Kint hideg szél fúj és dobálja az apró homokszemeket, aki csak tehette fedett helyre menekült. Szürke minden, fakó a Világom és az életem is. Több malomra hajtom a vízet de értelmetlenül azt is. Elkellene hagynom a fenébe ezt a helyet, keresni valamit ahol nyugodtan élhetek. Elkerülve az acsarkodást egymással, hátbatámadásokat és mindent. Fogni Csontost és letelepedni Karakurában, nem törődni már mással csak is Hueco Moundoval. Ha szüksége van a segítségemre, akkor megjelenek, de eltávolodni mindenkitől. Mind az arrancarok és az espadáktól is. Marják csak egymás húsát, tépjék fel a másik torkát teljesen értelmetlenül. Csesszék meg, az ostobaságuk miatt teljesen depressziós hangulatba kerülök. Találnom kell valami elfoglaltságot, azt halottam a horgászás igazán nyugtató dolog és egy ideje már terveztem, van is kellékem, ezért itt az ideje akkor meg is valósítani. Visszasietek a szobámba és felveszek mindent ami kellhet. Orgo, cigi, a kellékek, de a bot azt hiszem nem fog kelleni, jó lesz arra a zanpaktoum is. Kész, irány egy szabadabb terület ahol egy gargantát is nyithatok. Remek, irány Karakura, rettegjetek tavak, mert érkezek. Képzeletben már látom a helyet ahova megérkezek. Kellemes levegő, tiszta víz, zöldellő fű és a gyenge szélben hajladozó fakoronák, szökellő őzikék(akiknek igen finom a húsa). Erre fel pedig egy koszos és büdös sikátorba kerültem. Ennyit erről, na mindegy, szedjük össze magunkat és keresünk valami alkalmas helyet. Órákon át járkálta mire végre megleltem amit kerestem, igaz az erdőbe is bekellet mennem, de megérte. Tökéletes, olyan ahogyan elképzeltem, csak éppen a jószágok nem voltak, de ez nem is lényeges annyira. A tavacskához sétáltam és lepakoltam mindent, a nagy melegre való tekintettel levettem a felsőmet, és neki kezdek az előkészületeknek. Orgornak a végére kötöm a zsineget, és felhorgolom, csalit teszek rá és bedobom a kristálytiszta tóba. Néhány vízgyűrű keletkezett amik egyre csak tágultak majd végül elenyésztek. Szeretet és béke, ez teljesen átjár most, úgy érzem a mai napomat nem lehet elrontani. A kezdeti letargiából és szürkeségből egy vidám és színes világba kerültem. Olyan mintha belennék tépve. Ha ezt eddig is tudtam volna, akkor minden reggel eljátszom ezt, csak hogy utána ilyen állapotba kerüljek. Megmozdult a kezemben a fegyverem, kapás van. Széles vigyorral az arcomon rántom meg, de csalódnom kellet, mert sajnos elszalasztottam. Na mindegy, új csali és mehet tovább.

Milyen jó kis napra virradt ez a mai. Nagyon szépet álmodtam, nagyon jól ki is aludtam magam, és a nap simogató sugara az arcomon ébresztett fel. Mint egy mesebeli reggel, csak kár, hogy ilyen elég ritkán van, pedig szívesen és könnyen hozzá tudnék szokni. Nyugisan kikászálódok az ágyból és elindulok a konyha felé reggeli készítés gyanánt. Juppí, tegnapról maradt még egy kis zabpehely így hát nem kell sokat bajlódnom ezzel, gyors beleöntöm a friss tejbe, aztán zsupsz bele a pihe-puha fotelecskémbe. Bárcsak minden reggel ilyen tökéletes lenne! Kicsi cukor még belefért volna, de légyszi, ez legyen most a legnagyobb gondom! Megettem, gyors visszapattogtam a konyhába, elmosogattam az edénykét és jöhet a reggeli zuhany. Bekapcsolom a Hi-Fi-met, berakom az ilyen vidám pörgős dalokkal teli CD-met és el is indulok tusolni az osztaghoz indulás előtt. Ez az, van most normálisan meleg víz, nem úgy, mint tegnap este... Hát az valami borzalmas volt. Másodpercenként változott a víz hőfoka és nem tudtam semmit sem tenni ellene, le sem tudtam fürdeni normálisan, de most van, így hát ki is használom, pancsolok egy picit. Közben egy régi 80-as évek beli számhoz kapcsol a CD, a Loco-Motion című számhoz, amire én rögtön elkezdek boogie-zni és énekelni a tus alatt. Ki is pattanok a zuhany alól és megyek fogat mosni... C'mon baby, to the loco-motion... Ugrás a szekrényhez kimonóba bújni... So c'mon, c'mon tooo the loco-motion with mee... Már fent is is van, indulhatunk az osztaghoz, még eléneklem az utolsó sort, egy gombnyomással kikapcsolom a Hi-Fi-t, becsapom az ajtót és már ugrándozok is végig a házak között. Param, param, parararararam, pampam... Biztos tiszta hülyének néznek, de nem érdekel, jó napom van...eddig. Megérkezek az osztaghoz és rögtön szalad ide valami újonc.
- Végre valaki tapasztalt! Egy hatalmas lélekenergiájú hollow szerű lény jelent meg Karakurában! Úgy gondoljuk, egyenlőre még nem harcol, hisz a reiatsuja nem nőtt az elmúlt percekben! Mindjárt jön a kapitány és tá...
- Igen, Keiko, azonnal menj át Karakura Town-ba és pusztítsd el! A lélekenergiából ítélve arrancar szintű lehet. Senki más nincs akit küldeni tudnánk és alkalmasnak tűnsz erre a feladatra!
- Jól van megyek már...azaz igen is kapitány, értettem, indulok is.
Gyorsan társul hozzám egy pokollepke és már vágtathatok is át a Senkaimon-on keresztül. Miközben futok, azon elmélkedem, vajon tényleg képes leszek legyőzni egy arrancart? Életemben nem harcoltam még arrancar ellen, túl fogom én ezt a csatát élni? Tisztában vagyok az erőmmel, nem biztos, hogy nyertesen kerülök ki ebből a csatából. Tervemet úgy állítom össze, hogy első sorban ki tudjam kerülni a támadásait. Mindegy, ezen most nem gondolkozok tovább, spontán ember vagyok, majd ott kitalálom és amúgy is, már megérkeztem Karakurába. Meg is van a lélekenergia, bent van egy közeli erdőbe. Próbálok észrevétlenül, gyorsan, de ugyanakkor óvatosan és szemfülesen közlekedni.
- Fushibi! - ejtem ki a "varázsszót" suttogva, hogy elrejtsem teljes lélekenergiámat előle.
Ott van, ni, megvagy. Ez meg mit csinál? Tök nyugodtan horgászik a tóparton, ráadásul félmeztelenül. Látom nem nagyon akar harcolni, de arrancar és teljesítenem kéne valahogyan a parancsot, így hát közelebb megyek. Hehe, ez a fegyvere végére kötötte a madzagot, pedig itt az erdő, simán szerezhetett volna egy ágat, na, de ő tudja. Elég magas a lélekenergiája és ijesztően sötét. Huhh, gyerünk Keiko, muszáj megtenned. Egy könnyed ugrással mögötte termek és zanpakutoumat a tarkójának szegezem.
- Hello, örvendek a találkozásnak, gondolom arrancar vagy. Te meg hogyhogy ilyen nyugodtan horgászgatsz itt? Azt várod, hogy valaki társuljon hozzád és azt felfalhasd? Abból te nem eszel, senkiből sem!
Várom a reakcióját, remélem nem fog végül engem elpusztítani...

