HomePortálGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Fénylő Tó Titka

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Coyote Starrk
Mesélő
Mesélő
Coyote Starrk

Male
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : a szobámban
Registration date : 2010. Aug. 30.
Hírnév : 0

TémanyitásTárgy: A Fénylő Tó Titka   Pént. Szept. 03, 2010 9:27 am

Üdvözlet mindenkinek! Ezennel elkezdődik A Fénylő Tó Titka nevű küldetés! Postolási sorrend nincs, illetve az első kör alapján dől el.

Íme a küldetés új története:
Egy napsütéses, kora reggelen sürgős ügyben hívatnak be a főkapitányi épületbe minden éppen elérhető kapitányt. Valószínűleg mindenkit álmában ér a pokollepke, bár az is lehet, hogy egyesek éjjeli baglyok, és már rég napra kész állapotban vannak, mikor az üzenet megérkezik.

Az első osztag kapitánya igencsak gondterhelt arccal fog bele az eligazításba. Megtudhatjátok tőle, hogy két héttel ezelőtt -még shinigami szemmel mérve is- furcsa jelenségek, események zajlottak le Karakura különböző pontjain, illetve azóta is egy-két napi rendszerességgel csap le egy villám a város egy teljesen véletlenszerű pontjára úgy, hogy felhőnek nyoma sincs. Szó esik még különös tűzesetekről, amelyeknél a lángok fekete színnel égtek, illetve földrengések néhány utcában, amit a városi vezetés cseppet sem átlátszó módon "gázrobbanásnak" könyvelt el. A Seireitei feje továbbá elmondja még, hogy ezen furcsaságok felderítésére, illetve orvoslására kiküldött egy kisebb felderítőcsoportot, amit a 12. és az 1. osztag kiváló tisztjei alkottak. Azóta sem jött tőlük visszajelzés, emiatt úgy döntött, hogy egy kapitányokból álló elit csapatot küld ki az ügy felgöngyölítésére, illetve az eltűnt felderítőcsapat megmentésére. Ennek megfelelően az indulást egy két órával későbbi időpontra tűzi ki, mivel az ilyen dolgok nem tűrhetnek halasztást, hisz shinigami életekről van szó.

Mivel a küldetés hétpecsétes titok alatt van, természetesen az alacsonyabb rangú tisztek is értesülhetnek innen-onnan, pletykából, vagy mert épp látták a kapitányt korán reggel távozni, stb, ezt rájuk bízom. Mindenki eldöntheti, hogy mit csinál azalatt a két óra alatt, azonban 2 óra elteltével percre pontosan indul az akció a Senkai kapu elől. Wink

Mihelyst mindenki a gyülekező pontra ér, egy első osztagos nő jelenik meg hirtelen a semmiből a kis csapat mellett, és átnyújt Kawazoe Hanaenek egy, - az első osztag jelével lepecsételt- levelet, amely tartalmazza az összes eddigi villámcsapás, különös tűzeset, illetve földrengés pontos koordinátáját. A borítékba mellékelve van egy kis Karakura térkép is, amin piros x-ekkel jelölték be ezeket a helyeket.
Ha valaki ránéz a tisztre, azon látszik, hogy nagyon megviselt állapotban van, valószínűleg napok óta nem aludt rendesen, talán le sem hunyta a szemét. Épp visszaindulna, mikor könnyes szemmel fordul vissza és néz Suwunra, majd suttogva megszólal:
- Járjanak sikerrel, kérem! A párom is a felderítő csapatban volt! - az utolsó szavakat már potyogó könnyei közt ejti ki, majd egy gyors meghajlás után eltűnik a szemetek elől. Talán nem vette észre, talán direkt akarta így, de shunpozás közben kicsúszik egy kép, és a földre hullik. Egy fiatal srácot ábrázol, aki nyilván a lány szeretője lehet. Mivel a Nő már messze jár, jobb híján elteheti valaki a képet, hogy később használni lehessen azonosításra.

Miután mindenki napirendre tér a dolgok fölött, elindulhattok Karakura városába. A senkai kapu másik oldalán egy csinos kis parkban találjátok magatok. Először is el kéne dönteni, hogy melyik esettel kezditek, majd elindulni a jelzett irányba!
Annyit kérnék, hogy az első pár körben az egész csapat maradjon együtt!

Mindenkinek jó játékot kívánok! Wink

Coyote Starrk
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
Tamachi Rei

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 29
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Pént. Szept. 03, 2010 12:01 pm

Hogy mi különböztet meg egy shinigami családot az emberektől? Voltaképpen csak olyan apróságok, hogy a gyerekre iskolai uniformis helyett shinigami egyenruha kerül, na meg egy tökéletesen simára kivasalt hadnagyi karszalagot, hiszen az én kislányom a világ legszuperebb minihadnagya! *.* Aki meg merészeli azt feltételezni, hogy csak protekcióval kapta meg ezt a rangot, annak pedig szívesen tartunk egy kis bemutatót azzal, hogy kikkel is kezdtek. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy Miyo-chan kiérdemelte a tiszteletet, és már a kidouk kezelésére is elkezdtem megtanítani őt. Igaz, annak idején nekem is sok nehézséget okozott a démonmágia kezelése, de idővel és persze sok gyakorlattal rengeteget fejlődtem, és már nem okoz gondot egy-két erősebb technika bevetése sem. Mindegy, ez nem is lényeg. Inkább az, hogy Miyo-chan mindig a lehető legszuperebbül érezze magát. Talán építtetnünk kéne neki egy játszóteret. :/ Bár ha úgy veszem, számára az egész 11. osztag egy hatalmas játszótér, meg az osztag tagjai sem olyan durva lelkek, mint amilyennek annyian titulálják őket. Komolyan le kéne szoktatni az embereket az előítéletekről. Nem tudom, hogy jönnek ahhoz egyesek, hogy lebarbározzák a családomat! Surprised Felháborító! Valamit mindenképpen tennem kéne ellene, mondjuk egy hatalmas szeretetkúra és egy kis csapatépítő tréning egy fesztivál keretében talán helyrepofozná enyhén korrupt világunkat. Chiyo-chan biztosan támogatna benne, és talán Hanára is számíthatok, meg persze jöhetne a taichou és Mitsu taichou is kampányolni! Surprised Minden esetre én igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy soha senki ne merészeljen efféle derogáló kifejezésekkel illetni Kait és Miyokot, hiszen a végén még Miyo-chan érzékeny kis lelkébe taposnának bele, azt pedig nem élném túl. T_T Az efféle lelki traumákat pedig Kai legfinomabb süteményei és a világ legnagyobb óriáskereke sem lenne képes begyógyítani, s saját magamból kiindulva ismerem ezeknek a veszélyeit, amivel egész hátralévő életedre képes lennél megnyomorítani saját magadat. Nem, Miyo-chan nem veheti át tőlem ezt a mintát, nem örökölheti ezeket a furcsa betegségeimet, s ha lehet, előtte sem mutathatom ki, amikor éppen olyan állapotban vagyok. Ez egy olyan dolog, amit saját magamban kell elrendeznem s valahogy zanpakutomat is megbékítenem; Miyo-chan megszületése óta nem tudtam vele annyit foglalkozni, hiszen a kis szentjánosbogaram fontosabb számomra Kagaminál, ha tetszik neki, ha nem. Nem fog többé a hülye hallucinációival terrorizálni. Maradjon csak a velem tökéletesen rezonáló eszköz, amivel meg tudom védeni őt azoktól a szörnyűségektől, amik még biztosan várják őt a nagyvilágban. Felkészítem, megvédem és a lehető legtöbb szeretettel halmozom el, amit csak anya adhat a lányának. Nem fog szenvedni semmiben sem hiányt, ezt megígértem már magamnak. Külön öröm, hogy már barátra is talált a taichou kislányában, és amikor Nayo-chanról mesél, tényleg úgy érzem, hogy jól érzi magát vele. Valamikor talán át is hívhatnánk a taichouékat, persze csak ha tényleg nincs más dolguk, mert hát mindig olyan elfoglaltnak tűnnek, hogy nem merem őket zargatni. T_T Mitsu taichou pedig, hát, ő meg állandóan olyan magabiztosnak tűnik, és ráadásul sokkal magasabb is nálam meg minden; amikor hozzá akarok szólni, mindig össze kell szednem a bátorságom. Olyan kisugárzása van, hogy na! Surprised És még csodálkoznak, hogy alig merek megmukkanni a közelében. T_T Aztán meg ha elkezdek végre beszélni, egy szakképzett quincy sem tudna lelőni. :/ Különösen, ha szóba kerül Miyoko és Kai, de hát nem természetes, hogy az ember szeret a családjáról beszélni? *.* Hiszen ők mindig ott vannak nekem. Régen csak Kagamira és saját magamra támaszkodhattam, de most már itt vannak nekem ők is, fényt, életet és célt hozva az eddig oly sivár életembe! Még ha úgy is kelek fel reggel, hogy újabb öngyilkos gondolatok kergetik egymást a fejemben, a hangjuk vagy puszta jelenlétük érzékelése elég ahhoz, hogy újra erőre kapjak s ismét szembe tudjak nézni a mindennaposnak cseppet sem nevezhető akadályokkal, amiket a Sors generált számomra.
Ez a reggel is ugyanígy kezdődött, s ismét meggyőződhettem róla, hogy Miyo-chan nem csak a legédesebb és legtündéribb teremtés az Univerzumban, de ráadásul a leghiperaktívabb is, pedig miután megtudtam, hogy várandós vagyok, még a kávéról is leszoktam, nehogy valami baj érje miatta a kicsit. Lehet, már késő volt, de valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy fér bele ennyi energia egy ekkora testbe.
A kávéra idő közben természetesen visszaszoktam, de legalább a cigarettáról, mint káros szenvedélytől megszabadultam. Nincs szükségem rá és nem is lenne pofám Miyo-chan előtt rágyújtani. Még Kai is visszafogta magát, ami nagy szó, hiszen percek alatt képes egy egész dobozzal elpusztítani, s kinézem belőle, hogy még harc közben sem fogná vissza magát, ha napi nikotinadagjának szükséges beviteléről van szó. Bár még mindig kísértést érzek, amikor csak megérzem az édeskés dohány illatát Kai ruháin. De a cigaretta már a múlté, az Suwunhoz tartozott, s sokáig pedig csak megszokásból nem tettem le végleg.
A reggeli idillt egy pokollepke érkezése zúzza darabokra, s az eddig megszokottak helyett én hagyom el először az otthonunkat, hiszen küldetésre invitáltak. Már reggelizni se hagyják nyugodtan az embert… Üres gyomorral pedig nem jó küldetésre menni, bár az édes, keserű, fekete méregtől nem vagyok képes elszakadni és akkor is ledöntök magamban egy jó nagy adagot belőle, ami persze csak arra jó, hogy szépen lassan visszanyerhessem az eszméletemet. Majd a búcsúzás és a Kotomi-channak való üzentetés (miszerint sürgős feladat miatt ma nem leszek az irodában) felkapok egy pirítóst a zanpakutom után, hogy a kijelölt gyülekezőhely felé shunpozzak. Még csak sminkelni sem hagytak időt, hogy nézek már ki alapozó nélkül? T_T
Még így is az elsők között érkezek meg, s ha egy perccel utánam nem toppanna be valaki más is, tuti azt hinném, hogy rossz helyen vagyok, vagy nincs is semmiféle küldetés és csak behallucináltam az egészet. Ami azért elég nagy égés lenne, de megvan rá az esély. Az egy percnyi várakozási idő is felért egy órával, de legalább volt alkalmam kiásítozni magam, hogy amikor a többi érkezőt megpillantom, már az éber önmagammal találják szembe magukat.
- Taichouuu~ *.* Ugye átjöttök a hétvégén Nayo-channal hozzánk? *.* – vetődök a világ legeslegjobb taichoujára, csak úgy, mert éppen az esik jól, hogy aztán szépen kifaggassam őt és Mitsu-taichout is arról, hogy mi van velük mostanában meg minden. >< Aztán meglátom Hanae taichout is, ami egy újabb indokot ad arra, hogy valakit elhalmozzak a reggeli szeretetrohamommal, ha már a kapkodás miatt nem tudtam mindezt teljes mértékben kiélni Kai-on és Miyokon. Apropó, kapkodás… Azt hiszem, kifordítva vettem fel a haorim. T_T Nem elég, hogy túl hosszú volt eredetileg és úgy kellett leszabatnom a végéből, hogy ne essek el benne és ne játsszak önkéntes utcaseprőt, de a hülye lepkének hála még emiatt is égethetem magam. T_T Ha szerencsém van, akkor talán senki sem veszi észre, de olyan ciki lenne, ha most levenném csak azért, hogy kifordítsam és visszavegyem magamra… Nem is csoda, hogy alig vannak, akik mernek velem mutatkozni, már a felöltözés is problémákat okoz. Sad
Kicsit kedvtelenkedve hallgatom végig a kiselőadást erről a küldetésről és igazán nem értem, hogy nekem mi keresni valóm lenne ott – hacsak nem egy rossz útra tért shinigami közbeavatkozásának az eredménye a sok különös villámlás. Az emberek pedig igencsak hiszékenyek, ha valóban képesek voltak elhinni, hogy csak gázrobbanás miatt történt az a sok katasztrófa. Mondjuk nem mintha én jobb lennék, bár zanpakutom képességei miatt gyakran hasznát vettem már annak, hogy a legtöbb ember könnyedén megtéveszthető.
Hanae taichou mögött kullogva alig veszem észre, hogy még sem csak kapitányokkal fog gyarapodni a felderítő csapat, de örömfaktorom a lehető legmagasabbra ugrik, amint kiszúrom Hanát is! *.* Nem mintha az a sok lélekenergiája olyan könnyedén eltéveszthető lenne, de azért na, értitek! >< Legalább van alkalmam elnyavalyogni valakinek, hogy nem volt időm rendesen szétölelgetni Miyo-chant és hogy máris mennyire hiányzik, hiszen már több, mint két órája nem láttam! T_T Abban biztos vagyok, hogy fogom még látni, meg sem fordul a fejemben az, hogy esetleg meghalhatok a küldetés alatt vagy valami, de hát na… Miyo-chan még számít rám és biztosan hiányoznék neki, ha feldobnám a pacskert! Surprised Ez a nap sem lesz ezért más, mint a többi, csak éppen nem az irodában vagy a kiképzőtelepen fogom tölteni az időmet, hanem Karakurában! Surprised S hogy a városon belül pontosan hol, azt csak a térkép tudhatja, minden esetre a két óra alatt, amit felkészülésre fordíthattam, további koffeinbombákkal mérgezhettem magam, hogy végre teljes mértékben visszanyerhessem életerőmet. Legalábbis, számomra az tűnik logikusnak, hogy a térképen jelzett X.ek valamelyikét látogatjuk meg, biztos van benne valami rendszer, csupán úgy, hogy nem férek hozzá a térképhez – és nem is teszek semmit az ügy érdekében – , egyenlőre önző módon változhatok vissza a mások háta mögött koslató kiskutyává, aki majd követi a többiek utasításait és bólogat szépen az ötletekre. Nem mintha nem venném komolyan a küldetést, meg ilyenek, de… A haorim... Még mindig nem vettem fel rendesen. T_T
A pofont pedig mégis megkapom az élettől, amiért képes vagyok ilyen önzően viselkedni. Az a lány, aki a kedvese miatt aggódik, akár én is lehetnék. Nekem biztosan nem esne jól, hogy ilyen félvállról veszi a dolgot az, akinek megvannak a képességei ahhoz, hogy segítsen rajta. Ha Miyo-chan vagy Kai lennének ilyen helyzetben, akkor bezzeg tűzbe tenném a kezem? Hiszen megérnek nekem annyit, hogy akár a saját életem is áldozzam értük, s ennek a lánynak is biztosan ugyanilyen fontos ez a személy. Mintha valami hideg fuvallat ért volna, a csontomba hatolna, hogy felébressze azt a kötelességtudatot, amit egy ilyen küldetés esetén szükséges lenne elővennem. Ledermedésemből kicsit későn észlelek fel, s bár shunpom valószínűleg gyorsabb, mint a lányé, már még sem látom értelmét annak, hogy utána rohanjak és egy naaagy lelki beszéddel és nyugtatással biztosítsam őt arról, hogy valahogy megoldjuk a helyzetet. Az elejtett fénykép viszont megragadja a tekintetem, s felvéve a földről egy amúgy igazán jóképű fiatalember fényképével találom szembe magamat. Ha megérzéseim nem tévednek, akkor a lány szerelme lehet, aki szintén a csapdába esett felderítő csapat része volt. Minden esetre a fényképet inkább elteszem, hátha még szükségem lehet rá, így ha véletlenül találkozok ezzel a fickóval, akkor legalább tudni fogom, hogy biztosan vele találkoztam. Én hülye meg olyan apróságok miatt nyűglődtem, mint a haorim, meg az üres gyomrom… Mások pedig közben szenvednek, mert a szerelmük élete forog kockán, vagy éppen más szerettüket érheti végzetes veszély. Talán sikerült visszavedlenem olyan csendessé, mint amilyen akkor vagyok, amikor egyszerűen nem tudok mihez hozzászólni, ami azért elő szokott fordulni, még ha nem is olyan gyakran, bár ez is hangulatfüggő az én esetemben.
- Melyik a legközelebbi pont a térképen, ahol valami furcsaság történt? – hajolok a térkép felé úgy téve, mintha értenék is belőle valamit. Nem tehetek róla… Egyszerűen nem értek a térképekhez és nem valami jó a tájékozódási képességem sem, csak ha nem jártam már egy-egy helyszínen legalább két-három alkalommal. Így fejjel lefelé nézve a térképet pedig ismét csak nem olyan egyszerű kivenni a piros X-ek helyzetének betájolását, de valaki hozzáértő majd biztosan megoldja helyettem is. Végül is mindegy, csak jussunk el valahová. Minden egyes perc eltelte után kevesebb az esély arra, hogy élve találunk rá a felderítő csapatra, és már csak ezért sem engedhetjük meg magunknak a további időhúzást.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
Ninomiya Mitsuko

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 28
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Szomb. Szept. 04, 2010 8:37 am

