-=Bleach Szerepjáték=-
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapPortálLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

Megosztás | 
 

 Sakai Kotomi pályázatai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
Sakai Kotomi

nő
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 35
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Sakai Kotomi pályázatai Cl0te30150/45000Sakai Kotomi pályázatai 29y5sib  (30150/45000)

Sakai Kotomi pályázatai _
TémanyitásTárgy: Sakai Kotomi pályázatai   Sakai Kotomi pályázatai EmptySzomb. Május 29, 2010 6:47 am

Hadnagyi pályázat

2. osztag


Egy labda repül felém. Lassú, könnyen kiszámítható röppályán van, tisztán látom honnan hová tart. Nincs szél, a napot eltakarják a vastag felhők, semmi nem tud bezavarni. Egy pillanatra tenyerem megszorítja ütőmet, de fogásom ösztönösen is fellazul. Testem pontosan emlékszik arra, hogyan is kell az ütőt fogni, nem kell rá emlékeztetnem. Bal lábam előrecsúszik a talajon ahogy kezem előrelendül, így biztosítva az optimális egyensúlyt. Suhogás majd egy hangos, fémes csattanás hangja teríti be a levegőt. A labda, amely az imént még felém tartott, most magasan repül az égen. Ütőmet a vállamra támasztom, és mint aki jól végezte dolgát, lassan kocogni kezdek az első bázis felé. Látom, ahogy kétségbeesetten futnak a labda után, de a hiábavalóban reménykednek. Nem fog leesni a pályán belül. Kiintek a szerény számban érkezett közönségnek, melynek azon része, mely értünk drukkol, most tapsol és ujjong örömében. Három pontot szereztem a csapatnak, de az eredményt furcsa módon nem tudnám megmondani. A kispad fel nézek, ahol ugráló csapattársaimat látom, köztük testvéremet, akin tisztán látszik, hogy be akar futni a pályára hogy a nyakamba ugorjon. Azonban váratlanul Hitomi megfordul, és az öltöző felé kezd sétálni. A helyszín is megváltozik, egy üres utcán találom magam. Megállok. Az út másik oldalán a feketébe öltözött Hitomi egy kapualjhoz lép, és körülnéz. Nem, rám néz. Arckifejezése fájdalmasan szomorú, de valami nem stimmel. Nem vett észre? Nem, az lehetetlen, itt állok tőle 10 méterre és semmi sincs kettőnk között. Integetni és kiabálni kezdek neki, de hangom furcsán távolinak hallatszik. Visszafordul a kapu felé, és belép rajta, anélkül hogy üdvözölt volna. Sietősen kelek át az utcán és nyitok be az ajtón én is. Egy hatalmas terem tárul a szemem elé, melynek közepén két alak áll egymással szemben. Az egyik egy fekete ruhás fickó, kezében egy kardot szorongat, melynek pengéjén megcsillan a kintről beszűrődő fény. A másik pedig a húgom, az ő kezében is van valami… ami olyan mint egy elektromos labda. A fekete alak hirtelen eltűnik, és közvetlenül Hitomi mellett pillantom meg ismét. Kardot tartó kezét hátrarántja, a pengéről vércseppek szóródnak szanaszéjjel. Szemeim tágra nyílnak, ahogy testvérem összeesik. Rohanni kezdek feléjük teljes erőmből, kezemben a baseball-ütőm helyett immár egy kard van, és én is feketébe vagyok öltözve. Azonban ők ketten egyre csak távolodnak tőlem, csak távolodnak, én pedig üvöltök, ahogy a torkomon kifér, de egyetlen hangot sem hallok…

Riadtan ébredtem fel és ültem fel az ágyamon. Tiszta víz voltam, és éreztem ahogy a szívem dobog. Lihegtem, takaróm a földön hevert. Az elsötétített ablakokra néztem, melyek mögül fény és madarak vidám csivitelése szűrődött be. Mélyet sóhajtottam és visszadőltem a párnámra, tekintetem a plafonra szegeződött.
- Yume ka? Yokatta…
Adtam hálát az orrom alá motyogva, amiért csak egy álom volt, amit az imént átéltem. Mostanában egyre több ilyen furcsa, a húgomat érintő álmom van, amiket nem tudok mire vélni. Nem rémálmok ezek igazából, tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy rosszul végződött. De Hitomi szinte mindegyikben valami shinigamival harcol, már olyan is volt, hogy velem küzdött meg. Nonszensz az egész, semmi valóságalapja nincs. Sose tudna ártani senkinek. Töprengésemben futó léptek kopogása akasztott meg, az ajtó félrecsúszott és ahogy könyökömre támaszkodva a nyílászáró felé fordultam, két osztagbéli halálistent pillantottam meg.
- Minden rendben, Sakai sanseki? Kiabálást hallottunk!
Kérdezte a magasabbik, hangjában tisztán hallatszott az aggódás. A másik a szoba belsejét pásztázta szemével, alighanem ellenséget keresve, de csak én voltam itt rajtuk kívül. És ezek szerint álmom erős hanghatásokkal is járt. Fellöktem magam és lábaimat a padlóra téve felültem az ágyamon. Kellemes meleg áradt szét testemben a mezítelen talpamon keresztül. Mint azt anno megtudtam, még Oumaeda hadnagy volt az, aki családja gazdagságát felhasználva az összes épületet padlófűtéssel és ehhez hasonló luxusnak számító… szolgáltatásokkal látta el. Kifejezetten örültem neki, hiszen az éjjelek még elég hűvösek voltak és nehéz annál rosszabbat elképzelni, mint amikor az ember reggel felkelve a hideg padlóra lép rá. Lustán vakartam meg a fejemet és már szólásra nyitottam a számat, hogy megnyugtassam őket, amikor arra lettem figyelmes, hogy mindkét shinigami rákvörös fejjel bámul. Tekintetüket követve realizálódott bennem, hogy… mindössze egy szál bugyiban üldögélek előttük.
- KIFELÉÉÉÉÉÉ!!! TŰNÉS!!!
Üvöltöttem rájuk hasonlóan elvörösödő fejjel, miközben paplanom a földről felszedve magam elé kaptam, a nyomaték kedvéért pedig párnámat elemi erővel hajítottam feléjük. A pihe-puha tárgy telibe találta az alacsonyabbik alak fejét, aki a lendülettől hátrarepülve bucskázott át a korláton. A másik persze rögtön menekülőre fogta, mielőtt megismerhette volna közelebbről is valamelyik használati tárgyamat, netán az öklömet. Nem voltam ugyan erőszakos személyiség, sőt, no de hát mégis! Vannak dolgok amiket nem tolerálok.
- Mattaku… az akadémián miért nem tanítják, hogy hölgyek szobájába engedély nélkül nem lépünk be?
Panaszkodtam a négy falnak, majd magamra kaptam a hálóingem, amely csak azért nem volt rajtam, mert tegnap éjjel akkor fogyott el minden energiám, amikor fel akartam venni…