Ez kellemes, már csak egy láda sör kellet volna és tökéletes lenne az összhatás. Bár akkor már zene is kéne meg a haverok. De akkor az már nem egy nyugalmas pihenés lenne, hanem egy piálás és azt most nem szeretnék. Mire lenen jó az, ha holnap felkelnék és másnapos lennék? S ez még csak a jobbik eset, a rosszabbikban pedig az is lehetséges, hogy meztelen vagyok és összefirkáltak vagy olyan helyeken lenne az üveg ahol nem kéne. Sőt tetoválást is kaphatnék, pedig azt ne akarok, nem mert csúfítaná a testemet, csak egyszerűen nekem nem kell. Oké, tudom hogy szépek meg minden, de egy életre megmaradna és lehet meg is bánnám, utána meg már csak az marad, hogy levágjam a felületet ahol van. Aaaaaaz meg fájdalmas lenne, főleg ha olyan helyen van. Lehetne a hátsómon, akkor ülni se tudnék, vagy a hátamon, esetleg a talpamon, a menés is rossz lenne, bár onnan kikopna egy idő után. Fene, ne közelítsenek felém olyan tűvel amivel mintákat lehet a testemre rakni. Hoppá megint kapás van, rántás és meg is van. Nem túl nagy, sőt, szerintem ez méreten aluli, eh, ez ám a szerencse. Az első igazi kapásom és dobhatom vissza. Leszedem a horogról és a szemébe nézek.
- Na ma szerencséd van, mehetsz vissza és ikrázhatsz vagy amit szoktatok csinálni.
Egy könnyed mozdulattal hajítom vissza a vízbe, hadd éljen szerencsétlen. Hogy teljen az idő is egy kicsit, a zsebemben kotorászok és előveszem a cigimet, kiveszek egy szálat és rágyújtok. Élvezettel szívom be a füstöt és engedem a tüdőmre. Ez a pillanatnyi öröm és elégedettség érzése. Egy hó dugás után egy jó cigi is remek tud lenni, vagy egy kávé után. Sajnos mostanában a kávé gyakoribb. De ne legyünk telhetetlenek, eljön még annak a napja, hogy valaki mézes bödönjébe fogom a nívópálcámat mártogatni és ellenőrizni az olajszintet. Hm, fene tényleg kicsit hülye gondolataim vannak. Azt hiszem valami tartós kapcsolatra van szükségem, vagy különben teljesen egy elfajzott perverz lény leszek. Akkor aztán jöhet Gotrek és Felix hogy lerendezzen, megkapja a Trollvadász a dicső halált amit szeretne. Az én pihenésemet ne zavarják meg. Zavarásról jut eszembe, valami bogár vagy nem tudom mi a tarkómat zargatja, hátranyúlok azzal a céllal hogy elzavarjam. Csak hát, a bogarak nem beszélnek, és itt pedig szavak hangoznak el, női hangon az már biztos, és mivel az étkezési szokásaimat felemlegetik, rákell jönnöm arra, hogy itt egy shinigamival van dolgom. Halkan sóhajtok, keserves érzés ez, soha nem lehet nyugtom, csak azt remélem ez már nem egy elmebeteg lesz, nem olyan mint Ai. Brrr, de gyűlölöm azt a nőt, szerencse hogy nem mind olyan. Anaoban még meg is bízok, ezért sincs semmi olyan hatalmas gondom a shinigamikkal. Talán most is rátudom venni a mostanit arra, hogy békében váljunk el, nincs szükség a pengék keresztezésére. De merre került a modorom? Válaszolnom is kell, amit meg is teszek a hangom pedig nyugodt és barátságos.
- Én nem kevésbé és igen az lennék. Gondoltam kell egy kis kikapcsolódás, és alkoholt nem akartam inni, ezért maradt a peca. Jaj, ne gyere már ezzel a rasszista sztereotípiával. Én lenni gonosz arrancar ki enni lélek, jönni Te hős shinigami és menteni meg ártatlant. Komolyan, most mi van ha azt mondom hogy lelkeket ettem meg az előbb? De nem csináltam, de mi van ha mégis? Megölsz, vagy megpróbálsz? Esetleg elfutsz? Haj…
Megvakarom a homlokomat, vagy levágja a fejemet vagy nem, de elsonidozok a közeléből. Pontosabban olyan őt méterrel tőle a balján jelenek meg ismét, természetesen Orgoval a kezemben, aminek megint kapása volt és egy hal ficánkol a horgon. Meglepetten nézem az „áldozatot” felemelem a zanpaktoumat és nézem ahogyan ficánkol.
- Eh, már megint egy, na mindegy, ez is mehet vissza. – ezt a kis halacskát is visszaengedem az élőhelyére. Majd ismét ránézek a shinigamira, hm, nő, hogy csak azok találnak meg. Hogy nálunk miért nincsen sok ilyen csaj? Mellkasban erősekre gondoltam. – Nos? Mi legyen, harcot szeretnél? Ha igen, akkor támadj.

Nem nagyon zavartatja magát a pecás, dobálgatja vissza a halakat és még rá is gyújt, pöfékel párat és tök nyugodtan üldögél meg relaxál arrancar létére. Ilyet sem láttam még, igaz arrancart sem láttam még élőben, jó első benyomás. nem nagyon sieti el a dolgokat, nem kapkod. Ha nem tudnám, hogy arrancar, nem találnám ki. Általában nem ilyenek szoktak lenni. Túlnyomó többségük nagy hangú, nagy port kavaró, erőszakos, lekicsinylő, nagyképű, agresszív és még sorolhatnám miket hallottam és olvastam róluk, mert hát persze összehallok mindenféle pletykát, mint például tegnap is: "- Úúúh, hallottátok a xy harcolt a múltkorjában egy espada-val és túlélte...sőt meg is leckéztette...és nem is egyedül volt...milyen bátor...én is ilyen akarok lenni...én erősebb, mret ki akarok nyírni egyet az Espada közül..." Na, ilyen pletykák terjengenek ott Seireitei-ben. Néha egyet-kettőt meghallok olyat is, amiben szereplek, vagy épp rólam szól. Mondjuk ezek kisebbségben vannak, nem nagyon zavarok sok vizet, kivétel ha azt akarják, hogy csobbanjak, mert akkor benne vagyok. Na, de térjünk vissza a mi kis relaxálós arrancarunkhoz, aki még mindig átszellemülten pecázik, még akkor is alig vesz tudomást rólam, amikor mögé shunpozok és kardomat tarkójának szegezem. Mintha úgy érezné, hogy valami bogár birizgálja, amikor rájön, hogy az a bogár én vagyok és tudok beszélni. Sóhajt egyet lemondóan, gondolom nem először találkozik már shinigamival és a keserves arckifejezésből levéve történt már elég sok rossz dolog pár közülünk valóval, de a mosolyából kivéve van jó emléke is, ami hozzánk fűzi. Én semmilyen emléket nem akarok kelteni benne. Parancsot kaptam, meg kell ölnöm, vagy legalábbis egyáltalán megsebezni, mert nagyon magas a lélekenergiája, kételkedem kissé magamban, hogy egyáltalán a sérülés okozás is menni fog-e, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ez ügy érdekében, nem hozhatok szégyent a 6. osztagra! Mindenképpen győztesként kell kikerülnöm ebből a csatából, akár fizikailag, akár mentálisan, akár saját magamhoz képest, akár hozzá képest, mindegy, de valahogyan muszáj nyernem! Na, válaszoljál már, te, vagy már az is nehezedre esik? Végre, látom valami jó modor szerűség azért maradt benne, hogy válaszra méltat... Hangja higgadt, egyáltalán semmi izgalom nem érződik rajta és semmi ahhoz hasonló sem.
- Én nem kevésbé és igen az lennék. Gondoltam kell egy kis kikapcsolódás, és alkoholt nem akartam inni, ezért maradt a peca. Jaj, ne gyere már ezzel a rasszista sztereotípiával. Én lenni gonosz arrancar ki enni lélek, jönni Te hős shinigami és menteni meg ártatlant. Komolyan, most mi van ha azt mondom hogy lelkeket ettem meg az előbb? De nem csináltam, de mi van ha mégis? Megölsz, vagy megpróbálsz? Esetleg elfutsz? Haj…
- Akkor kérlek szépen az van, ha megettél egyet, akkor könyörtelenebbül fogok végezni veled, mint ahogy terveztem és elfutni egyáltalán nem szándékoztam, még csak meg sem fordult a fejemben. Ne becsülj alá. Kicsi vagyok és jól megáldott minden jóval, de az eszemet nem a mellemben hordom... - vágok vissza csípősen beszélgető partneremnek.
Miközben elsonidozik előlem és leszedi, majd visszadobja barátságosan a halacskát, látom rajta, hogy azért amikor meglátott, picit elkalandozott a fantáziája. Perverz állat... persze, amikor pont erre gondolok, pont akkor kell elfutnia szinte mellettünk egy farkas párnak, épp letámadja a feltehetőleg hím a nőstényt és már is elkezdhetem jósolni a kis farkasokat. Jaj, hogy azok milyen aranyosak... Emlékszem amikor Katsukival pont ebbe az erdőbe jöttünk ki és láttunk pici farkasokat játszani... Na, de nem megyek bele az emlékekbe, nem ragadhatnak magukkal az érzelmek. Megrázom fejem és próbálok fókuszálni a kérdésére.
- Nos? Mi legyen, harcot szeretnél? Ha igen, akkor támadj.
- Miért veszed ilyen könnyelműen? Harcról van szó, akár életekről, nem egy kis cserebere játékról. Tán ennyire magabiztos vagy és tudod előre, hogy győzöl? Pedig nem nagyon bíznám el magamat a helyedben... - nézek rá sejtelmesen.
Akkor egy kis ízelítő, nyálcsorgatós bemutató. Egy-két szaltó felé, felfutok mellkasára, onnan hátra szaltózok vissza, féltérdre érkezek, vállaira shunpo guggolva, majd következő pillanatban már mögötte állok, jobb lábamat derekának támasztva, bal kezemmel fogom vállát és jobb kezemmel tartom zanpakutoumat a nyakához. Mind ezt alig pár másodperc alatt.
- Na, hogy tetszett a bemutató? Ez még koránt sem minden, ugye tudod? - súgom a fülébe ravaszan. Kíváncsi vagyok erre mit lép.