A kényelmes ágyban forgolódva próbálom a felkelés, és a munka ellen harcolni, miközben néha meg-megrángatom a takarót. Nem érdekel, hogy az esetleg mellettem fekvő férjecském esetleg anélkül marad. Majd ha fázik, hoz magának egy plédet, és azzal takarózik. Nehogy már én fázzak meg, miután kibújt belőlem egy komplett gyerek, ráadásul még csak nem is részletekben. Nekem kell a takaró, és ezért képes vagyok bármit megtenni. Bármit! Az utolsókat rángatva a jó meleg paplanon úgy határoztam, hogy ideje a hátamra fordulni, s megtervezni a reggelem. Pontosabban inkább csak azt, hogy mikor óhajtok felkelni, hiszen a normális kinézetig, és egyáltalán a munkába indulásig még rengeteg mindent kell megtennem. Miután kinyújtózkodom, és jól fejbe vágom a mellettem durmoló szerelmemet, miközben hadonászok egy kicsikét. Tök véletlen volt, szóval nyomtam egy hatalmas cuppanóst a buksijára, ahol sikerült lecsapnom, hátha attól nem nő pukli a buksijára. Ezek után úgy döntök, hogy végre ideje lenne legalább felülni. Némi fenék igazgatás és fészkelődés után ásítva emelkedek fel az ágyból, s hála annak, hogy szemeim csukva vannak az ásítás miatt, sikerül bekapnom valamit, a mozog, és puha. Ráadásul még a számat is csikizi. O.o Nem is kell mondanom, hogy természetesen hangosan sikoltva köpöm ki a nyáltól áztatott szerencsétlen valamit, melyről néhány pillanat múlva ki is derül, hogy valójában egy pokollepke, aki volt olyan béna, hogy pont az én gambám előtt próbált átkelni a szobán.
Az üzenetet hallgatva néha igazán komoly képpel bólogattam, vagy teljesen értetlenül álltam a dolgok előtt. Jól van na… Senki sem lehet olyan tökéletes, hogy ilyen korán megértsen egy üzenetet. Főleg nem én… Jó, ha délre sikerül sokszor összeszednem magam, de az is lehet, hogy még keveset is mondtam. Néha olyan jó lenne csak úgy az ágyban fetrengeni egész nap, és élvezni a szabadnapot. De nem lehet, hiszen én is kapitány vagyok, meg a drágaságom is, szóval egyedül csak Nayo-chan rohangál körülöttem, akit természetesen folyamatosan sütikkel, meg édességekkel tömök. De hát ha olyan tündéri… *.* Megérdemli, hogy kapjon egy kis édességet, de azért természetesen néha próbálom normális kajával is etetni. Nehogy nekem még a végén rosszak legyen a fogacskái. Semmi kedvem vele fogdokihoz menni, főleg azért nem, mert egyenesen rettegek tőlük. Surprised
Miután sikerült magamba egy kis életet vernem, meg persze Suke is elkészült, gyorsan leszállítottam anyusnak az egyetlenszemcukorborsómat, hogy vigyázzon rá, amíg mi megmentjük az Emberek világában élők popsiját. Bár lehet, hogy jobb ötlet lett volna apusra hagyni, hogy kicsit kikupálódjon a gyerkőc, de hát az se rossz, ha ismer néhány 4. osztagos trükköt, hátha egyszer hasznát veszi. Az meg lehet, hogy csak rosszat tenne neki, ha a 11. osztagban valaki valami rosszra tanítaná, hiszen attól, hogy vannak ott tök kedves emberkék is, még vannak teljesen zakkantak is, akik még megrontanák az én drága bogárkámat. Na, azt hiszem, addig élnének. >.> Szóval, amint elintéztem Nayo-chant, és lepasszoltam a szülőknek, máris indultunk Szukcsival, hogy végre elindulhattunk. Engem mondjuk azért érdekelt, hogy miféle tűzesetek, vagy villámcsapások lehettek, meg hát azért nem létezik, hogy az emberek ennyi sületlenséget képesek legyenek elhinni… Még hogy gázrobbanás… Surprised Bár kitudja, hiszen az emberek közül nem mindenki látja a lelkeket, és sokuk elég szkeptikus ezzel kapcsolatban. No, de mi majd elintézzük. *>*
Mikor megérkezünk, Vera már ott áll, bár ahogy vigyorogva közeledek hozzá, egyre jobban úgy érzem, hogy valami fura van rajta. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi, de valami határozottan nem illik a képbe. Némi csendes fejtörés után végül úgy döntök, hogy inkább feladom a dolgot, hiszen úgy se jönnék rá, hogy mi lehet az a furcsaság Verán.
- Ugye megyünk majd Veráékhoz? Légysziiii… Naaaaa… – kérdezem kedvesemen csimpaszkodva. Most leginkább egy kisgyerekhez hasonlítok, aki ki akar csikarni apuciból valami hatalmas dolgot. De ez nem is lenne nagy kérés, hiszen kedvelem Veráékat, ráadásul Miyo-chan is jól kijön az én kis bogárkámmal. Két kis drágaság tök jól kijönnek együtt, habár azért hallottam már Nayo-chantól néhány furcsaságot a legújabb barátosnéjáról. De nem foglalkozom vele annyira, hiszen csak nem lehet szegény Miyo-chan olyan rossz lány, hiszen a szülei nagyon kedvesek, meg aranyosak, meg minden. Ráadásul olyan édesek együtt, hogy az valami hihetetlen. *.* Annyira szupi lenne, ha a gyerekeink is összebarátkoznának, és tök jól ellennének egymással. Miközben beszélgetünk Verácskával, lassacskán mindenki más is megérkezik. Kicsit furcsállom, hogy ugyan kapitányi küldetésről volt szó, de mégis jöttek alacsonyabb tisztek is. Komolyan nem értem, hogy hogyan szegülhetnek ellent a parancsoknak. Elvégre nekik tényleg nem kéne tudni erről. Jó… beszél erről az, aki folyton kihallgatta kis sámlin álldogálva a kapitányi gyűléseket. >.> De ha már kapitányokról beszélünk, megjött a drága ex-tájcsóm is, akit olyan hosszú idő után ismét kikészíthetek a gonoszkodással. Meg hát… újabban nem is igazán volt alkalmam másokat idegesíteni a tisztjeimen kívül. Azonban ők nem mernek visszaszólni, mert túlságosan is félnek attól, hogy megtorlom az efféle dolgokat. Pedig néha még élvezem is, hogy viccelődhetek valakivel. Re-channal is tök jó volt múltkor a piálás. Surprised Jó, az már mondjuk kicsit ciki volt, hogy kicsit becsiccsentve látott, meg beszélgettünk, de akkor is. Igazából fogalmam sincs, hogy miről beszéltünk, de azt hiszem, hogy ez nem is nagy probléma. Elvégre… ha tudnám, akkor valószínűleg még kellemetlenebbül érezném magam. No, de kanyarodjunk is vissza Akane idegeléséhez, hiszen ez egy nagyon fontos teendő, amit már régóta halasztgatok, és most minden erőmmel azon kell lennem, hogy bepótoljam az elmaradásom.
- Nahát, nahát… Surprised A volt kapitányom, aki minden bizonnyal megint elfelejtette leadni a jelentéseit, és ahelyett, hogy pótolná, inkább eljött valami kapitányi küldetésre. Szörnyű… Surprised – üdvözlöm a tőlem telhető legbarátságosabb módon kedvenc kapitányomat. Fogalmam sincs, hogy mikor piszkáltuk egymást utoljára, de ez most nagyon jól esett. Lehet, hogy többet kéne zaklatnom. El is határozom magamban nagy gyorsan, hogy márpedig a közeljövőben meglátogatom, és annyit fogom idegesíteni, hogy majd azt kívánja, bár meg se jelentem volna az irodájában. Mondjuk… lehet, hogy majd ez fog járni a fejében, ha meglát… :/ Ja, és ráadásul most még be is keményíthetek, hiszen mindketten kapitányok vagyunk, és nem róhatnak meg azért, mert visszaszólok a közvetlen felettesemnek. El is határozom, hogy nem fogom kímélni, és reményeim szerint majd ő se fog engem. Surprised
Még mindig értetlenül állva az előtt a tény előtt, hogy kapitányi szint alattiak is vannak vizsgálom meg a levelet szállító lányt. Miután átnyújtja Hanaénak a szállítmányt, máris indulna tovább, ám egy pillanatra megtorpan, és Veránál próbál segítséget kérni. Valahogy meg tudom érteni a csajszi érzéseit. Valszínűleg én is legalább ennyire kibuknék, ha megtudnám, hogy nélkülem megy Szukcsi valamilyen veszélyes küldetésre, és többet nem hallok felőle. Lehet, hogy bele is őrülnék a tudatba, hogy elveszíthetem, azonban legalább ott lenne mellettem Nayo-chan, aki miatt próbálnám tartani magam. Vera mögé lépve vizsgáltam meg kíváncsiskodva a lány által elejtett képet, és őszintén szólva elég helyesnek tartottam a fiút. Jó, persze az én egyetlenemtől senki se jóképűbb, de azért na… szóval… érted? Na, mindegy is… a lényeg, hogy szép lassan el is indulunk Karakurába, hogy végre megkezdhessük a küldetést, ám előbb azt kell kitalálnunk, hogy merre is kezdjük a keresgélést. Kíváncsian pislogok a piros X-ekkel telepakolt térképre. Tisztára úgy érezem magam, mintha valami kalóztérképet böngésznék, és mintha egy elrejtett kincset kellene megtalálnunk. Furcsa ez az egész helyzet, de mégis tök izgi, hogy most keresgélni fogunk.
- Szerintem előbb ide menjünk. – bökök az egyik formás X-re, ami cseppet se biztos, hogy közel van hozzánk, hiszen én még a saját osztagomban is képes vagyok néha eltévedni, ráadásul még életemben nem használtam térképet, így még csak azt se tudom megmondani, hogy melyik az eleje, és melyik a hátulja. Tudom, szörnyű vagyok, de azt hiszem, hogy van helyettem valaki, aki biztos, hogy jobb nálam térképhasználatból. Elvégre tőlem csak jobb lehet valaki ilyen téren.
- Tudom, már, hogy mi volt rajtad olyan fura, Vera! Surprised Fordítva vetted fel a haoridat. – esik le jóval később a dolog, és valahogy észre se veszem, hogy ezzel a kijelentésemmel talán zavarba is hozom szegényt. Hiszen mindig olyan könnyen megbántódik, én meg folyton csak a hülyeségeimet magyarázom. De ha egyszer ez az igazság, és tényleg fordítva van rajta a haori… De mondjuk nem is rossz szín ez a narancssárga. Nekem kifejezetten tetszik. Surprised No, de mindegy is, hiszen most nem ezzel kell foglalkozni, hanem a küldinkel. Így hát… kalandra fel! *>*

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hitoshi Retasu
8. Osztag
8. Osztag
Hitoshi Retasu

Male
Hozzászólások száma : 66
Registration date : 2009. Nov. 18.
Hírnév : 1

Karakterinformáció
Rang: 4. tiszt
Hovatartozás:
Lélekenergia:
5000/15000  (5000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Vas. Szept. 05, 2010 3:03 am

Reggel, reggel, reggel… utálom a reggelt ugyanis néha elég nyomasztó. Főleg akkor, amikor kómásan kelek fel, mint például most. Az ágyam, mint mindig most is elég korán kirúgott így most is elég korán fent voltam. Nagy nehezen eljutottam a konyhába ahol elkezdtem kávét készíteni magamnak. Nagy nehezen felraktam aztán vártam, hogy elkészüljön. Azt hittem hamarabb kész lesz, de tévedtem. Hosszas várakozás után leesett, hogy nem raktam bele vizet, ami azt jelentette, hogy még jó sokáig várhattam volna a kávémra. Nagy nehezen leszedtem a tűzhelyről a masinát és megpróbáltam vizet rakni bele csak az volt a baj, hogy iszonyatosan meleg volt így a kezemet nem is egyszer megégettem és annak köszönhetően fel is ébredtem. Fejhangon szidtam a kávéfőzőt meg az istent, hogy ilyenkor nem segít. Eddig szerencsés voltam, de most olyan szerencsétlen vagyok, hogy csak, na. Lehet, hogy Kai vagy Vera, vagy esetleg Suke elátkozott, azért amiért otthagytam azokat a nyamvadt osztagokat. Ki tudja… lehet, hogy nem örültek neki, de kell néha a változás. Na, jó nem ilyen sűrűn, mint nálam volt, de azért néha kell. Miután lehűtöttem és befásliztam a kezemet elindultam a ruhásszekrényem felé ugyanis csak egy szál alsógatyában álldogáltam a konyhában. A kezemre-annyira vigyáztam, hogy vagy háromszor sikerült jól bevernem. Sajgó kézzel nyitottam ki a ruhásszekrényemet. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kupac van benne ugyanis az összes ruha rám zúdult és maga alá temetett. Nem volt valami kényelmes ugyanis valahogy cipők is kerültek be a ruhásszekrényembe, amik tökéletesen fejbe vágtak. Nagy nehezen, fél kézzel ástam ki magam a kupac alól és közben összeszedtem egy megfelelő ruházatot egy reggeli sétához. Nagy nehezen és sérülések nélkül felöltöztem és visszaraktam azt a sok ruhát a szekrényembe majd elkezdtem keresgélni a cipőmet ugyanis nem volt a szokásos helyén. Körülbelül harminc percig keresgéltem mikor rátaláltam az ágyam alatt. Már csak az a kérdés, hogy hogyan is került oda. Surprised Lehet, hogy túl jó volt az éjszaka vagy valami. :/ Mondjuk nem is nagyon emlékszem. Lehet, hogy abba kéne hagynom a folyamatos bulizást meg az ivást. De olyan nehéz T-T. Hála annak a kedves 11. osztagnak. Nem a tisztekre vagyok mérges meg nem is a kapitányra, hanem az osztag hatására. Na, mindegy nem nagyon érdekel már ez az egész. A múlt az elmúlt. Számomra tökéletes osztag marad a 8. hiszen itt sokkal jobban be tudtam illeszkedni, mint a 10. be vagy a 11. be. Miután visszajöttem láttam pár emberen, hogy nem nagyon örülnek nekem, de az engem hol érdekel? Na, mindegy ez most nem a visszaemlékezések ideje, hanem a jó kis reggeli sétáé. Miután a cipőmet is felvettem körbenéztem, hogy mekkora rend van és láttam, hogy egy kicsit sincs az. Ez azt jelentette, hogy ha hazaértem, akkor egy jó kis takarítás fog itthon várni. Rohadtul örülök neki, de hát ez van… Nagy lendülettel léptem ki az ajtón. Majdnem hasra estem a küszöbön, de csak majdnem! Haladás, hogy már nem vagyok olyan béna, mint eddig. Bezártam a szobám ajtaját és elindultam a szokásos reggeli sétámra. Most valami nem volt a rendjén. Mindenki valamilyen küldetésről beszélt és, hogy arra ment el a kapitány. Nekem meg nem szólt >.> mondjuk, nem vagyok a hadnagya, hogy mindent megosszon velem, de azért lehetett volna olyan kedves, hogy szól, vagy esetleg magával visz. Egy ideig csak hallgattam aztán gondoltam egyet és odamentem a beszélgető kis csoporthoz.
-Sziasztok. Milyen küldetésről volt szó? Nem hallgatóztam csak véletlen hallottam meg.- mondtam majd vártam a választ. Elmondták, hogy mi a helyzet én meg haza shunpoztam a fegyveremért és a shinigami öltözékemért és már indultam is megkeresni a többieket. Tök szuper, hogy nekem senki sem szólt, hogy lesz, egy ilyen tuti küldi, ahova megy a taichou is. Végre láthatom akció közben is *.*. Na, meg persze a többieket is, akik majd ott lesznek, és majd bemutathatom, hogy én milyen űber béna vagyok *.*. Sajnálatos módon nem vagyok a legjobb harcos pedig a 11. osztag hadnagya voltam. Hát ez van… ezt dobta az a kibaszott gép. Már egy ideje kerestem őket SS területén mikor a Senkai kapu előtt megpillantottam egy kisebb csapatot, köztük a kapitányomat is. Őt bárhonnan felismerem. Mondjuk nem nehéz észrevenni azzal a szép kis tűzvörös hajkoronájával. Nem akartam hirtelen ott teremni, hiszen lehet, hogy engem nem is látnak olyan szívesen. Egyre közelebb kerültem mikor láttam, hogy okkal többen vannak, mint azt távolról láttam. Ráadásul, ha jól látom mindenki ismeretlen számomra kivéve Mitsuko taichout. Lehet, hogy nekem semmit dolgom sincs ott, de nem érdekel. Pár emberkén haorit láttam így bíztam benne, hogy ha velük megyek, akkor megvédenek vagy valami. Már csak két méterre voltam tőlük mikor meguntam a lassú közeledést és egy shunpoval ott teremtem. Eleinte senki sem vett észre, de ezen meg sem lepődtem. Egy rang nélküli tiszttel nem is nagyon foglalkoznak. Megköszörültem a torkomat és megszólaltam.
-Annak aki nem ismer bemutatkozom. Shiro Sakada vagyok a 8. osztag tisztje és remélem, nem haragudtok meg rám, ha veletek tartok eme küldetésen.- mondtam majd elvegyültem a tömegben és vártam az indulást. Kicsit izgatott voltam, hiszen ha úgy nézzük ez életem második nagy küldetése. Az is lehet, hogy egyben az utolsó is. Na, de azért ilyenekre ne gondoljunk. Az a lényeg, hogy a kapitányom mellett vagyok. Miután meguntam az egy helyben álldogálást vidáman odabicegtem Mitsuhoz és köszöntöttem.
-Üdvözletem kapitány asszony! Remélem nem haragszik rám, azért mert magukkal tartok.- mondtam neki is majd láttam, hogy megjelenik egy nő, aki átad valamilyen térképet és valami olyat is mond, hogy a párja is a felderítő csapatban volt. Felderítő csapat?! Surprised Azt hiszem meg kéne kérdeznem, hogy tulajdonképpen mi most hova a frászba is megyünk! O.o
-Elnézést, de tudna nekem mondani pár infót erről a küldetésről?- kérdeztem egy kicsit remegő hangon majd megfordultam és elképedve láttam, hogy mindenki elindult. Vettem egy nagy levegőt és én is elindultam. Kezeim remegtek én meg kicsit akadozva vettem a levegőt. Egyszer el is estem, de szerencsére senki se látta így nem tudnak majd ezzel szívatni a jövőben. Mikor már a Senkai kapu előtt álltam éreztem, hogy a térdeim is elkezdtek remegni. tökéletes. Még jó, hogy pánik rohamot nem kapok egy küldetés miatt. Beléptem a kapun. Szemeimet becsuktam és megpróbáltam lenyugtatni magam mikor észrevettem, hogy meg is érkeztem. A friss levegő megcsapta az arcomat. Kinyitottam a szememet és meglepődve láttam, hogy Karakurában vagyunk. Soha a büdös életben nem gondoltam volna arra, hogy ide jövünk. Azt hittem, hogy egy sokkal veszélyesebb helyre tartunk. Mondjuk az is lehet, hogy innen megyünk tovább valahova, de akkor az hülyeség lenne mert akkor nem szálltunk volna ki a tuti kis közlekedési járatunkból. Miután mindenki megérkezett egy kisebb kürt alkottunk és néztük az x-ekkel telefirkált térképet. Mindenki rábökött egy x-re kivéve engem. Sajnos én azt se tudom, hogy mi a rákot jelölnek az x-ek így nem mutatok rá semmire se.


A hozzászólást Shiro Sakada összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 10, 2010 7:11 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://hellhousefrpg.forumotion.net
Kagami Ritsu
10. Osztag
10. Osztag
Kagami Ritsu

Female
Pisces Rat
Hozzászólások száma : 105
Age : 22
Tartózkodási hely : Kagami-birtok vagy 10. osztag
Registration date : 2010. Mar. 06.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt | A Kagami-ház feje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
14000/15000  (14000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Vas. Szept. 05, 2010 3:35 am

