elragadták tőlünk a horo vitro-t. Bennetek van minden reményünk! Ti nem ehhez a világhoz, nem ehhez az időhöz tartoztok. Nem rekedtetek meg az idő csapdájában. Megállíthatjátok arĝento népét! Találkoztatok velük. Olyanok akár a kísértetek.-
Magyarázza kétségbe esetten, egyre gyakrabban pillant a lenyugvó napra. Férje csendesen jelzi a szolgálóknak pakoljanak össze. Csoport lassan visszatér a palota belsejébe, hová magukkal hívják vendégeiket. Szapora lépteik alatt beavatják őket, mindig északról érkeznek ellenségeik. Közeledtüket feltámadó szél jelzi és hátasaik szörnyű üvöltése. Két hullámban támadnak. Először a kertet veszik ostrom alá a szárnyas lényeken érkező katonák, majd, ha érkeztükre a harcosok kiözönlenek, látatlanul beoson négy köpenyes szellem. Végiglopakodnak a palota termein és csendesen elveszik az órát. Sietősen távoznak, mészárlást pedig rábízzák az odakintről benyomuló társaikra. Azt nem tudni honnan tudják, merre található a féltve őrzött tárgy.
-Mit szándékoztok tenni? Segítetek rajtunk?-
Teszi fel kérdését aggodalmasan a palota úrnője. Lassan az utolsó napsugarak is elhagyják a vidéket. Egymás után gyújtanak mécseseket. Hamarosan elérkezik a csata ideje.

Bimmbamm:

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Vas. Ápr. 21, 2013 7:37 am

Fényes, csillogó pont közeledtével csodálatos világ tárult szemem elé. Valóságos oázisban találtam magamat. Azt hittem megtéveszt szemem. Csak egy múló délibáb, egy sötét ármány, amely húsomba mar, majd széttép. Káprázattól alig tértem magamhoz. Óvatosan lépdeltem. Nem bíztam semmit a véletlenre. Ragyogó, pompás, tündöklő varázs. Ég felé kiáltó, ékeskedő palota, körülötte hófehér, angyalokra emlékeztető népségek. Mindenki tette dolgát. Mintha ott sem lennénk. Hátam mögé pillantva bevárom szórakozott társamat. Jobbnak véltem, ha együtt maradunk. Túl sok furcsaság történik ebben a világban. Színes, szivárvány, egy valódi kavalkád. Mozgalmas, dinamikus élet. Sürgő-forgó emberek. Palást libben, ruha gyűrődik. Egymást közt suttogó, dallamos szavak. Boldogságtól viruló arcok, mosolytól szikrázó hangulat. Oldalra tekintve lépcsősor, melyen borostyán, és különféle futónövények zöldellnek. Fűzfa levele hullik alá, vízesés robaja hallatszik. Közelebb vízcsepp röppen orrom hegyére. Túlságosan mesebéli idill uralkodik ezen a vidéken. Gyanakvó tekintettel konstatálom mellettem elszaladó, könnyed léptű nőket. Szellemként bolyongva végül város központjába érünk. Arany ragyogás, homok fúvása, andalító nyugalom. A világ uralkodóiról lesül a béke és a harmónia.
Különös teremtmények. Talán ők egyedül láthatnak minket? Mintha várták volna érkezésünket, közelükbe szólítanak és hellyel kínálnak. Fenntartva békés ajánlatukat ereszkedek két térdre és megpihenek. Combjaimra teszem görcsös kezeimet. Egy szusszanás, két sóhajtás. A nőt akaratom ellenére alaposabban szemügyre vettem. Nem volt szokványos megjelenése. Tengerkék haját játékosan kergette a szellő. Baljós felhők közeledtek. Csöndesen hallgattam végig meséjét, városát pusztító erőkről. Ismerős leírás. Szárnyas szörnyetegek társaságával volt szerencsénk közelebbi ismeretségre is szert tenni. Könnyen lemondtam volna ilyen kapcsolatokról. A Hang nem hiába vezetett minket ebbe az országba. Itt akadt dolgunk. Villámló, gyilkos, mérges felhők gomolyogtak az aranysárga Nap körül. Természetesen fejet hajtottam. Segíteni fogjuk őket. Nem hagyhatjuk, ellopják nemes, legendás kincsüket. A sugarak vészjóslóan, riadtan hajlottak föld irányába. Időnk szűkében álltunk.
- Önre bízhatom a Horo Vitro védelmét?
Célzom meg kérdésemmel shinigami társamat. Sokat nem várakozhatunk. Hátborzongató, fagyos szél futott végig a palota márványkövein. A végzet serege közeledett. Riogató fenevadak semmibe vesző sikolya rázza meg a vidéket. Előre sietve hagyom magam mögött a férfit és a palota lakóit. A határozott lépésektől újból felhasít a fájdalom. Végigjárja testemet. Mar, tép, szétszakít. Hasogat, bosszant, mérgez. Egyre több dolog kezdte elvonni figyelmemet eredeti célomról. Kertek irányába rohantam. Furcsa hangok suttogtak füleimben. „Megmentés… védelem… az