Jól felvágták a nyelvét ennek a lánynak. De legalább nem olyan beképzelt, mint Ai volt. Akinél nincs még egy undorítóbb legyekkel körbevett ganédomb. Már csak ha rágondolok elönt az ideg. Letépném a karjait és addig verném még mozog, vagy a hátába állítanám és akkor nem lenne többet panasza arra, hogy viszket a lapockája, közelben lenne a karja, tudna vakarni akadálytalanul. Kitépném a szemeit és egy pohár Martini kíséretében enném meg. Vagy a beleit kitépném és megetetném vele, természetes lenne, mert belőle jött. Aj, annyira elragadtattam magamat, hogy majdnem elfelejtettem az előttem álló shinigamit, akit a természet minden jóval ellátott. De hogy van ez? Régebben nem így volt, magasak voltak és mellben normális. Mostanában meg alacsonyak de a súly meg majdnem előre húzza a nőket. Nem mintha zavarna, de na, azért érdekes egy kicsit. Azt gondolom, hogy a mostani szövegét nekem is méltatnom kell.
-És hogy van ez? Ha ma ettem meg, vagy régebben? Mert régen azért befaltam párat. Szóval számítanom kell a támadásra? Becsül a fene alá, ha harcot akarsz, nekem az oké. Pedig ha ott hordanád akkor sok lenne, mert jóóóóó nagyok. – egy kis dicséret, vagy valami olyasmit mondtam most.
Elkellet távolodni a közeléből és a közben elfogott kis halacskát is elengedtem. Pedig lehet finom falat lett volna. Megenni Adorával együtt. Gyertya meg egyéb stuff, és utána jöhetne valami kellemesebb, egy kis hancur vagy arra utaló dolgok.
Zizzen a bokor, és két farkas kerül elő. Ejha, ezek aztán nem szarakodnak. Hamar egymásnak esnek. Gondoskodnak az utánpótlásról. Felemelem a kezemet és mintha stoppolnék úgy mutatok a „kutyusokra”.
- Eh, láttad ezt? Remélem nem fogjuk zavarni a párocskát. Nem lenne tanácsos, nagyot harapnak, nekem is van egy kutyám. És igazán megtud őrjíteni amikor kanos. Kikell kötnöm olyankor, de ez nem elég neki, vonyít is, akkor meg fogom és szépen kiengedem a folyosóra. Bolondítson másokat és ne engem. –mondtam vidáman mosolyogva.
Kicsit eltértem a tárgytól, ez már igaz. Ha jól értelmezem a dolgokat akkor itt és most ténylegesen harcra fog kerülni a sor. Ja, tényleg, erre abból következtetek, hogy felszalad a mellkasomra onnan el, majd rá a vállamra és mögém. Már akkor tudtam mit is kell csinálnom amikor a vállamon volt. Milyen szerencse hogy Orgo nem a hátamon volt, hanem a kezemben. Így megtudtam oldani a hárítást is igen egyszerűen, felemelem és kész. Így a zanpaktoujának a pengéje nem a nyakamnál, hanem Orgonak a… hát az egész egy nagy markolat ha úgy vesszük, tehát az alsó pengém alá került.
- Bocsi, de nem figyeltem teljesen, de elég hatásos volt, és most hogy tovább? – kérdezem vigyorogva és pár centivel előrébb tolom a zanpaktoumat, így a shinigaminak is elnyomom a fegyverét. Kifejtek egy kis erőt és jobb oldalra csapok Orgoval és fordulatból megpróbálom kettévágni ezt a nőt. Gondolom nem fog sikerülni, talán azért se mert nem adtam bele mindent. Annyit szerettem volna csak, hogy eltudjak ismét távolodni a közeléből. Ismét egy kis sonido és 10 méterre tőle állok meg ismét, továbbra is csak vigyorogva.
- Hajaj, még a nevedet se mondtad meg. Te támadtál be, ezért neked kéne az elsőnek lenned, de most leszek Én az első. Karasu Vex. 87-es arrancar. Szolgálatodra. – egy meghajlás, majd felnézek rá és sejtelmesen elvigyorodok. Megint csak eltűnnők és amikor újra megjelenek vele szemben állók, és megkezdem a sorozatos támadásomat. Az-az vagdalkozok, megpróbálva több sebet ejteni rajta. Csak éppen nem annyira komolyakat és nem is használom a teljes erőmet. Elég egyértelmű hogy erőfölényben vagyok, és nem vagyok annyira szemét. Nem fogom ezt kihasználni és megölni ezt a nőt, de el azért eljátszok vele.

- És hogy van ez? Ha ma ettem meg, vagy régebben? Mert régen azért befaltam párat. Szóval számítanom kell a támadásra? Becsül a fene alá, ha harcot akarsz, nekem az oké. Pedig ha ott hordanád akkor sok lenne, mert jóóóóó nagyok. - jaj, de vicces kedvében van valaki, látom játéknak veszi ezt az egészet. Még jó, hogy nem figyelik, amikor valaki harcol, mert engem akkor tuti kicsinálnának azért, mert nem öltem meg egyből az ellenfelet, hanem még elcseverésztem vele és kérkedtem ráadásul egy kicsit. Jól van na, muszáj volt, tudnia kell, milyen is vagyok, így igazságos. Hát ez a bók meg... cöhh, idegen és már ilyeneket mond, ráadásul ellenségre... nem olyan, mint akikről eddig hallottam vagy épp találkoztam, bár azok csak szimpla a hollow-ok voltak, arrancar-t még nem láttam testközelből, pláne nem harcolni vele. Bevallom, kicsit félelemmel eltöltve jöttem ide, amikor közölték velem, hogy arrancar-ral lesz dolgom, de csak az újtól féltem, főleg azért, mert érezhető volt a különbség az erőnk között. Vagy döntetlen és mindketten életben maradunk, vagy ő öl meg engem. Ezek közül választhat a sors, legalábbis szerintem, mert szinte lehetetlen, hogy én nyerjek, bár csodák mindig előfordulhatnak és én is ebben reménykedem. Számomra per pillanat az lenne a csoda, hogy életben maradok, de nem félek. Most már nem félek. Nem olyan, mint akitől félnem kéne, mármint ami a személyiségét illeti, az erejétől viszont tarthatok ám rendesen. Lehet, hogy talán ezért viccelődik, mert tudja, hogy magabiztosan le fog győzni, nekem meg annyi, de mi van, ha alapból ilyen a személyisége? Ilyen perverz, könnyelmű, közvetlen, laza és még sorolhatnám. Ezeket szűrtem le eddig, aztán, hogy jól-e, azt nem tudom, majd kiderül. Itt jön a farkaspár.
- Láttam hát. Milyen erőszakos a hím a nősténnyel! Minden férfi ilyen? Honnan tudod, hogy nagyit harapnak, tán estél már áldozatul ilyen "támadásnak" a kutyuskádtól? Amúgy csak kíváncsiságból, milyen fajta? Végül is ebben igazad van, vagy valami olyasmi. Nekem is volt kutyám... A kis Caicy. De szerettük Katsukival, istenem... Őőő, az eddigi életembe asszem inkább ne menjünk bele, nem csevegni jöttem ide. Egy kis picike ízelítő... mit szólnál hozzá?
Nem hagytam, hogy válaszoljon, egyből belekezdek kis bemutatómba. Egy-két pörgős suhanós szaltó elé, egy kis mellkas-taposós hátra szaltó, már a vállán guggolok, shunpo segítségével és már a hátán "állok" szinte és nyakához tartom zanpakutoumat. Könnyen hárítja a támadást kéznél lévő fegyverével, simán eltolta, nem is az erő volt most itt a lényeg, hanem a gyorsaságom egy töredéke. Hadd, higgye, hogy csak ennyi telik tőlem sebesség ügyileg, aztán jól alábecsül és ezt kihasználhatom majd a harc során. Még hogy nem figyelt, jó kifogás. Talán csak alig látott, olyan gyors voltam. Hagyjuk is az átlátszó kis hazugságát, legalább hatásosnak nevezte. Így is van, legalább egy ilyen elismerést vártam el. Hogyan tovább? Ez kérdés? Hát ezt nem lehet előre tudni, ahogy jön magától... Ezeket az értelmes kérdéseket... Passzol a fejhez, az sem valami értelmes. Arrébb tolja kardomat és egy gyors, bár nem annyira erőteljes ütést próbál mérni rám, de kudarcba fulladt kísérlete, mivel könnyedén kikerültem fegyverét. Chh, már megint elsonidozik előlem, mi az, tán fél, vagy inkább terve van valami? A második feltételezésemet tartom inkább valósnak, nem hinném, hogy pont tőlem félne. Még mindig vigyorog, megőrjít, hogy lehet harc közben végig idióta mosollyal az arcodon küzdeni? El nem tudom képzelni, ő biztos tudja, valószínűleg megtévesztés vagy magabiztosság.
- Hajaj, még a nevedet se mondtad meg. Te támadtál be, ezért neked kéne az elsőnek lenned, de most leszek Én az első. Karasu Vex. 87-es arrancar. Szolgálatodra. - majd meghajol. Legalább valami kis illem...hogy az a bárgyú mosoly a képén...mindjárt letörlöm én azt onnan!
- Hajaj hát, főleg, ha nem hagyod abba a vigyorgást. Én Hishikawa Keiko vagyok, a 6. osztag 6. tisztje. Örvendek, már ha lehet ezt mondani harc előtt a kivégzendő ellenfélnek...
Megint eltűnik, itt terem előttem és elkezd támadni. Még mindig nem a teljes erejét használja, csak vágdos össze-vissza jobbról-balról. Próbálom kivédeni kissé erőtlen támadásait, könnyen megy, de így is szerzek egy kicsike kis vágást a bal vállamra. Basszus, egy pillanatra nem figyelek és ez a vége! Ez nem jó jel... ~ Keiko, nem lehetsz ilyen béna, hiszen még alig adott bele erőt! Te ennél sokkal jobb vagy! - szid össze Kyouaku. Igaza van, ennyire ügyefogyott én sem lehetek. Akkor jöhet is az ellentámadás. Egy hirtelen shunpo és már a két vállán állok.
- Egy kis vágás nem jelent semmit, már nem is érzem. Ennyivel egyáltalán nem tudsz kinyírni, még a közelébe sem kerülsz, ugye tudod? - guggolok le füléhez és súgom bele kicsit lenézően, de nem nagyképűen, csak tudja, kivel van dolga.
Még mielőtt sonidot használna vagy csak idekapna kardjával, leugrok robusztus vállairól és már megy is következő kísérletem: kirúgni a lábát és ha sikerül, akkor mellkasára téve jobb lábamat kigúnyolhatom. Viszont, ha nem sikerül, akkor csak arrébb bukfencezek és várom, mit lép. Mondjuk ez elég pitiáner próbálkozás, de pont ezért szokott általában bejönni.