Sosem voltam az a későn kelő típus. Mióta az eszemet tudom, mindig korán lefeküdtem aludni, így rendszerint már az első napsugarak feltűnésekor kidobott az ágy magából. Amióta pedig egy egész klán ügyes-bajos dolgait kell intéznem nap, mint nap, gyakorlatilag kötelező hajnalban kelnem, ha még a shinigami-teendőimet is lelkiismeretesen el akarom látni, és jól megszokott alvásritmusomnak köszönhetően ez egy cseppnyi problémát sem okoz számomra. Ugyan ennek az életformának megvan az a hátránya is, hogy ha késő este valamiféle szórakozási lehetőség adódik az osztagban, akkor arra nem tudok elmenni, de talán jobb is így: bizonyára attól is az égnek meredne a családom haja, ha csupán meglátnának engem bulizni nálam alacsonyabb rangú személyek körében, hogy az egyéb tevékenységekről ne is beszéljünk. Pedig szívesen táncolnék én is modern zenékre, hovatovább már eléggé érettnek tartom magam, hogy ne csupán alkoholmentes üdítőket fogyasszak, azonban ez nem illik egy magamfajta nemeskisasszonyhoz, így persze még csak gondolni se merjek rá. Tessék, most gondoltam rá o.O Véleményem szerint ettől még nem lettem romlott nőszemély, és attól se lennék az, ha kipróbálnám, milyen egy parti a bálokon kívül is. No de a nemesek már csak ilyen maradiak, nem tudhatják, milyenek az igényei egy korombéli tinédzsernek. Hiába változik a világ, ha az emberek nem képesek rá, és bár a hagyománytisztelet jó dolog, de semmiképpen sem szabad túlzásba vinni. Azt még nem döntöttem el, hogy meg merjek-e lépni apránként egy reformot, mely talán változtathatna, azaz pontosabban bővíthetné a szokások tárházát, de azt mindenképpen a feladatomnak tartottam egy rangos nemesi ház fejeként, hogy az arisztokráciáról kialakult rossz véleményt, mely részben a maradiságnak köszönhető, megváltoztassam. Bár egy fecske nem csinál nyarat, én azért megpróbálom, legalább a közvetlen környezetem nem fog rossz szájízzel gondolni a nemesekre. És ki tudja, talán még társakat is találok, ha szabadelvűnek számító gondolkodásmódomat megosztom esetleg néhány másik fiatal örökössel, ha már úgy hozta az élet, hogy engem kiemeltek közülük apám betegsége miatt. Bár nem tudom mennyire lesznek fogékonyak az ötleteimre, mivel a legtöbben olyanok, mintha agymosott zombik lennének, köszönhetően a családjuk által rájuk gyakorolt nyomásnak. Én is olyan lennék, ha nem lettem volna... kissé elevenebb az átlagosnál régebben. Mindenesetre ma hajnalban, miután túlestem a reggeli étkezés ceremóniáján, illetve az egyéb ilyenkor elvégzendő teendőkön, szép ruha helyett a shinigami gúnyámat öltöttem magamra, és nyugodt tempóban átsétáltam az osztaghoz. Nem volt bennem semmiféle világmegváltó terv, csupán élvezni akartam a napsütést és a madarak csicsergését. Ma voltam olyan szerencsés és kiváltságos helyzetben, hogy nem kellett kapcsolatot építenem senkivel sem valami unalmas ebéd keretében, így arra gondoltam, hogy mi lenne ha... mondjuk kirángatnám Maya-chan taichout az irodájából, és megszabadítanám a papírmunkától egy délelőttre? Úgyis régen beszélgettünk már, hiszen a szabadidőm nagy részét a birtokon töltöm, bár nem tudom hogy miképpen is viszonyul mostanában hozzám, hiszen már nem éppen az a naiv kisgyerek vagyok, mint amikor az osztaghoz kerültem. Nőttem, nőiesebb lettem és legfőképpen érettebb, sokkal érettebb. Nagyon sok mindenre megtanított a Gotei 13 kötelékében eltöltött idő, ezért lehetek már most alkalmas arra, hogy különösebb fennakadások nélkül kezelni tudjam a rám háruló felelősséget, és el tudjam vezetni a Kagami-házat. Elképzelhető, hogy a taichou szemében már nem vagyok ugyanaz a kislány, aki voltam anno, amikor félénken bekopogtam az irodája ajtaján életemben először. Sokat mosolygok azon az időszakomon, még nem éreztem semminek sem a súlyát, életfilozófiám leginkább a Carpe Diem fogalmában merült ki.
Szokatlanul csöndes volt a kapitányi irodához vezető folyosó, talán a korai időpont miatt is, de arra nem számítottam, hogy a kopogásomra senki sem felel odabentről. Mikor pedig megpróbáltam benyitni, zárva találtam az ajtót. Meglepetten fordultam el az irodától, és dőltem a falnak néhány lépés után. Azt kizártnak tartottam, hogy még alszik, ahhoz már túl késő volt. Abban is biztos vagyok, hogy tegnap nem jelentette be, hogy küldetésre megy. Tehát vagy valamiféle hirtelen felmerülő probléma állt be, vagy valaki megelőzött. Például Kei-chan Surprised Vagy ha nem, akkor ő talán tudja hol van a kapitány, elég sokat látom őket együtt. Meg is született bennem az elhatározás, hogy megkeresem a fiút, ám a kivitelezéssel már úgy éreztem gondjaim lesznek, hiszen fogalmam sem volt, hogy hol is kezdjem a kutatást. Végül a legegyszerűbb megoldást választottam, és a mindentudó büfésnéni meglátogatása mellett döntöttem, aki miután a héten már harmadszor csodálkozott rá arra, hogy megnőttem, elárulta, hogy Kei-chant ilyen korán még nem látta ébren, és arról is tájékoztatott, hogy a taichout se látta még ma. Így miután szépen megköszöntem a segítséget és hálám jeléül beruháztam egy ellenállhatatlannak tűnő melonpanba, valamint kaptam hozzá egy ajándék gyümölcslevet is a "fiataloktól manapság szokatlan illedelmes viselkedésért" a hálókörlet felé vettem az irányt, arra gondolva, hogy esetleg még ott tartózkodik osztagunk imádnivaló 6. tisztje. Azonban kopogásomra ő sem felelt, hiába próbálkoztam többször is, szóval miután jó hangosan bejelentettem, hogy bemegyek, ki is nyitottam az ajtót és... megpillantottam azt a legrendetlenebb szobát, amit valaha is láttam o.O A szerte-szét heverő ruhák és az élvezeti cikkek maradványaiból álló szeméthalmok között pedig ott feküdt a békésen alvó Kei-chan, akinek a szájából diszkrét nyálpatak folydogált. Jobbnak láttam, ha nem próbálom meg kitalálni, hogy éppen miről álmodhat, és rövid úton távozásra szólítottam fel magamat, hiszen ha még alszik, akkor nyilván ő sem tudhatja, hol van Maya-chan. Még örülök is, hogy nem keltettem fel a hangoskodásommal.
- Elnézést kérek a zavarásért, többet nem fordul elő.
Csuktam be inkább gyorsan az ajtót, majd arcomat a tenyerembe temettem. Igen, jobb lesz ha ezt a szobát nem látom többször, ez a látvány képes ártani a lelkivilágomnak. Megráztam a fejem, és inkább azon kezdtem töprengeni, hogy mit tegyek, mert úgy tűnik ma délelőtt én nem fogok beszélgetni a kapitánnyal. Az égiek éppen elég jelét adták már annak, hogy adjam fel a próbálkozást. Sebaj, van tartalék tervem: Hana-chan! Surprised Ő aztán garantáltan benne lesz abban, hogy beszélgessünk, ebédeljünk, és persze az agyára menjünk minden szembejövő halálistennek *.* Bár az utóbbit talán most már nem kéne Embarassed De az ő jelenlétében nehéz komolynak maradni, nem tehetek róla, hogy kihozza belőlem a bennem rejlő gyermeket :/ Azonban hiába toppantam oda a hadnagyi iroda ajtaja elé, a kopogásomra ugyanaz volt a válasz, mint Maya-chan és Kei-chan esetében, az ajtónyitási kísérletem pedig a kapitányi irodánál történteket juttatta eszembe T_T Tekintetemet a plafonra emeltem, segítséget kérve a Teremtőtől, hogy legyen kedves megszánni szerencsétlen személyemet, ha már lehetőséget adott nekem, hogy legyen egy "szabadnapom", de a mindent betöltő, mélyen visszhangzó hang helyett egy fiatal, kislányos ütötte meg a fülemet, mely a bal oldalról érkezett, és Kagami-samaként aposztrofált engem. Nem kellett számomra sok agytorna, hogy a hangot és a megszólítást egy bizonyos személyhez kössem, az egyik alacsonyabb rangú tiszt volt az, aki azóta hívott így, mióta véletlenül kikotyogtam neki, hogy nemes vagyok. Mondjuk már egészen megbarátkoztam a régen annyira utált megszólítással, ahogy az arisztokrata teendők is barátságosabban hatnak így, hogy minden nap első kézből szembesülök velük és legalább értem is, hogy mi történik körülöttem. A lánytól végül megtudtam, hogy a kapitány és a hadnagy küldetésre ment, pontosabban minden bizonnyal oda indultak el úgy nagyjából 10 perccel ezelőtt. A hír hallatán szomorúan hajtottam le a fejem, de ekkor furcsa ötletem támadt. Miért is ne kérhetném meg őket arra, hogy én is elkísérhessem őket? Még egyébként sem láttam őket akció közben, sőt, kapitányt se nagyon, csak Kai-kun taichout, amikor Kuchiki Kanamét kísértük. Gyorsan megköszöntem a segítséget és nemeshez nem túlságosan illő módon rohantam ki az épületből, majd a szabadba érve shunpóra kapcsoltam. Nem kellett sok idő, hogy megérkezzek a senkai kapuhoz, ahol a gyülekezőt tartották.
- Maya-chan taichouuuuuuu! Hana-chan fukutaichouuuuuuuuu!
Vetettem magam azzal a lendülettel szeretett kapitányom és hadnagyom nyakába, kifejezve abbéli boldogságomat, hogy ismételten láthatom őket Surprised
- Nee-nee, ugye elvisztek engem is erre a küldetésre? Légysziiiii! *.*
Néztem rájuk csillogó szemekkel, már-már teljesen levetve máskor illedelmes viselkedésemet, és felkészültem arra is, hogy esetleg drasztikusabb megoldásokhoz folyamodjak, mint például a "könnyes szem" technika, ha esetleg ellenkeznének az ötlet ellen.
- Egyébként mi a misszió apropója?
Érdeklődtem mintegy mellékesen, hiszen az sem elhanyagolandó információ, hogy miért is megyünk most Karakurába, bár volt egy halvány sejtésem, mert mostanában gyakran hallani olyan mondatfoszlányokat, hogy furcsa dolgok történnek az Emberek Világában. Aztán hirtelen csak belém csapott a felismerés, hogy nem csak hárman vagyunk itt, hanem sokkal többen, így nagyokat pislogva néztem körbe, felfedezve, hogy naaaaagyon sok kapitány van körülöttünk. Lehet, hogy ez a küldi nem egészen az én súlycsoportomba tartozik?
- Jó reggelt kívánok mindenkinek! A nevem Kagami Ritsu, a 3. osztag 5. tisztje és a Kagami nemesi ház feje vagyok~desu no. Igazán megtisztelő számomra, hogy ennyi prominens személyiség társaságát élvezhetem utunk során~desu no. Yoroshiku onegai moushiagemasu.
Mutatkoztam be elővéve a lehető legudvariasabb nyelvezetet amit ismertem, és beszédemet egy mély és elegáns meghajlással fejeztem be, kifejezvén végtelen tiszteletemet a Gotei 13 kapitányai és hadnagyai felé. Hamarosan egy igencsak megviselt kinézetű nő jelent meg, aki átnyújtott egy borítékot a 13. osztag kapitányának. Igyekeztem kíváncsiságomat visszafogni, szóval inkább a nőt tanulmányoztam, aki miután odasúgott valamit a nibantai taichounak, sírva rohant el. Szegény... nem értettem teljesen amit mondott, de a párja eltűnéséről volt szó, annyit le tudtam olvasni a szájáról. Ha Masa-chan eltűnne egy küldetésen, én is biztos hasonlóképpen éreznék és viselkednék. Egyébként is lehet, hogy fogok én még miatta kiborulni, hiszen... valahogy le kell nyeletnem a családdal, hogy egy áruló fiába vagyok szerelmes. És mivel egyre többször kerül szóba a házasság, nem is halogathatom sokáig, nem akarom hogy hozzáadjanak például valami Kuchiki-sarjhoz, akit soha életemben nem láttam még. A csapat közben lassan elindult, én pedig Maya és Hana mellett léptem át a senkai kapun, majd ott is érkeztem meg Karakurába. Úgy éreztem, átvette az uralmat felettem a megilletődöttség, mivel nem mertem odamenni a térkép körül kialakult kis kupaktanácshoz. Inkább leheveredtem a fűbe, és vártam, hogy a kapitányok dűlőre jussanak első úticélunk tárgya felett, miközben reménykedve pislogtam fel, hogy valaki majd megszánja a magányomat és odajön hozzám beszélgetni addig. Ha meg nem, hát majd útközben Maya-chanékhoz csapódok, mégis csak őket ismerem innen egyedül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chizuki Maya
Vaizard
Vaizard
Chizuki Maya

Female
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
36000/45000  (36000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Kedd Szept. 07, 2010 7:36 am

Aki ismer, az tudja rólam, hogy mennyire imádtam aludni, fetrengeni az ágyban… magyarán dögleni! Ellenszenvem a papírok iránt határtalan, így talán nem is lehet azon csodálkozni, hogy szívesen jelentkeztem az első küldetésre, amiről hallottam. Megyek én egyedül is, csak hagyjanak békén még kicsit a papírokkal…
Lelki békém kezdett visszaszállni a helyére, mivel végre láthattam Életem Párját, tudom, hogy él, megvan, és… valószínűleg nem nőzik, mert az büntetőjogi felelősséget von maga után. Tehát azon a napon, amikor kiderül megcsalatásom ténye, két hullát fogok képemen őrült vigyorral elföldelni. Mégsem nézhetem el, hogy mit művelne velem! Hiszen az is ott van, amit Yuci mondott a mútkor a nagyseggű nigga csajokról… Persze bíztam én benne, és bizalmam töretlen, egészen addig a pillanatig, amíg porrá nem zúzzák. Nagyon bíztam az én Parajkrémespörköltömben, de akkor is furcsa az hogy én nem mehetek el a Moszkítóba! Nehezen megközelíthető… és? Vigyen el! Túl sok volt ott a múltkor a nőci, biztos prostik! A fene a májukat… -.-
Idegesen pislogva néztem rá az órára, és pattantam fel a székemről, az asztalon hagyva érintetlen mentateámat. Elméletileg az én űbermegahiperszupercsodálatos hadnagyom is velem jön, és az annyira jó lesz! Legalább nem leszek egyedül… Felspanolva csuktam hát be az ajtót, és kezdtem el mászkálni az osztag területén, minden szembejövő shinigaminak adva egy-egy feladatot. Így kell elnépteleníteni az osztagot! *.* Hihetetlen, hogy mennyire kreatív tudok lenni, ha akarok! Miután pedig szinte mindenkinek adtam valami munkát, agyamban felvillant az én imádott Kei-kunom képe. Eléggé le van strapálva mostanában, biztos, hogy talált magának valami lányt, akivel… elvan Embarassed De legalább nincs egyedül, és ez a természet rendje! Bár tőlem fiúval is kavarhatna, de nem tűnik olyannak, mint akit vonzanának az izmos felsőtestek és acélkemény popók…
Némi szédelgés tört rám a mászkálás gyorsasága miatt, így pár röpke pillanatra nekidőltem a falnak. Azért nem lenne jó beájulni, vagy valami! Bár nem ismertem magamat olyannak, aki ennyitől kidőlne… a dologhoz kétségtelenül köze van annak, hogy már napok óta nem ettem édességet. Nem is lesz baj, ha szerzek valami finomságot az akcióra, legalább tudok majd nyammogni!*.*
Némi bambulás után lelkesen folytattam hát utamat és hamarosan bele is futottam Hanába.
- Szia Hanaaa~! Mi van veled? Olyan régen láttalak! - vetődtem a nyakába és ölelgettem meg alaposan. Nem is kívánhattam volna jobb hadnagyot nála, ő volt a tökéletesség mintaképe! Szerintem, már ha ő nem lenne, akkor rég falnak szaladtam volna… Miután alaposan megszutyongattam, hagytam levegőhöz jutni, és arrébbléptem tőle, hogy rátukmáljak egy epres nyalókát. Megérkezésünk után szemem előtt felvillant egy ennivaló alak, és el is kaptam, nehogy elessünk, magunkkal sodorva a fél világot. Az alatt a húsz másodperc alatt, míg láttam, sikerült észrevennem, hogy azért szép számmal összegyűltünk! Amin nem is csodálkoztam, hiszen elég jó kis feladatnak néztünk elébe, attól is eltekintve, hogy a fiatal srác képe ott rejtőzött valamelyikünknél. Remélem, nem halottan hozzuk vissza… én biztos nem tudnék a lány szemébe nézni. Elég csak rágondolnom arra, hogy Zöldbabosmuffinomat valaki ilyen állapotban hozza elő! Holtan… Maradna egyáltalán belőle valami? Mi van akkor, ha már meg is halt, csak én nem tudok róla, és a múlt héten utoljára láttam? Még a búcsú se sikerült tökéletesre! Édesatyám, hadd lássam még egyszer…T.T Teljesen bepánikolva kezdtem el szorongatni fogadott lányom kezét, és sápadtan járattam a tekintetem az összegyűltek között, majd visszatért Ritsura, és arcomon megjelent a döbbenet.
- Angyalom, de sokat változtál! Nagyon csinos kis csajszi lettél! - csillogott rá a szemem, és kezdtem el rá is tukmálni némi édességet. Persze én se vagyok már egy tizenéves kis csitrinek tűnő valaki, de azért durva, hogy milyen gyorsan telik az idő! Némán, mosolyogva ittam magamba kedvencem látványát, aztán Mitsura villant tekintetem és odaintegettem nekik. Egy ideje megint nem járok át hozzájuk, és nem, nem azért, mert nem én lettem Nayoko keresztanyja… Egyszerűen csak nem volt időm még élni se, annak örülök, hogy Mákosfogkrémemhez át tudok néha ruccanni! Bele is pusztulnék, ha valami miatt nem láthatnám… no meg abba is, ha le kellene földelnem szegényem maradványait a luvnyájáéval együtt.
- Persze hogy viszünk, kincsem! - simítottam meg a fejecskéjét, és mosolyogtam rá. Az apropóról még én se tudtam, de gondolom mindenféle szuper cuccot fogunk bekommandózni közben! Surprised Lehet hogy fel tudom frissíteni a ruhatáram, és végre vasbtétes bakancsban fogok mászkálni Seireteiben is, nemcsak Karakurában! *.*
Jelezve, hogy mindjárt jövök, odavetültem Mitsuhoz egy röpke nyomorgatásra, és mosolyogva kínáltam meg verát gyümölcskaramellával. Szimpatikus nőci volt, Nabe-kun örökké fankodott rám, kivéve egy rövidebb isőszakot a kinevezése után, de az nem számít! Meg amúgy is, láttam már párszor, szóval nem aggódtam...
- Mitsu, majd én is átmásznák hozzátok valamikor, jó? Régen főztem-sütöttem már nektek, hiányzik a fíling!- magyaráztam neki, lelkesen, majd mivel a kapu is hamarosan megnyílik, pislogva rendeltem magamhoz az enyéimet. Nehogymár elvesszenek tőlem! Milyen kapitány lennék, ha az én drága szömörcéimet baj érné? Nem kell válaszolni, anélkül is tudom! >.< Aztán odasomfordáltam a többiekhez térképet kukucskálni, hátha megvilágosodok a sok x láttán, de semmi. Tőlem ez most annyira nem is meglepő... de azért Hanaénak is kiosztottam egy baráti ölelést*.*


______________

Spoiler:
 


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://hu.bleachszerpjatek.wikia.com/wiki/Chizuki_Maya
Kawazoe Hanae
13. Osztag
13. Osztag
Kawazoe Hanae

Female
Leo Horse
Hozzászólások száma : 349
Age : 28
Tartózkodási hely : 13. osztag
Registration date : 2008. Sep. 05.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: 13. osztag kapitánya
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40500/45000  (40500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Pént. Szept. 10, 2010 10:52 pm

Az elmúlt napokban túl sokminden nyomasztott ahhoz, hogy nyugodtan tudjak aludni éjszaka. Igaz ennyi ideje kapitányként már többé kevésbé hozzá kellett szoknom az álmatlan éjszakákhoz, de ez korántsem azt jelenti, hogy szívesen hánykolódom ébren azon töprengve, vajon életben vannak-e még a küldetésre kiküldött tisztjeim. A feladatomnak ezt a részét gyűlöltem... gyűlöltem embereket utasítani arra hogy kockáztassák az életüket. Sokan elkönyvelik ezt annak, hogy Soul Society és Karakura biztonsága érdekében áldozatokat hozni elengedhetetlen, de én mégsem tudtam ezt teljesen elfogadni. Legszívesebben magam mentem volna minden küldetésre, de az én feladatom főként az, hogy összetartsam és irányítsam az osztagot. Mindig itt kell lennem ha bárkinek szüksége van rám. Elsősorban ennek kell maximális mértékben eleget tennem. Amióta csak belém vetették a bizalmukat a kezembe adott haorival, egyfolytában azért dolgozom, hogy ne okozzak nekik csalódást. Emiatt talán mások szemében egy munkamániás remetének tűnhetek, pedig nem erről van szó, hiszen nekem is van életem, csak másfajta fontossági sorrend uralkodik benne. Talán ez a másik ami miatt szörnyen nyugtalan vagyok, hiszen egy ideje már Ulquiorra felől sem hallottam. Néha éreztem ugyan, mintha a közelben lenne, de olyannyira el voltam merülve a munkában, hogy gondolom jobbnak látta ha nem zavar meg. Furcsa kapcsolat a miénk, de mindketten tiszteletben tartjuk a másik kötelességeit, amik mióta ő már nem az espada tagja, jobbára csak az én részemről korlátozzák az együtt töltött idő mennyiségét. Viszont ennek egy bizonyos szempontból örülök is, hiszen így már enyhült benne az az érzés, miszerint egyszerre támogatom és árulom is el Seireiteit minden erőmmel. Bár továbbra is beleivódva él bennem a bűntudat jelentékeny morzsája.
Már kora hajnalban az asztalomnál ülve vettek körbe a jelentések, és egy előtte heverő félig teleírt papír, amit majd a főkapitánynak kell leadnom. Először észre sem vettem a halk motoszkálást, ahogy egy pokollepke próbált bejutni a csukott ablakon. Ha nem kelek fel, hogy beengedjek egy kis friss levegőt, talán egyáltalán észre sem veszem.
-Nocsak hát te meg mit hoztál? -engedtem be, hogy át tudja adni az üzenetét. miután figyelmesen végighallgattam, pár percig ácsorogtam még az ablakban, hogy összeszedjem a gondolataim.
-Szóval ennyire komoly lenne a helyzet... -pillantottam az asztalon heverő, nagyrészt ezekről az esetekről beszámoló tiszti jelentésekre. -Tehát van még két órám. Mit is kell elintéznem? A készen lévő papírokat átviszem az irodába, hogy Namie reggel megtalálja... készítek neki egy listát, hogy mit kellene megcsinálnia, míg én házon kívül vagyok... -huppantam le az asztalhoz, és fogtam bele a teendők számbavételéhez. -Ha visszaértem cserébe elviszem a teaházba. -pillantottam végig a méretes listán. igazából magától értetődő dolog lenne, hogyha a kapitány kiküldetésen van, a hadnagy intézi a dolgait, de én mégsem szerettem sosem mások nyakába hárítani azt amit igazából nekem kellene megtennem...
Mikor már mindennel kész voltam és összeszedtem a dolgokat az induláshoz, útbaejtettem az irodát is, hogy előkészítsem a terepet a hadnagyomnak. Miután az irodában is végeztem elindultam a megbeszélt találkozóhely felé. Érkezésemkor már néhányan ott is voltak, akiket egy mosollyal kísért intéssel üdvözöltem. A nyakamban kikötő Verát is jól beölelgettem, majd tüzetesebben szemügyre vettem az összegyűlt társaságot. A főkapitány tényleg nem túlzott, mikor azt mondta egy elit csapatot küld ki... bár a két tiszt miatt kicsit aggódtam ugyan, de ha a kapitányaik jelenlétével és beleegyezésével vannak itt, akkor nem lehet semmi probléma. Az viszont be kell valljam kicsit bökte a csőröm, hogy a legtöbben úgy viselkedtek, mintha egy könnyed kis kirándulásra készülnénk. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy síri néma csendben kellene itt ácsorognunk mintha a hóhérre várnánk, de azért egy kis komolyságot csak elvárhat az ember. Nagyokat sóhajtozva léptem oda Hana mellé, hogy őt is üdvözöljem. Neki különösen nehéz dolga lehet, hiszen egyedülálló anyaként ilyenkor bébiszittert kell találnia Karinnak. Bár ha jól sejtem a keresztszüleinél tölti majd a napot, Namie viszont ebből az okból kifolyólag a papírmunka hanyagolására kényszerül, amit nem fogok felróni neki, ha egy csatatérré változott iroda fogad mikor visszaérek...
Nem sokkal később felbukkant az útbaigazító tisztünk, és egy pecsétes üzenetet nyújtott át nekem, ismertetve a konkrétabb feladatunkat.
-Kérem bízzon bennünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk. -szorítottam meg az előbb kapott papirost, mikor a lány könnyes szemibe néztem. Utáltam kimondani ezeket az üres szavakat, de nem áltathattam üres ígéretekkel sem. De abban biztos lehet, hogy tényleg nem nyugszunk míg a végére nem járunk ennek az esetnek. Miután eltűnt, és mindannyian átértünk a senkai kapun feltörtem a papiros pecsétjét, majd úgy tartva, hogy a többiek is láthassák tanulmányozni kezdtem. Vera és Mitsuko egyből mellettem teremve igyekeztek kidolgozni az útitervet.
-Igen szerintem is ott kellene kezdenünk. -bólogattam a felmerült ötletre. -Ha felállítunk egy sorrendet sokkal hatékonyabban bejárhatjuk az egész környéket, vagy akár később majd csapatokra is oszolhatunk, de előtte mindenképp kerüljünk csak egy kicsit tisztába mégis mivel van dolgunk. Szóval akkor indulhatunk? -néztem végig a többieken megerősítést várva.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kuchiki Hana
6. Osztag
6. Osztag
Kuchiki Hana

