Nagano Shiro
Hozzászólások száma : 22
Tartózkodási hely : Nobu-nii-chan nyakán, vagy egy bokorban mögötte *.*
Registration date : 2011. Mar. 13.
Hírnév : 1
Karakterinformáció
Rang: Yonseki
Hovatartozás:
Lélekenergia:
    (6500/15000)
 |  Tárgy: Asari Chinami Vas. Márc. 13, 2011 9:25 pm | |
| Engedély: Yoruichi-samatól *.*
Jelszó: Aai ciai
~ Adatlap
Név: Asari Chinami
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 1711. Máricus 15.
Kor: 300 év (25-nek néz ki)
0
Lélekként: 300
~ Előtörténet
Rég születtem. Nem ünneplem azt a napot, így az idők során lassan elfelejtettem, mikor is volt pontosan. Ma van háromszáz éve, ennyit tudok. 2011… milyen érdekes. Észre sem vettem, hogy ennyi idő telt el azóta. Szeretnéd megtudni, miről is beszélek? Hát jó, elmesélem, de csak neked.
1711. Márcuis 15. volt az a dátum, melyen én a világra jöttem, az Asari család harmadik gyermekeként, Soul Society-ben. Két bátyám volt, és elhiheted, semmi jó nincs abban, ha valakinek csak fiú testvérei vannak. Gazdag, előkelő család voltunk, mindenki megkapott mindent, amit akart. Ennek rendje, s módja szerint, egy nagyképű, elkényeztetett liba vált belőlem, aki lenéz mindenkit, akinek nincs annyi pénze, mint neki. Ma már csak szánakozni tudok az ilyen embereken. Szokj hozzá, hogy néha elkalandozom, én már csak ilyen vagyok. De vissza a történethez. Szóval mivel semmi dolgom nem volt, csak megfelelni a szüleimnek, így nem is tettem mást. Játszottam a bátyáimmal, szerettem a családom, arrogáns voltam és nagyképű, ahogy azt tőlem elvárták. És ezért mindent meg is kaptam. Ötven évet töltöttem így, békés megfelelésben a családnak, boldog semmittevésben. Időközben született még három öcsém és… nos, húgom egy sem. Azonban nem élvezhettem túl sokáig eme állapotot, mivel családom elvárta tőlem, hogy beiratkozzam a Lélektovábbképző Akadémiára. Fel is vettek, bár úgy hiszem, nem csak saját egyéni képességeim miatt. Bátyáim már a 11. osztagban szolgáltak, így szerettem volna én is odakerülni. Lévén, oda nagyon jó kardforgató képességek kellenek, így sajnos a többi tanulmányt eléggé elhanyagolva kezdtem csak azzal foglalkozni, hogy ebben az egyben jó legyek. Öt évet töltöttem el így, a minimális anyagot, melyet tudnom kellett, megtanultam, hogy át tudjak menni majd úgy-ahogy a szóbeli a vizsgán. Időközben megismerkedtem egy nagyon kedves lánnyal. Rarakának hívták. Nagyon jól elvoltunk, én pedig idővel éreztem, hogy többet érzek iránta, mint sima baráti szeretet. Testvéremnek sem tekintettem, még sem voltam hajlandó bevallani magamnak, hogy szerelmes vagyok egy másik lányba. Egyszerre rendeltek be minket vizsgázni. A szóbelin borzalmasan teljesítettem, máig sem tudom, miért is engedtek át. Bár azért tudtam valamit, Rarakának köszönhetően, aki nagyon okos lány volt. Sokat segített, nem lepődtem volna meg, ha a 12. osztaghoz osztják be. Aztán jött az, amit a legjobban vártam… Éles bevetésre mentünk, Rukongai egy elhagyatottabb körzetébe. Soha, senkinek nem beszéltem arról, hogy még nem szereztem meg a shikai-om, így egy ideig csak nézhettem, hogy társaim hogyan végzik el az én dolgomat is. De aztán történt valami. Egy hiba… Rarakára több hollow is rászállt, de a többi tanonc nem tudott segíteni neki, a saját dolgukkal voltak elfoglalva. Nem tudom miért, de máig azt gondolom, a vizsgáztatók csak azért nem léptek közbe, mert el akarták érni, hogy jómagam is bemutassam, mit tudok valójában. Azt sem értem, engem miért nem támadt meg egy sem. Könnyű préda voltam, nem jelentettem rájuk fenyegetést. A kidouk sosem mentek, azokkal nem tudtam volna elintézni egyiküket sem. Azonban abban a szent pillanatban, ahogy szerelmem a földre került, megváltozott valami.