utolsó remény… éled… tép, mar… szabadság… Engedj szabadon!” A rég hallott, ördögi hang egyre élesebben szólított. A fájdalom tovább hasított. Egyensúlyom felborulni látszódott. Előre sorakozó harcosok közé vágtam. Fel kellett mérni a helyzetet. Felénk közeledő sötétség nagyobb erővel bírt, mint a királyi család halomnyi katonája. Ködben gomolyogtak és üvöltöttek. Az ég beborult. Rohamosan váltott. Talán túlságosan is. Zavarodottá váltam. Túl sok minden kavargott elmémben. Kezdett magam köré épített páncél szétrepedni…
- Képtelen vagy rá…
- Mit bizonygatsz?
- Engedj szabadon!
- Veszélyes vagy… őrjöngeni fogsz… vérben fürdő embereket hagysz magad után.
- Becsmérelsz! Mégis ki adta vissza látásod? Egyezséget kötöttünk… a szolgám vagy!
Sötét gödörben kapálóztam. Nincs menekvés. Lelkem kárhozatra volt ítélve. Nem szökhettem sorsom elől. A sötétség beterített és láncokat font körém. Aros feltámadni látszott…
Igazat szólt. Rab voltam. Saját magam rabja, lelkem kopott, piszkos, rozsdás vasketrecében. Megadóan bólintottam. Hagytam, irányítása alá vonjon. Aros a sötétségből, mint fényes őrangyal lépett elő. Báránybőrbe bújt farkas. Vérszomjas fenevad. Nem ismert kegyelmet. A sarokba taszította lelkemet és irányítani kezdte testemet.
- Aki alábecsüli ellenfelét, halállal lakol! – sziszegte fogaim között, és gúnyosan felröhögött. Erejét fitogtatva engedte el lélekerejét. Körülötte lévő föld hurrikánszerűen forgott. Végül megjelent zanpakutou-m tökéletes másolata. Ez Aros kardja volt. Vérengző, gyilkos, barbár kard volt ez. Gazdájához idomult. Nem ismerte a félelmet, a megbánást, a bocsánatot. Csak pusztított. Sikoltó ellenfelek közé csapott. Nyakat tört, mellkasokat szaggatott szét, emberi lények halálordításában élvezkedett. Undorító lény. Ő volt eltitkolt, szégyenteljes valóm. Bennem lakozik, ez is én vagyok. Tehetetlenül néztem végig, ahogy kikelve magából szedte cafatokra a katonákat. Nem érdekelte, ha sérüléssel gazdagodott. Sötét kalitkában többször karomhoz vagy oldalamhoz kaptam. Éreztem a fájdalmat. Meg kellett állítanom. Ordítottam. Rácsokat ráztam. Tennem kellett ellene. Tovább hagyom, beleőrül a szabadságba. Szinte lehetetlen harc közben szót érteni vele. Nem hajlik rá, visszatérjen.
- Nekem prédikálsz egyezségről?! Fogd vissza magad, különben megölöm magam!
Ordítom el magam. Tudja jól, nem félek a haláltól. Ha pedig végzek magammal, ő is porrá lesz velem együtt. Ismertem már, hogy tudjam, mit tervez. Hevesen kapálózott tisztátalan lelkéért. Aros többet akart, mint holmi piszkos katonák gyilkolását…
Ennek tudatában kirántotta kardját az egyik szárnyas lényből, majd ingerülten visszatért sötét ketrecébe. Ismét láttam. Az ég kezdett kitisztulni. Résen kellett lennem. Szédültem. Fájdalmaim voltak. Véreztem. Fegyver nélkül maradtam. Maradt a kidou, és tanto-m.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Hétf. Ápr. 22, 2013 7:47 am