- Azért nem mind vagyunk ilyenek, akik bumm bele és már nyomják is. Szokásunk udvarolni, ajándékokat vinni, bókolni meg vacsorázni vinni, és miért? Csak hogy közelebb kerüljünk egy réshez, ami a lábatok közt van. Igaz a mondás, a férfiak néha azzal gondolkoznak, ami lent van nekik. De ezt te is tudod, hiszen nő vagy és ahogy elnézem csinos is, tehát gondolom udvarolnak neked. Persze hogy estem áldozatul, valamiért szeret harapdálni az a rosszaság. A kutyámnak? Csontos a neve és egy hollow, nem különítünk el fajokat, voltaképpen alfajok vannak, mint az arrancarok. Hollowok vagyunk, de annak is egy fajtája. Caicy, szép név, talán lány kutyuli volt? Okés, ha nem akarsz beszélni róla megértem. Tudom-tudom Te jöttél, hogy megölj. Elég unalmas ez a duma a shinigamiktól. Jöhet.
Felemeltem a kezemet és intettem neki hogy jöhet. Jött is egy, szerintem felesleges bemutatóval, de ha engem akar lenyűgözni az felesleges. Ha erős azt elismerem anélkül is, hogy akrobatikázik itt nekem. Szerencsére nem túlsúlyos, így nem probléma amikor a vállamra nehézkedik, inkább az zavar amikor már a pengéjét a nyakamnak akarja nyomni. Akadályt gördíttettem eme tevékenysége elé és vissza is akartam vágni neki, csak elkerülte a csapásomat. Mindegy is, nem tervezem azt, hogy ma ölni fogok, főleg nem olyat aki gyengébb mint Én. Rendben ezalól talán csak Ai a kivétel, de csak mert útálom nagyon. Másoknál nem tervezem ezt. Nincs abban dicsőség, hogy erőtlenebbek vérében gázolok bokáig, az csak mészárlás lenne és nem harc. Egy harcnak nem az a lényege hogy összezúzzuk a másikat. Nem, inkább az, hogy a mozdulatai és a támadásai jóvoltából megismerjük mi is lakozik a lelkében. Eltávolodtam a közeléből. Megkell ejteni egy bemutatkozást is, amit meg is tettem. Kezdem azt gondolni, hogy nem szereti a mosolyomat. Sajnos vannak ilyenek, de szerintem hasonlóan viselkedne a helyemben. Hiszen pihenés volt és nyugodt is vagyok, na meg az se elhanyagolható, hogy a haláltól se kell tartanom.
- Örvendek Keiko, 6 és 6, már csak egy harmadik kéne és meglenne a sátáni hármas. De azért ne legyél ennyire bizakodó. Majd ha az élettelen testem felet fogsz állni és hasonlóan mosolyogni, mint Én. Akkor tényleg örvendhetsz, de addig is…..
Most támadok és csak csapkodok ide-oda. Felmérem az állóképességét és a reakcióidejét. A jelek szerint nem is annyira rossz, igaz sikerült megvágnom, de ez csak egy karcolás….. sajnos. De majd lesz amikor nem veszi ennyire könnyelműen ezt a harcot. Szerintem kedveli a vállamat, mert már megint ott tanyázik. Csak nehogy fészket akarjon rakni rajta. Ej de kis önelégült, tényleg hordhatná az eszét a melleiben, mert akkor lenne neki, bár a méretei még nem közelitek meg egy bizonyos Espadának a térfogatát, de azért jól halad abba az irányba. A végén talán eltudja majd látni az otthoniakat tejjel ><(bocsi).
Alábecsül, nagyon is lebecsüli a képességeimet. Nem annyira gyors, mint képzeli, legalábbis nálam nem gyorsabb. Emelem a lábamat elkerülve azt, hogy a földre vigyen. Maradt neki opciónak a gurulás. Továbbra is csak mosolygok rá, játszani szeretne, játszunk így. Már megint sonidoznom kell, pontosabban mögé. Oldalasan állok és kitartom Orgot aminek a legalsó pengéje pontosan a nyelőcsövénél helyezkedik el.
- Most csak egy mozdulatba kerülne és megrövidítenélek téged. Pontosan egy egész fejtől szabadítanálak meg. Csak abban mi lenne az élvezet?
Kérdezem tökéletesen nyugodtan és szép lassan elveszem a zanpaktoumat a nyakától és védekezőleg emelem magamelé. Ismét megszólalok de már vidámsággal teli hangon.
- Folytassuk, de ha elfogadsz egy tanácsot, használd a shikait. Tényleg használd, mert nem beképzeltségből mondom, de valamivel erősebb vagyok mint Te. Ne vesszen kárba annak a shinigaminak a munkája aki átküldött téged és megakadályozta hogy hollow eledel legyél. Kapsz 1 percet, de ha rámtámadsz akkor megjárod. – ha használta a zanpaktouját akkor jó, megvárom még támad vele, de ha csak úgy rámtámad, akkor hárítok és a teljes erőmet fogom használni ellene. Pontosabban ismét sonidozok és Orgoval gyomorszájon próbálom vágni.

