Szavai a teljes elképedés jeleit mutatták rajtam. Nem erre számítottam. Ki lett ő? Az a Maya ő egyáltalán, akit kerestem? Nem... akit én kerestem úgy látszik, már eltűnt. Most ő komolyan gondolt mindent, amit mondott? Kérdések százai voltak bennem. Lecsapta a klónomat könnyűszerrel. Csak nem olyan erős, mint Yuu. Persze teljesen tudatában vagyok annak, hogy sokkal erősebb nálam, de nem kéne azzal felvágnia, hogy kapitány. Mármint. Nem jelent semmit. Lassan én is kapitányi szintű shinigami leszek, ha már nem vagyok az. Megcsóváltam a fejem. Mi járhat a fejében? Ezek csak üres szavak, vagy tényleg ő mondta ezt.
- Hogy mondhatsz olyat, hogy arra vagyok büszke amit tettem. Apám... ő meg akart ettől védeni, és én ezt nem láttam. Nazoban égett a bosszú, bennem meg már nem is tudom. Tisztában vagyok vele, hogy még Aizennél is rosszabb eset vagyok. Azért jöttem vissza... mert látni akartalak. Tudni akartam, hogy hogy vagy, és hogy miként élsz. Boldogságra számítottam, de helyette csak a keserűséget találtam- erre egy negyedik szintű kidout kaptam a pofámba. Semmit nem reagáltam. Olyan erős volt, hogy egyszerűen átlukasztotta az amúgy rohadt erős páncélomat. A hasamnál talált el, de a fém eltompította annyira, hogy csak egy mélyebb sebbel megússzam. Az ereje elröpített a falig, majd nekiütközve lerogytam. Magam elé bámultam teljesen elhagyatott fejjel. Talán még a szemem is könnyes lett. Éreztem, hogy ez lesz.
~ Maya... te is ugyanaz lettél, mint mindenki. Sablonnak tekinted a gondolataimat. Már csak azt látod bennem, aki megölte a tisztjeidet. És mégis... Nem azért akar most harcolni velem, mert utál, hanem a bosszú hajtja. Bár valahol mélyen utál az biztos. Mit tettem veled? MIT???~ e gondolatok jártak a fejemben, miközben megjelent körülöttem a lilás reiatsu, ami anno még fehér volt. És most egyszerre naranccsá változik. A bal szememben vörösen izzó koncentrikus körök jelennek meg. Remegő testtel, vérezve, a kardomon támaszkodva felálltam. Mélyeket lélegeztem, de nem nyugodtam le. Nem akartam, hogy így lásson...
- HÁT TUDD MEG, HOGY A GYŰRŰT EZÉRT KAPTAD!!!! HOGY NE EZ LEGYEN BELŐLE!!!- fakadtam ki. Teljes hangerőmmel üvöltöztem- „Tartsd meg kérlek. Szeretném, hogy ha emlékeznél a bukásomra, és kiűzettetésemre. Intő jel legyen számodra. Nem szeretném, hogy ha így járnál, mint én". Ezt mondtam búcsúzóul. Mondd... mikor lettél te ilyen?- hangom ismét a meglepetés erejével bírt. Paragon női hangja az enyémmel keveredett, szinte egyszerre szólt. Magamhoz szólítottam a kardomat, és ezzel láthatóvá vált a shikai. Sosem hittem volna, hogy ellene valaha is ezt kell használnom. Volt amikor együtt voltunk, volt amikor még szerettük egymást. De most bennem más lakozik. Szomorúság, gyász és az elengedhetetlen HARAG! Azt hiszi gyorsabb nálam? Lehet okkal hiszi ki kéne próbálnom. Mindenesetre azt tudom, hogy én távozásom óta nem sokat gyorsultam. Csak máshogy harcolok, máshogy edzettem, de nem sikerült nagyobb sebességet elérnem. Tény, hogy én voltam a Gotei 13 egyik leggyorsabb shinigamija, de egyre többen kerülnek elő. Hát eljött az idő, mikor kiderül mire is vagyok képes. Ezt a harcot komolyan veszem... és ha beleadok mindent, akkor két lehetőség lesz. Olyan kettő, ami az ilyen harcokba beleillik. Vagy győzök, vagy meghalok!

FLASHBACK

Park

Nekem pedig ezentúl csak te fogsz számítani. Nem leszek olyan bolond, hogy valaha is ellened forduljak. De ha mégis megtörnténik, akkor tudd; hogy nem azért, mert már nem szeretlek........ - itt sikerült elakadnom, és kaptam tőle egy szép hosszú csókot, amit csöppet talán túl lelkesen viszonoztam. Kisebb hallgatást követően mégis befejeztem mondandóm:- inkább azért fog megtörténni, mert összeütköznek a nézőpontjaink.