Female
Leo Dragon
Hozzászólások száma : 458
Age : 30
Tartózkodási hely : Seiretei, Kuchiki birtok
Registration date : 2008. Sep. 06.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Főnemes, Kuchiki ház XXIX. feje, Kupida, Hadnagy, Alkesz
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
33500/45000  (33500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Vas. Szept. 12, 2010 10:10 pm

Én úgy, de úgy seprőnyélen kólintom azt a díszmadarat, aki hajnalok hajnalán fel mert kelteni, hogy a szeplői karanténba vonulnak! Már ha vannak neki! Teljesen mindegy! Van alkohol filctoll a világon, maximum rápöttyözök párak a hatás fokozásáért! Viszont még mindig ott tartok felébresztettek! Szégyellje össze meg vissza magát! Mégis mit képzel ez, randalírozni kezd az éjszaka közepén és ártatlan shinigmi-k nyugalmát zavarja? Kérem szépen, tessék illemet tanulni! Nem is! Majd én beleverem a fejébe az etika leckéket! Bvaaah! Úgyis megtalálom! Az én farkas szimatomat nem lehet átverni! Amúgy sem azért masírozok végig mamuszban és hálóingben, mert ez az új trend! Akkor vettem volna fel flitteres gumicsizmát, meg neon sárga harisnyát! Ja, persze! Meg is fésülködöm és a kislányomat se hagyom otthon! Viszont, amire készülök azt jobb, ha az ártatlan szemecskéivel nem látja. Így is olyan kis agresszív! Tudnám kitől örökölte. Elvégre én nem vagyok az a verekedős fajta..öhm...csak néha! De jó okom van rá! Az osztag hálókörletének, illetve saját nyugalmas éjszakáimnak nevében járok el. Teljesítem hadnagyi és magánszemélyi kötelességem. Ezt a szöveget!O.O Nyáh, tök mindegy, mert a méltóságom érdekében kulturáltan fogom kezelni a helyzetet. Felnyalatom vele a padlót, de nem! Nem fog róla tudni egész Seiretei, ez lesz a bónusz ajándéka! Csupán egy eldugott sikátor fog zengeni a répa vörös énekes madárka dalával! MUHAHA! Már csak annyit kell tennem, megtaláljam! Hát, nem hiszem akkora munka lenne egy rikító pamacsot felfedezni...
Jól kifogtam, mert igen! A kis surmó valószínűleg megérezte a terjengő bosszúm és elbujdosott. Most megúszta, de legközelebb nem lesz kegyelem! Kitartóbb vagyok ebben az esetben, mint a papírmunka fogyasztásában, szóval kösse nyakba a boxerét! Most viszont sprint haza, mielőtt drága királylányom feje tetejére állítja a házat! Plusz, még mindig pizsamában vagyok! Gyönyörű ez a Füles mintás szerkó, csak épp a kellemes ágyikóban. Hoppá-hoppá! Kissé kínos! Felénk pedig egyetlen mozdítható növény sincs. Ez pech! Vagyis, kénytelen leszek futni! Kár, hogy utálom a reggeli tornákat! Nincs mese, mert hangokat hallok! Szóval, el az utamból! Végigsöprök a folyosókon és nem állok meg! Vészhelyzet, mondom vészhelyzet van! Ezek nem hallják? Nagyon úgy tűnik! Fék, fék, hol a fékem?
-Agyahajaaaaaaaa....Mije töröttént?-
Az igazi filmekből látott csattanás után, kivéve, hogy itt nincs jelen álmaim lovagja, aki felsegítene és bájos mosolyával támogatná megtépázott lelkemet, szóval kiesett némi idő, aztán láthattam néhány tisztet. Épp valamilyen pletykapartit tartottak, ha meg már befürödtem a menekülési tervemmel, úgy tettem mintha megszokott shinigami cókmókban ücsörögnek. Tehát, felpattantam és csípőre tett kezekkel csaptam hónom alá a két legközelebbi unatkozó munkást. Rövid beszámolót tartottam nekik arról, folyosó közepén tömegdugót okozni hatványozottan baleset veszélyes, majd kitértem azon apróságra is, hogy munkaidőben mi ilyen ráérős nekik. Persze, az nem számít a felettesük ágyból kiesve prédikál, mert a célom tökéletesen elértem. Kicsiny báránykáim szeppenten kérleltek büntető pont elkerülésére, aminek következtében én igazán hasznos információkhoz jutottam egy küldetés részleteiről. Fogalmam sincs honnan szednek össze ennyi dolgot, de ha a felük is igaz, komoly galiba lóg a levegőben. Úgyhogy hazabattyogtam, összeszedtem magam, és bájos mosollyal kopogtattam Namie irodáján. Drága barátnőm kissé viseltesen fogadott, de reménykedtem benne nem fog őrültek házába kerülni, ha rásózom hiperaktív gyermekem. A cél szentesíti az eszközt, mert legújabb tanításom lehengerlő erővel hatott hadnagy társamra. Mielőtt megszólalhatott volna én és Karin, egyszerre vetettük be tányérnyi bociszemeink, hogy a küszöb pitizés minél hathatósabbra sikerüljön. A többi részlet meg maradjon titok, mert kifutok a pot hosszából és ugorjunk oda, hogy hatalmas lelkesedéssel kutyagolok a gyülekező helyre, ami totál pontos volt! Én komolyan mondom, pletykák szerint fogok küldetésre menni! Minek olvasni őket, minek babrálni a lapokkal, minek rágni a kapitány fülét?! Néha, néha elkapom egy tiszt grabancát és minden meg van oldva! Igaz, jelentéssel lesznek némi problémáim, de Izu-val majd összedugjuk kobakjaink és kitalálunk valamilyen fedősztorit!
Csillogó szemekkel beérve a tömegbe neszelten le mennyi ismerős arcot hozott egy fedél alá a küldetés. Szinte nem is tudtam hova kapjam a fejem és kit támadjak be először. Dilemmámat hamar megoldották, mert Ritsu csatakiáltással csapódott be és küldött be egy méretes k.o-t, amitől kiterültem a földön. Azon se lepődnék meg, ha spirálként forgolódtak volna a szemeim. Azért, miután észhez tértem visszasikítozva megölelgettem és buksipaskolások között igyekeztem kideríteni, hogy került köreinkbe. Na, meg önmagam ruha igazgatása közben az övét is helyre pofoztam kisebb nyelv nyújtós koncentráció mellett. Nem tudom miért, de a kislányos arcával kihozza belőlem a gondoskodó anyát!
-Dehogy baj, hogy jössz! Viszont! Ki-hogy-mikor-merre-miért-minek-mit akartam? Áh, mindegy! Örülök, hogy látlak!-
Az újabb hurrikán erejű támadáson már meg se lepődtem. Szimplán, csak kezdett sajogni a fülem, mert az más, amikor te üvöltesz, megint más, amikor te kapod. Szóval, kisebb fájlaló orkánnal öleltem vissza kapitányom. Kész csoda, hogy egy-egy könnycseppet nem morzsoltam szét. A drámai alakítás helyett, inkább felvillanyozódva kapkodtam a fejem, jön e még valaki, majd fújtatva bogoztam a szálakat, mit válaszoljak bomba formában lévő kapitányomnak. Szó, mi szó, tényleg nem találkoztunk mostanában. Bánom is, mert remek nőszemély és kiváló felettes. Mellette aztán nem lehet unatkozni, még ha az irodában is tespedünk. Apropó iroda, azt hiszem elhagytam a kulcsom. Most inkább hanyagolom a megemlítését!
-Fantörpikusan! Illetve, engedélyt kérek egy tiszt kasztrálására! Szabad?*.*-
Bökdöstem oldalba, kibírhatatlan rózsaszín ködben úszva. Nem is hibáztatom, amiért gyorsan arrébb állt a többieket köszönteni. Pedig, annyira reménykedtem! Még hello kitty-s hátteret is beszereztem, ahogy megnyerően dobálnak szívecskéket. Szemügyre vételezve a kinézetük, hát, elég gyomorforgató látvány. Az egész egy pedofil, perverz állat kéjelgésére hasonlít, aki nem mellékesen homoszexuális! Fúj! Azt hiszem, többet nem használom fel. Végén még valaki belehalna. Tényleg! Meredek témaváltás a láthatáron! Én még senkit se üdvözöltem! Ez így nem mehet tovább! Olyan nincs, mindenki megússza a lehengerlő Hana támadást! Pásztáztam is a környéket elszánt fejjel, miközben betoltam az ajándék nyalókámat. Szükségem volt egy áldozatra. És tessék! Pont megjött Hanae! Hurrá! Van, kit becserkésznem! Jöhet is az osonás, aztán még több osonás, kuncogás, még mindig osonás, végül "szia" ordítása és áldozat hátára ugrás. Az utóbbi csak képletes formában! Még a végén szegény kapitány megszakadna tőlem. Szerintem így is rondán rá hoztam a szívinfarktust. Ha nem, ismétlek! Szóval, mi az ítélet?
-ÚRISTEN, Hanae! ÉLSZ MÉG? HAHÓ! JÓL VAGY?-
Pánikoltam látványosan a hófehér arcú, kővé dermedt kapitány elé szambázva. Azonnal hozzá is fogtam legyezni, rázni, pofozgatni, hátha jobb lesz neki. Nehogy már megöljem! Jézusom! Én nem akartam! Tényleg, nem terveztem be újra élesztést! Viszont, ha kell megteszem! Akár szájból, juuuj, szájba is lélegeztetem, csak tartson ki! Azért, remélem előbb tér magához, mint, hogy megtegyem. Szerencsére, igen! Épp készítettem volna magam lelkiekben, megpöckölöm, ő eldől, én meg hangosan jajveszékelve tudatom mindenkivel közöm sincs az esethez, csak a feltámasztáshoz, amikor nagy nehezen megszólalt. El se tudja képzelni mekkora kő esett le a szívemről! Kapott egy szigorúan light-os ölelést, aztán mehetett tovább a buli! Nekifogtunk térképet forgatni. Ebből inkább kimaradtam, mert ha rajtam múlik a dolog, elmegyünk kukutyimba kincset keresni az eukaliptusz fák tövét rázni. Én még a térképet se tudtam melyik szegletéből kell nézni, úgyhogy a javaslatokra, Mitsu mesteri bökésére erősen bólogatva helyeseltem. Részemről mehettünk, arra a vörös x-re.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yurenai Mistique
6. Osztag
6. Osztag
Yurenai Mistique

Female
Sagittarius Monkey
Hozzászólások száma : 373
Age : 26
Tartózkodási hely : szlovákia
Registration date : 2009. Apr. 14.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 6. osztag kapitánya
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
19800/30000  (19800/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Hétf. Szept. 13, 2010 2:31 am

Sosem gondoltam volna, hogy túl sok haszna lesz annak az idegesítő szokásomnak, hogy alváshiányos vagyok a javából. Na, nem úgy, hogy nem alszom, csak éppen mindig máskor alszom el, és hat óránál többet egyszerre még akkor sem tudnak belőlem kikönyörögni, ha tényleg kifáradtam. Ez alól az egyetlen kivétel kedvenc kardom, ő bármikor képes annyi elfoglaltságot találni a számomra, hogy utána napokig legszívesebben az ágyat nyomnám. Jelenleg éppen szerencsére nem teszi ezt, de amikor úgy gondolja, hogy most már sikeresen hagyott nekem elég időm a pihenésre, egészen biztosan megpróbál valamivel kiakasztani... Yurei Kouji neve ellenére maga a rémálom tud lenni számomra, és még akkor is a nem éppen elfogadható fajtából került ki. Most éppen csak egy újabb vicces szokását kamatoztatja, vagyis a hajnali órákban próbálja a 6. osztag tisztjeire a frászt hozni. Szerencsére ennél azért edzettebb lélekkel áldotta meg őket a sors, különben nagy bajok lennének itt, főleg ami az ügyelet kérdését illeti.
Tegnap kivételesen sikerült jóval éjfél előtt elaludnom, így reggel hattól már talpon voltam. Egyetlen hátránya az ilyen magánakcióimnak, hogy semmi értelmeset nem tudok csinálni, mivel még a nap sem kelt szinte fel. Az irodába ilyen korán nincs az a lény, aminek a kedvéért betáncolnék, a szobám pedig egy idő után kezd nagyon is unalmassá válni. Végül egy jó könyv társaságában találtam meg a megfelelő elfoglaltságot a hátra lévő nem éppen csekély időre. Eleinte még unalmasnak is találtam majdnem, azonban eljutottam jó pár érdekes bekezdéshez, mikor megzavart egy váratlan látogató. Valami éktelen ütődést hallottam, és őszintén csodálkoztam, hogy nem kísérte nem éppen nyomdafestéket tűrő kifejezések sorozata a félálomban lévő tisztektől. Sőt, arra sem utalt semmi, hogy egyáltalán vette valaki a fáradtságot arra, hogy megvizsgálja, mégis mi történt a közelben. Szomorúan tettem le az egyik legújabb szerzeményemet a belső energia használatáról, hogy megnézzem, mégis mi a fene okozta ezt a csatazajt. Végül jó öt perc után találtam csak meg a probléma okozóját, egy pokollepkét, aki nem vette észre az egyik üveget, és sikeresen felkenődött rá. Szerencsére azért túlélte a nem túl kellemes találkozást, és nagy nehezen azt is ki tudta nyögni, hogy éppen miért keresett fel engem. Nem mondom, mostanában elég strapabíró példányokat alkalmazhatnak, mivel jó pár mesét hallottam már róla, mi mindent volt képes egy-egy kis üzenethordozó túlélni, a kedvesektől egészen a hihetetlenekig. Az eldarált információból, igaz, nem értettem valami sokat, de annyi eljutott nekem is, hogy baj van, és a főkapitány vár az irodájában jó pár shinigamit, pontosabban pár osztag vezetőjét, eligazítás céljából. A szokásosnál is gyorsabban készültem el, igaz ebben sokat segített, hogy jó ideje ébren voltam, így nem volt szükségem külön egy liter kávéra, hogy magamba lelket verjek. Amúgy is csak ritkán iszom, mivel szinte semmi hatása nincs rám kisebb adagban... Nálam rekordnak számító pontossággal értem be, hogy meghallgathassam legújabb küldetésünk célját és egyéb információit. Valójában először csak csendben néztem, hogy mégis miért kellett egy-két természeti csapás miatt fél tucat kapitányt riadóztatni, de végül egyet értettem a döntéssel, miután kisült, hogy jó pár tiszt, akit a helyszínek vizsgálatára küldtek ki, időközben eltűnt. Viszont annak nagyon nem örültem, hogy kaptunk két óra időt az információk megemésztésére, mert biztos voltam benne, hogy ez alatt a város fel fog ébredni és annak az esélye, hogy én és még nem is tudom hány másik kapitány időben beérjen a találkozóhelyre feltűnés nélkül, egyenlő egy jó nagy nullával. Sokkal könnyebb lett volna, ha azonnal indulhatunk, legalábbis egészen addig ez volt a véleményem, amíg eszembe nem jutott, hogy a mai napra szánt feladatokat még nekem sem sikerült az osztagon belül kiadni. Így végül örültem, hogy nem szólaltam meg, és volt még időm újra átnézni mindent, mielőtt nem is tudom mennyi időre, de elhagyom a Lelkek világát. Biztonság kedvéért jó pár embernél hagytam hátra egy listát az elvégzendő feladatokról. kezdve a hadnaggyal, utána pedig adtam magamnak még fél órát, hogy befejezhessem a könyvem aktuális fejezetét. Akárki akármit is mond, ennyit igazán meg engedhettem még magamnak, hiszen a találkozóig jóval több volt még hátra, mint az a bizonyos fél óra...
Végül jó 50 perccel később indultam csak el, igaz, még így is bőven időm belül voltam. Ez az öröm azonban csak egészen addig tartott, amíg fel nem tűnt egy alapvető kiegészítő hiánya. Nem, nem a kardomat hagytam el, azt nem tudnám, csak a kapitányi haorit sikerült nekem megint a széken felejteni. Amilyen az én formám nem is a legjobbkor, a többiek iránti tiszteletből legalább kénytelen voltam érte visszamenni. Végül majdnem késve értem be, de egy shunpo megoldotta a problémámat időben. Kisebb fékezéssel, de csak beestem, éppen amikor kisült, hogy tényleg van itt pár alacsonyabb rangú tiszt is. Szerencsére senkit nem vittem el magammal, és viszonylag jól is értem be. Csak kicsit volt időm közbenézni, máris jó pár ismerős arcot találtam a tömegben. Pontosabban a kapitányok nagy részét látásból már ismertem, de a szokásos udvariaskodáson kívül csak pár emberrel beszéltem közülük.
- Jó reggelt mindenkinek, remélem azért nem késtem el! – kezdtem vidáman a szövegemet, hiszen nem akartam senkinek kivívni kapásból az ellenszenvét, ráadásul még nem is tudtam, milyen módon leszünk egyáltalán felosztva a későbbiek során. De utána egy-két biztató mosoly megnyugtatott azt illetően, hogy nem kell frászt kapnom, és sikerült egy rendes arcot is bevágnom a többiek számára. Páran, akik ismerik a késési szokásaimat, még a többieknél is unottabban figyeltek, mivel kivételesen nem kellett rám húsz percet várni. Azért azt nem tudtam kihagyni, hogy kicsit kedvesebben ne üdvözöljem azokat, akikkel mondhatni jóban voltam.
- Szia Maya! De jó téged újra látni! – ölelgettem kicsit meg kedves barátnőmet, és csak későn sikerült kapcsolnom azt illetően, hogy nincs is egyedül. Hopp, na nem baj, remélem azért senki nem harapja le a fejemet, amiért merészeltem kicsit kisajátítani a 3. osztag kapitányát. Akkor, ha már itt vagyok, ideje kicsit bemutatkoznom is. Elvégre nem éppen a legnépszerűbb személy vagyok a közelben, nem hiszem, hogy sokat hallottak volna rólam. – Hello! Yurenai Mistique vagyok a 6. osztagtól. Te vagy Hana, igaz? – fordultam a hadnagyi karszalagot viselő hölgy felé, mert róla azt hiszem, már hallottam is párszor. Talán Maya említette régebben, hogy nagyon imádja a hadnagyát, és jóban van vele. Igen, most már emlékszem, az egyik beszélgetésünk során volt ő is a témák között. De a másik lány nagyon nem tűnik ismerősnek, és a neve sem volt az. Biztos még újabb tiszt... A nagy vidámságomnak végül véget vetett a tudat, hogy megjelent egy eléggé nyúzott nő, és valami térképet adott át Hanae taicho-nak. Nem festett túl jól, és fogadni mertem volna, hogy az aggodalom jeleit látom az arcán. Végül mielőtt még el is tűnt volna, hagyott hátra egy kérést, amelyet egyenesen Suwun-nak célzott. Fura, az ő jelenlétét egész eddig szinte észre sem vette. Égés >.< Szerencsére ez annak köszönhető, hogy alaposan megváltozott, mióta utoljára hosszabb ideig láthattam. Meg persze soha nem is voltunk kifejezetten jóban, és ez nem dobott sokat a helyzeten. A kép, amelyet hátra hagyott, különösebben nem érdekelt, nem tudom miért, de szerintem ugyanolyan fontos minden eltűnt tiszt megtalálása, és nem akartam csak egyre koncentrálni. Tartsanak lelketlennek, de nekem akkor is ez volt a véleményem, ezért inkább a Senkai kapun való áthaladás érdekelt. Karakurába érve pedig a térkép kezdett izgatni, azt próbáltam én is kiszűrni, hogy melyik x pont lehet rajta a legközelebbi. Nem vagyok nagy térképész, sajnos csak alap szinten tudok eligazodni az ilyen jelek között, de így sem biztos, hogy elsőre eltalálom a megfelelő helyet.
- Most itt vagyunk, nem? – mutattam egy eléggé jól látható részre a rajzon, ami nagyon hasonló volt a mögöttünk terebélyesedő absztrakt „műalkotáshoz”. Pontosabban az valaha talán egy épület akart lenni, de leginkább jelenleg valami fura, pár törött résszel megáldott zsiráfra emlékeztetett. kizárt, hogy ilyenből túl sok lett volna a környéken, vagy egyáltalán a városban... – A legközelebbi jel akkor ez lenne...? – mondtam bizonytalanul, szinte kérdezve, miközben kicsit végig húztam az ujjamat, egészen valami szomszéd utca szerű részen terebélyesedő jelig. Szerencsémre nem én voltam az egyetlen, aki arra a pontra mutatott, így reméltem, hogy nem nyúltam mellé...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Akiyama Akane
5. Osztag
5. Osztag
Akiyama Akane

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 153
Age : 28
Registration date : 2008. Sep. 05.
Hírnév : 4

Karakterinformáció
Rang: 5. osztag kapitánya
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
45500/65000  (45500/65000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Hétf. Okt. 25, 2010 6:32 am