Cirka 40 perc múlva immár shinigami egyenruhámban, zanpakutómat rejtő baseball-ütőmmel az oldalamon léptem ki a lakhelyem ajtaján és az osztag főépülete felé vettem az irányt, ahogy minden reggel. Több, mint egy éve vagyok itt, mégis még mindig kicsit idegennek érzem az egész környezetet. Nem csak arról van szó, hogy sose gondoltam volna, hogy lényegében katonaként fogok dolgozni, hiszen mindig úgy gondoltam hogy belőlem profi sportoló lesz. Ezen a helyen nincs amitől úgy érezzem magam, otthon vagyok. Nincs családom, csak barátaim és ‘munkahelyem‘. Kegyetlen hely ez, akárhogy is nézzük. Egy olyan dimenzió, amely elválasztja egymástól a családokat. Gondolataimba merülve estem be a reggeli eligazításra, de arra azért volt lélekjelenlétem hogy a velem szembejövőknek jól indítsam a napját egy mosollyal kísért köszönéssel. Apróság, de tudom hogy sokat jelent és nem is kerül semmilyen erőfeszítésbe. A kapitány szokás szerint tömör és lényegre törő volt, amikor kiosztotta a napi feladatokat. Immáron nem volt szokatlan látvány, hogy az öt egységparancsnokból csak négy volt jelen a megbeszélésen, lévén Mina Tanako hadnagy egy ideje igen sokat betegeskedik és nem igazán tudja ellátni a feladatait, extra terhet róva a többi gundanchoura, így rám is. Ma szerencsére azonban a taichou a Járőralakulat összes feladatát magára vállalta, de valószínűleg csak azért, mert nekünk nem lenne rá lehetőségünk, hogy besegítsünk. Azon ritka alkalmak egyike volt a mai nap, mikor mindannyian kaptunk valamilyen komolyabb feladatot. Nekem az alakulatom általam kiválasztott tagjaival kell egy olyan shinigamit elfognom és a Féregbolyba szállítanom, aki erőszakos kitöréseivel kiérdemelte a Veszélyes Elem rangot és mint ilyen, a barlangbörtönben a helye, noha törvényt nem sértett. Még. De a kapitány szerint csak idő kérdése, hogy a labilis idegzetűvé vált halálisten valakiben kárt tegyen.

Nagyjából egy óra múlva hetedmagammal vágtunk neki az útnak Nyugat-Rukongai 42. kerületébe. A nibantai és a rokubantai kooperációjának köszönhetően a célpontunk most egymaga vadászik ott nemlétező lidércekre, így feltűnés nélkül őrizetbe vehetjük és aztán jöhet a szokásos mese arról, hogy a tiszt személyes okokból elhagyta a Gotei 13 kötelékét. Kegyetlen metódus, de belátható, hogy a Seireitei és a Soul Society biztonsága érdekében néha szükséges a bajt ilyen alattomos eszközökkel megelőzni. Bár lelkem mélyén sajnálom a szerencsétlen flótást, de mikor ehhez az osztaghoz csatlakoztam, megesküdtem rá, hogy szó nélkül követem a parancsokat, így most sem tehettem másképp. Rövidesen elértük a célterületet, innen már csak percek kérdése volt, hogy megpillantsuk a Féregboly legújabb lakóját. A zöld hajú nő az egyik utca közepén állt, és az eget fürkészte, alighanem érzékelte a felé közeledő nyolc alak lélekenergiáját. Kézjelekkel tudattam a többiekkel, hogy ki merről közelítse meg, majd hátranézve egy bólintással megerősített utolsó intéssel indítottam meg az akciót. Pillanatokon belül körbevettük a 6. osztag tisztjét, aki láthatóan megilletődötten vette tudomásul, hogy hollowok helyett most shinigamik vették körül. Előreléptem és megszólítottam a nőt… legalábbis így terveztem tenni, amikor rájöttem, hogy bárhogy is erőlködöm, a nevét nem fogom tudni felidézni. Így hát kénytelen voltam a hatást tökéletesen elrontani azzal, hogy zsebemből előhúztam a kis füzetemet és a megfelelő oldalt fellapozva kilestem az információt.
- Khm… Midorisawa Kyouko, én, Sakai Kotomi, a 2. osztag harmadik tisztje, a 46-ok Tanácsa nevében letartóztatom a Soul Society békéjének veszélyeztetéséért. Amennyiben együttműködik velünk, úgy nem esik bántódása, ám szeretném figyelmeztetni, hogy felhatalmazást kaptunk erőszak alkalmazására is, amennyiben nem hajlandó önként velünk jönni.
Ismertettem a helyzetet végre a nővel felvéve a legszigorúbb arckifejezésemet amit csak fel tudtam venni. Kyouko egy darabig csak bámult, bizonyára kellett neki egy kis idő, míg leülepedett a szavaim jelentése. Zanpakutója felé mozduló keze azonban azt jelezte, hogy megértette mi is történik vele.
- Abból nem esztek…
Motyogta maga elé, ahogy lassan előhúzta a pengét a tokjából. A fémes hang fáradt sóhajt csalt ki belőlem, majd ismét szólásra nyitottam a szám, de most már nem a shinigamihoz szóltam.
- Elfogni!
Utasításomra hét beosztottam egyszerre mozdult a zöldszemű nő felé, azonban az bebizonyította hogy miért vitte tiszti pozícióig és rövid küzdelem után mindegyikőjüket hatástalanította. Igazából én sem számítottam másra, bár azért halvány reményeket tápláltam a sok lúd disznót győz elv érvényesülése irányába. A dulakodás alatt viszont én sem maradtam tétlen, katanámat ugyanis elővarázsoltam a rejtekéből és mikor úgy tűnt, hogy katonáim kudarcot vallanak, magam is nekirontottam a flúgosnak mondott tisztnek, megpróbálva kihasználni, hogy még az Onmitsukidou többi tagjával van elfoglalva. De ellenfelem figyelme rám is kiterjedt és ügyesen félrelépett a pengém elől, miután az utolsó fekete ruhás alakot is leütötte. Azonban a különbség vívótudás tekintetében hatalmas volt, és Kyouko nem sokáig tarthatta magát ellenem és egyedi vívóstílusom ellen. Mayoi Neko látványosan táncolt a kezemben, ahogy a nőnek egyre nagyobb gondot okozott a csapásaim hárítása. Folyamatos hátrálását végül egy méretes szökkenéssel fejezte be, és miközben a levegőben volt, kezét végighúzta kardja vágófelülete felett.
- Horobose, Seisou! Senyari!
Hangzott el a parancs, és a shinigami kezében egy csinos dárda alakja rajzolódott ki, amiből szinte azonnal ömleni kezdtek a fegyver sárga színű másolatai. Nem cicózott, tudta hogy ez az egyetlen esélye. Nem voltam rá kíváncsi, hogy mi történik ha akár egy ilyen bigyó is eltalál, így menekülőre fogtam. Mögöttem sorban fúródtak a talajba a fényrudak, melyek nagyjából fél másodperc késleltetéssel fel is robbantak, hatalmas por és füstfelhőt kavarva. Idegesítő shikai, megakadályozza hogy közel férkőzzek hozzá.
- Bakudou no nijuuroku, Kyokko!
Mondtam ki a szavakat, melyek ideiglenesen elrejtették helyzetemet az ellenfelem elől. Az a néhány másodperc, amíg fenn tudom tartani a kidout tökéletesen elég lesz arra, hogy kikerüljek a látóteréből és, hogy véget vessek az ellenállásának. Egy villámtánccal mögé kerültem és kardom markolatával egy erős ütést mértem a nő tarkójára, aki ájultan esett össze. Zanpakutóját magamhoz vettem, kezeit és lábait pedig a lehető leggyorsabban megkötöztem, mielőtt esetleg váratlanul magához tért volna, amire volt esély, tekintve hogy nem akartam neki sérülést okozni, így visszafogtam magam. Mindenesetre örömmel töltött el, hogy nekem nem kellett shikait használnom és még csak nem is a legerősebb harcnememmel győztem, igaz a célpont sem tartozott azok közé, akik veszélyt jelenthettek volna egy magasabb rangú tisztre.