Maya szobája egy kis teázgatással... VI. osztag

Mikor a hozzányúltam a csészéhez, éreztem, hogy ebből gáz lesz. Belekortyolt, és lepörkölte a száját. Mindig ez van. Miért nem tudunk várni néha???
- Paragon!- vettem elő a kardomat. A markolat szét repedt, de ez most vészhelyzet volt, nem bántam. Kiteleportáltam a konyhába, és egy pohárba hideg vizet engedtem. Utána fel a magasba, ahol mínusz fokok voltak. Remegtem. Éreztem, ahogy lilulnak a végtajaim. Belekortyoltam a vízbe, ezzel szinte lefagyasztottam a torkom. A víz után azonnal megfagyott. Leteleportáltam Mayához, majd megcsókoltam gyorsan. Fájdalom volt a torkomban a hidegtől. Aztán az ő melege, és az én hidegségem kiegyenlítették egymást, és egyikünknek sem volt hőmérsékleti problémája. Levettem a számat róla, majd odasuttogtam neki.
- Elkészítés után, a tea forró. És tudom, eddig nem láttad, és szerintem még nem érezted, de a Byakurai is forró- mutattam az elszenesedett kezem, amivel megfogtam apám kidouját- Légyszíves hozz nekem valami kötszert, mert ez fáj- most a hideg segített, de attól még ez egy jódarabig így fog kinézni. Úgy száz évig. Eltelt hát az az idő, amikor a magamba olvasztott lélek energia hatni kezd. Pedig kilőttem azt, amit tudtam. Persze apámnak olyan ereje van, hogy lehetetlen számomra a teljes levédés. A tenyerem közepén egy égetett kis lukacska volt, körülötte meg szépen elfeketedett a bőr. Meg lehet orvosolni, csak egy darabig még fájni fog. Ha Maya hoz valami kötést, akkor azzal betekerem.

~Najah... azóta rájöttem, hogy ez egy átok itt rajtam, és nekem semmi közöm nem volt hozzá -.-”~

~Ugyanekkor mutattam be neki Paragont, és meghaltam... ő azt mondta, hogy nem szeretné a halálomat látni... érdekfeszítő hmm~

Keresés Karakurában Mayával *-*

~Az a barom a nyakamba ugrott. Urahara kiképezte azóta már Kait is. Majd még megkeresem~

FLASHBACK

Most itt álltam, és az emlékek megfogták a szívemet, de a harag elnyomta ezeket a szépeket. Gyorsan elmúlt rólam ezek, amint láttam a szemét. Több könnycsepp is megformázódott lélektükröm sarkában. Nem hagy nyugodni az a gondolata, hogy én örülök annak, hogy ölök. Azért öltem meg őket, mert rám támadtak, és én nem tehettem mást. Ha elmenekültem volna, akkor egész Seireiteit ellenem fordították volna. Picsába! Ezen sajnos már nem segíthetek. Miért gondolja magát ennyire erősnek azt se tudom. Teljesen fel volt bennem kavarodva az összes emlék. Mikor távozásom képe ugrott be, az volt a pláne. A tűz tükröződését figyeltem a pengém élén. Hirtelen odateleportáltam Maya elé, és villámgyors közelharcba bocsátkoztunk. Nem csak simán megvágni akartam. Dühöm nem engedte, hogy vigyázzak rá. Mély sérüléseket akartam okozni. Néha egy-egy őrült kacaj elhagyja számat, és ez mutatja idegállapotomat. Nem voltam magam. Meg akartam leckéztetni. Úgy nézett ki, mintha apám harcolt volna velem. Ha meg akarnám ölni. Ha valahol még érez irántam valamit, akkor tudni fogja, hogy ez az egész amiket tettem, minden ami történt, csak egy szerencsétlen lélek önkívületi cselekedetei, amint morzsolódik a meg nem értett világban. Ennyiből álltam. A világot akartam megváltoztatni, de végül én változtam el túlságosan is. Irónikus.