Kíváncsi vagyok mit akarhat. Látszik az arcán, hogy sajnos azt hiszi, hogy nagy a pofám és sokat képzelek magamról, miközben én már észrevettem már akkor ezt a hatalmas erőkülönbséget, amikor megláttam. minimum kétszer magasabb a lélekenergiája, mint nekem, ez már eldönti, hogy ki kerül ki győztesen a csatából és az szinte 100%, hogy nem én leszek. Igaz, csoda mindig történhet, de ő teljesen más, mint azok az arrancar-ok, akikről eddig hallottam. Nem értem, miért ilyen, hát hogy is mondjam, viszonylag kedves. Mindegy is, inkább essünk túl rajta. Őszintén szólva én most már egy döntetlenben reménykedem. Nem akarom megölni, úgysem tudnám és egy teljesen új élmény vele harcolni. Még csak bemelegítés meg erőfitogtatás volt, de ez a része tetszett. Remélem nem akar megölni, nagyon remélem.
- Mert talán te is ilyen lennél? Nem olyannak tűnsz... Hát volt valaki, aki udvarolt nekem és nem azért csinálta, hogy a végén... - lehajtom fejem, majdnem lecsordul egy könnycsepp arcomon Ninsei-re gondolva, de ez egy harcostól nem illik, embereld meg magad Keiko! Zanpakutoumat megszorítom, felrántom fejemet és lángoló tekintetemmel visszanézek szemeibe. - Amúgy kösz a bókot, ott felétek nincsenek ilyen - a te szavaiddal élve - csinos lányok, mint én? Csontos...asszem jó a névválasztás. Tényleg, el is felejtettem, teljesen az Emberek Világán járt az eszem, bocsi a hülye kérdésért. Igen lány KUTYULI volt... Tudom, azért ennyit még tudok a magadfajtákról, még ha nem is találkoztam eggyel sem, csak életemben először most veled. Hát legalább is ezt a parancsot kaptam, aztán, hogy mi lesz a vége, majd kiderül. Oké...
Jön a kis erőmutogatás, pörgős-forgós-taposós-szaltós bemutatóm végén pehelysúlyommal ránehezedek vállára, majd kicsit derekára állok, próbálom nyakához rakni a kardomat, de mivel nem volt benne túl nagy erő, mert nem akartam fárasztani magamat, ezért könnyedén eltolta magától és visszatámadott pár jól irányzott vágással. Ajj, a vállamon lett egy kis karcolás... mindegy, nem érdekel, csinálom tovább.
- Van még egy 6-os. Ha jól emlékszem 6 évet éltem Rukongaiban lélekként, mielőtt shinigami lettem. Egyrészt ezért akartam a 6. osztag tagja lenni, meg hát jó is volt a hírneve az osztagnak. Én nem akarlak egyből megölni, sőt nem is biztos, hogy ez alkalommal kerül erre sor, az erődből és lélekenergiádból ítélve...
Még egyszer felugrok vállára, tök jó olyan magasban lenni. Sajna, nekem nem adatott meg az a magasság amit akartam, nagyon nem. Itt maradtam ilyen picike, 148 centis gyerek méretű kiscsaj. Viszont ő olyan jó magas, ezért ugrok mindig a vállára, kis magaslati levegő. A lábkirúgós kísérlet sikertelen volt, könnyedén vette, szinte tudtam, hogy ennek nem fog bedőlni, na, de mindegy, húzzuk az időt. Oldalra kibukfencezek és várok. Hoppáré, ez már mögöttem is van és kardjának vagy kaszájának vagy én nem is tudom már mijének a pengéje a nyakamat megsúrolta picit, pár vércsepp le is gördült nyakamon. Vidd már innen azt a...
- Most csak egy mozdulatba kerülne és megrövidítenélek téged. Pontosan egy egész fejtől szabadítanálak meg. Csak abban mi lenne az élvezet?
Na, szerencsém van, elvette a...őőő...fegyverét a nyakamtól. Lassan hátrál, közben védekezőleg maga elé rakja ezt a micsodát amivel harcol. Hmm, használjam a shikai-t? Pedig azt később akartam. Tudom, hogy erősebb, nem kell ennyiszer elszajkóznia...tudomásul vettem már a találkozáskor. Kapok 1 percet... hogy diktálja a tempót. Elkezd számolni... még várok egy kicsit... még van 45 másodpercem... még mindig az a bugyuta vigyor a képén... 30 másodperc... talán el kéne kezdeni aktiválni, ha jót akarok magamnak. Gondolj a babára is Keiko... 20 másodperc... egye fene, örüljön, tessék. Magam elé tartom és elmormogom a parancsszót...
- Yakisutero!!
A penge kezd izzani, a markolat átváltozik sárkányfejjé és én meg sokkal erősebbnek érzem magam, de még mindig nem vagyok olyan erős, mint ez a 87-es... hogy is hívják? Jajajaa, valami Vex... asszem... Látom örül a feje. Óóó, hogy az a... Arata, nyugi! Amint itt átváltottam, rögtön rúgott egyet a kicsi. Csak ne most szólj közbe, Arata, kérlek, maradj még nyugton! Értetlenkedve néz rám ellenfelem, legalább is én ezt veszem le.
- Őőő, semmi, csak rugdalózik a kicsi... Hol is tartottunk? Ja igen, hogy tetszik a shikai-om? És most mit akarsz csinálni?
Mintha érezné a baba is, hogy erősebb és talán azért rúg, mert félt. Sajnálom Arata... muszáj harcolnom. Csak egy kicsit bírj még ki... Védekező állásba állok, megtörlöm nyakamat a pár csepp vértől és várom mit lép...

- Most minek tagadjam? Néha hasonlóan gondolkodok, mint más férfiak. Ez van ha tombol bennünk a teszetoszoteron. Ungabungázni akarunk…- félbeszakítom a mondandómat és felvont szemöldökkel nézek rá. – Hé, minden okés? Csak nem kihasznált az a pasi és elhagyott? Eh, és minket neveznek gecinek? – lemondóan megrázom a fejemet. Haj kegyetlen élet, oly csodás vagy néha, máskor meg az arcunkba húgyozol. Mi meg csak vigyorogva és nevetve lenyaljuk, mert azt hisszük ez jó nekünk. De ami marad utána a rossz szag az arcunkon és a kellemetlen íz a szánkban. Ezt a tekintetet szeretem, ahogy most néz rám, igen, égjen benne a harci kedv, a küzdeni akarás.
- Vannak azért, de más kategória. Van, aki csinos de kicsit jégcsap akadnak olyanok, akik pedig intelligencia terén nem állnak jól. A normálisabbja pedig…. – inkább nem mondom ki, gyereknek néznek ki hiába is öregebbek. Mint Alice/Eli, belegondolva… meglehetett volna és mégis elcsesztem, de jobb a békesség. – Szerintem is, mivel neki is van maszkja tökéletes volt a névválasztás. És semmi baj a kérdés miatt. Kicsit zavaró lehetett. De azért nem teljesen tér el a mi társadalmunk se másétól. Remek, Én vagyok az első neked? Akkor majd óvatos leszek, hogy ne fájjon nagyon. –szélesedik a vigyorom rendesen. – A parancsot baszogatni nem szabad, mert szaporodik.
Ahogy látom tényleg nem akarja az osztódást ezért akrobatikázik egyet és voala már borotválna is, csak éppen nem engedem ezt meg. Minek is kéne, hiszen frissen vagyok borotválva, mint mindig. Kétnaponta megvágom az arcomat, visszanyesem a pofázmányomról a szőrt, kivéve ha szeretik a combkefét. Akkor persze hogy meghagyom. De mivel állandó „kapcsolatom” van, így érdekes is lenne ilyen dolgokon gondolkozni, bár nem tudom Adora hogyan is szeretné, mert addig még nem jutottunk el, na majd egyszer megtudom milyet is szeret. Csak előbb elkell jutnom odáig és jelenleg ebben akadályozva vagyok, bár nem olyan nagy akadály ez. Inkább csak egy kis úttorlasz, amit nem is leakarok rombolni, inkább csak megkerülöm. Ezért is fogtam magamat vissza, és nem arra törekedtem, hogy elsöpörjem az útból, az első vért már én osztottam ki. Valamiért ez mindig elégedettséggel tölt el.
- Akkor csak meg van az a 666. Micsoda ördögi egy szám. És jól is teszed, hogy nem akarsz megölni azonnal. Pont ahogyan mondod, nem is biztos, hogy ez alkalommal fog ez megtörténni. – bólogatok serényen. – Igen, elég nagy az eltérés közted és köztem, de ez ne aggasszon. Megtudnál ölni azért, nem olyan hatalmas az eltérés. Nem hatszor vagy hétszer vagyok erősebb, mint Te. Azért van esélyed.
Remek, még én bíztatom, adok neki tanácsokat? Eh, a végén szépen leteszem Orgot és hagyom had nyisszantsa le a fejemet. Az áldott jó szívem a hibás mindenért, túl kedvesen bánok az ellenséggel is. Talán egyszer majd fog valami történni velem ami miatt másként fogok vélekedni, de nagyon remélem hogy nem mostanában lesz. Következet még egy kis tornázás és talajgyakorlat de most Én voltam az aki meglepetést okoz. Olyan könnyedén megtudnám most ölni, egy kis mozdulat és kész. De nem lenen fer és nincs is benne semmi jó. Na meg az se elhanyagolható hogy eddig nem ártott nekem ez a shinigami. Nekem annyi nem elég, hogy „ellenség” több ok kell amiért ölök. Ezért is hagytam életben, és szólítottam fel arra, hogy használja a zanpaktouját. Azzal még több esélye van ellenem. Számolgatok, szerencse hogy 100ig simán eltudok és néha sikerülnek a műveletek is. Még 20 másodperc…. tik-tak szalad az idő. De végre használta azt a fránya kardját. Csinos kis jelenettel karöltve lép működésbe. Kicsit bambán nézek rá, mintha nem is ide figyelne. Szerencsére magyarázatot is ad nekem. Ami miatt, hááááát a legjobb szó az, hogy az állam a földön, a szemem kiguvadva.
- Mivan??? Terhes vagy? Neked elment az eszed? Gyereket vársz és harcolsz? Hát te hülye vagy de tényleg. Nem gondolsz arra hogy meg is halhatsz? Eh, látom valakinek a fejedbe kell verni a dolgot, ha más életérét felelsz ne akarj életeket kioltani.
Mérgesen rázom meg a fejemet, legyen akkor, megmutatom neki hogy mivel is játszik. Elsonidozok és próbálok a gyomrára mérni egy ütést. Pontosabban nem ütöm meg, csak elé teszem az öklömet. Amit utána elveszek és az orrának a hegyét akarom megpöckölni. Ami ha sikerült akkor fordulatból mögé lépek és tarkón csapom egy kicsit. Semmi nagy erő, terhes. Egy gyerek életét nem akarom és nem is tudnám kioltani.