Nem tudta most megint mi volt, mivel nem mondtak semmit, csak mentek, mendegéltek. Tanácstalan volt a történésekkel, vagyis nem történésekkel kapcsolatban, de lemaradni sem akarhatott, ezért kérdőjelekkel feje fölött iramodott Rapunzel nyomába. Hatalmas szemekkel pislogott rá, hátha eszébe jutna elmondani neki, mire gondol, mármint, ha gondol bármire, mármint eléggé úgy látszódott nagyon erősen gondolkozik valamin. Semmi pénzért nem akarta megzavarni a koncentrációban, csak szerette volna megtudakolni pontosan mit terveznek, hiszen Mályva chan nem arrafelé lehetett és az a pont egyre jobban bántotta szemét. Minél közelebb sétáltak hozzá, annál inkább elvakította és hiába takargatta arcát nem segített rajta, mert úgy könnyedén hasra akart esni lábában. Kénytelen volt könnyes szemekkel hunyorogva lépdelni, míg le nem esett álla a mesés panorámától. Száját eltátva meresztgette bevörösödött bagolylesőit a vízeséssel, növényekkel, fákkal, mindenféle paradicsomi csodával övezett palotát látva. Ötlete sem létezett, hogy került sivatag közepére ilyen szépséges zöldövezet, egyáltalán milyen erdei tündérek lakhatnak benne. Már épp Rapunzel karját készült megrángatni, magyarázza el neki a dolgokat, amikor kedvesen köszöntötték őket.
Újabb tanácstalan hullám sodort rajta végig, miért ennyire barátságosak velük, még biztos, ami biztos alapon háta mögé is nézett, ténylegesen hozzájuk beszélnek. Nem látva mást közelében és Rapunzel engedelmes indulását észlelve, gyorsan félre dobta kétkedését. Sietősen hosszú hajú kísérete mellé battyogott és széles mosollyal hajlongott a hozzájuk beszélő nő előtt. Előre örült mesedélutánt kapnak, mert szerette a meséket, illetve örült neki, végre valamiről tudomást szerez. Emiatt elhatározta nagy erőkkel fog figyelni minden egyes szóra. Bőszen fülelt az összes elhangzó mondatra és együtt érzően pislogott a szomorú histórián. Nem felejtkezett el Mályva chan-ról, de nem hagyhatta őket bajban. Kötelességének érezte segítsen rajtuk és legnagyobb örömére Rapunzel is így vélekedett. Boldogan rugózott mellette, micsoda nemes szívvel áldotta meg a sors. Ennél jobb társsal össze sem futhatott volna, még ha azt sem tudta kicsoda-micsoda-hogyacsoda. Lényegében nevét sem árulta el és nem látszódott ellenségesnek, meg úgy kicsit sem félt mellette, szóval teljesen elfelejtkezett róla, kicsikét faggatóznia kéne.@-@
-I-i-i…igen!-Zökkent vissza kínos elmélkedéséből a valóságba. Határozottan bólintott, látszódjon, komolyan veszi részét.-Nem kéne azért, hogy így-így-így...teljesen el egymást szakadni, mármint egymást szakadni, akarom mondani tejest szakasztani egymásra.-Vett mély levegőt, minél hamarabb kievickélhessen egyre kínosabb megjegyzéséből.-Ha bajba kerülnénk, mármint túlságosan nagyba, akkor jelezzünk…mondjuk, mondjuk…valamilyen…ezzel…a...piros színű kidou-val, ha meg mindent így leütöttünk, akkor kékkel. Ez-ez…ez így jó?-
Minden lelkesedésével elkövetkezendő feladatára fókuszált és kissé belegubancolódva az irányzékokba nézelődött, pontosan merre kellene elindulnia. Szorult helyzetéből a kedves tündérek gyorsan kimentették. Aranyosan viháncolva mutattak az óriási teremre, ahová szorgos léptekkel masírozott be, míg hasra nem esett az egyik lépcsőfokban. Sikeresen elszámolta, hány van belőle és mire ráeszmélt, már közelebbi barátságot kötött a márványpadlóval. Esés nem fájt neki, ezt sűrű legyintgetéssel és gyors felpattanással adta közelben lévők tudtára. Volt még nála Kei nii-chan dinós ragtapaszaiból, ami erőt adott neki a küzdelemhez, így extra vehemenciával lendülhetett előre. Állát vakarászva mérette a termet, hány oldalról ronthatnak rá, meg úgy hány felé kéne szakadnia. Szerencsére teljesen zárt tér volt, egyetlen bejárattal, így rögtön nekiesett kifundálni mihez kezdjen. Fel-alá sétálgatva ötletelt, pontosabban próbált, mert minden eszébe jutott azon kívül mit kéne csinálnia. Végül, addig küzdött saját kalandos elméjével, hangos csatazaj ütötte fel fejét. Neki sem kellett tökéletes hallás rájöjjön felé közelednek. Azonnal jobbra-balra kapkodva kókuszát keresett fedezéket. Bebújt az egyik oszlop takarásába és úgy tett, mint, aki ott sincs. Lélegzetét visszafojtva fülelt, míg a tömeg betódult a terembe. Elszámolt magában tízig, keresztet vetett, bár kicsit sem vallásos, aztán elrugaszkodott búvóhelyétől. Iparkodott minél gyorsabban cikázni az első sorok között, minél több ellenfelét juttathassa szundikálásra inemuri segítségével. Meglepően könnyedén haladt, míg útját nem állták óriási hirtelen fel sem tudta mérni, miféle fegyverrel. Alig volt képes arrébb szökkenni előle és még ezzel sem úszhatta meg, ne keletkezzen méretes szakadás ruháján. Eleinte nagy szemekkel pislogott ellenfelére, majd ezután tudatosodott benne hosszanti vágással gazdagodott, illetve ellenségei teljesen körbe zárták. Szó szoros értelmében gyűrű közepén dekkolt, amin hatalmasat nyelve gördült le homlokán kínos cseppecske. Nem hitte ennyire hamar csapdába sétál, de nem tehetett mást, mint Taka-t segítségül hívni, hiszen legalább tíz penge tartott felé. Szemben lévőket könnyedén kivédte, de a maradék elől nem lett volt menekvése. Oldalról érkező döféseket előre-hátra hajladozva kerülte el, míg a hátát ostromló hadtól nemes egyszerűséggel úgy szabadult meg földre vetődve kúszott át az egyik férfi lábai között. Villámgyorsan kidou után matatott és eresztett tenran-t a felé nyomuló masszára. Kezdett azaz érzése támadni, egyetlen perc nyugta sem lesz, főleg, mert a szöszmötölése alatt, társaság másik fele hologramos vitrint ostromolta…