//Jó ez meg minden, csak egy probléma van: A Bankai szintemen Paragon én vagyok, én pedig Paragon. Olyan, mintha Paragon ellen lennél, csak a fájdalmát mindketten érezzük, majd meglátod //


Ez a csodálatos palota lenne az én belsőm? Mi ebben az átverés? Nem látok semmit, ami leomlott volna az idők folyamán. Csupán az a gond, hogy nem bízok a saját világomban. Az a szép hölgy az színarany páncéljában csupán mosolygott. Ez lenne az én Bankaiom? De Paragon odakint harcol! Sóhajtottam egyet, majd odafordultam a lányhoz.
- Azt állítod, hogy te vagy az, akiért annyi éven át küzdöttem? Akkor te hogy vagy most itt, és nem odakint?- meggondolás nélkül kérdeztem, így csupán csak figyelni tudtam a reakciójára. Felhúzta a szemöldökét, és kuncogott egyet. Najó, ez a probléma, miszerint Paragon idegesít most is megmaradt, attól függetlenül, hogy ő nem egészen az volt.
- Tudod ő vele kötöttél alkut nem velem. Most én lennék Maya ellen és együtt harcolnánk, ha nem szúrtad volna el- hangjában egyetlen hangsúly sem közölte velem, hogy neki rossz lenne itt. Ennyire békés itt minden? Ő az egyedüli lakó itt, és még véletlenül sem fakad ki. Mitől ilyen nyugodt a lelki világom, ha igazából csak csapongok oda és vissza. Teljesen reménytelen ez. Lábaim kelletlenül is elindultak, hogy körbe nézhessek. A festmények felmenőimet ábrázolták, de én sehol sem voltam. A trónuson két szobor ölelte át a karos széket, amibe ha beleülök, szinte elenyészek benne. Lehunytam a szememet, és meditáltam a dolgon. Vajon mi történik a valós világban? Paragonnak esélye sincs Maya ellen. A kapitányok közül is kiemelkedően erős. Most olyan békés itt, nem akarom itt hagyni. Talán gyakrabban jöhetnék el ide, csak azt nem tudom, hogy miként jutok el ide. Jönnék én szívesen, de úgy látszik nem lehet olyan könnyen. Más Shinigamik simán bejutnak ide. Talán én most vagyok itt másodszorra. Már nem is emlékszem rá, hogyan ismertem meg Paragont. Szóval ketten vagyunk Villámvándorok.
- Ha sokat edzek érte, akkor te is lehetsz az én külső formám?- fordultam ismét a lányhoz. Sokkal fiatalabb arcvonásai voltak. Szemei világosan tükrözték a jó kedvet. Azt hiszem elvan az itléttel. Vajon látja azt, amit Paragont tesz velem?
- Ha eléred azt a szintet, hogy én tudjam befolyásolni a képességeidet, akkor sokat erősödhetsz. Megkapod a páncélomat, és a fegyvereimet, valamint képességeimet. Remélem nem kell demonstrációt tartanom- mondta és csak egy villámlásnyit láttam, és már mögöttem is volt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem teleportált. Az másmilyen. Ő ilyen gyors? A teljes elképedés maradt rajtam. Talán tízszer gyorsabb, mint az eredeti legesleggyorsabb tempóm. És mondanom sem kell, Yuu shikai sebességét elértem vele. Ez most mi a franc volt?! Közvetlen utána hatalmas fájdalom tört a karomba, majd rá a bordáimban éreztem, hogy repedezik. Térdre rogytam, és vért köhögtem. A tüdőm össze fog esni, ha így haladunk. Raiden Fuyuu Paragon mellém térdelt, és belém döfte a kardjait, és valamiért csak enyhült a fájdalom. A technika nevét csak hozzá suttogta.
- Kanada Raiden

VALÓS VILÁG

Csak kacagni tudott, Maya sopánkodásán, de a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi fog történni, ha a kapitány Bankai szintre lép. A hatalmas sárkány, akit emlékeim szerint Shironak hívnak, vagy minek, most Paragon életére tört. Összedörzsölte a tenyerét, és várta, hogy jöjjön a hatalmas dög. Első csapását pusztakézzel akarta megállítani és mikor megfogta egy elégedett vigyort engedett meg magának, de aki korán iszik a medve bőrére arról tudjuk, hogy pórul jár. A sárkány csak kezdőcsapásként mérte ezt rá, affajta bemelegítésnek, hogy megmozgassa elgémberedett izmait. Egy kis erőt is hozzáadott, és a páncélozott hölgy csak repülni tudott. Visszateleportált, rostélya elfedte arcát, és a két másfél méteres penge kicsapódott. Vágni próbált vele, de csak megkarcolta a kemény pikkelyeket. Nem tudott vele mit kezdeni nagy hirtelen. Elteleportált, és vágott, elteleportált, és vágott. Ezt a menetet ismételgette folyton. A sárkány karjáról ugrott fel néha. Csodálatos akrobatikával bír, mintha egy tökéletes harcos lenne, bár korántsem elég erős ahhoz, hogy egy ekkora erőmanifesztációval bírjon. Chizuki-taichou ereje jóval meghaladta az enyémet, és ez itt a bankaiok harcánál mutatkozik meg igazán. Mikor még nem használtuk ezt a szintet, eléggé jobb kimenetelt jósolhattam magamnak, de így. Be kell valljam, hogy lebecsültem a kapitányt. A harmadik osztag egy igazi gyöngyöt találhatott magában. Mikor Yukéhoz beszélt Paragon letörölte vérző száját, és azonnal visszaválaszolt.
- Te Kurva nem fogtad fel? Yuke nem hall minket. Ő most alszik!- és kis kacajt is eleresztett, de rá közvetlen Maya erejét kapta meg. Letörte a jobb pengéjét. Eltörött a csuklója, arrébb próbált teleportálni, de nem ment neki, hiszen mellére mért csapások a bordáját fenyegették. A páncélja apró daraboktól megvált, ezzel is megadva magát ennek az erőnek. Hátrébb tántorgott. Ott ahol a páncél a testét mutatná csupán Yuke reiatsujának a fénye látszódott. A penge azzá a folyadékká vált, amivé a shikai kard változik, ha Yukéra olvad. Paragon mélyeket lélegzik, hiszen ereje a páncéljában lakozik. Minél több része marad meg, annál erősebb, de így ereje fogyóban van. Amikor eltalálta a sárkány is mindezek után a fél arca világítani kezdett. Még egy két csapás és teljesen lehullott róla a páncélja.