Az Onmitsukidou bázisára visszatérve az első dolgom az volt, hogy jelentést tegyek Naraku kapitánynak. Szerencsére társaimat nem érte komoly sérülés, lévén Kyouko sem akart nekik ártani, csupán elmenekülni, ahogy nekünk sem az volt a célunk hogy összevagdossuk. Most már megérdemelt helyén van a Féregboly foglyai között, így a küldetés sikerrel zárult. A taichou figyelmesen hallgatta a beszámolómat, kimérten bólogatva, majd felállt, az ablakhoz sétált és kinézett rajta.
- Sakai, tisztában vagyok vele, hogy hadnagyi ambíciói vannak. Mivel Tanako hadnagy még valószínűleg egy jó darabig képtelen lesz munkába állni, és az osztag nem maradhat hadnagy nélkül ezekben a vészterhes időkben, ezért szeretném, ha átvenné a helyét. Figyelemreméltó képességei vannak, megérett az előléptetésre.
Naraku mondandója zene volt füleimnek, hihetetlen boldogságot okoztak a szavai. Ritkán lehetett tőle dicséretet hallani, így különösen megtisztelőnek éreztem a felém intézett beszédet. Nehezemre esett higgadtságomat megőrizni, mikor elfogadtam a felkérést, legszívesebben a kapitány nyakába ugrottam volna, de alighanem ha ezt megteszem, nem hogy nem kapom meg a hadnagyi karszalagot, hanem még a gundanchou tisztségemet is elvesztem. Így hát kitörő boldogságomat elfojtva bólintottam rá az ajánlatra, de mihelyst kiléptem az iroda ajtaján, az első szembejövő shinigamit egy nagy ölelésben részesítettem, nyilván borzasztóan meglepve szegényt. Jövök, Hitomin!
Vissza az elejére Go down
Hirako Shinji
Admin
Admin
Hirako Shinji

Férfi
Leo Rooster
Hozzászólások száma : 380
Age : 30
Registration date : 2008. Sep. 30.
Hírnév : 35

Sakai Kotomi pályázatai _
TémanyitásTárgy: Re: Sakai Kotomi pályázatai   Sakai Kotomi pályázatai EmptySzomb. Május 29, 2010 9:22 pm

Üdv!
Remek kis pályázat, nem találtam benne kivetnivalót. Az ecchi jelenetért pedig pluszpont jár. Wink xD

Egy szó, mint száz, ELFOGADOM! Gratulálok a 2. osztag újdonsült hadnagyának!

További jó szórakozást!
Vissza az elejére Go down
Sakai Kotomi
2. Osztag
2. Osztag
Sakai Kotomi

nő
Aries Dragon
Hozzászólások száma : 190
Age : 35
Tartózkodási hely : Seireitei / 2. osztag
Registration date : 2010. May. 25.
Hírnév : 21

Karakterinformáció
Rang: Hadnagy / a Járőralakulat parancsnoka
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
Sakai Kotomi pályázatai Cl0te30150/45000Sakai Kotomi pályázatai 29y5sib  (30150/45000)

Sakai Kotomi pályázatai _
TémanyitásTárgy: Re: Sakai Kotomi pályázatai   Sakai Kotomi pályázatai EmptyHétf. Nov. 28, 2011 3:57 pm