- Kotródj vissza oda, ahonnan jöttél!
*Morog - persze teljesen feleslegesen - a lassan tíz perce őt nyösztető pokollepkének, végül pedig tettlegességhez is folyamodik: a legelső kezébe kerülő tárgyat hajítva az idegesítő jószág felé, név szerint egy régimódi, nagydarab ébresztőórát, ami természetesen hangos csörömpöléssel landol valahol, miután a szoba másik szemközti falának ütközött. Nem mintha amúgy túl nagy hasznát venné ennek a ketyerének Seireiteiben az időkülönbségek miatt, csak hát amolyan relikvia, ami még emlékezteti arra, honnan is került ide... Ahogy egész szobája tele van ilyen tárgyakkal - régi könyvek, poharak, edények sorakoznak a polcokon, persze nem éppen kifogástalan rendben: a helyiség nagyjából úgy néz ki, mint a kapitányi iroda, leszámítva azt, hogy hivatalos okirathalmok helyett itt minden más hever összevissza.*
- Nem fogsz békénhagyni, míg végig nem hallgatlak, mi?
*Ül fel ágyában, tarkóját dörzsölve. Igazság szerint az lett volna csoda, ha sikerül eltalálnia az órával az apró pillangót, de ez nem túlzottan zavarja, ahogy az utóbbi pár percben kissé leamortizálódott fal és óra sem. Ehelyett inkább kelletlenül nekiáll átöltözni és zanpakutóját felcsatolni, majd - bő félóra elmúltával, elvégre hadd várakozzon csak a fekete, szárnyas dög, amíg elkészül, ha már volt szíves felébreszteni - elindul az első osztag felé, engedelmesen a pokollepkét követve, bár félpercenként szidja a kis vakarcsot továbbra is, amiért fel merte kelteni, ez pedig jól láthatóan rányomja bélyegét Akane egész megjelenésére: még mogorvábbnak és félelmetesebbnek tűnik talán, mint egyébként. Szerencséjére nem is akad össze egy tiszttel sem útközben, mintha csak megérezték volna felettesük hangulatát - valószínűleg mindenki jobban is jár ezzel, mert különben a megszokottnál is csípősebb megjegyzéseket vághatott volna zsebre a gyanútlan illető, aki hozzá mer szólni. Mondjuk Akane nagy eséllyel jobban érezte volna magát azután, hogy bármelyik beosztottját úgy istenesen lehordta volna...*
- Jó napot...
*Biccent a kisebb kapitányi gyűléshez megérkezve, és rövid feltérképezés után megállapítja, hogy ő érhetett ide legutolsónak - de hát az előléptetéskor még (mai divatos kifejezéssel élve) kötetlen munkaidőről volt szó, szóval miért is késett volna el? Egyébként meg örüljenek, amiért egyáltalán eljött, hiszen jogosan gondolhatta volna, hogy ha tényleg vészhelyzetről van szó, akkor küldöncöt küldenek, nem pedig egy idegesítő kis molyt! Komolyan, kisebb csoda, hogy még senkinek sem rágták szét az egyenruháját csak úgy mellékesen, míg vártak arra, hogy a célszemély elkészüljön... Talán indítványozni kellene, hogy legalább egy hangyányival méltóságteljesebb élőlényeket fogjanak be ezután hírvivőnek, mert ezeket akaratlanul is könnyedén le lehet csapni. Vagy összekeverni - jól emlékszik még a néhány évvel ezelőtti krachra, ami csakis amiatt ütött be, mert néhány kis vakarék megszökött és szétszéledt, aztán valami rejtélyes oknál fogva Seireitei vezetőségének kellett begyűjteni őket, pedig sehol sem írnak arról, hogy munkaköri kötelesség lenne az apró élősködők összekaparása. Így hát az összes kapitány és hadnagy úgy nézett ki, mint egy csapat részeg lepkevadász... Csak éppen háló nem volt senkinél sem.*
- Pontosan, a volt kapitányod, akit az a kis korcs addig nem hagyott békén, amíg el nem jött ide, a jelentéseit pedig az új hadnagya intézi, aki - az előző hadnagyával ellentétben - rendesen el is végzi a feladatait...
*Köszönti a tőle telhető legnagyobb kedvességgel Mitsut, majd Hanae közelébe vonul inkább szótlanul. A további eligazítást - meglepő módon - szótlanul állja végig, a többi jelenlévőt végigmérve. Ahogy gondolta, nagyobb részük kapitány, azonban néhány alacsonyabb rangú tisztet is felfedez, legalábbis az alapján, hogy semmiféle megkülönböztető jelzést nem viselnek, erre következtet.*
- Cöh, már lassan gyakrabban cserélik a haorik tulajdonosait, mint más az alsóneműjét... Biztosan jó ötlet volt bárkinek megengedni, hogy jöjjön, ha egyszer annyira fontos ez a küldetés?
*Jegyzi meg Hanae felé fordulva ugyan, de mindenki számára jól hallhatóan, nem sokat foglalkozva az ismeretlen shinigamik kifinomult lelkivilágával (akik meg már ismerik Akanét, úgyis tudják, hogy mire számíthatnak tőle), ahogy a térképet szemrevételezi. Még hogy fiatal kölyköket meg frissen kinevezett kapitányokat is magukkal vigyenek! Ahogy beállították ezt az egész ügyet, az alapján azt hitte, legfeljebb csak a régi, tapasztalt kapitányokat és hadnagyokat fogják küldeni. Azt aztán ne várja el tőle senki, hogy majd pátyolgatni fogja őket, ha megijednek!*
- Akkor meg mire várunk még? Nem pazarolhatjuk az időt...
*Szólal meg a kisebb bájcsevejt végighallgatva, merre is induljanak, majd, miután úgy gondolja, senki sem hajlandó megtenni a kezdő lépést, hát ő maga lép át először a senkai kapunk, nem törődve azzal, követi-e bárki is. Az emberek világában aztán alaposan körülnéz a parkban, ahova került, míg át nem ér mindenki, végül ismét Hanaéhoz lép, elvégre talán ő az, akivel a legjobb viszonyban van.*
- Na, akkor innen merrefelé tovább?
*Kérdezi, a másik kapitány kezében lévő térképet böngészve.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Watanabe Yuusuke
10. Osztag
10. Osztag
Watanabe Yuusuke

Male
Hozzászólások száma : 404
Tartózkodási hely : Otthon a családommal
Registration date : 2009. Jul. 09.
Hírnév : 23

Karakterinformáció
Rang: 10. osztag kapitánya | A Daitenshi tagja
Hovatartozás:
Lélekenergia:
34000/45000  (34000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Kedd Nov. 02, 2010 11:53 am

Nem kellemes arra megébredni egy fárasztó nap utáni reggelen, hogy az embert zaklatják. Hát még ha ráadásul történetesen az ember felesége támadja be orvul, az még rosszabb. Éppen egy rendkívül forró jelenet kellős közepén vagyok álmomban, mikor az aljas ütés a fejemet éri, és egy pillanatra megébredek. Félreértés ne essék, semmiféle pornográf jelenetről nem álmodtam, távol álljon tőlem. Csupán csak világbékét akartam fenntartani álmomban néhány nagyon rámenős nőszemély ellen, de semmi különös. Szinte naponta mentjük meg a világot mi Shinigamik, szóval egy álom már nem oszt, nem szoroz. Mindenesetre a fejem búbján cuppanó puszi elfeledtette velem minden gondom, és teljes nyugalomban fordulok meg az ágyon, csak hogy aztán néhány perc múlva felriadjak kedves Feleségem sikongatására. Fogalmam sincs, mi lelte így korán este, de mivel én egy szerető és jó férj vagyok, természetesen egyből Kedvesem segítségére sietek, és rövidtávon megszabadul a szájába kerülő pokollepkétől, amit azóta sem tudom, hogy hogyan került oda. Pedig örültem, hogy végre lesz egy olyan nap, ahol nem kell korán bemenni az irodába, erre korán reggel hajnalban erre kelek. Persze Mitsu sem könnyítette meg a reggelemet, de hát Tőle már megszoktam, hogy olykor-olykor fura dolgokat művel. Ez vele jár, és én így szeretem. Azért, hogy teljesen megnyugodjon, nyomok egy puszit az arcára, majd elindulok a fürdő fele, hogy emberi alakot öltsek magamra, ami megjegyzem neki sem ártana. xD
Miután ez mindkettőnknek sikerül, azt is megtudom, hogy kapitányi gyűlésre vagyunk hivatalosak. Ez igencsak meglep, mivel akkor szokták összehívni az osztagvezetőket, ha valami fontos dolog felett kell napirendre térniük a nagyfejeseknek. Mondanom nem kell, hogy elég morcos hangulatban ér ez az üzenet, de sajnos nem tudok ellene mit tenni, mennem kell, mivel én is kapitány vagyok. Legszívesebben Nayo-chant is vinném magammal, hisz nagy álmom, hogy Ő is kapitány lesz egyszer itt a Seireiteiben, és ehhez minél előbb el kéne kezdenie elsajátítani a korrupció és a csalás mesterségét mesterfokon, de sajnos nem áll módomban magammal vinni a gyűlésre. Valószínűleg Mitsu sem díjazná, szóval az ilyenkor szokásos opciót választottuk, vagyis az én kedves Feleségem elvitte a szüleihez a Lányunkat egy kis megőrzésre. Bár ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, hiszen Mitsu anyukája még durvább tud lenni, ha gyerekekről van szó, mint Mitsu, de inkább Ő, mint az Apósom. O.o A lánykérés óta érzem, hogy rajtam tartja a szemét, mint valami felvigyázó, hogy mikor csalom meg Mitsut, vagy akármi. Nos, erre várhat, mert mint mondtam, nekem csak Ő számít ezen a világon, és a Lányunk, senki más. A kapitányi gyűlést sokakhoz hasonló módon félálomban hallgatom végig, de a lényeges információkat így is memorizálni tudom. Cseppet sem indul jól ez az egész, a rejtélyes eltűnésektől kezdve a földrengéseket és a villámokon át ezek a dolgok nagyon furcsának számítanak még Karakurában is, így helyénvalónak érzem, hogy ezúttal kapitány szintű shinigamikat küldjenek ki helyzetelemzésre.
Mivel a kültedés megkezdése előtt már semmi dolgunk nincs, így én személy szerint Kedvesemmel töltöm el azt a kurta két órácskát, ami még az indulásig hátra van. Sajnos hamar eltelik az idő, így rövidesen indulnunk is kell a találkozópontra. Némiképp elégedettséggel tölt el, hogy nem az utolsók közt érkeztünk, sőt mi több, csak Vera előzött meg minket, és ez nagy szó, tekintve, hogy Mitsu sokszor elszöszöl valamivel. Surprised
Az ex-hadnagyomat szokás szerint mosolyogva köszöntöm, és jól meg is szeretgetem, mikor betámad. Az az első pillanatban feltűnik, hogy rosszul vette fel a haoriját, de Őt ismerve inkább nem említem meg neki, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Talán a többieknek is le fog esni ez, és nem fognak szólni neki. Különben is, Ő így is tökéletes, kifordított haori ide vagy oda, nem ez mutatja meg, hogy ki mennyire erős, vagy milyen jó ember. Olykor még a legjobbak is hibázhatnak, és fordítva vehetik fel a haorijukat.
- Persze! Mindnyájunknak jól esne egy kis hétvégi kikapcsolódás, nem igaz? - bólintok mosolyogva, mikor Vera meghív magukhoz. Ők is jót beszélgethetnek Mitsuval, én is el lennék Kai-al, és minden bizonnyal Mio-chan és Nayo-chan is remekül elszórakoznának egymással, míg ott vagyunk.
Csakhamar elkezd szállingózni a csapat többi tagja is. Többek közt az én drága fogadott húgom, Maya, akit egy ropogtató öleléssel köszöntök, Hana, Hanae, vagy épp Akane-tájcsó, Mitsu ex-kapitánya, akit mindig is annyira szeretett. Ezt megerősítendő az én Egyetlenem természetesen nem mulaszt el jól belekötni, csak hogy emlékeztesse az együtt eltöltött szép időkre. Ebbe én nem kívánok belefolyni, így némán ácsorgok Feleségem oldalán, és igyekszem tüntetőleg más irányba nézni, nehogy bevegyenek engem is a beszélgetésbe. Tervem sikeresnek mondható, hisz Akane-tájcsó rövidtávon távozik köreinkből Hanaékhoz. Viszont az feltűnik, hogy jelen vannak más tisztek is, akik nem tartoznak a kapitányi körökbe. Ezt finoman szólva ellenzem, mivel könnyen találkozhatnak olyan ellenfelekkel, akikkel nincsenek egy súlycsoportban, és nem leszünk mindig ott, hogy megvédjük őket, sőt, szerintem kisebb gondunk is nagyobb lesz ennél ,da ne nyilván meg tudják magukat védeni, ha arra kerülne a sor, bár ezt a Ritsu nevezetű kislányról nem feltételezném, de hé, tévedtem már máskor is, legyen most is így!
További gondolatoknak azonban nincs helye, mivel hirtelen egy nő jelenik meg a semmiből, és nyújt át egy borítékot Hanaenek. Valószínűleg további információk vannak gondosan lepecsételve a papírosban, legalábbis erre következtetek az első osztag pecsétjéből. Azonban ami feltűnőbb, hogy a Lány, aki hozta, igencsak megviselt állapotban van. Nem tudom mire vélni a dolgot, lehet csak a sok túlóra, ami ezzel a küldetéssel jár ,lehet más, de néhány másodpercen belül sajnos fény derül erre a titokra is. Én tényleg, igazán sajnálom a Nőt, és a Kedvesét is, de őszintén szólva minimális esélyt látok arra, hogy élve viszont lássuk a Barátját. Nem vagyok ünneprontó, sőt azt sem szeretném ,ha a Lány további éjjeleket virrasszon át, így inkább nem osztom meg vele a gondolataimat, hanem bölcsen megtartom magamnak, és a többiek nyomában inkább átlépek a Senkai kapun, hogy Karakurába juthassak.
A másik oldalon aztán kis tanácskozás veszi kezdetét, és nagy megrökönyödésemre Mitsu az, aki rábök a térképen található egyik pontra. Szegénykém még otthon is el tud tévedni néha, nem hogy Karakurában, de ehh, nem akarok itt mindenki előtt családi veszekedést, így magamban csendesen fészpalmolva térek napirendre a dolog fölött. Azon ár pedig csak lemondóan sóhajtok, hogy ismerteti Verával, hogy a haoriját fordítva vette fel. Gyorsan közelebb is lépek a többiekhez, és megnézem magamnak a térképet, majd megállapítom, hogy elég közel van az a hely, amire Mitsu rábökött, így helyes lenne, ha oda indulnánk el először.
- Azt hiszem az jó lesz, amire Mitsuko bökött rá az előbb! - mondom el véleményem a többieknek, majd megvárom, míg Feleségem lerendezi a dolgát az ex-hadnagyommal, majd melléállva elindulok a kis csapat élén a kijelölt pont fele. Remélem, hogy hamar vége lesz ennek az egésznek, mert semmi kedvem megint napokig távol lenni Seireiteitől.

______________

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Coyote Starrk
Mesélő
Mesélő
Coyote Starrk

Male
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : a szobámban
Registration date : 2010. Aug. 30.
Hírnév : 0

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Kedd Nov. 02, 2010 11:46 pm

Közös megegyezés alapján a legközelebb található jelzés felé veszitek az irányt. A városban járkáló, dolgait intéző embereknek látszólag semmi baja, és nem látszik rajtuk, hogy nagyon érzékenyen érintették volna őket a nemrégiben történt villámcsapások, földrengések, mindenki a saját maga megszokott szürke hétköznapjait éli. Nem látnak titeket, és látszólag a házak falain, vagy épp a KRESZ táblákon elhelyezkedő furcsa jeleket sem veszik észre, ami viszont felkeltheti a Ti érdeklődéseteket. Ha valaki közelebbről megvizsgálja az egyik ilyen különös jelet, láthatja, hogy nem a tinédzser korú huligánok által felfestett "művekről" van szó, hanem valami furcsa mágikus szimbólumok vibrálnak szinte minden második-harmadik ház falain. Ha jobban szemügyre veszitek őket, észreveszitek, hogy vannak jelek, amik kékes derengéssel vibrálnak a falakon, és vannak, amik vörös színnel pompáznak.
Ilyen, és ehhez hasonló jeleket láthattok:

Ezek a jelek minden bizonnyal nem a halálistenek birodalmának védőpecsétjei, s még a legidősebb kapitányok sem tudják beazonosítani a furcsa szimbólumokat. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy valami olyan dologgal kell szembenéznetek, ami nálatok ősibb, és talán még hatalmasabb is.
Lassan közelítetek a térképen megjelölt ponthoz, a papíros szerint a következő utcáról nyíló két ház közti szűk sikátor. Minél közelebb értek a célhoz, annál jobban érzitek az ősi erők jelenlétét, szinte vibrál a levegő a gigászi energiáktól, mégsem tudjátok mire vélni azokat, mivel nem tudjátok egyik eddig ismert teremtményhez sem besorolni. Az arrancaroknak, espadáknak, hollowoknak teljesen más lélekenergiájuk van, szóval őket ki lehet lőni a sorból. Mikor a sikátor egyik végéhez értek, nagy bosszúságotokra be kell látnotok, hogy kénytelenek lesztek libasorban, maximum párosával befelé haladni, mivel a járat annyira szűk, hogy több ember, de még shinigami sem fér el egymás mellett. Épp elindultok befelé, mikor nem messze, nagyjából négy saroknyira hirtelen becsap egy villám, de olyan erővel, hogy még a mellettetek lévő házak is beleremegnek. Közös megegyezés alapján néhányan úgy döntötök, hogy két csoportra oszlotok, és míg az egyik brigád megnézi a sikátort, a másik elsiet a közeli becsapódás helyére megnézni, hogy mi okozta a villámot.

Akiyama Akane, Hana Shuuhei Akamoto, Ninomiya Mitsuko, Kawazoe Hanae, Kagami Ritsu:
Mivel a kis csapat fele már a szűk járatban tartózkodik, érthető módon az utcán várakozók indulnak el a helyszínelni a villámcsapáshoz. Út közben továbbra is látni a különböző szimbólumokat. Megjelenésükben jól látható változás állt be, eddig vibráltak, most viszont a környező területeken egytől egyig vakító kék, és piros színekben világítanak, vibrálás nélkül. Kétségkívül változás állt be bennük valamitől. Lehet, hogy a villámlástól, lehet mástól, ezt egyelőre nem tudni.
Néhány percnyi shunpozás után befordultok a sarkon, és tudatosodik bennetek, hogy egy zsákutcában vagytok, a végén egy kb 5-6 méter magas fallal. A becsapódás helye egy nagyjából három méter átmérőjű, füstölgő, gőzölgő kráter az út közepén. A hely teljesen kihalt, mégis úgy érzitek, mintha valaki figyelne titeket. Nem árt jobban körülnézni a becsapódás közvetlen közelében. Ha valamelyikőtök felnéz, a fal tetején egy pillanat erejéig láthat egy piros ruhát viselő öltözött nőt, aki arcán elégedett mosollyal néz végig rajtatok, de a következő másodpercben más nincs ott, ahol eddig állt.
Lehet hogy csak a képzeletetek játszott veletek, de lehet, hogy nem, minden esetre a kráterre kezdtek el koncentrálni, aminek a közepén egy nagyjából egy méter átmérőjű lyuk van. Nem látni le az aljára, amiből arra lehet következtetni, hogy igencsak mélyre nyúl a város alá a kráter. Úgy döntötök, hogy egyelőre nem ereszkedtek le, hanem az imént látott Nő után mentek a fal túlsó felére, mivel véletlenek nem léteznek, és valószínűleg köze van az iménti becsapódáshoz.