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Kedd Ápr. 23, 2013 7:45 am

Kétfős csoport gyorsan elhatározta bajba jutott őrzők segítségére sietnek. Sora javaslatára kettéváltak. Vaizard a kert felől támadó erők közé vetette magát, míg Nobu a horo vitro termébe bukdácsolt, megakadályozza annak eltulajdonítását. Mindkét fél maga stílusában látott hozzá feladata teljesítéséhez. Előbbi személynél belső lidérce elszabadulása gondoskodott az ellenfelek gyors tizedeléséről. Döbbent támadói ijedten hátráltak előle. Láthatóan meglepte őket a vérszomjas fenevad. Sokáig még sem tébláboltak egy helyben. Képzettebb harcosok voltak annál, eszüket vesztve meneküljenek. Újabb rohamban egyesítették erejüket. Vezetőjük a kertjébe özönlő gyalogos és szárnyas had mögül adta ki utasításait. Ekkorra közel negyven-ötven főre duzzadó, rendezett sorokban gyülekező szellemlények néztek Sora-val farkasszemet. Vezérük rövid parancsára az első sor levált. Testük légneművé változott és könnyed szellőként köröztek a férfi körül. Egymás kezét fogva egyre gyorsabban pörögtek. Pocsék hasonlattal élve, gyerekes körtáncot lejtettek. Kivártak, mit lép zavaró megmozdulásukra. Tisztában voltak vele nem okozhat bennük kárt fizikai támadás, ahogy a démonmágia is hasztalan. Sürgősen megoldást kellett találnia a vaizard-nak, vagy könnyedén végezheti áldozataik listáján. Lassan bőrén érezhette a forgás sebességével nagyobb erejű szelet generálnak, míg az forgószéllé nem erősödik. Kimenekülne a körből, rögtön nyílt célpontjává válik a lesben álló tartalék sornak, akik feszülten figyelnek, mikor csaphatnak le a menekülő vadra. Úgy festett komoly kelepcébe sétált, ahonnan nem távozhatott győztesként. Helyzetét sokszorosan ellehetetleníti a közelből érkező sikoly. Euri nevű nő kétségbe esetten kiáltozik segítségért. Sora-nak eszébe juthat mesélt története, hogyan végzi minden támadáskor…
Sora szerencsétlenebb társa hamar szorult helyzetbe keverte magát. Második mozdulatával a harmincfős tumultus közepébe masírozott, ahol a gyalogság fegyverei fogadták. Szorult helyzetében démonmágiát vetett be. A tenran meglepő módon eredményt ért el. Szellemlényeket könnyedén taszította arrébb. Ha akad még fejében némi gógyi, rájöhet, szél fegyverként szolgál ellenük. Erre, azonban nem sok ideje marad, hiszen a csapat furfangosan kettéválik. Támadó alakulatról négyen leválnak és, míg a többiek Nobu kiiktatásával foglalatoskodnak, kísérletet tesznek a horo vitro ellopására. Halálistennek gyorsan ki kell találnia, milyen módon verekedi keresztül magát huszonhat mérges ellenségen, akik szélvész gyorsaságukra és fegyverükre alapozva rohamozzák, miközben az értékes tárgyat szinte ellenállás nélkül viszik el.

Határidő: 2013.05.07.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Szomb. Május 25, 2013 2:46 am