Hideg követ éreztem, és sötétséget. A fényűző palota eltűnt. Mikor kinyitottam a szemem, egy hatalmas reiatsu tömkeleget éreztem magam mellett. Sárga reiatsu párolgott a testemről. Békés mosollyal feküdtem a földön, ahol vérem meleg folyadéka lehűlt, és fagyasztott át. Hehehe. Mik meg nem történtek. Ezek szerint kikaptam. Körbe tekintettem, és törött pengémet pillantottam meg. Az egyik oldala messzebb fetrengett. Amulettem szakadt felsőmből kilógott. Finoman hozzáértem, és aktiváltam reiatsu átadó képességét. Újból teljesen feltöltődve éreztem magam. Paragon hatását sehol sem tapasztaltam rajtam. Felálltam, de bordám valamiért ellenkezett erősen. Mayára tekintettem, aki a harc heve után, most meglepődhet.
- Igazad van. El kell hogy eresszelek. Én csak tudatni akartam veled, hogy ha bármi történik... Ha bármi... Tényleg akármi. Kapaszkodj nyugodtan a barátaidba, és én is ott leszek, ha már más nem maradt. Rám számíthatsz. Kérlek ezt ne feledd el jó? Az igazságot nem mondhatom el, de nem önszándékú döntésből tettem bennetek kárt. Tudd, hogy én sosem ártanék neked. Azt szeretném ha boldog lennél, és hogy Soul Society megbízzon benned még akkor is, ha kiderül rólad, hogy mi is vagy. Biztos mindenki megértené, hogy nem lettél más emiatt. Igazán jó ember vagy, de most utoljára kell, hogy egymást lássuk. Nem akarom, hogy ismét más vére folyjon gyerekességem és ragaszkodásom miatt. Csak remélni, tudom, hogy meg tudsz érteni. Viszlát Chizuki Maya. Örömmel fogok rád vissza gondolni- mondtam békés mosollyal. Hiszen most az elemi békét tapasztaltam meg, ami bennem van. Meg kell győznöm valahogy a világot, hogy ez jó lenne nekik is. Shunpomat nehéz lenne követni még neki is, bár így Bankai szinten nem tudom mennyire fejlett. Yuu már hozzászokott, így ő könnyedén követ. Maya erejének korlátait most sem sikerült behatárolnom, hiszen a maszkját még csak nem is láttam. A kardomhoz mentem, és a másik törött pengéjéhez. Az esetleges csapásokat könnyűszerrel kikerülöm, és végül Maya mögé mentem. Nem voltam rá dühös, a végtelen boldogság maradt meg bennem, még ezek után is. Paragont mintha törölték volna belőlem. Egy kupica rossz érzés sem volt. Nem tűrve ellenállás, egy puszit nyomtam a vállára, és teleportáltam haza. Egy egység maradt meg. Otthon eldobtam a pengét, hiszen iszonyat forró volt. Megpördültem a tengelyem körül, és összeestem a padlón. Nazo lesietett a hangos csattanásra, és egy elsősegéllyel kisegített. Lezárásul nem neheztelek már Mayára, és már nem is ragaszkodom hozzá. Csupán úgy gondolok rá, mint egy boldog múlt, és ha legközelebb találkozok vele, ugyanolyan marad a tekintetem. Nem gondolok rá, csupán a békére, ami bennem van. Semmi sem számít már számomra, csak a mindent átemelő BÉKE!

Köszi szépen a játékot!