Bankai pályázat
Engedély: Shihouin Yoruichi

Furcsa módon egész jól emlékszem még azokra az időkre, amikor újonc 2. osztagosként ismerkedtem a lélekölőmmel. Mayoi Neko az első pillanattól fogva ellenszenves volt számomra, tulajdonképpen pontosan azokat a jellemvonásokat képviseli, amiket én ki nem állhatok másokban. Önzősége nem ismer határokat, lustább, mint egy lajhár, nemtörődömsége és hanyagsága miatt is eleget szenvedtem már, és nem utolsó sorban egy neveletlen bunkó tuskó. Az érzés persze kölcsönös, ő sem kedvel engem. Gondolom pont azért, mert én igyekszem önzetlen lenni, mindenkivel kedves és közvetlen vagyok, aki megérdemli, illetve mert szorgalmas és felelősségteljes vagyok. Nem vagyunk egymással kompatibilisek, na :/ Azt viszont el kell ismernem, hogy egy valamihez nagyon is ért, és az a fejlődésem támogatása. Neki is érdeke, hogy ne hagyjam ott a fogam, ugyanakkor kínosan figyel arra is, hogy ne adjon egyszerre túl sok erőt a kezembe. A zanpakutoum egyszerű karmokként materializálódott eleinte mindenféle spéci képesség nélkül, aztán ahogy kidolgoztam az egyéni vívóstílusom, úgy adott nekem egy hozzá passzoló képességet, és végül amint elég stabilan kezeltem a lélekenergiám, megismertetett a valós erejével is. Olyan képességeket adott nekem, amik remekül illettek a harcstílusomhoz, és így utólag visszagondolva, ha túl korán kapom kézhez a teljes Nekót, akkor valószínűleg egyszer elvesztettem volna felette az irányítást, és az az életembe kerülhetett volna. Mostanra azonban shikaiomat képes lettem tökéletesen uralni, és ereje minden cseppjét a magam javára tudom fordítani. Ami azt illeti épp ideje volt már, bár kétségtelen, hogy nem csak a személyisége nehezen kezelhető lélekölőmnek, hanem maga a kard is.
Mikor a shikaiom tökéletesítésének közelébe jutottam, azzal együtt járt az is, hogy egy bizonyos meditációs technikával a belső világomból képessé váltam kirántani a zanpakutoum lelkét. Mayoi Neko cseppet sem volt boldog, hogy a békés szundikálását ilyen "hülyeségekkel" zavartam meg, no meg persze ki is volt akadva azon, hogy én ilyesmire képes vagyok, és hogy nem átalkodom meg is tenni vele ezt a galádságot. Ez a pillanat jelezte azonban azt, hogy elkezdődhet a bankai-tréningem, bár akkor még ezzel nem voltam tisztában, csak miután a lány felvilágosított arról a maga modortalan módján, hogy mit is tettem valójában. Ez úgy nagyjából másfél éve lehetett, és én azóta küzdöttem lélekölőm teljes erejéért, természetesen teljes titokban.
Ami azt illeti, Neko nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy fegyver nélküli harcban elérjem azt a szintet, amit most képviselek. Mondhatni robbanásszerű fejlődést produkáltam az ő irányítása alatt, ugyanis azt a kitételt adta nekem a bankaiom megismeréséhez, hogy puszta kézzel kell legyőznöm őt. Mikor elkezdtük az edzést, ő még sokkal erősebb és képzettebb volt nálam, és annak ellenére, hogy már akkor is a Gotei 13 egyik legjobb hakudásának számítottam, gyakorlatilag megalázott minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltam megütni vagy megrúgni. A mozdulatai, trükkjei ellesése nagyon sokat dobott a harcstílusomon, rengeteg újat tudott mutatni. Tulajdonképpen megtanított egy komplett harcművészetre, legalábbis olyan érzésem volt, ahogyan hiányosságaimat kiegészítette az ismereteivel. A köztünk lévő különbség hónapról-hónapra, hétről-hétre csökkent és idővel már képes voltam felvenni vele a versenyt.
Igen ám, de a feketeleves ekkor következett. Ugyanis le is kellett őt győznöm, ami nem volt lehetséges azonos tudásszinten, és csak hogy még jobban megnehezítse a dolgomat, elkezdte használni a széllel kapcsolatos shikai-technikáimat ellenem úgy, hogy nekem továbbra is csak a puszta kezem állt rendelkezésemre. Mondanom sem kell, a köztünk lévő különbség szinte a kiindulópontra került vissza, viszont innentől nem kaptam segítséget a fejlődéshez, hiszen nem volt már mit tanítania nekem. Ő persze mindezt nagyon élvezte, megannyiszor a képembe röhögött, miután hozzácsapott egy-egy fához, vagy beépített a talajba. Nem egyszer húztam fel magam a viselkedésén, és ez drasztikusan lelassította a folyamatot is. Azonban úgy gondoltam, hogy a differencia ellenére nem reménytelen a helyzetem, hiszen ő ekkorra már a teljes erejét használta ellenem, míg én korántsem voltam még a potenciálom tetőfokán. Nem tellett sok időbe kitalálnom, hogy az általa használt technikák legyűréséhez elsősorban az állóképességemet és a szívósságomat kellett növelnem, azt a szintet kellett elérnem, amikor a széllabdái már meg se kottyannak nekem, és a levegőből képzett védőfalát is át tudom ütni. Segítségként intenzív karate tréningeket kezdtem, mivel úgy gondoltam, ennek a harcművészetnek az edzésmódszerei biztosítják számomra a kívánt irányt. Újabb hosszú hónapok kemény munkája következett, hiszen a célom ezúttal nem szimpla mozdulatok elsajátítása volt, és ez nem ment egyik pillanatról a másikra még nekem sem. De a fejlődés tisztán érzékelhető volt ha összehasonlítottam a teljesítményem két-három hetes intervallumokban. Jó ötlet volt feljegyzéseket készíteni róluk, hiszen így kézzelfoghatóvá váltak az eredmények. Azt hiszem néhány tesztet majd az osztag tagjaival is el fogok végeztetni a jövőben, hogy láthassam, ki hogy fejlődik Surprised