Chizuki Maya, Verashu Suwun, Yurenai Mistique, Shiro Sakada, Watanabe Yuusuke:
Miután elváltatok a többiektől, ideje tovább haladni a sikátor belső része felé. A szűk járatot körbeölelő falakon Ti is láthatjátok a vörösen, és kéken izzó szimbólumokat, ám nem tudjátok mire vélni a rajtuk beálló változást. A sikátorban nem csak síri csend uralkodik, de félhomály, szinte sötétség uralkodik, ami igencsak ijesztő lehet, ha valaki esetleg nem bírja a sötét helyeket. Jócskán benn jártok már a sikátorban, mikor hirtelen enyhe, majd egyre erősödő rengés veszi kezdetét a sikátor területén, majd minden további nélkül egyszer csak félbemarad, és helyét újra csak a csend és a félhomály veszi át. Látszólag semmi változás nem állt be a területen. A járatot közrefogó házak hátsó bejáratai ijesztő módon teljes sötétségbe burkolóznak, így könnyen lehet, hogy valami megbújik alattuk. Mikor Vera az egyik ilyen ajtó mellé ér, a sötétből hirtelen valami előrecsap, és nekilöki a falnak, majd szemmel szinte követhetetlen sebességgel eltűnik szemetek elől. Mikor előjött a félhomályból, egy pillanatra látni lehetett a ruháját ami kísértetiesen hasonlít a shinigami egyenruhához, arcát azonban nem láthattátok, mivel csuklya fedte el. Az egyetlen nyom, amin elindulhattok, az egy kép, ami az alak ruhájából csúszhatott ki, mikor menekülőre fogta. A képen meglepő módon azt a Lányt láthatjátok, aki nemrég nyújtotta át nektek a térképet, illetve a barátja fényképét. Kezdenek bonyolódni a dolgok, azonban nem ez az egyelten furcsaság a környéken. Miután úgy-ahogy összeszeditek magatokat és tovább indultok, a sikátor másik végén egy Nőt vehettek észre, akit kékes derengés vesz körül.
Arcán furcsamód elégedett arckifejezéssel szemlél benneteket, majd a következő pillanatban eltűnik a szemetek elől. Mivel a Nő meglehetősen messze állt tőletek, nem láttátok az arcát, de biztosak vagytok benne, hogy valamiféle köze van az előbb Verára támadó alakhoz, úgy döntötök, hogy folytatjátok utatokat a sikátor másik vége felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tamachi Rei
Daitenshi
Daitenshi
Tamachi Rei

Female
Virgo Snake
Hozzászólások száma : 458
Age : 29
Registration date : 2009. Jun. 06.
Hírnév : 52

Karakterinformáció
Rang: Tenshi
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
25250/30000  (25250/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Pént. Nov. 12, 2010 2:42 pm

Eddig nem voltak arra utaló jelek, miszerint színvaksággal küzdök, különösen, mivel tisztában vagyok azzal, hogy elég szokatlan színű szemeim vannak, de bevallom, olyan azért még nem fordult elő velem ezelőtt, hogy ennyire színt tévesztettem volna. Egy kávé nem kávé, s ezennel belépést nyertem a koffeinfüggők birodalmába, akiknek a kávé a legerősebb fegyverük azért, hogy ne kelljen zombik módjára csoszogniuk és vergődniük, de na… Elvesztettem a fonalat. Ja, igen, a koffein. Szóval kevés, hiszen csak Mitsu ugraszt ki a tökéletes nyugalmamból, ahogyan a térkép fölé hajolva igyekszem valami értelmeset is nyilatkozni, természetesen nulla sikerrel. Tiszta szőkének érzem magam meg minden, engem soha senki se tanított meg térképet olvasni, jó? TT-TT Plusz miután Mitsu is közölte velem, hogy hülye vagyok, könnybe lábadó szemekkel, mereven sikerül néznem kifele bután a világból. A hajfestékre igazán ráírhatták volna, hogy a használó egyben súlyos agykárosodást is szenved, mert hogy régen nem voltam ennyire hülye, az biztos. Ennyire még sosem sikerült leégetni magam, még akkor sem, amikor Macska a papucsommal rontott be az egyik kapitányi gyűlésre… Uram Atyám, nekem most végem, nem tudom, mi lesz velem, ez felfoghatatlan, borzasztó, tényleg szörnyű. Pedig én igazán igyekszem tökéletes lenni, igaz, nagyjából nulla a sikerélményem ezen a téren, hiszen alacsony vagyok, nem elég menő, ráadásul mindig hülyeségeken jártatom az agyam. T.T Csoda, hogy Kai képes megtűrni maga mellett és fel nem foghatom, hogy egy olyan álompasi, mint ő, mégis mi a francot képes a magamfajtában meglátni, hiszen a legnagyobb értékem talán az illúziók alkotta… szóval azok. >.< Nem mintha amúgy hajlandó lennék elengedni, ha most harcolnom kéne érte, hiszen ő már hozzám tartozik, amit a kezemen virító jegygyűrű is hirdet, én pedig bízom benne, hogy egyszer az esküvőre is sort kerítünk, amit persze még mindig nem sikerült megszervezni, hiszen Kainak is van egy rakás dolga, én is elfoglalt vagyok, a maradék szabadidőnket pedig kizárólag Miyoko nevelése tölti ki, s különben se bírnám ki, ha nem játszhatnék vele több órát és tanítanék neki olyan dolgokat, amik engem is érdekeltek kislány koromban. És persze hakudát meg pár kidout, de ezt azt hiszem, betudhatjuk testnevelés órának, s különben is sokkal édesebben és mélyen alszik, ha a sok mozgással le van fárasztva. Láthatóan élvezi is és nincs kifogása ellene, na meg még csak játéknak fogja fel. Az persze egyértelmű, hogy a tehetségét sem szabad hagyni elveszni. Hiszen ő a legcsodásabb, legszebb és legokosabb kislány a világon, az ő rajzai díszítik a hűtőszekrényt, de még az irodám falait is! Surprised Az, hogy az XY azt várná el, hogy egy érzelemmentes dög legyek, már kezdem megszokni, de egyszerűen képtelen vagyok régi önmagammá válni, különösen, ha csak rágondolok arra az angyali, minden kételyt megszüntető mosolyra, mely láttán pillanatok alatt képes vagyok teljesen elolvadni, s egy-egy szeretet kinyilvánításától is olyan könnyek jutnak a szemembe a meghatódottságtól, amilyeneket csak a giccses, családi filmekben látni. De azt hiszem, ez természetes, hiszen anya vagyok, nem?
Minden esetre kicsit messzebb állok a térképet tovább böngészőktől, s próbálom nem elbőgni magam, kevés sikerrel. Ha szerencsém van, talán senkinek sem tűnik fel, ahogyan mélyeket lélegezve próbálom összeszedni magam s nyugtatgatni piciny és sérülékeny lelkem, majd amikor senki sem figyel, azért kifordítom gyorsan a haorim. Na igen, Akane taichounak igaza van, hiszen ezer százalék, hogy rám értette mindazt, amit mondott… Igaz, már egy ideje nem én vagyok a legfrissebb taichou, sőt, ketten is jöttek utánam, s legalább a mi osztagunkat nem sújtja a gyakori kapitánycsere átka, csupán… Hát na, a beavatottak pontosan tisztában vannak azzal, mi történt Naraku ex-taichouval. Át kellett volna adnia magát nekünk, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy visszanyerte az eszét, mégis ellenünk támadott, holott azt hittem, ő egy olyan ember, aki valóban Soul Societyre tette fel az életét. Ami engem illet? Fordított helyzetben talán megadtam volna magam, hiszen én igenis, valóban képes vagyok áldozatokat hozni a Gotei 13-ért, másrészről viszont ha Miyokoról van szó… Számomra ő fontosabb még az imádott törvényeimnél is. Hisz ő a legjobb dolog, ami valaha is történt velem.
- Kö-köszönöm, Chizuki taichou T.T – fogadom el a karamellát megállapítva, hogy ez talán Miyo-channak is ízlene, úgyhogy muszáj lesz vennem neki is egy csomaggal. >.< Csak el ne felejtsem megkérdeni Maya kisasszonyt, hogy hol vette. Már ha lesz merszem megkérdezni, hiszen ő olyan más világ, mint én. Rengeteg barátja van, mindenki szereti, az osztaga rajong érte, én pedig fogalmam sincs, hogy mások mit gondolnak rólam, csak természetesen újra és újra beképzelem a dolgokat hála az enyhe paranoiámnak, csak hát akkor éppen nem nagyon esik le nekem, hogy megint én kombinálok mindent túl. Nem gáz, azért még megejtek egy szép mosolyt és egy formális meghajlást és bemutatkozást a 3. osztagos kislány felé azon gondolkozva, honnan is ismerős a neve. Végül megállapítom, hogy tényleg a nemesi házról van szó, bár a Kagami elég gyakori név, még a zanpakutomat is így hívják! Surprised
Lévén sikerült túlélnem a haoricserét – aminél már csak az lett volna gázabb, ha tévedésből Kai haoriját veszem fel, és magamat ismerve talán betudtam volna a méretváltozást annak, hogy kinyúlt a mosásban - , készen álltam arra, hogy egyszerűen kövessem a tömeget, vagyis valahol a sor végén kullogjak teljes csöndben a taichou után, már csak úgy megszokásból is. Ha néhány perc némaság után nem pillantok fel, hogy a többiek reakcióival szembesüljek, még azok a fura stigmák sem tűntek volna fel. Némelyik kékesen, némelyik vörösen dereng, halvány, vékony rétegként megfeszülve az objektumok felett. A szimbólumokkal ezelőtt sosem találkoztam, s ha nem látnám, hogy a többiek is megszemlélik őket, simán hittem volna magamról, hogy megint csak butaságokat képzelődök.
Ami a sikátort illeti, hálát adok a gondviselésnek, amiért ilyen testalkattal áldott meg. Míg a nálam azért „termetesebbek” (ez alatt nem a kövérséget értem) valamivel nehézkesebben mozognak, nekem nincs ilyen gondom, s akárcsak Hanae taichou, könnyedén végigsiklok a szűk járaton, persze csak addig, amíg az a villámcsapás a frászt nem hozza rám. Ijedtemben még ugrok is egyet, hisz ijesztően közel csapott be a villám. O.O A csapat egyik fele így inkább visszament helyszínelni, bár valahogy nem vagyok benne biztos, hogy egy kicsit is biztonságosabb helyre igyekszem. Bár legalább a taichou közel lesz, és ha ő itt van, akkor biztos nem történhet semmi gond, hiszen ő a taichou, erős is meg minden…
Azt hiszem, lassan itt az ideje, hogy ismét elzárjam – ha ideiglenesen is – az érzelgősebb részem, hiszen úgy érzem, hogy még fog egy s más történni, amit egy gyenge lélek nem visel el. A falakon lévő kék és vörös derengések már-már hipnotizálnak, s hála annak, hogy a tökéletes csendet csak néha szakítja meg egy-egy kiadott utasítás, észrevétel s jó tanács, viszonylag sikerül felkészülnöm a váratlan helyzetekre, már ha lesznek olyanok. Legalábbis én úgy érzem, hogy sikerült. Aztán legfeljebb tévedek, bár mindez nem lenne olyan nagy meglepetés az eddigiek után… Különben meg, a lelki világomnál semmi sem félelmetesebb. Már röhögve gondolok vissza arra a forgatókönyves vacakra, amiben megpróbáltak megijeszteni, talán még a mostani énem is csak sírva nevetett volna rajta. Ennek ellenére azért önkéntelenül is, de kinyögök egy „taichou”-t ajkaim közül, s kezeim is talán szorosabban markolják haorim szélét, mint kéne. A rengés pedig… hipnotikus, éteri, vagy anyagi síkbeli? Minden esetre nem tett kárt bennünk… Inkább egy ómen.
A sikátorból végre kiérünk, hogy a házakat szemléljük meg. Az a masszív sötétség bármit rejthet maguk mögött, ezért természetesen nem maradhatok óvatlan, mégis az egyik felé veszem az irányt. Vagyis, nem is konkrétan oda indultam, csak valami mégis odahúzott és egyszer csak ott találtam magam, karnyújtásnyira az ajtótól. S mind tudjuk, hogy egy Onmitsukidousnak a karjai is elegendőek komoly károk okozására. Mégis azzal kell szembesülnöm, hogy hiába a rang, hiszen gyenge vagyok… A masszív feketébe burkolt épületből ugyanis valami más, valami ismeretlen csap ki, s csupán arra van időm, hogy egy megfelelő esési pozíciót vegyek fel a karom kitámasztásával és a fejem előre hajtásával. A lényeg, hogy a fejem ne sérüljön, s a megfelelő pozícióban érezvén a becsapódást néhány horzsolással megúsztam a dolgot eszméletvesztés nélkül.
- Ez ugye… csak az a dolog, amiről már meséltem egyszer, ugye, taichou? – bökök a fényképre, amit valaki megtalált és most közösen méregetik, miután a kisebb-nagyobb, s igencsak fájó, ám lényegtelen horzsolásokat méregetem a karomon, miután feltűrtem a ruhám ujját. A csuklyás támadómból nem sikerült sokat megjegyeznem, de annyi baj legyen… Még találkozni fogunk, érzem.
Mindenkit megnyugtatván, hogy semmi komoly nem történt és még csak egy csontom sem sérült meg, csak olyan, mintha egy bicikliről zúgtam volna egy isteneset, az új alakra vetül a pillantásom. Szintén csuklyát hord, s kékes derengés veszi körül – [/i]ugyanolyan[/i] kékes derengés, mint amilyet a falakon is láthattam. Bár a kusza szimbólumokat nem értem, le se jegyzeteltem, s ha most kéne lerajzolnom őket, biztos, hogy nem sikerülne, a fényre azért emlékszem, és persze arra a bizonyos érzésre. Minden esetre nem várakozhatunk tovább… Akár csak beképzelem a fényképre azt, hogy az előbb látott nőszemély van rajta, akár a valóság, én ígéretet tettem, s különben sem fog velem semmi rossz történni. Meg kell oldanom az ügyet és megmenteni azt a srácot. Kötelességem. Hiszen én is ugyanúgy éreznék, ha egyik pillanatról a másikra Kai tűnne el az életemből.


______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ninomiya Mitsuko
8. Osztag
8. Osztag
Ninomiya Mitsuko

Female
Sagittarius Horse
Hozzászólások száma : 284
Age : 28
Tartózkodási hely : Kobaa-channál || 8. osztag keptöni irodája >< || Osztag kertje~ *.*
Registration date : 2008. Sep. 07.
Hírnév : 24

Karakterinformáció
Rang: kapitány
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
25000/30000  (25000/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Vas. Nov. 28, 2010 12:07 am

Tök hepi voltam, amiért egyszer végre az én tudásomat is elismerik. Hatalmas szemeket meresztettem Szukcsira, és úgy kb mindenki másra is, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet lenne-e mindenki előtt csak úgy rávetni magam egyetlen szem férjecskémre. Jó, hogy a párom, meg közös gyerekünk van, de azért lehet, hogy nem lenne jó ötlet csak úgy a nyakába vetülni és összevissza csókolgatni. Talán kicsit furcsán is néznének ránk, meg azért mégis, na… Egyelőre úgy döntök, hogy egy jó nagy cuppanósat nyomok a pofijára jutalomként. Amúgy meg… mi az, hogy Mitsuko? >.> Ezért tuti nem érdemelne meg még csak egy puszit se, nem hogy a nyakába ugorjak… Ha nem tudnám, hogy csak a többiek miatt hívott a teljes nevemen, tuti bedurculnék. Egyébként is, mindenki tudja, hogyha Mitsut emlegetnek, akkor az én vagyok. Az első pár pillanatban annyira elvagyok foglalva a sikerélményemmel, meg persze a felháborodással, hogy fel se tűnik a távolban lévő Vera. Mikor végre észre veszem, hogy sehol sincs, elkezdem keresni-kutatni drága férjecském ex-hadnagyát, majd mikor meglátom feltűnik, hogy valami nincs rendben. Rögtön az jut eszembe, hogy biztos én mondhattam valamit, amivel megsértettem. Néha annyira buta tudok lenni, és olyan hülyeségeket beszélek… És utána meg annyira rosszul érzem magam. T_T Remélem Nayo-chan nem veszi át tőlem ezt a szokást is, mert akkor tényleg kiköpött én lenne. Némi erőteljes gondolkodás után végül arra jutottam, hogy tényleg lehet, hogy én mondtam valamit, amivel megbántottam. További buksitörés után végül arra jutottam, hogy talán nem kellett volna megjegyeznem, hogy fordítva vette fel a haorit. Valószínűleg ezzel bánthattam meg szegényt. T_T Jól van na… Mindig hamarabb kezdek el beszélni, minthogy végig gondolhatnám a dolgot... Sokszor bajba kevert már a túl nagy szám, és sajnos most megint sikerült megbántanom vele valakit. Lógó orral totyogok oda a Mayához, és a 2. osztag kapitányához, aki túlérzékenysége ellenére szerintem szuperül irányítja az osztagát, ami… hát… nem éppen a túláradó érzelmeiről és érzékenységéről híres. De sebaj, mi így szeretjük Verát, és kész! >.< Majd kiengesztelem valamivel, hátha úgy megbocsát, de azt hiszem, hogy egyelőre egy jóóóó nagy bocsánatkérés egyelőre elég lesz. Legalábbis remélem, hogy nem lesz rám továbbra is morc.
- Izé… Vera… Ööö… Ne haragudj… – motyogom kissé zavarban a lánynak lábaimat vizsgálva. Több egyelőre nem, de azt biztosra veheti, hogy egyszer biztos, hogy megpróbálom kiengesztelni, mert én ilyen vagyok. Szeretem elhalmozni az emberkéket bocsánatkérő ajándékokkal, ha megbántom őket. Na jó, nem minden esetben, de általában igen, főleg ha úgy érzem, hogy tényleg miattam bántódtak meg. Annyira foglalkoztam Vera érzéseivel, hogy először fel se tűnnek a furcsa jelek, melyek vörösen és kéken világítanak néhány táblán, vagy ház falán. Pár pillanatnyi bamba pislogás után esik le a dolog, hogy minden bizonnyal nincs rendben valami ezekkel a világító szimbólumokkal. Tanácstalanul pislogok a Verára, és Mayára, hátha ők tudnak valami magyarázatot a jelenségre, de rá kell jönnöm, hogy ők is körülbelül annyit értenek az egészből, mint én. Még sose láttam ilyen jeleket, de azért tetszik, ahogy fénylenek. Lehet, hogy be kéne egyet szerválni Nayo-chan szobájába éjszakai fénynek. Ki tudja… lehet, hogy még tetszene is neki… Surprised (xD)
Az X helye felé haladva egyre kellemetlenebbül kezdem magam érezni. Idő közben visszakeveredek kedvesemhez is, akivel kézen fogva haladunk előre. Az ismeretlen lélekenergia úgy tűnik egyre erősebb minden egyes lépésnél, és én egyre rosszabbul érezem magam. Na nem úgy, hogy mentem összeesek, elvégre azért mégiscsak kapitány vagyok, hanem egyre rosszabb érzésem van miatta. A sikátor végéhez érve sikerül megállapítani, hogy bizony nem fogunk olyan lazán elférni, mint ahogy eddig is bóklásztunk Karakurában. Elég szűk a járat, és nem biztos, hogy rendesen átférnénk rajta ketten. Azért Szukcsi kezét nem engedem el, majd jön utánam szépen. Nehogy nélküle nyiffanjak már ki, ha hirtelen elkezdenek összenyomni a falak! O.o Egész jól haladunk egyre beljebb, amikor valami hirtelen becsapódik nem is olyan messze tőlünk, amire én természetesen halk sikkantással, és egy jó erős rántással válaszolok. Azért mondjuk, remélem nem sikerült kárt tennem a rángatással egyetlenszem Mókuscickányomban. O.o
Némi tanakodás után végül arra jutunk, hogy talán külön kéne válni. Nagy nehezen ugyan, de végül csak belenyugszom, hogy nem kedvesemmel leszek. Majd csalódottságomat kitöltöm Akanén, vagy Hanán a magam módján. Biztos meg értik már, bár Akane azt hiszem, hogy nem épp a megértéséről, és a túlcsorduló jóindulatáról híres. Sebaj, épp ezért a kedvenc tájcsóm, és volt főnököm. >.<
A jelek továbbra is ott díszelegnek a falon, és igazán meglepődök, amikor rájövök, hogy bizony ezek már nem csak vibrálnak, hanem vakítóan fénylenek. Mi ez a rendszer kérem szépen, hogy csak így funkciót váltanak a különböző fura szimbólumok. Most már lehet, hogy simán le lehetne váltani az utcai lámpákat is ezek mellett. Bár igaz, hogy a sima, egyszerű emberek ezekből szinte semmit se látnak, szóval lehet, hogy magunknak kéne beállítani valami útjelző cumónak, ha tudnánk. Csak hát egyelőre azt se tudjuk, hogy hogyan kerültek ide, és mit szimbolizálnak. Lehet, hogy nem ártana kideríteni. De Mézespuszedlimackóm nélkül tuti, hogy nem fogok semmi értelmeset kitalálni. T_T Teljesen meg vagyok lőve nélküle, bár szentigaz, hogy ha velem van, akkor tuti, hogy hisztizni kezdene, ha fájtolnom kéne. Szinte biztos, hogy azt várná el, hogy én nyugisan üljek, miközben ő nagyban harcol a rosszfiúkkal. Na, azt meg lesheti! Utálom, mikor úgy kezel, mint egy ovist, és már igazából azon is csodálkoztam, hogy nem volt belebetegedve abba, hogy nekem is jönni kellene a küldire.
A sok shunpozgatás után végül megérkezünk a sikátor végére, és azt kell tapasztalnunk, hogy elfogyott az út, és nincs tovább. Vagyis biztos lenne, csak hogy épp egy fal takarja el előlünk.
- Remek… zsákutca… – motyogom magam elé, miközben a távolból a gőzölgő lyukat vizslatom az út közepén. Kíváncsi vagyok, hogy mi is okozhatta a krátert. Jó, az addig oké, hogy minden bizonnyal a villámcsapás okozhatta, de honnan jött a villám?
- Ti nem érzitek úgy, mintha valaki figyelne? – kérdezem megborzongva. Szinte azonnal elkezdem keresni az illetőt, még ha a többiek teljesen hülyének néznek is észrevételem miatt. Tuti, hogy valaki figyel minket, és tuti, hogy a közelben van. Pár pillanat múlva meg is találom a fal tetején az illetőt. Meglepődve mérem végig, s ha jól láttam, akkor még egy elégedett mosolyt is küldött felénk.
- Ott ni! – kiáltom el magam a fura csajszi felé bökve, de alighogy kimondtam, máris eltűnt, mintha ott se lett volna. Szemét szuka. >.> Most tuti, hogy dilisnek fognak nézni, ha eddig nem tették. Mindegy, most inkább a lyukra kéne koncentrálni, ami az út közepén leledzik. Jobban szemügyre véve úgy tűnik, mintha a közepén lévő kábé egy méteres átmérőjű lyuk elég mély lenne, még az aljára se látok le, annyira mély. A krátert elnapolva úgy döntünk, hogy a nő után iramodunk, ami csak azt sugallja, hogy nem néztek zakkantnak, és ők is látták. *.* Vagy annak néztek, csak úgy gondolják, hogy jobb utána nézni ennek a dolognak is, mert hátha kivételesen nekem van igazam. Ha ezt történne, tuti a szerencse napom lenne, hiszen nekem sikerült kiválasztani a legközelebb eső pontot is. Hátha tényleg nem lettem őrült, és tényleg láttam a nőcikét, aki elégedett vigyorral vizslatott minket.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Coyote Starrk
Mesélő
Mesélő
Coyote Starrk

Male
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : a szobámban
Registration date : 2010. Aug. 30.
Hírnév : 0

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Szer. Dec. 15, 2010 3:45 am

Üdv!