Kihasznált? Ninsei? Hogy merészel ilyet mondani? Nem használt ki csak...elment...arra a fránya lehetetlen küldetésre...hát persze, hogy nem tudta teljesíteni... biztos csak elbujdosott, nem jött vissza, mert akkor kivégezték volna, vagy hasonló, hogy nem teljesítette a parancsot... de így legalább túlélhette... biztos vagyok benne, hogy ezért nem jött még vissza. Itt hagyott ezzel a csöpp kis kölyökkel a hasamban, de én még reménykedek, tudom, hogy él, tudom, hogy nem önszántából ment el! Nem hagyott volna itt...biztos, hogy nem, az életemet merném rátenni. Annyira szeretett és én is annyira szeretem őt... biztos vagyok benne, hogy meg fog vagy én megfogom őt találni és utána boldogan élünk együtt, amíg meg nem halunk...hárman... Na, jó ez most kicsit szentimentális és mesebeli volt, de ábrándozni még szabad, mondjuk harc vagy küzdelem közbe nem épp valami szerencsés dolog az álmok felhői közt lebegni, így hát térjünk vissza a jelenbe, Vexhez, a harchoz, aki épp eléggé félreérthetően fogalmaz.
- Ha már ilyen a stílusod, akkor igen, mondhatjuk úgy is, hogy veled veszítem el az arrancar-szüzességem. - vigyorgok rá tréfásan.
Nem is olyan rossz dolog ez a vigyorgás, megértem mért csinálja ezt folyton folyvást. Hehe, ez rímelt. Jaj, de könnyen elterelődik a figyelmem, pedig nem szabadna! Cöhh, milyen igaza van a parancsokkal...van benne valami... Asszem nem részletezem első próbálkozásomat a megsebzésével, úgyis kudarcba fulladt, mondjuk nem is akartam megölni, per pillanat nem is tudnám most így egyből, kell ahhoz egy kis ismeretség róla.
- Hát igen, ördögi is vagyok. Hát jó is lenne meg nem is ha most ez alkalommal ölnélek meg. Annyira nem aggaszt. Hát...körülbelül... talán kétszer olyan nagy lélekenergiád lehet, mint nekem, ha nem több egy kicsivel. Tudom, hogy van egy picike. Köszi a biztatást. - nézek rá ördögien.
Ez jól esett, bár a viselkedéséből ítélve nem nagyon akar harcolni, inkább csevegni meg haverkodni, mondjuk, eléggé furcsállom, hogy pont egy ilyen magamfajta shinigamival, éppen, hogy ellenségek vagyunk, nem "öribarik". Fuj, de utálom ezt a szót, mért is mondtam ki. Jól van, örüljön a feje, aktiválom azt a shikai-t. A parancsszó elhangzása után fellobban a kardomon egy lángcsóva az izzás következtében, markolata sárkányfejjé változik és enyhén vöröses árnyalatot vesz fel pengéje. Óóó, hogy az a... Arata nyugi van már. Már Vex is észrevette, hogy valami nincs rendben. Köszi, hogy lelepleztél. Eléggé elcsodálkozott, szó szerint leesett az álla.
- Mivan??? Terhes vagy? Neked elment az eszed? Gyereket vársz és harcolsz? Hát te hülye vagy de tényleg. Nem gondolsz arra hogy meg is halhatsz? Eh, látom valakinek a fejedbe kell verni a dolgot, ha más életérét felelsz ne akarj életeket kioltani.
Amikor ezt kimondta, eléggé elszégyelltem magam. Igaza van. Egy arrancarnak, aki ráadásul egy pasi... Mért nem szóltam az osztag tagjainak, hogy ne küldjenek ilyenekre, mert gyereket várok? Tiszta hülye vagyok, nem gondoltam át, mekkora felelősséggel jár ez az egész.,. Nem vagyok normális. Már meg is indult felém, ráadásul a hasam felé. Jaj, ne, Arata! Ilyen hidegvérű gyilkost...vagy nem. Csak úgy csinált, mintha hasba akarna vágni, de csak megpöckölte az orromat. Ez eléggé elterelte a figyelmemet és már mögöttem is termett. Hátulról a nyakam felé közeledett keze, de volt olyan gyors reflexem, leguggoltam és egy jól irányzott rúgással eltaláltam a csuklóját. Maradok védekező állásban. Lehajtom fejemet és bűnbánóan magam előtt morgok...
- Nem mondtam el senkinek, hogy terhes vagyok, csak legjobb barátnőmnek, Kirának. Ő lesz a keresztanyja. Egyszerűen még nem szóltam... úgy gondoltam még nincs itt az ideje, de most már tudom, hogy szólnom kell. - majd felrántom fejemet és hangnemet váltok... - Köszönöm, hogy életben hagytál. El sem tudod képzelni mennyire sokat jelent ez nekem és a csöppségnek is főleg. De ha már itt vagyunk akkor csináljunk is valami harc szerűséget... nem akarlak megölni, semmi okom nincs rá, hogy kicsináljalak, épp ellenkezőleg... Na, mit szólsz?
Nagyon reménykedek, hogy az "edzés" mellett dönt, legalább izzadjak meg úgy, mintha küzdöttem volna, majd utána elmondom, hogy elszaladt és bevallom a kicsit...

- Az jó, bocsi, de nekem nem Te vagy az első shinigamim, remélem nem baj? De miközben csináljuk nem gondolok majd másra, ígérem Neked. – kétértelmű duma mindörökké és a legeslegjobb is.
Fülig ér a vigyorom, amiért ilyen jól elbeszélgetünk, annak ellenére is, hogy egy shinigamival állok szemben. Félhetnék akár, hogy megakar ölni, igaz az erőnk miatt erre nem sok esély van. De nem is ez a lényeges, még ha erősebb is lenne és így viselkedne akkor se félnék. Mivel tudom azt, hogy normális a jelleme, barátságos és szimpatikus. Kedvelem az ilyen személyeket, ellenben az Ai félékkel, akiket szerintem most már nem is említek meg. Sokat gondolok rá, de nem az a fajta ami kellemes emlékeket ébreszt bennem. Ellenkezőleg a bűzős epe önti el a számat akárhányszor csak az agyam tekervényeiben végigszalad a gondolat amiben szerepel. S megint hülye vagyok amiért rágondolok. Inkább Keikora figyelek aki szintén tisztábban van a dolgokkal. De nem ez az oka annak amiért még mindig ott az a kis játékos mosoly az arcomon és vidám csillogás a szememben. Hanem az, hogy normális partnere találtam a játékban.
- Csak szarvaid ne legyenek, még kiszúrnád valakinek a szemét, vagy azt gondolnák, hogy felszarvaztak. Neked lehet jó lenne ha most megölnél, bár ez ellen hevesen tiltakoznék, nem igazán szeretném bevégezni a pályafutásomat. Annyi sorozat van, amit még nem láttam, a Dallast se tudtam befejezni eddig és ott a Friends is. Ne légy ilyen kegyetlen….. légyszííííííí. – elnyújtom a végét, de közben majdnem elröhögöm magamat. – Szerintem is valahogy úgy lehet. És fel a fejjel, Én se akarlak megölni téged, nincs rá semmi okom.
Persze jöhetnek sokan azzal, hogy nem kell semmi komoly ok. Elég az, hogy shinigami és kész, már mehetne is a húsdarálóba. Csak hát nem vagyok az a fajta, akinek ez elég. Egy amolyan pacifista vagyok, aki csak akkor robban ha beleszarnak a müzlijébe és még ez nem történik meg, addig pedig békésen elszopogatom a málnaszörpöt egy félreeső sarokban.
Végre jött, amikor használja a shikaiját is, csak így kiderült egy igazán kellemetlen dolog, ami miatt ösztönösen visszafogom magamat. Gyereket vár vazze, terhesen támadt meg, ez elég nagy ostobaságra vall. Ez a tudás az oka, amiért láthatatlan láncok fogják vissza a karomat, amivel bevinném a komolyabb csapásokat. Hangot is adtam a nemtetszésemnek és megfelelő reakciót is kaptam rá. Ez a minimum, hogy elszégyelli magát, elég az is Nekem, hogy Én kiakadtam ezen de rendesen. Az államat is fel kell szedni a retkes, poros földről. Mielőtt pár bogár úgy gondolja remek lenne beköltözni és egy új Csótányvárost építeni bele. Talán a következő mozdulatsorozatom rádöbbenti arra, hogy felelősséggel tartozik valaki iránt. Azért ne nézzenek már igazi faroknak, nem vágom gyomron, az kéne hogy utána jöjjenek a nők és pereljenek meg minden egyéb kellemetlen következmény. Inkább csak egy orrbapöc és taslit akartam adni, az orros sikerült a tasli nem. Azt védte egy szépen kivitelezet rúgással, aminek a következményeként hátráltam pár lépést. Enyhén mérgesen szólalok meg. Ha már más nem tette meg, akkor majd megmosom a fejét Én.
- Akkor az első dolgod az lesz, hogy elmondod és elmész szabira, utána meg GYES-re. – mérges szemmel nézek rá és megrázom a fejemet. Ej, ezek a mai nők. – Nyugi, egy terhes nőt nem tudnék bántani soha. De benne vagyok egy kis könnyed testmozgásban. Akkor.... véd magad.
Közöltem vele ismét vigyorogva és pár méterre eltávolodtam a közeléből, magam elé emeltem Orgot és végignéztem rajta.
- Na koma, akkor csak lazán. – biccentettem de ez inkább a fegyveremnek szólt mintsem Keikonak. Akkor táncoljunk. Megindulok ismét az „ellenfelem”felé és ostromolni kezdem több egymás utáni csapással.