Az élet azonban nem akarta, hogy befejezzem a bankai-tréningem, pontosabban nem várt akadályokat görgetett elém. Az életem szinte néhány hét leforgása alatt állt a feje tetejére, és a boldog, kiegyensúlyozott lelkiállapotom egy csapásra a múlté lett. Mikor szakítottunk Naracchival, elkezdtem kételkedni magamban, azonban ahelyett, hogy szembenéztem volna az aggodalmaimmal, minden hülyeséget bemagyaráztam magamnak. Hazugságokkal tömtem tele a fejemet, elhitettem magammal, hogy minden rendben van, és idővel ki tudom javítani a hibáimat. Azonban csak menekültem a keserű igazság elől: magányos voltam. Hiába éreztem úgy, nem tudtam túllépni a szakításon, még mindig szerettem, és talán még ma is szeretem Naracchit mindannak ellenére, hogy eldobott magától. Ha igazán viszontszeretett volna, megbocsátja a félrelépésem, de kénytelen voltam levonni a tanulságot: nem önmagamért volt velem, hanem csak birtokolni akart.
A magány elől kapcsolatba menekültem, de talán életem legrosszabb választása volt Lulu. Annyira vágytam arra, hogy szeressenek, hogy nem vettem észre, pont egy ugyanolyan pasiba futottam bele, mint Naracchi. Azt hiszem talán bizonyítani akartam magamnak, és ezért dobtam félre az elveimet. Becsaptam magamat minden lehetséges módon, elhitettem magammal, hogy ez a fiú is jó lesz nekem, hiába nem láttam benne semmit, amit eddig kerestem egy tartós kapcsolatban - se megbízható nem volt, se felelősségteljes és teljesen alkalmatlan arra, hogy családot alapíthassak vele. Ezt tudat alatt én is tudtam, csak nem mertem magamnak bevallani, talán azért is, mert irigy voltam Keisukére és Ai-chinre amiért így egymásra találtak. De akár Kai és Vera kapcsolatát is említhetném ezen a lapon, én is boldog akartam lenni, mint ők. Végül emiatt a bizonytalanság miatt futottam bele olyan kalandokba, amiket a mai napig bánok. Ha Keo-kunnal például nem koktélozással kezdek, akkor talán... alakulhatott volna másképp is, és nem csak barátokká válunk. Így azonban elvágtam magam egy olyan férfitől, aki a maga bolondériája ellenére rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amiket keresek bennük.
A legnagyobb akadály viszont mégis csak az volt, hogy nem voltam hajlandó másokat leterhelni a problémáimmal, és továbbra is tettettem a külvilág felé, hogy minden rendben van. Mayoi Neko emiatt döntött úgy önhatalmúlag, hogy megszakítja a felkészítésemet, és ami azt illeti teljesen igaza volt. Még a shikaiomat sem bíztam volna magamra ebben a lelkiállapotban, és ami azt illető ő sem, de minderre nekem kellett rájönnöm, mivel a macska nem magyarázta meg, miért vált engedetlenné és kezelhetetlenné. Igazából hozzászoktam már, hogy időnként rájött az ötperc, és alighogy megidéztem azonnal eltűnt valahová órákra, vagy éppen nem volt hajlandó megszakítani a békés délutáni szundikálását miattam. Azonban ez most más volt, hiszen egyáltalán nem akart tréningezni, minden elképzelhető módon szabotált. Végül Veracchihoz fordultam segítségért, és nem tudtam elkerülni azt, hogy ne említsem meg, mi nyomja a lelkemet, makacsságom ide vagy oda. Elvégre kinek másnak, ha neki nem? Talán ő az egyetlen olyan barátom, akiben teljesen megbízhatok, és ez elég szomorú, ami azt illeti. Hová süllyedtem, hogy csak egyetlen emberben merek feltétel nélkül megbízni? ^^” Akárhogy is, mint kiderült, Neko pontosan a makacsságomat akarta megtörni, azt akarta, hogy végre ne tartogassam magamban a gondjaimat-bajaimat, hanem osszam meg valakivel. Nos, sikerült neki, bár ez még nem jelenti azt, hogy ezentúl mindent ki fogok fecsegni fűnek-fának. De talán... talán meg fogok osztani bizonyos dolgokat a hozzám legközelebb álló személyekkel, hogy ne egyedül viseljem a terheket, és ne mindent én egyedül próbáljak megoldani.

Neko tehát hajlandó lett volna folytatni az edzéseket, de a sors megint beleköpött a levesembe Sierashi Yuusuke visszatérésével és az ezt követő újabb szökésével. Nem csak kudarcot vallottam és szégyent hoztam az osztagra azzal, hogy nem sikerült megakadályoznom, de még azzal is szembesülnöm kellett, hogy a tulajdon húgom Soul Society ellensége lett és az élete forog veszélyben amiatt, mert minden bizonnyal belezúgott egy bűnözőbe, aki csak kihasználja őt és a naivitását. Ez a csapás már végképp betette a kaput, teljesen összezuhantam. Lehullott az álarcom, a külvilág is láthatta, hogy súlyos lelki válságba kerültem, és hirtelen olyanok is a segítségemre akartak sietni, akiket még csak nem is ismertem. Szégyelltem magamat, amiért ennyi embert aggasztottam, noha nem egy olyan „jótét lélek” is volt köztük, aki tudomisén milyen hasznot akart húzni az állapotomból, vagy éppen azért akarta helyrebillenteni azt, hogy ki tudjon használni később. Ez volt az a pont, amikor fel kellett tennem a kérdést magamnak: ki vagyok, honnan jöttem és merre tartok? Mit értem el eddig és milyen célok lebegnek a szemem előtt? A végeredmény lesújtó volt, hiszen a céljaim megvalósításától egyre messzebb és messzebb kerültem, miközben azon túl, hogy van egy szép ívű karrierem, semmit sem értem el. És még ez az eredmény is olyasmi volt, ami számomra valójában értéktelen. Az igaz barátaim száma minimális, jóformán senki sem tisztel, senki sem néz fel rám, és egy csomó ember csak kihasználja az önzetlenségemet és/vagy azt, hogy nő vagyok. Mi az istent csinálok, a fenébe is? ’ttaku... Elhatároztam, hogy meg akarok változni és végre tenni akartam azért, hogy ne a sütijeim vagy a nagy melleim miatt szeressenek, illetve azért is, hogy elérjem a céljaimat, legalább azokat, amihez nem kell két ember.