Hirtelen egy csónakban találtam magam, hatalmas víztömeggel körülvéve, szárazföld sehol. Értetlenül néztem körül, mikor a bárka másik végében észrevettem egy kislányt. Ahogy ő megmozdult és rám nézett, hirtelen minden megvilágosodott számomra. Ő zanpakutoum lelke.
- Chinami, siess, nincs már sok időd. – szólalt meg, tekintetét az enyémbe fúrva.
- De… mit tegyek? – kérdeztem tőle értetlenül.
- A nevem Rensa Suiyousei, segítek, ha hívsz. – válaszolt, majd ő és belső világa is köddé vált.
Megkövülten és kissé kábán tértem vissza a valóságba, ahol borzalmas látvány fogadott. Egyetlen igaz barátnőm véresen, mozdulatlanul feküdt a földön. Először azt sem tudtam, hová kapjam a fejem, mit csináljak, mikor eszembe jutott az előbbi beszélgetés.
- Sono kusari wo sutero, Rensa Suiyousei! – ordítottam el a parancsszót.
Kissé furcsa tekintettel vettem észre a végtagjaimra került bilincseket és az azokon lévő ökölnyi gömböket, de mivel nem akadályozták mozgásom, nem igen foglalkoztam vele, miért is vannak ott. Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a lecsapni készülő lidérc felé, aki az eszméletlen Rarakát vette célba. Ahogy odaértem, széttárt karokkal álltam védelmezően a lány elé, bár be kell valljam, elég ostoba dolog volt. Azonban Rensa Undine megsúgta, mit mondjak, így elismételve azt, használtam fel kardom egyik igen hasznos technikáját.
- Mizutate! – szóltam és ekkor a testemen lévő gömbök újra folyékonnyá váltak, majd körülvettek engem és szerelmemet.
A hollow karma helyettem pajzsomba csapódott, azt szántván fel. Én mozdulatlanul álltam, várva a következő támadást. Nem történt semmi, a lény jól láthatóan megfutamodott, de én nem hagytam annyiban. Aki bántja azt, akit szeretek, az nagyon megjárja! Így katanám pengéjével a lidércre mutattam és csak egyetlen szót szóltam.
- Mizusupaiku! – erre a közelben fellelhető összes víz körém gyűlt, majd apró, éles, helyes tűk százaivá formálódva szúrták át a lény testét, amely abban a pillanatban lélekszemcsékké bomlott.
Megszüntettem a pajzsot és gyorsan körülnéztem. Mindenki végzett a feladatával. Egy időre teljesen megfeledkeztem a mögöttem fekvő lányról, így mikor újra eszembe jutott Raraka, halálra váltan fordultam oda hozzá, hogy megnézzem, hogy van – azonban ő nem volt ott. Ijedten néztem körül, mikor megpillantottam mosolygós arcát egyenesen előttem. Azt mondta, a többiekkel még a vizsga előtt megbeszélte, mi fog történni. Tudta, hogy még nincs meg a shikai-om, de szerette volna, ha átmegyek én is. Engem a 11. osztagba küldtek, szerelmem pedig a 6. osztagba került. A családom nagyon büszke volt rám, de semmit nem tudtak arról a bizonyos „gondról” mellyel egyesek szerint küszködöm. Pedig szerintem egyáltalán nem baj, ha valaki leszbikus, sőt azon a véleményen vagyok, hogy sokkal jobb egy lánnyal járni, mert a „gyengébb nem” mint mondják, sokkal ragaszkodóbb és nem hagy el téged minden vele szembejövő szépségért. Tulajdon képpen nem nagyon értem, miért is magyarázkodom neked, de végül is, azt hiszem, csak jó elmondani. Szóval, mielőtt még nagyon elkalandoznék, folytatom a mesélést.
Osztagom tagjaként igen sikeres voltam, soha nem okoztam csalódást sem a Taichounak, sem pedig bátyáimnak. Három öcsémet is ide osztották be, bár testvéreim közül ketten átigazoltak a 2. osztagba. Sokat tartózkodtam Raraka csapatának területén is, amikor nem volt semmi dolgom, állandóan szerelmemmel voltam. Sokat tépelődtem rajta, mikor mondjam el a családomnak, nem akartam nekik csalódást okozni, lévén már válogatták nekem a jómódúbbnál-jómódúbb vőlegényeket, nem érdekelte őket a véleményem, akármit is mondtam.