Mivel Shiro Sakada jó ideje nem írt már, ezért Őt kiírom a küldetésből. A postolási sorrend nem változott, marad ugyan az.

Üdv
Starrk
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kagami Ritsu
10. Osztag
10. Osztag
Kagami Ritsu

Female
Pisces Rat
Hozzászólások száma : 105
Age : 22
Tartózkodási hely : Kagami-birtok vagy 10. osztag
Registration date : 2010. Mar. 06.
Hírnév : 13

Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt | A Kagami-ház feje
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
14000/15000  (14000/15000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Szer. Dec. 15, 2010 3:51 am

Igazán boldoggá tett a tény, hogy küldetésre mehetek kapitányom és hadnagyom társaságában, alig fértem a bőrömbe, amikor meghallottam Maya-chan beleegyezését. De már így is épp eléggé gyerekesnek tűnhettem, szóval inkább türtőztettem magam a további infantilis megnyilvánulásoktól és csupán őszinte mosolyommal fejeztem ki örömömet. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy még rendkívül fiatal vagyok, és sokan csak egy tinilányt látnak a személyemben, de éppen ezért kell éretten viselkednem és megmutatnom, hogy nem szolgálok rá a megvető, rosszalló pillantásokra, melyeket ittlétem miatt kaptam. Meg kell valljam, nem esett jól hogy egyes kapitányok egyenesen ignoráltak, és míg például feljebbvalóimnak köszöntek, addig nekem nem, holott egymás üdvözlése alapvető udvariassági formula kéne hogy legyen még teljességgel ismeretlen emberek között is. Szerencsére van, aki tudja az illemet, bár a mendemondák alapján nem gondoltam volna, hogy pont a 2. osztag kapitánya lesz az, aki ilyen szimpatikus módon viszonozza a bemutatkozásom. Szegényhez legszívesebben odamentem volna megvigasztalni, valami láthatóan nagyon megviselte Vera-chan taichout, csak... ennyi nagy erejű harcos között előbújt a bátortalanságom és a félénkségem :/ Ráadásul ahogy egyre több barátságos ölelés látványa és kedves szó hangja jutott el hozzám, úgy erősödött bennem a kívülállóságom érzése. Mindenki ismeri a másikat, bizonyára remek csapatot alkotnak együtt, hiszen megannyi küldetésen vettek már részt közösen, míg én még talán Maya-channal és Hana-channal se tudnék kellő összhangban dolgozni, hiába ismerem őket. Igaz ami igaz, Masa-channal előismeretség nélkül is ügyesen összedolgoztunk anno és azt hiszem Namie-channak is hasznára voltam, hogy korábbi jelentősebb küldetéseimről elmélkedjek, de önbizalmam messzire szállt, ha arra kellett gondolnom, hogy ez a misszió meghaladhatja a képességeimet. Mégis, mindennek ellenére örültem hogy küldetésre mehettem, már csak a korábban említett ok miatt is, és azért is, mert úgy éreztem jót fog tenni egy bevetés, kiszakadhatok egy kicsit az elfoglalt mindennapjaimból és nemesi énemet félretehetem a shinigami-énem kedvéért. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok mondani, de talán már a harc is hiányzik és dolgozik bennem egyfajta bizonyítási vágy is, hiszen fejlődésemet nem tudtam hol és kin tesztelni éles körülmények között. A rengeteg gyakorlásnak látható eredménye volt, legalábbis saját észrevételeim szerint bátorkodok ilyesmit gondolni. Sokkal kevesebb erőt és koncentrációt kíván tőlem a zanpakutoum irányítása, és lassabban fáradok el mind testileg, mind lelkileg. Fittségem egyébként nemesi énemnek is jól jön, hiszen reggeltől-estig magabiztosnak és erősnek kell mutatkoznom, ami jó erőnlét nélkül biztosan nem menne, különösen egy megterhelő nap után. Csupán egyetlen aggodalmam van ezzel a küldetéssel kapcsolatban, méghozzá az, hogy nem szeretnék a 4. osztagnál vendégeskedni utána. Az meg sem fordul a fejemben ennyi dicső harcos között, hogy komolyabb bajom is eshet, nekem még különben is rengeteg teendőm van életemben.
A taichou-chanok és -kunok némi tanakodás után döntöttek úticélunk felől, így én is lábra álltam és a nyomukba szegődtem. Az utcákon haladva a járókelők viselkedése teljesen hétköznapi volt, legalábbis amennyire meg tudtam állapítani kevéske tapasztalatommal, hiszen nagyon kevés alkalommal jártam még az Emberi Világban. Az viszont biztos volt, hogy az épületek falain lévő jelek már nem voltak annyira hétköznapiak, kék meg piros vibrálásukkal egészen úgy festettek, mintha egy fantasy-könyvből idekerült rúnák lennének. Érdekes lenne a jelek pozícióját felfesteni egy térképre, lehet hogy egy óriási varázskört formáznak és a megmagyarázhatatlan eseményeket egy hatalmas mágus okozza, akinek a célja a világ uralma, vagy ilyesmi. Aztán persze az is lehetséges, hogy csupán az én képzeletem szárnyalt túl messzire, elő szokott fordulni olykor-olykor hogy túl jelentőségteljesnek vélek bizonyos jelenségeket. Valószínűsítettem, hogy közelebb kerültünk a térképen jelölt egyik ponthoz, mivel egyre erősebben éreztem azt a furcsán beazonosíthatatlan érzést, ami talán már azóta kerülgetett, hogy kiléptem a senkai kapuból. Talán a reiatsu nyomásához lehetne hasonlítani, de mégsem egészen olyan. Az egész... megfoghatatlan és titokzatos volt.
Mint kiderült, az iksz helyén nem kincs, hanem egy keskeny, nagyon keskeny sikátor várt minket, de mielőtt mindannyian besorolhattunk volna, hirtelen egy vakító villanásra és az azt kísérő éktelen dörrenésre lettünk figyelmesek... ami engem illet, nekem kiugrott a szívem is a helyéről, úgy megijedtem T_T Szapora légzésem és össze-vissza kalapáló ketyerém ellenére is arra a sorsra jutottam, hogy közvetlen közelről is megnézhessem az előbbi villámcsapás helyét, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy én még nem hatoltam be a szűk sikátor mélyére. Erős ellenérzésekkel, vonakodva indultam a többiek után, mivel mind Maya-chan, mind a legszimpatikusabbnak tűnő Vera-chan is a másik csoportban maradt, és én jobban szerettem volna ha ők is ott lettek volna a közelemben és nem csak Hana-chan. Helyettük viszont jutott nekem egy morcos gobantai taichou-chan és egy legendásan félelmetes juusanbantai taichou-chan, bár így közvetlen közelről ő nem is tűnt olyan ijesztőnek, csak... túl komoly volt, vagy nem is tudom. Továbbá egyfajta félelemérzet is megszállt, mikor arra gondoltam, hogy a friss becsapódás helyén esetleg van valami erős, földöntúli dolog, ami esetleg ránk támadhat o.O Szerencsére ha valamiben jó vagyok az a shunpo, így nem kellett attól tartanom, hogy egykönnyen lemaradok, de természetesen így is utolsóként érkeztem meg a helyszínre.
- Vajon a rúnák feltöltődtek a villámlástól és azért bocsátanak ki ilyen vakító fényt...?
Elmélkedtem félhangosan, mielőtt kicsúszott a számon egy csodálkozó "Sugoi" a kráter láttán. Ez biztos nem volt közönséges villám, ha krátert hagyott az aszfaltban, sőt ahogy óvatosan közelebb merészkedtem, megláttam egy lyukat is a betonban. Mielőtt valami kijöhetett volna belőle, inkább gyorsan visszahátráltam és Hana-chan mellett kerestem menedéket, éreztem hogy teljesen libabőrös lettem. Meggondoltam magam, mégsem akarok itt lenni. Haza akarok menni és keresni valami kevésbé félelmetes küldetést T_T
- De... én is úgy érzem~desu no.
Válaszoltam halkan, kicsit remegő hanggal. Ingatag biztonságérzetemen se Hana-chan, se az oldalamon figyelő Kaminami nem tudott javítani, nem is csoda hogy amikor a hachibantai taichou-chan felkiáltott, akkor össze is rezzentem mielőtt felkaptam volna a fejemet a fal tetejére. És lám, tényleg ott volt egy vörös ruhás nő, de mire pislogtam egyet, már el is tűnt. Biztos nem számított rá, hogy felfedezzük a jelenlétét, megijedt és megpróbál elmenekülni. Vagy pont fordítva, szándékosan fedte fel nekünk a jelenlétét és azt akarja, hogy kövessük.
- Nem lehetséges, hogy csapdába akar minket csalni, vagy pusztán egyszerűen azt kívánja, hogy hagyjuk el a villámcsapás helyszínét?
Kérdeztem óvatosan, de aztán nekem is be kellett látnom, hogy ha elfogjuk, akkor elképzelhető, hogy tudunk tőle információt nyerni. Én pedig nem hagyhatom hogy a félelmem beszéljen belőlem! Szóval mély levegő, kezem Zanpakutou-chanra és előre! Azaz pontosabban előbb fel a fal tetejére, és utána előre!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Chizuki Maya
Vaizard
Vaizard
Chizuki Maya

Female
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28

Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
36000/45000  (36000/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Pént. Dec. 24, 2010 5:55 am

Néha igazán kellemes elgondolkozni azon, hogy vajon hogy kerülök én egy-két helyre... lehet, hogy minden összeesküvés elméletem hátterében a szüleim gyártópozíciója során létrejött halmemóriám áll, de akkor is! Összevont szemöldökkel töprengtem rajta, hogy mégis miképp kerültem én kedves bátyám mellől Missy mellé, akit igazából egyáltalán nem ismertem. Legalábbis komolyan nem emlékeztem rá, csak arra, hogy Yucival berontottunk az osztagába és szétmázoltuk a falakon Seiretei összes undorítóan giccses rózsaszín festékét. A kaitányi kinevezésén biztos jelen voltam, mert olyan nincs, hogy nem voltam ott; meg pár szót néha még beszélgetünk is, na de ennyi. Most pedig mellette állva mosolyogtam, mint a tejbe tök, és újra megmutattam a világnak apró, vakítóan fehér gyöngyfogaimat. Mintha egy nyolc éves kislánytól kölcsönöztem volna őket a belém szorul hihetetlen mennyiségű bájjal együtt. Szolídabban nyújtottam Missy felé is a zacskót, hogy vegyen csak nyugodtan a karamellámból, meg minden. Aztán egy lelkes ölelés után vergődök vissza gyorsan Nabe-kun mellé, és részesítem levegőkinyomó-ölelésben, csak hogy megháláljam a ropogtatást, amit érkezésemkor kaptam. Persze nem voltam rest Ritsut is megölelni, és magam mellett tartottam úgy nagyjából, mert egyrészt az Én saját és külön bejáratú tisztem, meg amúgy is, ha már valahová megyünk, legyen csak mellettem, hadd tudjam megvédeni, ne essen semmi baja. Nem tudnék nem hogy a szülei, de még a saját szemembe se belenézni a tükrön keresztül, ha valami baja lenne ennek az édes kis lánykának. Bár lenne nekem is édes kis lánykám. :/ Hamarosan fel kell hoznom Zelcsó előtt a dolgot, mert én akarok, gyereket, és most. >.< Úgyis probléma nélkül megszülném meg felnevelném és minden, akkor is ha az én szerelmes páviánom lelépne- de ez persze nem ajánlatos, mert roppantul káros következményekkel lenne az egészségére. Irigykedve pislogtam oda Verára, akinek már volt egy csöppe, egy kislánya, és apró felsóhajtás után szabályszerűen megint az orra alá dugtam a csomagot, hogy tegye csak el Miyo-channak, és ha majd hazajöttünk, megmutatom neki, melyik Karakurai Candy-shopot rohamozza meg érte. Természetesen még csak meg sem fordul a fejemben az, hogy valami véletlen folytán bármelyikünknek is komolyabb baja esne, vagy netalántalán nem térnénk haza. Ilyesmi elő sem fordulhat, még a mesékben sem... az egyszerű "Miért?" kérdésre pedig az a válasz, hogy azért, kedveseim, mert ez itt a Bleach. Itt nem hal meg senki sem, aki nem gonosz, vagy épp az utunkban áll. vagy ha valami véletlen folytán mégis megmurdelnénk, hoznának valami követ, amivel feltámasztanának minket. Ugye, Yuci? Surprised
Akane taichou sosem tartozott azok közé, akikért túlzottan...rajongtam volna, az tény. Sajnálatos módon egy teáskanál is nagyobb érzelmi szinttel rendelkezik nála, s hozzá kellene taplóságot kitanulni a 11. osztagos majmokat. Persze nyilván ott is vannak normális alakok, mert ha Vera onnan választott párt, akkor biztos így van... Na de Akane... Nem kerülte el a figyelmem, hogy hogy pislogott Ritsura, akit közelebb is húztam magamhoz egy Vöröske felé vetett ronda pillantás kíséretében. vagy nem kapott elég cukrot a kávéjába, vagy szimplán csak tahó, mert ép eszű ember nem sértegeti a másikat azért, hogy mikor lett belőle kapitány. Szelíd mosollyal figyeltem Vera haorifordító akcióját, s utána ijedten vetettem egy pillantást a sajátomra, csak hogy aztán megnyugodjak. Hála a jó életnek, normálisan bújtam bele ebbe a göncbe. S a sors apró fintoraként elhatározásom kudarcba esett: Ritsu-chan egyszerűen elkavarodott mellőlem, és amellé...amellé az... asztali óra mellé került. Nem hittem volna, hogy lesz valaki, akire egyáltalán képes leszek ferde szemmel nézni, aki Seireteit szolgálja ugyanúgy, mint én; de bebizonyítottam magamnak, hogy számomra kajra nincs lehetetlen. Surprised Még a vibráló, diszkót idéző jelekről is sikerül teljesen elfeledkeznem, így részemről kimarad a "Húúú" meg a "Háááá", és halkan topogva követtem a többieket. Mélyről feltörő bűntudatomat etéren pedig azzal engeszteltem ki, hogy szinte a legelsők közt voltam, akik odafurakodtak a hülye jelet tanulmányozni. Mágikus szimbólumok, nézzük őket, ezaz*.* Mintha így valamitől hirtelen megvilágosodnánk, vagy valami... Rolling Eyes Bármennyire is az irónia szellemében szemléltem pillanatnyilag a világtó vackokat meg hallgattam a többiek susmusát, kezdett átjárni a hangulat, ami régen akkor járt át, amikor egy-egy Merlines vagy boszis filmet néztem. Jó, akkor nyilván nem fenyegetett az a "veszély", hogy levágják a fejemet, vagy elátkozzanak, és életem hátralevő részét vasorrú, bibircsókos bábaasszonyként töltsem:o
Hamarosan pedig eljutunk egy sikátorhoz, s miután el mertem ereszteni az elé állított kukát a földremegés megszűnése után, még a villámlás okozta sokkot is túl kellett élnem. Már kezdtem magamat átkozni, amiért nem raktam el egy kis Nitromint-ot, amikor valami izé - erre egyszerűen nem találok jobb szót- leamortizálja Verát. Én is összerándultam menet közben, hát még ő mit érezhet, amikor őt támadták le? Innentől fogva azért sokkal gyorsabban kapkodtam a talpacskáimat, és kész voltam bármikor elsütni egy Byakurait, ha megmozdul valami, aminek nem kellene. S sikerült szabályosan ráugranom Nabe-kun hátára, és onnan remegni ki a kékes derengéssel megjelent nőre, s még akkor is ott voltam kedvenc bátyám hátán, mikor a derengés eltűnt, mi meg tovább indultunk.
- Bocsi, nem szállhatok le rólad, mert...mert beleléptem egy szegbe, és így kénytelen leszel cipelni egy darabig.- bújtam hozzá jobban Nabe-kunhoz, és pislogtam ki a feje mellett a sötétre.

______________

Spoiler:
 


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://hu.bleachszerpjatek.wikia.com/wiki/Chizuki_Maya
Kawazoe Hanae
13. Osztag
13. Osztag
Kawazoe Hanae

Female
Leo Horse
Hozzászólások száma : 349
Age : 28
Tartózkodási hely : 13. osztag
Registration date : 2008. Sep. 05.
Hírnév : 3

Karakterinformáció
Rang: 13. osztag kapitánya
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
40500/45000  (40500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Kedd Feb. 08, 2011 7:01 am

Mivel a felvetett kérdésben mind egyetértettünk, nem is szabadott tovább húzni az időt trécseléssel, hanem elindultunk a kiválasztott cél felé. Az előbbi jelenet talán világossá tette azok számára akiknek eddig nem lett volna világos, hogy egy komoly küldetésre jöttünk, ahol emberéletek forognak kockán. És nem csak a kedvesét hazaváró lányról van szó... szinte biztos vagyok benne, hogy minden eltűnt embert ugyanígy hazavár valaki, mégha tudja, hogy talán sosem fogja viszont látni.
Mivel póttest nélkül jöttünk, így az utcán járó-kelő emberek tudomást sem vettek rólunk miközben a kitűzött helyszín felé igyekeztünk. Bár néhány fel-fel villanó alakon kívül esélyük sem lett volna mást látni, hiszen az átlagos emberek nem képesek szemmel követni egy shunpot használó shinigamit. A környék bámészkodásában azonban egyvalami szemet szúrt. Vagyis nem egyvalami, hanem egy bizonyos szimbólum ismétlődése az épületek falain. Először azt hittem csak valami egyszerű városi banda azonosító tag-jei, de egy idő után valami zsigerből jövő gyanakvás erősödött fel bennem velük kapcsolatban. Semmilyen általam ismert jelhez nem tudtam hasonlítani őket, és mintha ugyanilyen ismeretlen energia szivárgott volna ki belőlük. Hiába próbáltam elemezni a részecskéit, nem tudtam semmilyen olyan faj lenyomatával sem összehasonlítani amivel eddig dolgom akadt. Kezdtem úgy érezni megint valami olyasmi áll a háttérben ami új fejezettel gazdagítja Soul Society "Az ismert világban létező fajok" címszó alatt létező jelentéseit. Ahogy sebtében végigpillantottam a csapat tagjain, megbizonyosodhattam róla, hogy nem én vagyok az egyetlen akit nyugtalanít ez a dolog.
Elérve a térképen megjelölt helyszínt, egy keskeny sikátor tárult elénk. A sorban legelöl állók szép egymás utánban meg is indultak befelé, én azonban úgy döntöttem a csapat végére maradok, hogyha hátulról fedezni kellene a kompániát egy váratlan támadással szemben. A félelmem majdnem be is igazolódott, egy tőlünk nem messze lesújtó hatalmas villámcsapás képében. Ijedten fordultam hátra, de a villanásból semmit sem láttam, csak az úgy néhány utcányira magasba törő füstölgő-gőzölgő légfoszlányokat. Ez biztosan azokhoz a rejtélyes villámokhoz hasonló, mint amiket a jelentésekben említenek, így kezembe véve az irányítást csapatfelosztást kezdeményezek.
-Watanabe-kun ti csak menjetek tovább előre, mi pedig megnézzük mi történt odaát! -kiáltom oda a volt tisztemnek, majd megerősítést várva a csapat velem maradt másik felére néztem. -Javaslom ne is vesztegessük az időt, hátha elcsíphetünk valamit a villámlás előidézőjéből.
Szem előtt tartva a még mindig gőzölgő felhőt néhány lépéssel a helyszínre értünk. Itt még az eddigieknél is erőteljesebb energiát árasztottak magukból a fali rajzolatok. Számomra olyannak tűnt, mintha a villámcsapás feltöltötte volna őket energiával, hiszen teljes fényükben világítottak. Nem csak nekem fordult meg a fejemben ez az eshetőség, hiszen nem sokkal később Ritsu szinte ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg hangosan is.
-Én is valami ilyesmire tudok gondolni. -bólintottam hümmögve. Olyannyira lefoglalt ezen gondolkozni, hogy csak Mitsuko megjegyzésére jutott eszembe konstatálni hogy hol is vagyunk pontosan. Tényleg egy zsákutca közepén álltunk, amit szinte minden oldalról magas falak vettek körbe. Furcsamód rajtunk kívül nem volt a közelben senki, de mégis furcsán megborsózott a hátam, mintha valaki figyelne minket. És hamarosan kiderült ezzel sem vagyok egyedül... Aztán Mitsuko ki is szúrt valakit, de mire odanéztem én már semmit sem láttam. Mindenesetre hiszek neki, mert biztos, hogy itt valami nagyon nem stimmel, már csak ezt a krátert is elnézve.
-Akane, mondd csak, te láttál már ilyet valaha? ... -léptem oda mellé érdeklődve, hiszen ő azért mégis csak régebb óta kapitány mint én és hátha találkozott már valami hasonlóval ami a segítségünkre lehet. De nem volt idő sokáig a mélyedést vizslatni, hiszen Ritsu-chan fogta magát és megindult a látni vélt nő után.
-Ritsu várj meg minket, ne szakadjunk le egymástól, hiszen nem tudhatjuk mivel állunk szemben! -kiáltottam utána gyorsan. Ugyan nem én vagyok a kapitánya, de nem szeretném ha baja esne, mert nem voltunk mellette, hogy segítsünk neki ha tényleg csapda les ránk odaát.
-Nagyon tettrekész tagok szolgálnak az osztagotokban Hana. -soroltam be mellé hangot adva a csodálkozásomnak amit a fiatal lány kezdeményezőkészsége okozott.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kuchiki Hana
6. Osztag
6. Osztag
Kuchiki Hana