Bár azt túlzás lett volna állítani, hogy pusztán ez az elhatározás helyrerázott, de legalább képessé váltam arra, hogy ne csak begubózva sajnáljam magam a szobámban naphosszat. Először is le akartam zárni végre a bankai-sagát, hogy aztán felkutathassam és visszarángathassam Naraku taichout, így miután felkerestem a szokásos, edzésre használt tisztást, megidéztem a zanpakutoum lelkét. Tízből nyolcszor aludt éppen, így persze most is, és miután korántsem barátságosan oldalba rúgtam, álmosan pillogott fel rám.
- Ma pontot teszünk az edzés végére. Le foglak győzni, Neko! - néztem rá eltökélten, míg ő kómásan vakarászta a hátsóját és lustán felemelte a fejét.
- Franc essen beléd, a legszebb álmomat teszed tönkre -.- Látom kicsit összekaptad magad, de ennyi nem lesz elég. Hetek óta nem edzettünk, eltunyultál, kicsirigó - hangzott az unott felelet, de aztán ha nehezen is, talpra állt és nyalogatni kezdte a kézfejét. Csakhogy az edzéseimmel nem maradtam le annyira, hogy kiessek a formámból, így a szavai egyáltalán nem ijesztettek meg.
- Jól van, ismered a szabályokat. Le kell győznöd mindenféle fegyver használata nélkül. Kidout csak akkor használhatsz, ha azzal engem nem akadályozol és nem okozol nekem sérülést sem. Ennyi. Sok szerencsét, bár rajtad már az sem segít. Nyaa~ szomjas vagyok, nem hoztál egy kis tejecskét véletlenül? :/ - panaszkodott kényeskedve, de teste körül közben már fehéres színű reiatsu jelent meg. Egyik kezét a háta mögé rejtette, a másikat pedig maga előtt kinyújtotta. Készen állt.
- Sajnálom, de nem azért vagyok itt, hogy elkényeztesselek. A megjegyzéseidtől pedig kímélj meg, eddig se voltam kíváncsi rájuk :/ - válaszoltam morcosan, de aztán vettem egy mély levegőt, és egy adrenalin növelő kiáltás kíséretében szemből megtámadtam. Lábam egy pörgő rúgás következményeképp, máris a feje felé tartott, de ő egy egyszerű oldalra lépéssel kitámasztott, és hanyagul megállította a kezével. Nekón megtámaszkodva löktem el magam tőle, de mire földet értem, máris hárítanom kellett az ütését. A mancsát az alkarommal félrelökve nyitottam rést a védelmén, de a gyors, mellkasa felé tartó mozdulatom közben megragadta a csuklómat, és megkísérelt a lendületemet kihasználva tovább rántani, és felborítani az egyensúlyomat. A gáncsát azonban átugrottam, visszafogtam a csuklóját, és az így keletkezett tengely körül megpördülve bevittem egy rúgást a lány oldalába. Csúszott néhány métert a füves talajon, de a kezét letéve lelassította magát, és aztán felegyenesedve megropogtatta a nyakát.
- Nem rossz, nem rossz, de nem nagy eredmény így, hogy még nem is ébredtem fel. Sőt, szerintem te is tudsz ennél jobbat is. - élcelődött Neko gúnyosan, de én úgy döntöttem, hogy nem válaszolok a piszkálódásaira. A beszédre fordított energiának máshol is van helye, legalábbis nálam biztosan. Annyiban azonban igaza volt, hogy még csak bemelegítettem, és a következő támadáskombinációm is csak arra szolgált, hogy újra megszokjam a mozdulatait. Combjára mért gyors rúgásaimat többnyire hagyta találni, csak az ütéseimet blokkolta, illetve akkor lépett odébb, ha valamivel komolyabb erővel próbáltam őt eltalálni, mint azt ő szerette volna. Viszont arra talán nem számított, hogy a rúgásaim inkább alattomosan fogják őt fárasztani, de sajnos hamar rájött a turpisságra és a levegőbe felpattanva egy erőteljes kickkel távolított el maga mellől. A tempóváltása miatt képtelen voltam időben reagálni, az arcomat találó láb felszakította a számat, és néhány pillanaton belül megéreztem a vér ízét is a számban.
- Máris itt az ideje komolyan venni a tréninget, huh? - töprengtem hangosan a számat törölgetve, és hogy nyomatékot adjak annak, hogy innentől kezdve én sem fogok viccelni, elővettem az izomnövelő karláncomat. Innentől kezdve szükségem lesz minden csepp erőre, és ennek a kis eszköznek a használata nem volt tiltva.
- Nyahajj, köszönd ezt annak, hogy máris érzem a lábamat >.> Pedig de jó lett volna még egy kicsit lustálkodni :/ - nyavalygott a macska az alsó végtagjait rázogatva és aprókat szökkenve. Na ja, ez számára még egyenlő volt az alvással, 'ttaku Rolling Eyes A következő pillanatban azonban már mögöttem termett, és aljas vigyorral a száján emelte fel a kezét a fejem magasságába, pisztolyt formázva vele. Mire lebuktam, a fejem felett máris elsüvített egy szélgolyóbis, ő azonban ezt kihasználta arra, hogy teljes erőből állon térdeljen. Talpam elszakadt a talajtól, a térdével való fájdalmas találkozás pedig kicsalt belőlem egy meglepett kiáltást. Mire a méteres repülésemből földet érhettem volna, máris újra mellettem termet, de ezúttal nem hagytam magam. Kezemet letéve a földre megpörgettem magam és egy Panchira Tornadóval ajándékoztam meg, majd lendültem máris tovább, hogy kábé másfél méter magasból, térdelőmozdulatból indítsam meg a feje felé a lábamat ostorszerűen. De ez csak az etetés volt, a blokkra számítva visszahúztam a lábamat, és a másik irányba fordulva kínáltam meg a másikkal. A rúgást két kezével kellett védenie, talán először a másfél év alatt, de jó szokásához híven már rá is markolt a lábszáramra, és elhajított. A levegőben átfordulva kerültem el, hogy a fejem találkozzon először az útba kerülő fával, és a törzsön megtámaszkodva vettem lendületet ahhoz, hogy úgy pattanjak ki onnan feléje, mint egy rugó. A sebességet felhasználva a könyökömmel szándékoztam eltalálni, de a tervemen villámgyorsan változtatnom kellett, ahogy megláttam, hogy lassan forogni kezd.