Hát ez aztán nem panaszkodhat jó kedv ügyileg, nagyon tréfásan fogalmaz és közben majd szétpukkan, nem akarja hangosan elnevetni magát? Tőlem aztán nevethet, én is jó kedvre akarok derülni, elég szar a hangulatom, mióta Ninsei elment... Ajj, már megint Ninsei-en jár az eszem, pedig nem kéne elkalandozni... végül is most mindegy, úgy is csak játssza az agyát a poéngyáros itt előttem. Húha... mikor is nevettem én utoljára... talán amikor Kira "elrabolt"... De úgy igazán akkor nevettem utoljára, amikor Ninsei beöltözött valami mókus-farkas-nyúl keveréknek és úgy jött el hozzám megijesztés céljából, aminek persze nem az volt, hogy frászt hozott rám, hanem olyan röhögés orkán tört ki belőlem, hogy dobtam egy hátast. Még szerencse, hogy elkapott... Na, de Keiko, most már aztán tényleg rázódj vissza a jelenbe, hiszen már befejezte Vex a komolytalan szónoklatát.
- Nagyon vicces. Most, hogy így elgondolkodom, túl jó fej meg vicces vagy ahhoz, hogy megöljelek, nem szeretem a komolytalan harcokat. Tudod mit, nézzük majd meg együtt! Meg várjál ott van még a Seherezádé meg a Máricsujj-os sorozat... azok kihagyhatatlanok. Hát, nagyon köszönöm, hogy életben hagysz.
Ejj, de hülye vagy Keiko, már megint! Itt köszöngeted meg egy arrancar-nak, hogy életben hagy? Hát neked kéne megölni! Tényleg nem vagyok komplett. Lehet, hogy kedves meg minden és vicces, de attól még arrancar! Szó nélkül meg kellett volna ölnöd, ez a parancs! És erre te ezt nem végzed el. Viszont, ha már nem végzed el ezt a feladatot, akkor nagyon gyorsan ki kéne találnod egy tökéletes, kifogásolhatatlan és ütős indokot, hogy mért nem öltem meg ezt itt ni. Csak nehogy rájöjjenek valamire... Nem kéne, vagy én is úgy fogok járni mint Ninsei... a fene egye meg, már megint Ninsei! Agyrém! Tűnés a fejemből akkor, amikor épp magyarázaton töröm a fejemet!
~ Mondd azt, hogy te megölted, csak valami hiperszuper plazma segítségével újra élesztette magát és halálra csikizett téged utána, ezért elszaladtál a 4. osztaghoz, hogy a rekeszizmaiddal kezdjen valamit, mert nagyon nagy sérüléseket szenvedett. - szólal meg hirtelen fejemben Kyouaku egy idióta ötletet javasolva.
- Hát te komolyan hülye vagy Kyouaku. Nem néznének elmebetegnek tényleg. Ennél még az is értelmesebb lenne, ha azt mondanám, hogy levágta a fejem, de te utána szaladtál és pillanatragasztóval visszaragasztottad. - vihogok magamban miközben egyre rosszabb ötletek jutnak eszembe.
A francba, ez így nagyon nem lesz jó! Mi lenne, ha... nem nem nem, ez túl nagy hülyeség... Vagy talán... Fujj, bakker, ilyen undorítóra még én sem gondolhatok, még egy horrorfilmben is durva lenne... Talán... nem, ez nem jó, túl átlagos... dee lehet pont ettől hiszik el.... jó lesz ez, csak kicsit alakítok rajta... mondjuk... MEGVAN! Mi lenne, ha azt mondanám, hogy túl erős volt, én mindent bele adtam, amit csak tudtam, de hirtelen rosszul lettem, de én küzdöttem tovább és pont ez volt a baj, mert hirtelen elájultam, az arrancar eltűnt és Kyouaku vitt el a 4. osztaghoz. Mondjuk rá, hogy megteszi, legalább is remélem, aztán majd meglátjuk. A remény hal meg utoljára... Na jól van, ennyit az ötletfejtegetésről, azt mondja használjam a shikai-omat. Ha már nem ölt meg és ne is fog, ez a legkevesebb, amit megteszek. Megvan és még nem is járt le az időm, de Arata rúgott egyet. Csitt babám, bírj még ki egy kicsit. Igaza van, mért nem mondtam el eddig másnak? Már megint hülye vagy Keiko. De most már hagyom az önostorozást, figyelek egy kicsit rá és jól el is szégyenlem magamat. Bocsánatok meg köszönések tömkelege után viszont kéne valami nyomot hagyni, hogy tényleg találkoztam a taggal, akit nekem feladatul tűztek ki, hogy végül én tűzzem a kardomra, de akkor egy kis edzés következzék igazi ellenféllel.
– Nyugi, egy terhes nőt nem tudnék bántani soha. De benne vagyok egy kis könnyed testmozgásban. Akkor... védd magad. - kapom a felszólítást.
El is sonidozik előlem és maga elé veszi a fegyverét. Nekem is kéne csinálnom valamit. Mondjuk nem lenne rossz ötlet kitalálni, mivel kezdem a támadást. Ja, hogy nem is én kezdem, hanem ő. Nem, hogy a lányoké az elsőbbség? Látom harcban mindegy. Jön is sok-sok kardcsapkodással amit nem győzök kivédeni meg kikerülni. Na, jól van, egy kidout is vessünk be...
- Shou!
Ejtem ki a nevét, majd eltaszítom magamtól Vex-et. Oké, most már biztos távolságra van tőlem. Következzék az én támadásom... megint jó lesz kidou, úgy is rég használtam már és úgy is kivédi.
- Oukasen!
Lövöm ki a sárga tűzvillámot a célpontom felé, ami vagy éppen aki ez esetben Vex. Többször kéne kidou-t használnom, eléggé eltunyultam e téren...

- Hm, annak ellenére lehet meg kéne ölnöd, lehet, eljön majd a napja annak, hogy nem lehet elkerülni a vérre menő harcot. De az még szerintem messze van, és remélem egy darabig nem is fog eljönni az a nap. De azért köszi, a bókot, de nem kezdek ki terhes nőkkel. – vigyorgok mint a mai nap folyamatosan. - Együtt? Rendben van, majd viszem a könnyfogót és egymás vállán fogunk sírni, persze utána kifestheted a körmömet és a hajamat is befonhatod. És nincs mit köszöni.
Hm, megint milyen témához értem már? Sorozatok és hajfonás, a meleg oldalam megint megszólalt, igazán kellemetlen, hogy bennem ez erősebb, mint másokban. Valami pecsétet kell keresnem, amivel ezt a dolgot elzárhatom magamban. Így el tudom majd kerülni az ilyen kínos pillanatokat is. Főleg hogy egy shinigamival szemben csináltam most is. Már nem is a harcokban égetem be magamat a sérülésekkel és bénasággal, hanem így, a szavak erejét használva. Ahogy elnézem az arcát egészen jól elvan magának, csak tudnám mi jár a kék haja alatt? Eléggé elvan magának, lehet most beszélget a zanpaktoujával? Igen, azt teszi, de azért nekem nem kellet volna tudnom miről is ment a díszkurzus. Mert a jelek szerint valami olyasmi lehetett a téma, hogyan is magyarázzák ki a dolgot, hogy életben maradtam. Nekem már megvan a tökéletes magyarázatom rá . Erősebb voltam és nem tartom értelmes dolognak megölni azt, aki gyengébb mint Én. Merre van abban a dicsőség és a kihívás? Ezt már csak megértik, ha meg nem, eh, akkor majd bedobnak Erashoz egy kis „lazításra”. Neki lazítás és élvezet, nekem meg rohadt fájdalmas beavatkozás lesz. Vajon mit csinálna? Kiszedne egy kis részt az agyamból és megenné? Lenne olyan szemét és nem adna Nekem belőle? Azért remélem csak kapnék, hiszen hozzám tartozik, és valahogyan csak vissza kell juttatni a testembe, még ha az a gyomrom is lesz. Oh, de mikre nem gondolok? Ez a legenyhébb büntetés, amit kaphatok Erastól. Amit nem bírnék ki bőgés nélkül, az nem lenne más, mint hogy ad egy csókot. Nem is tudom és nem is akarom elképzelni mik lehetnek a szájában és mik járhattak már benne. A legjobb szó rá az lehet, hogy a Pokol kapuja. A hideg is keresztülment rajtam és egy rövid ideig még remegtem is.
De végre megvolt a shikai használat és a nagy titok is kiderült. Ami pedig annyi, hogy beza bruttósítva lett. Ciki de innen végképp elment a gyilkolási kedvem, egy kindertojást nem fogok feltörni és látni az ajándékot benne. Eh, ez túl morbid gondolat, igazán Erashoz illő. De miért jár ennyit a fejemben? Mert talán csak a hírét ismerem és nem láttam eddig? Ez lehet a magyarázata, semmi más. Az nem lehet, hogy a buzi gondolataim mellé beférkőzött egy Eras fanulás is. Teljesen kivan ez csukva, majd találkozok vele, egy kellemes lágy mesezenére elteázgatunk és beszélgetünk az élet nagy dolgairól. Miért kék az ég, miért zöld a fű és miért imádja kínozni a többieket és egyebek. Erre egyszer tényleg sort kerítek csak előtte letudom ezt a harcot. Ami már inkább egy kis edzésbe ment át. Megszokott mozdulatokkal támadok rá, csapások egész seregét uszítom rá és hagyom had védekezzen. Egészen jól csinálja, sőt, egy kidouval sikerült is eltávolítani a közeléből. Nocsak, ezt eddig nem láttam, egy másik támadás, amit nem eset nehezemre kivédeni. Rendben akkor kapcsoljunk át 4-esbe. Ideje ezt lezárni. Ismét sonidot használok amivel mögé kerülök, kinyújtom a kezemet és lehangzik a támadás.
- Tsuru Hankei/ Bénító Sugár. – ami ha talál kereken egy egész percre mozgásképtelené teszi majd Keiokot. Gyorsan halad felé a lapos, téglalap alakú, kék, kis drágaság. Találta esetén odamegyek hozzá és összeborzolom a haját.
- Ha most ez nem csak edzés lenne, akkor igen csak nagy bajban lennél. Könnyen megölhetnének és a babádat is. Szerencse hogy velem találkoztál. De ha nem baj most mennék, vár rám egy éhes kutya és egy pár örült személy akikkel muszáj pár szót váltanom. Élveztem ezt a kis harcot, majd talán máskor is megejthetjük. De szigorúan csak akkor, ha meglesz a gyerek és betölti az 1 évet. És most pá. Vígyáz magadra és a kicsire
Biccentek neki köszönésképpen majd nyitok egy Gargantát és indulok haza. Vár egy kis pihenés, és eh, a horgász cuccot is ott hagytam.