Kétségből harci pánikba kezdett esni, mert nem elég rohamozták, méghozzá azok az átlátszó szellemes bigyuszkák, akikkel semmit se tudott kezdeni, akadálytalanul lopakodtak vitrines holofón irányába. Karját szörnyűséges tett helyszínére emelve tátogott partra sodort aranyhalként. Az sem vonhatta el hosszadalmasan spirálként forgó szemeit bevetett varázslata teli találatként taszította hátrébb ellenségeit. Bambán pislogott a megdöbbentő eseményre, miközben azt sem tudta mit tegyen. Örüljön sikerének, elhaló sikollyal törjön utat a vitrines brigádhoz, esetleg orra elé fókuszáljon, ahonnan újult erőbedobással tódultak felé lepedő nélkül szellemeskedő támadói. Teljes tanácstalanságban elveszve forgolódott jobbra-balra, szegezte előre katana-ját. Lehető leggyorsabban kellett volna döntést kisajtolni messzi vidékekre szublimált fejéből, ami nem akart egyszerűen menni. Túl sok lehetőség, túl sok megoldandó kérdés, vagyis csak egy volt, megvédi a vitrint, de azt sem akarta földig rombolja közben az épületet. Addig szenvedett dilemmájában lubickolva elúszott lehetősége és nyakán landolt méretes kísértet brigádja.
Mellkasát érő vágások és szúrások elől ügyetlenül próbált kitérni pengéjével. Nem készült fel a nagy megmérettetésre, mert továbbra is a homályos vitrint követte szemmel, így az érkező horda úgy, de úgy frászt hozta rá, rémülten hátrébb lépve tartotta maga elé kardját. Kicsiket ugrándozva hárította a nyársalási kísérleteket, mivel nem szeretett volna grill csirkeként láng felett fogyaszthatóra pirulni. Tudta, persze, hogy tudta mit kellene tennie, csak épp a kivitelezésben akadtak súlyos problémái. Könnyed ugróiskola szökkenésekkel haladt küldetése célpontjához, de mindig akadt egy-egy szemtelenül kellemetlenkedő lepedő nélküli kísértet, aki útját állta fegyverével. Annyira rosszul érezte magát, terelgetik, akár az eltévedt báránykát, bármikor keresztüldöfhetik, mert válaszra sem maradt ideje és mindezek tetejében végig akarják vele nézetni, ellenállás nélkül elviszik a horpadt vitrint. Dagadt fejében az erecske, míg szét nem pukkant és arra nem késztette erélyes üvöltéssel förmedjen rá ellenfeleire. Ezután nem bírta eldönteni ki ijedt meg jobban műveletétől. Mindannyian hatalmasokat pislogva meredtek egymásra hosszú másodpercekig, mire leesett kába buksijának, lehetősége nyílt valamit alkotni. Rögvest hátra arcot bevetve ragadta meg a függöny zsinórját. Másik végét némi ügyetlenkedéssel levágta, így szépséges madárként levegőbe röppent.
Villámgyors környezetváltást halk üvöltéssel és szorgos rúgkapálással spékelte meg. Frászt hozta saját magára merész ötletével, még, ha így viszonylag könnyen átlendülhetett a terem másik felére, illetve a felé szárnyaló szellemeket is sikerült akaratlanul arcon talpalnia. Lényegében sikeresnek könyvelhette megmozdulását a landolást eltekintve. Féltávhoz érve az anyag hatalmas reccsenéssel adta meg magát, amitől zuhanó bombaként csapódott a horkanó vitrin mellé. Ejtőernyőzésével talpig belegubancolódott a finom anyagba, de ádáz harcolással sikerült belőle kikecmeregnie és igazi királyi felségként húzta maga után. Levegőben fodrozódó palásttal szaladt a négyes után, miközben mögötte fenyegető lebegéssel közeledtek. Maga se érti, hogy és merre, de annyira frászt hozták rá gondolkodás nélkül gyorsított tempóján. Addig iszkolt teljes kapacitással gyönyörűen elmasírozott a vitrint szállító társulás mellett. Eltartott néhány ütemig, mire füsttől ködös elméjében kirajzolódott a megoldás mi történhetett és gatyaféket behúzva fordult meg. Gigantikus nyeléssel vert cöveket azon a ponton, majd eltántoríthatatlan lelkesedéssel hívta segítségül Taka shikai formáját. Felszabaduló erőtől kirázta a hideg, hiszen nem tegnap vetette be kedvenc madarát, de érezte imádott kardlelkén mennyire izgatott, amitől neki is bekopogtatott ajtaján a harci drukk, bár néhány másodpercébe beletelt, mire felkutatta pontosan milyen képességekkel rendelkezik, és azokat miként hívhatja elő.
Kisebb elemző bambulással, na meg három ponttal feje fölött rejtély végére lyukadt. Hageshi gufuu erejét bevetve sodorta el ellenségeit, akiket egytől egyik könnyű piheként repdestek szét, majd kenődtek fel a plafonra vagy falra. Kellemetlen csattanó hangon fájdalmasan szorította össze szemeit. Látvány fájt neki és örült volna, ha barátságosabb megoldást találnak, de ha nem hát nem. Nem tehetett mást, pedig szívesebben megbeszélte volna a lehetőséget erőszak helyett, viszont időt sem adtak rá, ahogy most sem pepecselhetett sokáig. Nagyon nagy szerencséjére a négy kísértet elejtette a horgas vitrint. Pár pillanatra meredten bámult rá, aztán agyában lámpácska villant fel. Odafutott hozzá, kezébe kapta, végül sietős léptekkel iszkolt a helyszínről. Persze lelkes üldözőinek több sem kellett, azonnal nyomába eredtek. Még nem találta ki, mivel fogja megúszni ép bőrrel a vadász idényt, de nagyon szeretett volna szabadulni az űzött vad helyzetéből.

Tárgy: Re: Múlt csapdájában Pént. Május 31, 2013 7:13 am

Kérésre a küldetést, lezárom!

Sora-nak sikerül kitörni és megmenteni a bajba jutott papnőt. Nobu elmenekül a horo vitro-val, melyet, miután visszahelyez Lurrak utasításai alapján eredeti helyére, minden visszatér megszokott kerékvágásába. Világ újra normális idejébe zuttyan. Múltba keveredett shinigami-k visszatérnek kiindulási helyükre. Rukongai poros földjén ébrednek, mintha az egész álom lett volna. Körülöttük a nemesi menet zavartalanul folytatja útját. Sora újra műtermében találja magát. Látszólag semmi sem történt...

Jutalmazás:

Nagano Nobu - 3000 lp, 3500 ryou
Kinjo Sora Yasushi - 2500 lp, 3000 ryou
Wang Liu Mei - 2000 lp, 2500 ryou