- Hadou no gojuu, Rei no Kuron! - mondtam ki, mire kivált belőlem a klónom, én pedig rajta megtámaszkodva rúgtam ki magam oldalra. Így ő csapódott be a Neko körül keletkező forgószélbe, és amíg ő a sérülés miatt szertefoszlott, addig én egy pillanatig sem habozva máris támadtam arra a pillanatra időzítve, amikor a lelket védő fal megszűnik. 360 fokos tornádó rúgásomra azonban kiváló reflexekkel reagált, és elgurult a lábam elől. Mindketten lihegve álltunk talpra egymással szemben, arcunk pedig ugyanazt az elismerő ábrázatot mutatta egy pillanatig, mielőtt ő méltatlankodva elfordította a fejét.
- Nehogy azt hidd, hogy ennyi elég lesz a győzelemhez, te idióta! Tény, hogy sokat fejlődtél, mióta elkezdtük az edzéseket, de még mindig mérföldekre vagy a nagyságomtól! - szólalt meg gőgösen, de mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Zavart tekintetén látszott, hogy észrevette, valami nem stimmel. Túl gyorsan reagáltam a mozdulataira, szinte végre sem hajtotta, mikor én már kikerültem őket.
- Látom felfigyeltél rá: olyan vagy számomra már, mint egy nyitott könyv, olvasom a mozdulataidat. Minden izomfeszülésedből meg tudom állapítani mire készülsz éppen. Ez a hátránya, ha valakit túl sokat látok harcolni, beleég az elmémbe az összes fogása és technikai jellemzője. Kiszámítható lettél. Ne aggódj, nem a te hibád. Másnak sokkal több idő lenne, amíg ennyire kiismeri más tudását, és mire megtehetné, addigra annyit változik valakinek a stílusa, hogy újra kell tanulnia az egészet. Azonban az én megfigyelőképességeimnek nem tart ilyen sokáig leolvasni a másikat. - magyaráztam meg, hogy miért is tapasztalja azt, amit. Kicsit fura érzés volt a zanpakutoum lelkét kioktatni, de azért még ő sem tudhat mindent, elvégre csak a gondolataimba lát bele, az érzékeim működési mechanizmusába nem. A macskán elsötétülő tekintetén látszott, mennyire felbosszantotta a dolog, így egy ideges vigyor került az arcomra. Ez nem lesz könnyű menet...
Még egy nagy fújás és a légzésem ismét egyenletessé vált, szemeimben pedig a lány elbizonytalanodását és dühét látva rég nem látott tűz jelent meg. Meg tudom nyerni ezt a küzdelmet! Egyre gyorsuló lépésekkel indultam meg feléje ismét, mire ő megelőző csapásként gyomron akart talpalni, de éppen időben reagálva megragadtam a bokáját, és villámgyorsan megpördülve egy lórúgással sarkaltam a gyomrába maximális erővel. Neko megtántorodva ugrott hátra, és a lába elé egy széllabdát formált. Anélkül is kitaláltam mi következik, hogy beleolvastam volna a mozdulataiba, ahogy azt is tudtam, ez elől az ő szintjén nem lehet kitérni. A szélgömbre rálépve ágyúgolyóként robbant felém, és azzal a könyöklő mozdulattal "lepett meg", amit tőle tanultam el. Ám az egyéni tréningem pontosan arra koncentrált, hogy ezeket a kivédhetetlen támadásait kibírjam, így hiába csapódott a szegycsontomba a könyöke, és hiába kaptam eztán egy pokoli erős rúgást a jobb oldalamra, kibírtam. Mert ki kellett bírnom, hiába fájt. Felkiáltva megragadtam, és átdobtam egy-két fán, majd azonnal utána ugorva ütések sorozatával leptem meg. Ő is hamar feleszmélt, és visszakínált, de a rám záporozó csapásokkal vajmi keveset törődtem, csak azokat blokkoltam, amelyek idegpontot találtak volna, azokat viszont mind egy szálig. Szinte megőrülve vetettem rá magam, és csak akkor álltam le, amikor egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, és ijedtséget véltem felfedezni a lélektükreiben. Az adrenalin elvette az eszem, és a bekapott rengeteg, kétségbeesett ütéstől azonnal megrogytak a lábaim, meg kellett támaszkodnom, és erősen ziháltam. Szemembe vér szivárgott, ahogy az orrom is csúnyán megsérült, karomat és felsőtestemet pedig zúzódások borították. Ám Neko sem járt jobban, ő is elég ramatyul nézett ki. Ütéseim a legérzékenyebb és leglágyabb pontjait érték a testének, látszott rajta, hogy szédeleg, és a kezdődő köhögő rohama rövidesen hányásba ment át. Térdre esett, és úgy nézett fel rám, mint aki beismeri a vereségét. De ezt addig a pillanatig nem hittem el, amíg ki nem mondta.
- Gratulálok... - nyelt egyet fájdalmasan. - Rendelkezel a kellő erővel... technikai... felkészültséggel, és úgy látom, hogy helyrebillentél... mentálisan is valamelyest. Még soha nem... láttalak ilyen határozottnak... tüzesnek. Vedd a kezedbe a sorsod, ha ilyen... határozott maradsz, helyre fogsz rázódni. Ne kételkedj magadban. Ja és... még mielőtt elfelejteném... a kurva anyád, te ribanc Razz - vigyorgott rám, de a sértését most valahogy nem tudtam komolyan venni. Alakja elmosódott, hangját pedig immár a fejemben hallottam meg újra. A kezemben megjelenő kardot ívesen elhúztam a fejem felett, és az kilenc pengévé klónozta magát, lélekenergiám pedig felszabadult. Diadalittasan kiáltottam el magam:
- Ban-kai! Kyuushou Suteneko!