Évekkel később szántam csak rá magam, hogy megosszam velük titkomat. Már választottak nekem egy viszonylag valóban helyes fiút, aki fülig szerelmes volt belém, de én a legtöbb esetben levegőnek néztem. Már nagyban szerveződött az esküvő, mikor odaálltam a szüleim elé. Jóhiszeműen elmondtam nekik mindent, amit eddig eltitkoltam. Rarakát, hogy a saját nememhez vonzódom… szóval tényleg mindent. Először azt hitték, viccelek, de mikor meglátták komoly tekintetem, rájöttek, hogy nem. Apám eszmélt fel a döbbenetből először. Láttam a szemében azt a hihetetlen mennyiségű csalódottságot és keserűséget, ahogy rám nézett. Pont ezt nem akartam… hogy így tekintsenek rám. Azonban amit Apám mondott, arra én sem számítottam. „Tűnj el a házamból… és vissza se gyere.” Vissza se gyere… ez az egy mondat zúgott a fejemben, ahogy sírva fakadtam és múltamat és mindent, ami a hatalmas házban az enyém volt, elrohantam. Átjelentkeztem a 6. osztagba, és szerelmemnél húztam meg magam. Volt még egy kis pénzem, így szépen eléldegéltünk. Nem vettem tudomást többé a családomról, teljes mértékben ignoráltuk egymást, ha találkoztunk. Bár én mikor hazaértem, rendszeresen sírtam ilyenkor egy jó ideig Rara-chan vállán, de idővel megszoktam.
Harminckét évvel később, vagyis a 100. születésnapomon történt velem az újabb tragédia. Tudom, unalmas lehet neked, hogy a jó időszakokról nem mesélek, de ilyen igazából nem nagyon volt. De ne sajnálj, nekem arra nincs szükségem! Szóval, hogy mi is történt… bocsáss meg, néha elkeveredem az időben… áh, eszembe jutott! Szóval küldetésen voltunk. Minden úgy ment, ahogy terveztük, amíg meg nem jelentek azok… arrancarok, és más hollowok, töménytelen mennyiségben. Nem tudtunk mit tenni, túl kevesen voltunk. Az elejétől ezt tervezték. Minden túl könnyű volt, észrevehettem volna! Az egész egy nagy csapda volt, mit pedig belesétáltunk. Órákig tartó, kilátástalan harc kezdődött shinigamik és Hueco Mundo lakói között, de a küzdelem túlságosan egyoldalú volt. Mind meghaltunk volna, ha Rarakának nem jut eszébe egy mentő ötlet. Nem is tudom, hogy voltam képes őt otthagyni egyedül meghalni. Mivel, amint elterelte az ellenség figyelmét, én gyáván elmenekültem, nem is gondolva arra, mi történhet vele. Az én hibám volt… Máig úgy gondolom, hogy nekem kellett volna meghalnom ott helyette. Sokkal jobb ember volt, mint én, jobban megérdemelte az életet. Én elfutottam, míg ő feláldozta magát értem. Egyedül ért véget az élete… nem voltam mellette. Nagyon sokáig kívántam azt, bárcsak visszaforgathatnám az időt. Nem voltam képes nem rá gondolni, mindenről ő jutott eszembe. Így visszavonultam a shinigami léttől egy sokkal csendesebb, unalmasabb életbe. Nem volt senkim, családommal már nagyon rég nem tartottam a kapcsolatot, a barátaim pedig nem tudták, mi történt velem, miután visszajöttem arról a küldetésről. Senkinek nem árultam el, hol lakom, csendet akartam és magányt, másra ne volt szükségem.
Ötven évvel később… valamilyen varázslatos és borzalmas módon egyben, egy pokollepke beröppent az ablakomon, mintegy üzenetet hozva számomra. Röviden az volt, hogy szeretnék, ha visszamennék. Sokáig gondolkoztam rajta, de rájöttem, ha nem térek vissza, az ugyanolyan, mint mikor egyedül hagytam szerelmem és gyáván elfutottam. Így visszamentem, de nem voltam képes a 6. osztagba újfent csatlakozni, így végül a 10. osztaghoz kérvényeztem magam. Fel is vettek, én pedig újrakezdtem a működésemet shinigamiként. Kissé meglepett az elején, hogy még mindig ilyen jó erőben vagyok, hiszen igaz, megszokásból edzettem, de nem olyan sokat. Nem alakítottam ki társaimmal szoros kapcsolatot, nem éreztem feltétlenül szükségesnek az együttműködéshez azt, hogy jó barátok legyünk. Mintegy száz évig szolgáltam ott, amikor elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy visszatérjek oda, ahonnan eljöttem.