/Köszi a játékot, jó volt /

- Hát én speciel nem nagyon várom azt a napot, de, ha muszáj lesz, akkor muszáj és kész. Ez is az lenne, így is félek a következményektől, hogy remélem nem kapok büntetést. Mondjuk szerintem, ha nem felejtek el jelentést írni, nem esik semmi bajom. Hát én sem terveztem egy arrancar-ral. Oké, smink cuccot is vihetek? Még a pedikűrödet is megcsinálom, rendben? - ez utóbbi kijelentésemre már én is felöltöttem fülig érő, majdnem orbitális röhögésben kipukkadó vigyoromat.
Ilyenekről beszélgetek egy arrancar-ral. Hát ez tényleg vicces. Ráadásul pasi. Utoljára ilyet még Katsukival beszéltem, de ezt meg is valósítottuk, csak a nyálas, csöpögő sorozatok helyett valami romantikus vígjátékot néztünk és nem fontam be a haját, csak kifestettem rózsaszínre a körmét (fujj, azóta is undorodom attól a színtől), rikító neon zöldre és sárgára felváltva a lábujj körmeit, majd hajcsavarókkal ékesítettem a haját és amikor kiszedtük azokat egy jó pár perc után, úgy nézett ki körülbelül, mint egy pudlikutya. Elég vicces látvány volt. Főleg, hogy utána megtanítottam jumpstyle-ozni meg a shuffle "táncot". Amikor az elsőt tanulta, egyszer úgy összeakadt a lába, hogy akkora hátast dobott, mint... húú hát nem nagyon lehet hasonlítani semmihez, olyan művészien hajlította meg testét az eséshez. Jajj, azok a régi szép idők... olyan szívesen átélném őket újra, vagy nekem az is jó lenne, ha Katsukival is ugyanez történt volna, mint velem, de nem tudom, hogy ő hol van, él-e még... semmit nem tudok róla, mióta anyukámék felvágták az ereit és amikor az első hollow-t megöltem, mintha őt láttam volna elszaladni, mintha az a csúnya lidérc őt kergette volna, de amíg a gyilkolásra figyeltem, addig ő eltűnt... azóta sem láttam. Mondjuk hogy is gondolhatok ilyet, hogy szüleim felvágják az ereit és élne még, hát ez hülyeség. Lehet, hogy csak egy gyereküktől akarták magukat megfosztani, de ezzel elveszítették mindkettőt. Szüleimmel sem tudom mi van, őszintén szólva nem is érdekel. Új családra leltem, először Rukongaiban, annál a kedves családnál, aki befogadott, majd később az Akadémián a barátaimban, végül most, shinigami-ként pedig szintén barátaimban és társaimban is. Nem is kell nekem több, csak két dolog hiányzik még ebből az életből; szerelmem, Ninsei, és drága hugicám, Katsuki. Ha ők meglennének, tökéletes és boldog életet élnék. Vagy nem is kell, hogy velem legyenek, csak tudjam, hogy jól vannak és biztonságban élnek. Hogy mennyire vágyom én a családom után... az igazi családom után. Hiányoznak... nagyon.
Már megint elkalandoztam, Keiko, túlságosan szórt a figyelmed, jobban kéne összpontosítanod azokra a dolgokra, amik most per pillanat fontosak és nem ábrándoznod a múltról és a jövőről, gondolj a jelenre, ez idő alatt, ha nem hozol létre ilyen viszonyt magad és ez arrancar között, már rég meghalhattál volna. Ezúttal szerencséd van, de nem fogsz mindig ilyen jól kijönni az ellenfeleiddel. Kyouaku mindig itt lesz neked, ahogy most is segít kitalálni, hogy mi álljon a jelentésben. Mondjuk nagyobb hasznát venném ha értelmes megoldásokkal és ötletekkel halmozna el, de legalább próbál segíteni, vagy épp csak kiszúrni akar velem? Mindegy, úgyis kitaláltam már, hogy mi lesz benne és talán még meg is teszi majd. Kaptam az utasítást, ha jót akarok magamnak, shikai-ba váltok. Amint ez megtörtént, még egy dolog tudatosult bennem. Nem csak Kyouaku lesz itt nekem mindig, hanem a pici Arata is, akire mindig is úgy fogok vigyázni, mint a szemem fényére, vagy még annál is jobban, de mi lesz vele apa nélkül... megpróbáljuk helyettesíteni Kirával, a keresztanyával, egyrészt ezért költözünk is vele össze, na meg nagyobb is a háza, mint az enyém.
Akkor kezdjünk bele a kis edzésbe, ha már kijelentette, hogy semmiféleképpen sem fog megölni. Pár kardcsapkodást intéz felém, amivel teljesen rám mászott, csak egy kidouval tudtam eltávolítani rólam és jól is tettem, ha nem akartam nagyobb sérüléseket okozni magamnak. Oké, megint én jövök, elevenítsük fel kidou tudásunkat egy kicsit jobban, jó lesz a 32. támadás. Basszus, túlságosan könnyen vette, mint ahogy elképzeltem. Most ő jön... Sonido és... támad. Nagyon be akarja már fejezni, látszik az arcán.
- Tsuru Hankei/ Bénító Sugár. - hangzik el szájából, majd egy kék, négyszög alakú valami kezd közeledni felém. Bakker, mit csináljak? Megvan! Az az új technika... nem rég tanultam... tökéletes!
- Utsusemi! - hadarva suttogom el a parancsszót, majd elég távol a háta mögé shunpo-zok, miközben tökéletes utóképem megállja helyét, eltalálja az a valami, amit kilőtt felém és szerencsére nem vette észre, hogy az csak egy másolat. Hehe, tényleg bevette. Oda is megy hozzá és összeborzolja a hajamat. Még szerencse, hogy nem engem talált el és velem csinálná ezt, legközelebbi találkozáskor tuti megrugdosnám. El is kezd magyarázni neki... Biccent egyet, majd elfordul... és pont velem találja szemben magát.
- Hallottam amit mondtál és őszintén örülök, hogy vagyok ilyen okos és ezt vetettem be. Jó kis technika, nem? Fogadjunk, hogy fel sem tűnt, hogy nem én vagyok az. Na szaladj gyorsan a kutyusodhoz és a pajtásaidhoz. Vigyázok, megígérem. A legközelebbi viszont látásra.
Erre csak elmosolyodik, majd nyit egy Gargantát és visszamegy Hueco Mundo-ba, de amikor éppen, hogy belépett, még utána ordítottam:
- Hé, te ráérős, itt hagytad a horgászcuccodat!
Aztán, hogy meghallotta-e, azt már nem tudom. Nekem is sietni kéne haza és leápolni ezt a hülye karcolást a vállamon, mert folyik belőle valami szutyi, de nem vér. Csak el ne fertőződjön, a végén még nem fogok újra harcolni ezzel a kedves arrancar-ral.

/Köszi a játékot, szerintem is jó volt. /