Female
Leo Dragon
Hozzászólások száma : 458
Age : 30
Tartózkodási hely : Seiretei, Kuchiki birtok
Registration date : 2008. Sep. 06.
Hírnév : 38

Karakterinformáció
Rang: Főnemes, Kuchiki ház XXIX. feje, Kupida, Hadnagy, Alkesz
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
33500/45000  (33500/45000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Pént. Feb. 11, 2011 5:19 am

Nagyon be lehetek lassulva, mert nekem ez a tempó túlontúl gyors. Az előbb még köszöntő beszédeket kellett osztanom sokezer lelkes társamnak, aztán meg képszakadás, és tessék! Egy mozgó masszában jobbra-balra kavarodva találkozom újabb és újabb arcokkal. Komolyan azt se bírnám kinyögni milyen napszak van és hogy hívnak. Egyáltalán ki kérdezte, én vagyok e a hírhedt Hana. Mi az öreg karmester botja?! Terjeszkedem a tudtom nélkül?O.o Nem is tudtam, hogy tudnom kéne róla, ilyen tudat alatt világhódító hadjáratokat tervező zakkant tudós vagyok! Hűh, most kicsikét sok volt ebben a tudakolás! Miért nem tudakozót nyitottam? Elvégre, hiányzik egy fontos elem, ehhez a nagy bigyuszkás világhódításhoz. Nem, nem a memória. Az már régen nincs. Annyira szenilis vagyok, kéne egy csippantós, ami rám rezeg, hol hagytam el a távirányítót. Nem, tudósköpeny sem. Szerintem abban tök jól elrepdesnék, mert annyira vicces, ahogy rohangászol benne és lebeg mögötted!*.* Ész, na ezt a részt ne feszegessük, amikor kedvenc hobbijaim közé tartozik az óvoda délutáni szakkörének látogatása. Szóval, kizárásos alapon, győzött a hatalom mánia. Meg is van, mit fogok tenni. Szépségesen végzek itten-itten, hazatántorgok, előkeresem a legrikítóbb filcem, ami csak létezik és írok a sötét elmém zugbugyrának egy szerelmetes levelet. Levésem neki, hogy ez csúnya dolog, nem szabad, meg inkább nyissunk telefonos tudakozót! Beztos könnyekig fogom hatni, de legalább megpróbáltam! Jahaj, tényleg! Válaszolni is kéne a...kinek is?O.O
-Ki-mi-honnan szólított?-
Kapdostam a kobakomat radarként hunyorogva. Mindent körbeskubiztam a fagyott jégcsaptól tollászkodó verebekig, csak az orrom elé nem pillogtam, ahol ácsorgott a megszólító hölgyike. Persze jó néhány tisztelet kör után koppant a tantusz és homlokom csapkodva vihorásztam a kínok mezején. Ennél bambább egy szamár sem lehetett volna. Oda se neki! Ha már égés legyen megtermett elefánt! Jobb hamar rájönni, évekkel ezelőtt elgurult az összes kerekem. Úgyhogy lendületesen gesztikulálva tündököltem a balek mennybolton, ráadásként pedig kiosztottam néhány bökdösést szegény teremtés oldalának. Jó, jó, azért van szívem! Miután szétgyilkoltam gyorsan leadtam a forró drótot óvakodjon a törpétől, vagyis az Akane shinigami-lélek-ember-tök-mindegy-a-kaszt-faló-szörnyetegtől! Szegényt néha sajnáltam, hogy dobok pár cetlit a rém táblájára, de annyira jól esett látni a sok ijedt tekintetet, amikor próbálnak láthatatlanul elkolbászolni mellette. Pedig nem is olyan borzasztó szipirtyó, csak néha! Ennyit a védelemről! Azt hiszem ebbe belebuktam.
-Talált, süllyedt! Honnan tudtad? Dugi névjegykártyát hordok, vagy még mindig sok pletyka kering rólam? Amúgy, szia! Örülök a találkozásnak! Egy tipp! Azt a vöri banyát messzire kerüld!-
Alig adtam le az életmentő segélyt, máris nekilódultunk a távnak. Az egész kutyagolás egy turista szafarira emlékeztetett. Azt még egész élveztem volna, mert lehet sok képet csinálni és a sok vadorzó biztonságos kocsin kívül szöszmötöl. Itt viszont nyílt terepen, védőcucc nélkül kóvályogtunk és ezek a geometriai alakzat tiltó, szekta, gyémánt, energiatakarékosságra szólító jelek, kezdtek megőrjíteni. Túl sok mindent láttam bennük és a frászt hozták rám a vámpíros filmekből csent nagyvárosi éjszaka kilátással. A csapat meg folyton egyszerre zombult rá valamire, mert valami történt, vagy hitték, hogy történt. Szóval, bennem lenni káosz, meg a félelem csírája! Plusz, pisloghattam egy mocskosul szűk sikátorra! Ez azért fel, feljebb, még feljebb háborító! Aljas diszkrimináció! Nem gondolnak azokra, akik két katana-val az oldalukon közlekednek!>.< Most maradhatok szégyen szemre hátra és bajlódhatok az obi kicsomózásával, arra a fél percre, amíg áttuszkolom magam egy pajzson ütött résen! Sok cécó egy falra hányt tűzjelzés miatt, ráadásul a vadászós filmekben, mindig azt kapják el elsőként, aki bénázva lemarad. Húh, most nagyon,de nagyon morc lettem! Ajánlom az a valamicsoda adjon legalább nyugtató bódítást, vagy vetítsen ingyen paródiát! Hát, erről se szerzek információt, mert a mérgem is elpárolgott, akkora csattanással futott be Zeusz átka! Menten bepipiltem - csak képletesen - a sokktól! Ha, ez az előbbi tervezőt szidó zsörtölődésem hozománya, akkor visszaszívtam és nyomatékosan megígérem jó kislány leszek!
Túljutva a fogadkozáson álltam neki újra a sikátornak, mert rajtam nem fog ki! Épp nekirugaszkodtam, amikor egyszer csak cinimini's varázslatra kavargó shunpo-val elszelelt mellettem a fél shinigami küldöttség. A bamba dermedtségből két kiút létezett: a, küzdök tovább zuggal; b, iszkolok a lécelők után. Még szép az utóbbira voksoltam! Igaz, félig leharcolt kinézettel roppant kellemes volt villám táncolni, de legalább hitelesítettem a nevet. Én aztán, olyan diszkótáncos mozdulatokkal kotortam, ingyen adtak volna flitteres latex ruhát! Viszont, büszkeségem határtalan, mire elértem a zsákvég sugárút zsáklak részlegi kráteréhez, már teljes egyenruha pompámban tündököltem! Igaz, majd nem belezakóztam a vakoknak is kitáblázott lyukba, de istenem, nem bírok multifunkciósan összes részletre figyelni! Viszont ez az E.T kezdett a bögyömben lenni. Nem elég frászt hozza ránk, random becsapódik a város kihalt körzetében, de még a pofiját is elhúzza, mielőtt láthatnám azt az ocsmány zöld színét és gülü szemeit!>.< Így nem tudok nagy mellénnyel sztorizni, hogy beza, én már láttam űrlényt! A picsuba!
-Ufó-ufó kinézete volt?-
Érdeklődtem a számomra legfontosabb részlet után, egy küldetés és taichou felügyelet kereszttüzében. Mindig is verhetetlen voltam a kérdezz hülyét játékokban! Most is tökéletesen éreztem az én hátamba nem idegen tekintet, hanem a környező fekete ruhások gyilkos pillantása éget lyukat. Szóval, bájosan elcsendesedtem és rákoncentráltam, hogy védelmezően feszítsek Ritsu előtt. Szegénykém nagyon megijedt, bár ki nem? Elég bizarr volt ez az X-akták epizód. Viszont Mr. Űrszomszéd jobb, ha felkészül! Ha a tisztemre akarja tenni a tapadókorongos csápjait, előtte túl kell jutnia a tetemem és visszajáró kísértetem okozta traumán! Ezt hangosan is készültem közhírré üvölteni, feleslegesen. Az én drága zerge bébim fogta a piciny lábait és fürgén az ufó után szökkent.
-Kétlem a jóságos szamaritánus vezéreként törne nekünk univerzális békét teremtő séta utat...Netene! Ritsu chan!-
Kapdostam ijedten a légüres térbe, picinykét ritkítva a fekete loboncomon. Szó, mi szó, hatásos lépését mutatta be, hogyan döntsünk a folytatásról, de az én ketyerém hamar beadja a kampecet, ha bejelentés nélkül fog mindenféle űrlények után rohangászni! Főleg, mert beígértem magamnak betakarom a gusztustalan trutyi hajós kísérletező karmaitól! Vagyis, részemről nem volt mese. Felcsatoltam a bugyi rózsaszín turul lovag szuszpenzort, tövig nyomtam a sprint gombot és utána lódultam, mindenféle s.o.s kategóriás karmozdulatot küldözve, hogy legalább engem méltóztasson megvárni. Jó lett volna azelőtt becserkészni valami baja esik.
-Nekem mondja, taichou?! Csoda, még nem őszültünk meg, vagy kerültünk idegszanatóriumba! Néha lehetne a fiatalság incipincivel lustább, nem igaz? Tényleg, mi újság a tizenhármasoknál? Csendesebb a környék?-

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yurenai Mistique
6. Osztag
6. Osztag
Yurenai Mistique

Female
Sagittarius Monkey
Hozzászólások száma : 373
Age : 26
Tartózkodási hely : szlovákia
Registration date : 2009. Apr. 14.
Hírnév : 7

Karakterinformáció
Rang: 6. osztag kapitánya
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
19800/30000  (19800/30000)

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Vas. Feb. 13, 2011 8:15 am

Talán mégsem volt a legjobb ötlet csak úgy letámadnom egy csoportot. Az itt lévők szemmel láthatóan mint jó ismerősei egymásnak, én viszont amikor csak lehetett, igyekeztem kimaradni az olyan számomra kevésbé fontos közéleti eseményekből, mint a merev esték a hadnagyok, újabban már a kapitányok között. Az egyszerűen nem az én stílusom volt, amikor csak lehetett, régebben is ellógtam előlük, ennek hála pedig most itt eléggé zavarban is vagyok. Szemmel láthatóan lemaradtam pár dologról közben, és bár a fontos dolgokat mindig tudom, és a pletykák is eljutnak általában hozzám, az biztos, hogy az itt lévők közül senkivel nem ápolok olyan kapcsolatot, hogy egy komolyabb beszélgetést kezdeményezzek. Bár, ami azt illeti, szerintem el lehet mondani, hogy nem is ezért gyűltünk itt össze. Ha már fél Seirei kapitányságát kivezényelték egyetlen küldetésre, akkor az egészen biztosan nem valami könnyű kis teadélután lesz, vagy éppen cserkészlányok nagy találkozója. Viszont tekintetbe véve, hogy vannak még nálam is később befutó személyek, el lehet ütni az időt egy kis beszélgetéssel. Mayát talán azért néztem ki magamnak, mert az ő társasága eléggé oldottnak bizonyult, ráadásul pedig ő is volt a 6. osztagban, és egy időben nagyon is jóban voltunk, így reménykedhettem benne, hogy nem fog kapásból melegebb éghajlatra száműzni. Vagy, ha mégis megteszi, akkor azt hiszem kinézek magamnak valami helyet, ahol elszórakozhatok egészen addig, amíg valóban üzembe nem lesz helyezve a térkép és az egyéb tartozékok, amiknek a segítségével kezdhetünk. Amire szerencsére olyan nagyon sokat azért nem kellett várni, bár fekete cuccban még így sem olyan felemelő érzés csak úgy ácsorogni, mint valami szobor...
- Öhm, köszönöm, de nem kérek... – kezdtem el zavartan suttogni, mikor csak úgy hirtelen, szinte a semmi közepéből az orrom alá került egy zacskó valami meghatározhatatlan tartalommal. Igazság szerint nem nézett ki túl bizalomgerjesztően, és hirtelen meg nem tudtam volna mondani, hogy pontosan mi is van benne. A szag csak utólag ért el az orromhoz, és ismertem fel benne a karamell eltéveszthetetlen aromáját. Na, most örülök, hogy hárítottam, nem a kedvencem. Ha valamiben van, akkor megeszem, de csak úgy magamtól biztosan nem kapok rá gusztust. Szerencsére tovább nem lett az orrom előtt lóbálva a zacskó, ellenben az oldalam elszenvedett pár érdekes ütést. Jobb szót nem tudtam rá mondani, hogy mi az, amit a hadnagy volt kedves nekem kiosztani. Látszott rajta, hogy nem akar vele bántani, így inkább nem is szólaltam meg. Különben is, fájni nem fájt, csak éppen hirtelen jött, hogy valaki bokszzsáknak tekint. Ahogy elnézem ezzel viszont nem voltam egyedül, így egyszerűen egy mosollyal reagáltam rá. Hiperaktív hölgyemény, ennyi. Én is ez vagyok, csak kérdezgetés terén, szóval le tudok nyelni egy hasonló reakciót. Viszont a szövegét már nem ment ilyen könnyen, nem tudom honnan szedte ezeket a szavakat, de már az elején a nevetés szélére kerültem, és miután volt kedves Akane taicho-t vörös banyának titulálni, fel is adtam a próbálkozást, hogy megregulázzam az arcizmaimat. Helyette apró kacagás tört ki belőlem. Azt azért el kell ismernem, jó a fantáziája a hölgynek. Szerintem egészen addig ezt kis fogom gondolni, amíg nem engem titulál valami szadista, gyilkos hajlamú, vén szipirtyónak.
- Nem éppen, elméletileg minden hadnagyi gyűlésen találkoztunk. De szerintem nem csak én lógtam el a felét... – tettem hozzá nevetve, hiszen amennyiben senki nem írta oda, hogy kötelező a megjelenés, vagy unalmasnak találtam a témát, egyszerűen halaszthatatlan teendőim akadtak, többnyire méghozzá a város lehető legtávolabbi pontjában, és valami olyan helyen, ahol senki nem keresett volna. Köszönöm, szép kort értem már meg, semmi kedvem nem volt elhalálozni az unalom miatt. Valakinek van türelme az ilyesmihez, nekem nem volt. Fogadni mernék, hogy a kedves hadnagyom sem sokkal sikeresebb ezen a téren, és megjelenik, de mintaszerűen végig is alussza őket. Meg tudom érteni, a legtöbb téma hatásosabb mint egy leütés, ha alvásról van szó. – Egyébként pedig köszönöm a figyelmeztetést, de szelektív hallásom van az ilyenekre... – hallgattam már eleget az osztagnál a megjegyzéseket a személyemről, régen megtanultam nem figyelni rájuk. Valahogy a kedves 5. osztag kapitánya sem tud már rám komolyabban frászt hozni, arra meg senki nem kérte meg, hogy legyen velem kedves. Oké, én is frissen vagyok kinevezve, meg minden, de amennyit már túráztam a kapitányok helyett, nem igazán kaptam semmi újat. Mindenesetre mielőtt még valami nagyon érdekeset kellett volna tennem, vagy mondanom, hogy ne fagyjon le a hangulat, megjelent a tovább haladást jelző isteni szikra a shinigamit fejében, és végre szemügyre vehettük közelebbről is Karakurát.
Az első pár méteren igazán nem akartam megint valahova bekeveredni, ezért csak fogtam magamat, és valahol a tömeg vége felé lehúzódva fürkésztem a tájat, hátha kiszúrok valami olyat is, ami nem oda illik. Egyenlőre az ég adta világon semmit nem találtam, az emberek szemmel láthatóan már régen napi rendre tértek az események felett, és a tinik is folytatták eddigi munkájukat, szépen mondva az épületek dekorálását. Bár, hogy ezekben a jelekben hol talál valaki művészetet, azt mástól kérdezzék, mert nekem tippem nincs rá. Várjunk csak egy kicsit, ezek a jelek mi a fenének ismétlődnek? Ennyire azért nincs ihlethiánya senkinek, hogy csak úgy a semmibe rajzolgassa őket tucatjával. Mikor már vagy a hatodik mellett mentünk el, végképp feladtam a próbálkozást, hogy csak úgy átnézzek rajtuk, óvatosan közelebb mentem az egyikhez. Nem úgy nézett ki, mintha azzal a festék valamivel csinálták volna, én már csak tudom, az osztag területén belül vagy tucatnyi jelet fogtam ki az elmúlt időszakban. Inkább valami mintha égette volna ezeket. De az biztos, hogy távolról sem voltak ismerősek, egyik jelre sem emlékeztettek, amelyeket eddig láttam írásként vagy éppen valamilyen szimbólumként. Az előttem lévőt meg is érintettem, de semmit nem értem el ezzel sem. Olyan volt, mintha értelme nem lenne. Már éppen akartam elfordulni, mikor éreztem, hogy picit megráz. Nem volt súlyos, de mintha szikrázott volna. Az csak most tűnt fel, hogy nem is egységesek ezek. Vagyis biztos, hogy legalább két színt láttam ott, valami kékes árnyalatot, meg vöröset is. Na, de jó...
Valahol kicsit elmaradhattam, mert már csak azt vettem észre, hogy kis híján sikerült bele gyalogolnom valakinek a hátába. Szerencsére időben fékeztem, ezzel megkímélve szerencsétlen jelöltet egy találkozótól a földdel, ugyanakkor még nem volt teljes az összkép. Egy sikátor előtt álltunk, amiről sok mindent lehetett elmondani, de azt biztosan nem, hogy szép tágas. Egy nagy sóhajt követően elindultam célirányosan befelé, és közben hálát adtam az égnek, hogy nem vagyok egy nagy darab, mivel ezt az átjárót biztosan nem az átlag emberre tervezték. Maximum modellekre, talán csak ők nem ütköztek volna bele semmibe, ha itt át akarnak jutni. Már javában a végénél tartottam, mikor hirtelen egy villám csapott le, nem is messze tőlünk. Na, ez meg honnan jött? Az biztos, hogy nem az égből, hiszen ott még felhőt se nagyon láttam eddig. Szerencsére megfordulnom már nem kellett, mivel a többiek megegyeztek, hogy megnézik a villámcsapás helyszínét, amíg mi megpróbáljuk kideríteni, hova is vezet ez az utca. Inkább sikátor mondjuk, legalábbis ahogy kinéz. Sötét, szűk és nyirkos. Ezek közül talán a legutolsóval nem jövök csak ki, az éjszakát elég jól bírom. Valahogy sikerült úgy helyezkednem, hogy legelőre kerültem, és csak remélni tudtam, hogy semmi nem akar most velünk szembe jönni. Ez utóbbi nem teljesen jött be, Verát szabályosan letámadna egy furcsa alak, akit rossz napon shinigaminak mondtam volna. Mindenesetre megnézni nem volt időm, csak annyit láttam, hogy elejt valamit, amit azonnal fel is kaptam, nehogy valaki rálépjen.
-Hát ez meg? – kérdeztem értetlenül, miközben felmutattam a képet, hogy a többiek is láthassák. A lány volt rajta, aki ide küldött minket, fogadni mernék, hogy ez meg itt a barátja volt. Nem mondom, érdekesen mutatkozott be. De inkább nem adtam hangot a véleményemnek, mivel előttünk felderengett valami, és egy nő alakja bontakozott ki belőle, valami kék fénnyel körbevéve. Már automatikusan nyúltam is a kardomért, de addigra eltűnt, mintha fel se bukkant volna soha. Remek, újabb láthatatlanná váló ellenfél. Vagy felszívódó, de hogy a föld nem nyelte el, az biztos.
- Minden rendben Maya? – néztem hátra, hiszen hallottam, hogy valamit mond, csak éppen nem értettem mit. Valami szögről volt szó, azt hiszem. Mivel a kedves kapitány kisasszony éppen Watanabe taicho hátán gubbasztott, fogadni mernék, hogy bele lépett...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szayel Aporro Granz
Admin
Admin
Szayel Aporro Granz

Virgo Snake
Hozzászólások száma : 712
Age : 29
Registration date : 2010. Aug. 04.
Hírnév : 45

TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   Hétf. Szept. 05, 2011 6:04 am

Üdvözlet!

A mesélő inaktívsága miatt nem látom további értelmét a küldetés folytatásának, így mindenki megkönnyebbülésére inkább LEZÁROM azt.
Normál esetben ennyi körért nem járna jutalom, azonban a gigantikusan hosszú és szép postok miatt kivételt teszek. Minden résztvevő jutalma 500 LP és 1000 ryou.

______________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A Fénylő Tó Titka   

Vissza az elejére Go down
 

A Fénylő Tó Titka

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Emberek Világa :: Küldetések az Emberek Világában :: Lezárt küldetések-