Így kérvényeztem, hogy átmehessek a 6. osztaghoz, ők pedig boldogan fogadtak vissza. Sok ismerős arcot láttam és jobban is éreztem magam a régi barátok között. Minden visszatérni látszott a régi kerékvágásba, mintha kedvesem soha nem hagyott volna el minket. Egyedül hatalmas, kétszemélyes ágyam és szobám üressége emlékeztetett arra, hogy nincs többé velem és nem fog mosolyogva betoppanni az ajtón, hogy aztán valami nagyon hasznos időtöltést vigyünk véghez. De én végeztem a munkám és igyekeztem nem arra gondolni, mi lett volna, ha…
2005-ben történt velem az újabb érdekesebb esemény, ami megrengette apró kis világomat, méghozzá gyökerestül. Éppen Rukongai egyik elhagyatott körzetében sétáltam, hogy meglátogassam néhány régi barátomat, akikkel nagyon régen találkoztam. Azonban egy furcsa esemény késleltette érkezésemet, mivel hatalmas robaj kíséretében kitört a káosz, ahogy egy arra tévedt hollow megtámadt a lelkeket. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy egy fiatal lányt szemelt ki magának. Szegény nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Ekkor eszembe jutott egy régi, már elfeledett emlék. A vizsga… ahogy Raraka ott feküdt a földön, kiszolgáltatottan. És amikor elvesztettem. Az nem színjáték volt, hanem nagyon is komoly. A történelemnek pedig most nem engedem, hogy megismételje magát, nem tehetem meg! Pontosan úgy néz ki, mint szerelmem… de nem lehet ő. Raraka meghalt, mikor engem akart védeni. Késlekedés nélkül indultam neki, hogy megszabadítsam a lányt a hollowtól. A meglepetés ereje győzött, én pedig egy vágással végeztem is a támadóval. Ezután odasétáltam a megmentett hölgyeményhez és felsegítettem. Egyszerűen gyönyörű volt és tényleg olyan, mintha csak Rara-chan ikre lenne. Bemutatkoztam neki, ő pedig nekem, így tudtam meg, hogy az Akadémiára jár. Tabuchi Tara… ezt a nevet megjegyzem magamnak. Nagyon reméltem, hogy még találkozunk egymással, azonban én siettem, így hamar el is tűntem a helyszínről.
Még abban az évben értesítettek afelől, hogy apám súlyosan megbetegedett és haldoklik. Először meglepődtem, azt hittem, teljesen elfelejtettek az idők során, de ezek szerint mégsem. Nem tudtam, miben segíthetnék, de rendszeresen látogattam és elkezdtem bújni a tudományos könyveket, hogy rájöhessek a probléma megoldására, hiszen mégis csak az egyik szülőmről volt szó. Kiderül az is, hogy mindhárom bátyám elhalálozott egy küldetés során, még évekkel ezelőtt, anyám pedig elhagyta a családot és nem szándékozik visszatérni. Így rám maradt az irányítás, plusz magamra vállaltam, hogy mindenképp keresek ellenszert apám betegségére. Időlegesen újfent felhagytam a shinigamisággal és meglepődötten tapasztaltam, hogy sokkal jobb érzékem van a tudományokhoz, mint azt előzőleg gondoltam volna. Azonban apám bajára nem tudtam kikísérletezni időben gyógyszert, így belehalt, ezáltal rám maradt családom vezetése. Én, mivel nem akartam minden időmet klánom vezetésének szentelni, újra kértem a 46-ok Tanácsát, hogy fogadjanak vissza, ám abba az osztagba, hol legjobban használhatom időközben megszerzett tudásomat és tehetségemet.
Jelenleg épp a válaszra várok, ha pedig megkapom a beleegyezésüket, akkor átadom az irányítást legidősebb öcsémnek, én pedig csak tanácsadóként leszek jelen családom ügyeinek intézésekor. Sosem gondoltam volna, hogy bárkinek is elmondom teljes élettörténetemet, de remélem nem csalódtál.