Bankai


Név: Kyuushou Suteneko [Kilencéletű Kóbor Macska]

Külső: Bankai öltözete kevésben tér el kifejezetten sokat mutató shinigami uniformisától. Egyedi kialakítású Éjféli Bőrruhája könnyű, fekete páncélzattal egészül ki, mely alkarját és lábszárát védi. A gumiszerű anyag erősebb, mint a shikaiban alkarját befedő fémkesztyű, rugalmas és ellenálló, hatékony védelmet nyújt akár egy katana pengéje vagy gyengébb kidouk, shikai- és resu-támadások ellen is, így anélkül bocsátkozhat pusztakezes harcba, hogy végtagjai sérülése miatt kelljen aggódnia. Mindemellett haja ugyanezzel a típusú páncéllal lófarokba van fogva, így tarkója és gerincének felső része is többnyire védve van legalább egy kevéssé. Végül csuklóit fémkarmok helyett ezen a szinten már egy-egy 60 cm hosszúságú karpenge ékesíti, melyek az alkarját védő páncélzatba vannak beépítve, és akárcsak a karmok, visszahúzhatóak.

Képességek: A testén található páncélzat nem csupán védelemként szolgál. Mind a végtagjait védő, mind a haját összefogó vértben pengék vannak elbújva, összesen kilenc darab. Ezek egészen addig rejtve maradnak, amíg Kotomi közelharcba nem keveredik, ekkor azonban bizonyos rúgások, ütések, térdelő vagy könyöklő mozdulatok hatására, ha a lány úgy akarja, a pengék előcsúszhatnak a páncél vékony rései közül, további károkat okozva az ellenfélben a már egyébként is igen fájdalmas hakudás találatok mellé. Egyedül két fémdarab, a karpengeként funkcionáló pár ereszthető ki vagy húzható vissza mindenféle rásegítő mozdulat nélkül, a többihez muszáj a mozgásból származó extra lendület, másképp nem törhető át a réseket fedő levegődugasz. Külön kategóriát képvisel a hajában lévő penge, melynek használata különösen nehéz, ám talán ez okozhatja a legnagyobb meglepetést az áldozat számára.
Ahogy shikaiban, ezeket a pengéket is láthatatlan szélburok veszi körül, mely meghosszabbítja őket további 10-15 centivel. A különbség annyi, hogy a levegő még jobban össze van sűrítve, így a penge éle és a széltoldalék is jóval élesebb, mint a lélekölő első számú feloldásakor. A differencia oly jelentős, hogy bankai-alakban Suteneko már garantáltan károkat, töréseket, repedéseket okoz a nála gyengébb zanpakutoukban, ha azok nincsenek szintén legalább bankai-szinten.
Kotomi a bankait annyi percig képes fenntartani, ahány pontja a zanpakutou képzettségén van.

Támadások:
1. Zaiten Oikaze [Mennyei Hátszél] - Ezen képessége az offenzív shikai-technikáinak a továbbfejlesztett változata. Bankaiban azonban ahelyett, hogy gömbbé formázná a pengéi körül keringő légburkot, az összesűrített levegőt közvetlenül a fegyverről tudja kilőni, és ehhez csupán ütnie vagy rúgnia kell egyet. Mindamellett, hogy így a támadás sokkal gyorsabban végrehajtható, és akár sorozatban megismételhető, Kotomi hakuda-képzettsége biztosítja számára, hogy a penge-alakú lövedékek kellően gyorsak és erősek legyenek. A technikát a kilenc penge bármelyikéről végre lehet hajtani, akár egyszerre többről is. Hatásuk olyan, mint egy valódi pengéé, és a sűrű levegő nyomásának köszönhetően komoly károkat tud okozni a célpontban, a vékony szélkés akár át is hatolhat az emberi testen, akár egy igazi kard.

2. Yorikou [Szelek Királynője] - Pengéi körül a levegőt olyannyira összesűrítheti és felgyorsíthatja, hogy az izzó, fényes plazmává alakul. Hasonlóan Zaiten Oikazéhez, ezt a lövedéket is rúgással vagy ütéssel lehet útjára indítani, gyorsasága is hasonló. A felhalmozódott energia felszabadulása becsapódáskor bankaihoz méltó, hatalmas pusztítást okoz. A technika előkészítése a másik technikával offenzív jellegű ellentétben jelentékeny időt vesz igénybe, de a destruktív, széles hatótávolságú robbanás kárpótol ezért. A plazma instabilitása miatt [zanpakutou pontjainak száma] méternél több utat nem tud megtenni a lövedék.
A képesség alkalmazása jelentős mennyiségű reiatsut emészt el, csak minden hatodik zanpakutoura tett pont után használható egyszer, de legfeljebb háromszor alkalmazható és minden használat között el kell telnie legalább öt percnek.

3. Tsujikaze Ni [Forgószél II] - Kotomi a saját tengelye körül megpördülve szélpajzsot hoz létre maga körül, mely aprócska szélpengékből áll, így hozzáérve megsebesíti az ellenfelet. Defenzív technikája nem sokat változik a shikaihoz képest, csupán a levegő forgásának a megnövekedett sebessége teszi lehetővé, hogy erősebb támadásokat is eltérítsen, illetve nagyobb erővel dobja vissza a rátámadó ellenfele(ke)t. Minden olyan támadást képes visszaverni, amely kisebb, mint a zanpakutoura tett pontjainak száma, de legfeljebb 16 pontig, afelett már csak gyengít.
Vissza az elejére Go down
Urahara Kisuke
Globális moderátor
Globális moderátor
Urahara Kisuke

Aquarius Rooster
Hozzászólások száma : 210
Age : 31
Registration date : 2011. Aug. 03.
Hírnév : 19

Karakterinformáció
Rang: Kalapos tudós
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
Sakai Kotomi pályázatai Cl0te0/0Sakai Kotomi pályázatai 29y5sib  (0/0)

Sakai Kotomi pályázatai _
TémanyitásTárgy: Re: Sakai Kotomi pályázatai   Sakai Kotomi pályázatai EmptyKedd Nov. 29, 2011 5:23 am

Üdvözlet Nibantai Fukutaichou!

Elsődlegesen ki kívánkozik belőlem, hogy külön kiemeljem a pályázatod azon felét, mikor az ún. "múltat" fejted ki. Külön tetszik, hogy kitérsz az eddigi edzéseitekre, fejlődésre és egymáshoz való közeledésre. Mindazonáltal a tartalom ellenére, írás stílusod okán olyan élményekkel szolgált nekem eme olvasmány, ami kissé elgondolkodtatott. Mármint annyira élvezhető volt, hogy betekinthettem Kotomi érzésvilágába, saját szemszögébe, hogy egyszerűen rá kényszerített az elmélyülésre. A példák és személyek felhozása példaértékű, hiszen sokan képesek elfelejteni, hogy egy- egy karakter egy bankai pályázaton nem csupán a zanpakutoból és önmagából áll, hanem bizony vannak befolyásoló környezeti tényezők.
A bankai képességed olvasása közben arra gondoltam, hogy remélem majd ezzel fogod móresre tanítani az udvarlóidat kedves hadnagy kisasszony. Neutral Kreatív, szépen kifejtett és összességében klassz kis pályázat lett. Gratulálok shinigami, a pályázatodat ELFOGADOM!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Sakai Kotomi pályázatai _
TémanyitásTárgy: Re: Sakai Kotomi pályázatai   Sakai Kotomi pályázatai Empty

Vissza az elejére Go down
 

Sakai Kotomi pályázatai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-=Bleach Szerepjáték=- :: Szabályzat és egyéb dolgok ::   :: Fórum élet :: Pályázatok-