Név: Mikuchy Orahima
Kaszt: Quincy
Kor: 19
Szint: 1
Felszerelés: 5 quincy íj, 1 quincy nyíl és 1 quincy katana(a legegyszerűbb íj ami csak lélekenergiából van[kezdők használják], Ishida bountok ellen használt íjja[minden harmadik vessző nagyon pusztító], Ishida apjának íjja[nagyon gyors], Sanrei kesztyű[az egyik legerősebb íj], Seele Schneider[kinézete egy kard, működése egy vibrácíós vessző], Ginrei Kojaku[másodpercenként 1200 vesszőt lő ki], Kusaneider[Mikuchy által kifejlesztett, közelharcos quincy katana].
Kinézet: Fehér haj, gimnazista öltözék, vagy quincy eggyenruha, kék szem, 61 kg, 179 cm.
Kusaneider(szerintem a többi fegyvert mindenki ismeri): A shinigamik zanpakutoja adta az ötletet, az elkészítéséhez. Kinézete egy sima kard, de amikor a quincy lélekszemcséket vezet bele, a kard kéken világít, és hosszát a használó tudja szabájozni, akár harminc méter hosszúra is ellőheti.
Előtörténet:
Tizenkilenc éve születtem az emberek világában. Már abba a korban születtem amikor a quincyk teljesen eltüntek a föld színéről. De az én családom, és még néhány, megmaradt. Átlagosnak mondható gyermekkorom mellett, már páréves korom óta tudtam, hogy quincy vagyok, és hogy kik az őseim. Apám már kiskoromban elkezdett tanítani, megtanultam bánni az íjjakkal, bár ez akkortájt még nem érdekelt, rockstár, meg híres ember akartam lenni, mind mindenki más. Na és persze hős. Ez utóbbi nem is tűnt olyan elérhetetlen célnak.
-Mikuchy!! Már megint elaludtál a lélekszemcsék irányításának gyakorlása közben!!??-szólt rám apám, ugy hatéves koromban, egy edzés közepén.
-Nem apa, csak máshol járt az eszem.
-Hát akkor figyelj oda mert sohasem lesz belőled quincy.
-És ha nem is akarok az lenni? Rockstár akarok lenni!
-Figyelj fiam.-mondta apám.-Te örökölted az őseink quincy erejét, és az adatott meg neked, hogy talán egyszer telehetsz a legerősebb, és az utolsó quincy. Én sajnos kimaradtam az örökségből, de ha mással nem, hát a tanításoddal teszek az ügyért valamit.-
Amikor ezt meghallottam, természetesen nagyon lelkes lettem.
-Rendben apám, meglátod énleszek a legerősebb.-
Azt azonban sohasem értettem, hogy az unokatestvérem, Zekka, miértnem tudhatta meg, hogy mik is vagyunk mi. A szülei úgy gondolták, hogy még ráérnek elmondani neki.
Nos, tizenöt éves koromban a Karakurai gimnáziumba kerülve éltem mindennapjaimat. Egyik nap, egy hollow támadta meg az iskolát. Énvoltam az egyetlen aki látta őt, és értette, hogy mi folyik ott.
Idejevolt kamatoztatni addigi quincy tudásomat. Harcba keveredtem a szörnyel, aki megsebesített a karomon, de én végezni tudtam vele, hála a sokéves gyakorlásnak. A szüleim büszkék voltak rám.
De ez már régen volt. Azóta már egy teljesen másik szinten vagyok, megtanultam bánni több quincy vegyverrel, így énlettem az íjak mestere. Továbbrais élem mindennapjaimat, a shinigamikhoz semlegesen köződöm, és ha valakinek szüksége van rám, én segítek...