~ Kinézet
Hosszú, világosbarna haja van, szintén barna szemekkel párosítva. Fehér bőre van és vékony, de nem törékeny alkata. Az átlagosba még beleeső, 170 cm-es magassággal rendelkezik. Általában a normális shinigami egyenruhában látni, kardjával az oldalán. Kontaktlencsét hord, de ha azt éppen nem találja, egy vékony keretes szemüveget biggyeszt az orrára, lévén enyhén rövidlátó. Amikor nincs szolgálatban, szeret minél rövidebb szoknyákat, illetve nadrágokat hordani, már ha az időjárás megengedi. Haját általában kiengedi, csak akkor köti össze, ha éppen a laborban dolgozik, így általában sokkal többször lehet kontyba fogott frizurával látni, annak ellenére, hogy egyenesen utálja. A hátán családja címerének tetoválása van, amit általában eltakar, nem szereti, ha bárki is bármilyen módon korábbi életére emlékezteti.
~ Jellem
Kívülről, mindenkivel szemben kimérten és tisztelettudóan beszél, szokása, hogy sokáig, még régebbi ismeretség után is magázza az embert, de ha valaki jobban megismeri, kedves lány, nagyon nehezen lehet kihozni a sodrából, de rossz szokása, hogy ha bárki bármilyen hibát vét, azonnal kijavítja, még ha az illető nem is akarja. Nem rejti véka alá, hogy leszbikus, előszeretettel mondja el a véleményét más lányok alakjáról. A fiúkat szükségtelennek tartja, akik csak arra jók, hogy gyereket szülhessen az ember. Egy igazi zseni, specialitása a kémia, de ért a biológiához és a fizikához is. Inkább magányos farkas típus, nehezen barátkozik, főleg férfiakkal. Igen perverz, bár ezt nem mutatja ki, általában inkább valami titkos helyről próbálja kifigyelni, hogy mit csinál egy lány. Éjjeli bagoly féle, van, hogy napokig nem alszik, csak mert érdekli valami. Nem társaságkedvelő, inkább visszavonul a szobájába és dolgozik a legújabb elméletén, vagy olvas. Szeret zenét hallgatni, inkább a lassabb, melankolikusabb dallamokat helyezi előnybe. Olvasni leginkább szakkönyveket olvas, de szereti a fantsyt és a sci-fi regényeket is. Kórosan ügyel arra, hogy körülötte tisztaság legyen.
~ Zanpakuto/képesség
~ Zanpakuto
Neve: Rensa Souyousei (Leláncolt Vízitündér)
Fajtája: Víz
Kinézet: Lelke, Belső világa
Shikai parancsa: Sono kusari wo sutero! (Vesd le láncaid!)
Shikai kinézete: Egy egyszerű, halványkék pengéjű katana. Chinami két csuklóján, bokáján és nyakán megjelenik egy-egy bilincs, azokon pedig mindegyik egy darab, maroknyi nagyságú vízgömb (lásd kardjának lelke), melyek olyan könnyűek, akár egy tollpihe.
Támadások: A penge alapképessége, hogy háromszoros gyorsaságot ad használójának és bizonyos mértékig képes irányítani a körülötte lévő vizet.
Mizutate (Vízpajzs): A végtagjain lévő gömbök folyékonnyá válnak és körbeveszik a testék, ezáltal blokkolva a támadásokat. Bizonyos mértékig ki tudja terjeszteni a pajzsot a környezetére is, de csak fél méteres távolságban kevés ideig. Minél jobban kiterjeszti a pajzsot, az annál vékonyabb és Chinami is jobban fárad.
Mizusupaiku (Víztüske): A Chinami környezetében lévő víz egy része megjelenik körülötte, majd éles, hegyes tüskékké alakul át. A használó dönti el, hogy ezek mekkorák, illetve mennyi van belőlük. Természetesen minél több, vagy minél nagyobb, esetleg mindkettő, annál nehezebb irányítania őket.
~ Szeret-nem szeret
Szeret:
+ Kísérletezni,
+ Úszni,
+ Sudoku, logikai feladatok,
+ Csend,
+ Könyvek
Nem szeret:
- Zaj,
- Ha nem hagyják dolgozni,
- Ha kioktatják,
- Hibák,
- Kosz
~ Felszerelés(ek)
Egy nyaklánc, melyet még szerelmétől kapott.
A hozzászólást Asari Chinami összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 24, 2011 9:25 am-kor. |
|
